maszoréták

Teljes szövegű keresés

maszoréták: Kr. u. 750–1000 között élt zsidó szövegkritikusok, a ® maszóra tudósai. Céljuk a Szentírás héb. szövegének – beleértve a helyesírást, olvasást és értelmezést is – egységesítése és rögzítése. Kezdetben másolóknak, a 11. sz.-tól pontozóknak is nevezték őket. A tibériási és a babilóniai hagyomány alapján két csoportba oszthatók. Különösen nagy tekintélye volt az Áser családnak Tibériásban. Hogy tevékenységüknek érvényt szerezzenek, lehetőleg minden korábbi, nem maszoréta szövegű szentírási kéziratot megsemmisítettek. Hatásuk 1000 k. a córdobai kalifátuson keresztül Európára is kiterjedt, s főként a héb. kiejtésben érvényesült. Maimonides közvetítésével Áron ben Móse ben Áron szövege lett a mérvadó. ®Szentírás I.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages