kiválasztás
kiválasztás: Az ÓSz-ben az isteni ~ gondolata szembeötlő; a bahar (’kiválasztani’) szó 164-szer fordul elő és ebből 92-szer Isten az alanya. A ~ elsősorban a népre vonatkozik, de vonatkozhat a népen belül egy-egy személyre is (különösen a ® királyra). – Izr. ~a szorosan összefügg a ® szövetség gondolatával, amely épp azt tanúsítja, hogy Isten Izr.-t szabad elhatározásból tulajdon népéül kiválasztotta (MTörv 14,2). Izr. Jahve népének tudta magát (Bír 5,11; 1Sám 2,29; 2Sám 14,13). Ez azt jelentette, hogy szent, azaz elkülönített nép volt (vö. Kiv 19,6; Szám 23,9; MTörv 7,6; 14,2; 26,19; 28,9), amely vallási és politikai szempontból egyaránt annak köszönhette létét, hogy Isten különös gondot viselt rá (Mik 4,5; Ám 3,2). A próf.-k ezt a kiválasztottságot összekapcsolják az Egyiptomból való kivonulással (® kivonulás Egyiptomból; Jer 2,2; Ez 20,5 kk.; Oz 2,17; 9,10; 11,1; 12,14; 13,4; Ám 9,7; Mik 6,3–5). Más hagyomány szerint a ~ már a ® pátriárkák korában kezdődött (vö. Jer 11,5; 33,26; Ez 28,25; 37,25–27; vö. Ter 12,1–3; 15,1; 17,1–8; 22,15–18; 26,2–5 stb.). Ezt a kétféle hagyományt a MTörv 4,37; 7,6–8; 9,5; 10,15; 14,2; 26,18, másfelől Iz 41,8 kk.; 43,10–20; 44,1 kk. 21.24; 45,4; 48,10.12; 64,9.15–22 (lásd a csodák említését Mózes idejéből: 40,1–4; 43,16–19; 51,9–11; 63,7–14) egybekapcsolta. Izr. népének ~a magában foglalja a szt. földnek, főleg Jeruzsálemnek (1Kir 8,48; 11,13.32; 14,21; Sir 49,6; Zak 2,16; 2Mak 5,19), a jeruzsálemi templomnak (MTörv 12,5.11.14.18.21.27; 1Kir 8,16; 11,32; 2Kir 21,7; Tób 1,4; Iz 28,16: LXX, 1Mak 7,37) és egész Palesztinának (Jer 3,19: LXX; Zak 7,14: LXX) ~át. Az isteni ~ alapján Izr. népének minden tagja kiválasztott (Zsolt 105,43; vö. 106,5; Bölcs 3,9; Sir 46,1), mert mindnyájan részesei az Isten szeretetének, aki az atyáknak tett ígéretei révén kinyilatkoztatta magát (Kiv 32,13; MTörv 10,15; Lev 26,45; Iz 41,8–10; 2Mak 1,25). A farizeusság veszélye kézenfekvő: a ® judaizmus arra a hamis következtetésre jutott, hogy a kiválasztott néphez tartozás eleve, ill. önmagában biztosítéka az üdvösségnek (Mt 3,9; Jn 8,33; Róm 2,17; 4,12). A ki nem választásra utaló kifejezés, ti. az elvetés, azaz a gyűlölet (Zsolt 78,67; Iz 41,9; Mal 1,3) arra enged következtetni, hogy a ~t mindig olyannak tekintették, amit nem kiérdemeltek, hanem ajándékba kaptak, szeretetből (MTörv 7,6–8). – Nemcsak a nép egésze, hanem a néphez tartozó bizonyos személyek is kiválasztottnak számítottak, elsősorban a vezetők, a pátriárkák (Ábrahám Isten barátja: 2Krón 20,7; Iz 41,8; Dán 3,35 [LXX]; Jak 2,23; vö. Ter 18,19; Neh 9,7), Mózes és Áron (Szám 17,20; Zsolt 105,26; 106,23; Sir 45,4.16), az ® Isten szolgája (Iz 42,1; 49,7), a leviták (MTörv 18,5; 21,5; 1Krón 15,2) és főleg a király (1Sám 10,20–24; a sorsvetés mint a ~ eszköze). A király vonatkozásában a „Jahve választotta” az udvari stílus állandó fordulata lett (2Sám 16,18). Jóllehet, nem szabad lebecsülni a nép szerepét sem az új király kikiáltásában (1Sám 8,18; 12,13; 2Sám 16,18; 1Kir 12,1 kk.), a királyi méltóságnak mégis az isteni ~ az igazi alapja (1Sám 16,6–13; 2Sám 6,21; 1Kir 8,16; 1Krón 28,4; 2Krón 6,6; Zsolt 89,4.20). A Jahvétól (rendszerint fölkenéssel) beiktatott király ’fölséges’, ami a kiválasztottal egyértelmű (vö. 1Krón 5,2; 28,4; 2Krón 6,5). Az uralkodó ~ára vonatkozóan vö. MTörv 17,15; 1Sám 10,24; 1Krón 28,4. Hogy nem csupán a nép vezetői és képviselői tekinthették magukat kiválasztottnak, azt a Jibchar ’Jahve kiválasztott’ név tanúsítja (2Sám 5,15; 1Krón 3,6; 14,5). – A ~ Isten szabad tette; ez azáltal is kiemelődik, hogy Jahve a ~kor gyakran a fiatalabbat, a látszatra jelentéktelenebbet, a kisebbet részesíti előnyben (Ter 25,23: „az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak”; vö. 4,5; 37,7.9; 48,19; Róm 9,11–13). – Az ÚSz a ~t Isten örök rendelése hátteréből nézi (Mt 20,23; Róm 9,11.15; Ef 1,4; 3,11), és Isten irgalmára (Róm 9,16; 11,6), ill. hűséges szeretetére (11,29; vö. MTörv 7,8; 9,5) vezeti vissza. Ahogy az ÓSz-ben, az ÚSz-ben is nemcsak Isten új népe kiválasztott, hanem bizonyos személyek is ezen a közösségen belül. – A zsidó nép ~ára vonatkozó utalásokat (ApCsel 13,17) nem tekintve, a választottak kollektív ~áról (Róm 11,7), azaz a zsidóság egészéből való kiemeléséről van szó, más szóval a keresztény Egyh. létrehozásáról. Az Egyh. jelenti Izr. ® maradékát (9,27; 11,5 = Iz 10,21 kk.), amelyet Isten szabad elhatározásából megmentett (1Kor 1,27). Isten ugyan azt akarja, hogy minden ember boldog legyen (1Tim 2,4), de a keresztények közössége azért „választott nemzetség, királyi papság, szt. nemzet, Isten tulajdonul kiválasztott népe” (1Pét 2,9; vö. 1,1; 1Kor 1,1; 2Tim 2,10; Tit 1,1; 2Pét 1,10). A ~ gyakran eszkatologikus jellegű; egy végleges ~ról van szó (Mt 22,14; 24,22.31; Mk 13,19–27; Lk 18,7; Róm 8,33; Jel 17,14). A keresztényeknek már földi életükben is hirdetniük kell Isten nagy tetteit, dicsőségét (1Pét 2,9) olyan élettel, amely megfelel a ~nak (Kol 3,12; 2Pét 1,10). Az egész keresztény élet az isteni ~ fényében áll (1Tesz 1,4; 2Tesz 2,13); ez Krisztusban valósul meg (Ef 1,4). – A ~ nem vonatkozik csak a kereszténység egész közösségére, hanem bizonyos csoportokra v. személyekre is. 2Jn 13 a különféle egyh.-akat kiválasztott nővérnek mondja (vö. 1Pét 5,13). Jak 2,5 szerint Isten e világ szegényeit választotta ki. Előfordul Jézussal kapcsolatban is a ~ fogalma (Lk 9,35: a ® színeváltozáskor; 23,35: a kereszten kigúnyolásakor), legtöbbször azonban az általa kiválasztott ap.-okra vonatkozik (6,13; Jn 6,70; 13,18; 15,16.19; ApCsel 1,2.24), akiket Jézus a világból választott ki (Jn 15,19). Különösen Péterre (ApCsel 15,7) és Pálra (9,15) áll a kiválasztottság. Végül szerepel még a ~ bizonyos keresztényekkel (Róm 16,13: Rufusz) és az angyalokkal (1Tim 5,21) kapcsolatban is. ® meghívás.
