lélek
lélek, árny (héb. nefes, gör. pszüché, lat. anima): I. Az ÓSz-ben. A) a nefes (a továbbiakban: n) a ’fújni, levegőt venni’ értelmű tőből származik (Kiv 31,17; 2Sám 16,14), és eredetileg ’torok, gége’ értelmű volt, így pl. Iz 5,14: feltárja torkát az alvilág; Péld 23,2: inkább tedd a kést a torkodra, semmint túl mohó legyél; Zsolt 69,2: a víz már torkomig ér; Jón 2,6: a vizek torkomig hatoltak stb. Innen ered a több kifejezésben még inkább előtérbe kerülő, érzékelhető ’lélegzet’ értelem, pl. a hosszú n a. m. ’türelmes’ (Jób 6,11), a rövid n a. m. ’türelmetlen’ (vö. Szám 21,4); a ’lélegzetvétel, lélegzethez jutás’ a megpihenéssel, felüdüléssel egyértelmű (Kiv 23,12; 31,17; 2Sám 16,14) az n kilehelése a halált jelenti (Jób 11,20; Jer 15,9); amíg az n az emberben van, addig él az ember (2Sám 1,9), ha az n visszatér, akkor az ember újra életre kel (1Kir 17,21 kk.). – B) Mivel a lélegzés az élet jele, az n lehet ’az élet lehelete’, sőt maga az ’élet’ is (2Sám 1,9; 1Kir 17,22; továbbá Jób 12,10; Jer 38,16); n-ért n, a. m. ’életért életet’ (Kiv 21,23); az n megmentése az élet megmentése (Zsolt 34,23); kedves az n-em (= az életem) neki (1Sám 26,21); aggódik, remeg az n-éért (= az életéért (Józs 9,24; Ez 32,10). Mondható: az n él (Zsolt 119,175), meghal (Bír 16,30; Ez 13,19); az n-t megölni (Szám 31,19), széttépni, felfalni (Ez 22,25) stb. E kifejezések némelyikében az n élőlényre, emberre (Ter 2,7) v. állatra (1,21.24; 2,19) utal, de gyakran személyt jelöl (46,26; Kiv 12,4 stb.), ritkábban egy állat (Lev 24,18), esetleg egy halott (19,28; 21,11; Szám 6,6). Végül: az én n-em, az ő n-e nem egyéb mint saját magam, saját maga (pl. 1Sám 18,1.3; Iz 46,2). – Az n tehát eredetileg az élet szerve, a torok, aztán az élet lehelete, mint a ruah (® emberi lélek) és a nesamah (’lélegzet, lehelet’, pl. 1Kir 17,17: élet; Jób 27,3; Iz 2,22; 42,5), olykor azonban élőlény is (MTörv 20,16; Józs 10,40; 11,11.14). – Egy másik nagyon régi, Görögországban is elterjedt felfogás szerint a ~ a ® vér (Lev 17,14; MTörv 12,23), az éltető anyag, amelynek kiontása halált von maga után. Ezért vért ontani egyértelmű az élet elvételével, a meggyilkolással (Ter 9,6; 37,22); vö. Zsolt 141,8: „ne engedd elveszni a lelkem (n). Következésképpen a vért nem szabad elfogyasztani (Ter 9,4; Lev 7,27; 17,10), hanem ki kell önteni a földre (MTörv 12,24), v. be kell földdel fedni (Lev 17,13). Azzal is találkozunk, hogy a ~, az élet a vérben rejlik (17,10 kk.), mert a frissen kiontott vér párájában az élet páráját és ezzel az élet erejét látták. – Tehát a Bibliában több különféle elképzelés őrződött meg; az egyik szerint a vér (az éltető anyag) v. a vérből felszálló pára az éltető erő; a másik szerint az élet leheletében rejlik az éltető erő, amelynek a torok (n), az orr v. a száj (ruah) a szerve, onnan van, azon át távozik. Ezek a más-más megfigyeléseken alapuló eltérő elképzelések vsz. különböző korokból és kultúrákból valók. – C) Nemcsak a fizikai értelemben vett életet tulajdonították az n-nek, hanem az élőlényben lezajló összes fiziológiai, pszichikai és pszichológiai folyamatot is. Az n (a héb.-ben) ’éhes’ (Péld 10,3), ’kiszikkadt’ (Szám 11,6; vö. Iz 29,8), ’eltelik zsírral’ (Zsolt 63,6; vö. Jer 31,14); ezekben a kifejezésekben még fellelhetők az eredeti értelem nyomai). De az n nemcsak ételt-italt kíván (MTörv 12,15.20 kk.; 1Sám 2,16; Zsolt 107,9; Péld 10,3 stb.), hanem más javakat is, vágyakozik a rossz (10,3) v. ellenkezőleg, a jó, az Isten után (vö. Zsolt 42,2; 63,2; 103,1 kk.; 104,1.35). Székhelye az érzelmeknek (pl. 86,4; 94,19; Jer 6,16; Siral 3,17), a szeretetnek, a gyűlöletnek (Ter 34,3; 44,30; Zsolt 11,5; Iz 1,14) és az istenfélelemnek; felemelkedik Istenhez (Zsolt 25,1; 86,4), remél az Istenben (33,20; 130,5 kk.), örül (34,3; 35,9) és elnyugszik Istenben (62,2.6). Az élet és az érzelmek székhelyeként az n csaknem ugyanazt a szerepet tölti be, mint a ruah, de Izr. fiai felfogásában erősebben kötődik a testhez (torok, vér), mint a ruah, és egyedibbnek számít, úgyhogy (a ruahtól eltérően) személyt is jelölhet. Ezenkívül az n jelentésében inkább az ’élet’ mozzanata domborodik ki, a ruahéban viszont inkább az ’erő’-é. Több szerző úgy véli, hogy a vegetatív és szenzitív életet az n-nek, a szellemi életet pedig a ruahnak tulajdonították Izr. fiai. Ez a nézet aligha bizonyítható, mert az eredeti szójelentés és az n-nel kapcsolatos elképzelések arra vallanak, hogy Izr. fiai körében az n éppúgy nem volt az ember második énje, mint a ruah, ahogy az egyiptomiak körében a ka, a gör.-ök körében a pszüché (pl. Homérosz, Iliász 1,3) v. az animista népek körében a ’~’. – D) Sok kritikus úgy véli, hogy az ÓSz szerint az n a testen kívül is létezhet, és az ember halála után a ® holtak országába kerül. Ezt a feltevést nehéz igazolni. Azok a helyek, ahol a holtak országából való kiszabadulásról, ill. feljövetelről van szó (Zsolt 30,4; 86,13; 89,49; 116,3 kk.; Péld 23,14; Iz 38,17) v. halálos veszedelemről (Zsolt 16,9 kk.), az n-em (’lelkem’) párhuzamban áll a ’szented’-del; ugyanígy 49,16; vö. Jób 13,14, ahol az n a ’hús’-sal áll párhuzamban. Egyébként a holtak országának lakóira nem n v. ruah (’~’) utal, hanem a refaim (26,5; Zsolt 88,11; Péld 2,18; 9,18; 21,16; Iz 14,9; 26,14.19). A nefes mét nem a halott lelkét jelenti, hanem magát a halottat v. a holttestet (Lev 21,11; Szám 6,6; vö. 19,11–13, mint az n: Lev 21,1; 22,4; Szám 6,11; Ag 2,13), vagyis egy halott személyre vonatkozik (Lev 19,28). Egyébként feltehető, hogy egy arám feliratban (Hadad) az n az elköltözött Panammu lelkét jelöli. – Jóllehet Izr. fiai soha nem gondolták, hogy az ember a halállal megszűnik létezni (® halhatatlanság), de azért a lelket nem tekintették olyan halhatatlan életelvnek, amely a halál után fennmarad. Ezt a gondolatot először a gör.-ül írt Bölcs fogalmazta meg (2,22 kk.; 3,1–3; 4,14; 15,8.11; 16,14; vö. Hénoch 9,3.10; 4Mak 18,23). Ez feltételezi, hogy az emberben a ~ mint halhatatlan szemben áll a testtel, a halandóval. Ezt Izr. fiai soha nem tették, még akkor sem, ha a lelket és a ® testet (hús) megkülönböztették, mint a ’lélektől a testig’ megsemmisít (Iz 40,6: „testestül-lelkestül megemészti”) kifejezésben. Izr. fiainak felfogásában az egész ember ~, azaz ’élőlény’ és ’test’ (pl. Zsolt 63,2; vö. Jer 23,9, ahol n és ’csont’ áll egymással párhuzamban); a testnek és a csontoknak – ugyanúgy mint az n-nek – gondolatokat és érzelmeket tulajdonítottak. – Néhány helyen úgy látszik, mintha az ember, aki meghal, többé már nem létezne (Jób 7,22; Zsolt 39,14), de valójában csak arról van szó, hogy az ember a halál után nem él tovább a szó teljes értelmében, hanem csak örömtelenül tengődik a holtak országában (Jób 10,21 kk.; 14,22) anélkül, hogy tevékenykedhetne (Zsolt 88,5; Iz 14,10) v. Isten szolgálhatná (Zsolt 88,11). Amikor a Préd 3,19–21 azt mondja, hogy az ember és az állat sorsa ugyanaz, mert az ember életének éppúgy vége szakad, mint az állaténak, és felteszi a kérdést: vajon felfelé száll-e az emberből az élet lehelete, az állat párája pedig lefelé, ezzel még nem tagadja az ember továbblétezését a holtak országában (vö. 2,15; 9,10), mert nem a ~ről beszél, hanem az ’élet leheleté’-ről. Izr. fiai mindig is hittek az ember halál utáni létében. Ez az olyan kifejezésekből is következik, mint a ’megtér atyáihoz’ (= meghal: Ter 15,15; 25,8 kk.; 49,33; 2Kir 8,24; 15,22 stb.); ezek értelme nem merül ki a családi sírboltba helyezéssel, hanem a holtak országában az ősökkel való együttlét is bennük foglaltatik (vö. Ter 47,30; 37,35), ahol a halottak mind együtt vannak (Jób 3,13–18; Iz 14,9–11). – E) A ~ előzetes létét (praeexistentia) az ÓSz nem ismeri. A Bölcs 8,19 kk. az egyetlen olyan hely, amelyet sok exegéta platóni értelemben magyaráz, pedig csak azt mondja, hogy a bölcs fogantatásakor különleges testet kap, mert a ~ is különleges, amely osztályrészéül jutott; arról, hogy teste létrejötte előtt is létezett a lelke, nincs szó. – II. Az ÚSz-ben. A gör. pszüché (’~’) szó a ’fújni, lélegzetet venni’ értelmű ige származéka; eredeti jelentése ’lélegzet, életelv, lélek, élet, a gondolatok és érzelmek székhelye’, de olykor ’személy’ is. A pszüché tehát pontosan megfelel a héb. nefesnek, csak a ’torok’ hiányzik a jelentései közül. – A) A pszüché sokszor a fizikai értelemben vett életet jelenti (pl. Mt 2,20; 6,25; Lk 12,22 kk.; 14,26?; Jn 10,11.15.17; 13,37; ApCsel 27,10; Róm 11,3; vö. 1Kir 19,10; Fil 2,30; Mk 3,4), v. az életre mint minden földi és örök javak feltételére utal. Aki meg akarja menteni az életét (pszüché), az elveszíti, aki azonban Krisztusért és az ev.-ért elveszíti, az megmenti (Mk 8,35; Jn 12,25). Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, ha a lelke kárát vallja; v. mit adhat az ember cserébe az életéért? (Mt 16,26; vö. Zsolt 49,8; Mk 8,36 kk.; ugyanígy Mt 20,28; ApCsel 15,26; 1Tesz 2,8; Jel 12,11 stb.). – B) A pszüché lehet ’életelv’ is (Mt 10,28; Lk 12,19 kk.; ApCsel 2,27; 20,10; 1Tesz 5,23; Jel 6,9; 20,4), az örök élet (Jak 1,21; 5,20; 1Pét 1,9; 4,19), a gondolatok, érzelmek és akarati állásfoglalások székhelye (Mt 11,29?; vö. MTörv 6,5; Mt 26,38?; Mk 12,30; Lk 2,35; 10,27; Jn 10,24?; 12,27?; Ef 6,6; Fil 1,27; Kol 3,22 kk. stb.). – C) A pszüché végül ’élőlény’ értelmet is hordozhat; lehet ’állat’ (Jel 16,3) v. ’ember’ (1Kor 15,45; vö. Ter2,7), ’ember’ (Róm 13,1: mindenki; ApCsel 2,43 stb.), ’személy’ (7,14; többes számban: 2,41; 27,37; 1Pét 3,20) v. egyszerűen a cselekvő alany, ill. személy- v. birtokos névmás (a magyarban esetleg személyrag) is (Mt 12,18; vö. Iz 42,1; talán Mt 26,38; Lk 12,19; Jn 10,24; 12,27; ApCsel 2,27; 2Kor 1,23; Zsid 10,38; vö. Hab 2,4; 3Jn 2; vö. Zsolt 16,10) – D) Az ember lelkét az ÚSz szembeállítja a testével, és nyilvánvalóan halhatatlannak tekinti: Isten a halál után megjutalmazza v. megbünteti (Mt 10,28; 1Tesz 5,23; Jel 6,9; 20,4), de Jak 1,21; 5,20; 1Pét 1,9; 4,19 is felfogható utalásul arra, hogy Isten örök életet ajándékoz a halál után az embernek. – 1Tesz 5,23: Pál a lelket a ’szellem’-mel és a ’test’-tel említi együtt; erre nézve ® emberi lélek. Mintha a Zsid 4,12 is megkülönböztetné a szellemet és a lelket: „Isten szava behatol a lélek és a szellem, az ér és a velő gyökeréig”; de a szerző ezzel a közmondásszerű kifejezéssel nyilvánvalóan csak Isten erejére, hatalmára akart utalni; helytelen volna a gör. trichotómia átvételét látni benne.
