megváltás

Teljes szövegű keresés

megváltás: I. Szóhasználat. A fogalmat, amely rokon az üdvösségvárással (® üdvösség), a héb. ÓSz-ben a padah tő jelöli; a LXX és az ÚSz a gör. lütrun ’váltságdíj’ szóval és ennek származékaival utal rá, a Vg: a redemptio ’visszavétel, visszavásárlás’ felel meg neki. – 1. Az ÓSz-ben. – a) A padah ’kivált’ ige olyan fogalmat jelöl, amely a kereskedelmi jogból volt ismert. Nem a ki-, ill. megváltó személyére esett tehát a hangsúly, hanem a váltságdíjra, amelyet maga az érintett személy is kifizethetett. Ennek a kiváltásnak a tárgya annak az embernek v. állatnak az élete volt, akit v. amit mint elsőszülöttet Jahvénak kellett fölajánlani (Kiv 13,12–15; 34,20; Lev 27,27; Szám 18,15), de valamely más okból veszélyeztetett élet is lehetett (Kiv 21,30; 1Sám 14,45; vö. Lev 27,28 kk.). A kifejezéssel rabszolgára vonatkoztatva is éltek (19,20; Kiv 21,8). A váltságdíj nagyságát előírhatta a törv. (pl. az elsőszülöttek esetében; vö. 30,12–16), de a felek megállapodásának tárgya is lehetett (21,30). Szám 3,12.46–48: a leviták jelentik a váltságdíjat Izr. többi törzsének elsőszülöttei helyett. Ez a gondolat összhangban van azzal, ahogy Jahve Izr.-lel (MTörv 7,8; 13,6 stb.) és az emberekkel külön-külön (2Sám 4,9; 1Kir 1,29; Zsolt 26,11; 31,6; 34,23 stb.) bánt. Váltságdíjról itt még nincs szó; ebből arra következtethetünk, hogy a helyzet reménytelensége állt előtérben, amelyből Isten kiszabadítja, kiváltja az embert. – b) A gaal ige, amelyet a LXX 45 esetben a gör. lütrusztai ’kivált’ igével ad vissza, jogi fogalom; mint ilyen a család teendőjére, ill. a legközelebbi rokon (a neve: goel) kötelességére vonatkozik azzal a családtaggal szemben, akinek birtoka (Lev 25,25–28; Jer 32,7; Rut 2,20; 4,4) v. aki saját maga (Lev 25,47 kk.; vö. Neh 5,8) idegen kézre került, akinek nevét a kihalás veszélye fenyegette (MTörv 25,5–10; Rut 3,9–13; 4,6; vö. Ter 38,6–26), v. akinek vérét ontották (Szám 35,12.19.21.24 kk.; MTörv 9,6.12; Józs 20,3.5.9; 2Sám 14,11; 1Kir 16,11). Az első 2 esetben vissza kellett váltani a földet v. a személyt; a 3. esetben el kellett venni az özvegyet (® sógorházasság); végül a 4. esetben nem volt szabad ellenértéket, váltságdíjat elfogadni, hanem a gyilkoson ® vérbosszút kellett állni (Szám 35,31 kk.). Az a gondolat, hogy az ember rokon az Istennel, jellemző a szemita vallásokra (lásd a személyneveket: Ábrám, Abimelek, Ahirám, Ámran stb., amelyekben az Isten atya, fivér v. nagybátya). Az izr. vallásban ehhez járult még a Jahvétól való kiválasztottság gondolata. Ez magától elvezetett oda, hogy Jahvéban a népnek és egyenként minden tagjának gyámolítóját (goel) lássák. Jahvéval kapcsolatban 2-szer találkozunk a váltságdíj fogalmával az ÓSz-ben. Iz 43,1–4: Jahve megváltja Izr.-t, váltságul odaadja érte Egyiptomot, Kust és Sebát (hogy kinek, az nem világlik ki a szövegből). Ugyanakkor 52,3: Jahve váltságdíj nélkül váltja vissza Izr.-t; vö. 45,13; 45,15: a váltságdíjként megnevezett országok meghódolnak Izr. előtt, az övéi lesznek. – 2. Az ÚSz-ben. A lütron a profán gör.-ben elsősorban a hadifoglyok kiváltásakor fizetett váltságdíjat jelentette, s azt az összeget, amelyet rabszolga kiváltásakor fizettek. Ez a kiváltás gyakran az istenek (Apollo, Szerapisz v. Aszklépiosz) oltalma alatt történt, akiknek templomában a rabszolgák elhelyezték a megtakarított tizedet, amíg a kívánt összeg egybe nem gyűlt. Mk 10,45 és Mt 20,28: a kifejezés, ill. a vele jelölt fogalom Jézus halálának jelentőségét világítja meg. Az eredetiben Lk 24,21; Tit 2,14 és 1Pét 1,18 a lütrusztai igét szerepelteti, Lk 1,68; 2,38 viszont a lütroszisz származékot; ugyanakkor a 21,28 és Pál ap. (Róm 3,24; 8,23; 1Kor 1,30; Ef 1,7.14; 4,30; Kol 1,14; Zsid 9,15) az apolütroszisz kifejezéssel él, amely a Zsid egy más helyén (11,35) az üldöző hatalmából való kiszabadulásra vonatkozik. – II. A ~ gondolatának kibontakozása. 1. Az ÓSz-ben. – a) A nép ~a. Egyiptom a szolgaság háza (amiatt a szolgaság miatt, amelyben itt Izr. élt). Ettől a Mikeás (6,4) által használt kifejezéstől már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy a Jahve által végbevitt ~t az Egyiptomból való kivonulás képébe öltöztessék (vö. MTörv 9,26; 15,15; 21,8; 24,19; Zsolt 78,42; Neh 1,10; 1Krón 17,21). Oz 13,14 szerint az ország É-i része azt várta, hogy Jahve kiszabadítja (= kiváltja) az alvilág torkából, megmenti a haláltól (ezen pestist és egyéb katasztrófákat kell érteni), de Izr. erkölcsi eltévelyedései miatt Jahve erre nem mutatkozik hajlandónak (vö. 7,13; Jer 31,11; Zak 10,8 kk.; Iz 50,2: az Egyiptomból való kivonulás analógiájára a fogságból való szabadulás is ~ként jelenik meg). Zsolt 25,22; 44,27: a fogalom, ill. a kifejezés a fogság utáni közösségnek szorongatói kezéből való kiszabadulására utal. Jóllehet mindezeken a helyeken valami földi nyomorúság végére vonatkozik a ~ (a ~ negatív vonatkozása), a szövegösszefüggésben a kifejezés egyszersmind az üdvösség állapotába való átmenetet (pozitív szempont) is érzékelteti: az Egyiptomból való kiszabadulás következtében Izr. Isten népe lesz; Iz 50,2; Jer 31,11 (és Zak 10,8 kk.): a fogságból való szabadulás az üdvösség idejének kezdetét jelenti. Így a fogalomnak szellemi tartalma is van. Ezzel szemben a Zsolt 130,7 a bűntől való ~t tisztán etikai értelemben szerepelteti. Hogy Iz 1,27 esetében is erről van-e szó, az eldöntetlen kérdés. – A Kiv 15 Izr.-nek Egyiptomból való kivonulását a gaal fogalmával élve írja le (15,13), s a gondolatot a papi szerző a 6,6 számára is átvette; a Zsolt 74,2; 77,16; 78,35; 106,10; 107,2; Iz 63,8–9; Jer 31,11 Izr. helyreállításának reményét fejezi ki ugyanazzal a fogalommal, Mik 4,10 pedig a Bábelből való szabadulásra vonatkoztatja. Deutero-Izajás a szót különösen kedveli az eljövendő ~ra utalásul. Jahve mint Izr. teremtője (Iz 43,1.7.15; 44,21.24; 54,5), kiválasztója (44,1; 49,7) és jegyese (54,5), egyszersmind szabadítója is Izr.-nek (41,14; 43,14; 44,24; 47,4; 48,17; 49,7; 54,5). Megváltói tevékenysége nem korlátozódik a fogságból való kiszabadításra (43,14; 48,20), az ezzel kapcsolatos veszedelmektől való oltalmazásra (41,14; 43,1 kk.; vö. Zsolt 107,2) és Bábel megalázására (Iz 47,4 kk.; 49,26; vö. Jer 50,33 kk.), hanem Jeruzsálem helyreállítását (Iz 44,24–28; 52,9), valamint a népnek a pogányok szeme előtt végbemenő fölemelését is magában foglalja (49,7; vö. 60,16). A földi nagyság a lelki megújulás külső megjelenési formája; ez Jahve műve, amely a bűnök kiirtásában nyilvánul meg (44,22; 59,20 szerint a ~nak megtérés a föltétele), továbbá az üdvösség útjára tanításban (48,17), főképpen pedig Jahve dicsőségének Izr.-ben való megmutatásában (44,23). Ez a ~ Jahve örök szeretetének (vö. 54,8) megnyilatkozása. A ~ fogalmának ezt a szellemi tartalmát az tanúsítja, hogy a szabadítás ismételten összekapcsolódik Jahvénak Izrael Szentjeként való szerepeltetésével (41,14; 43,14; 49,7; 54,5); egyértelműen kikövetkeztethető, hogy a ~ Isten szentségében gyökerezik. Ha az Egyiptomból való kiszabadulás, valamint az eszkatologikus megújulás is ~nak számít (vö. a héb. eredetivel), érthető, hogy a 63,16 szerint Jahvénak régtől (= öröktől) fogva gofel (= Megváltó) a neve; ugyanígy az is, hogy a zsidóság a várt üdvösséget szívesen nevezte Izr. ~ának. Ezt a kifejezést Lukács evangélista (Lk 2,38; vö. 1,68) is használta. – b) Az egyes ember ~a. A zsoltárokban a padah vált általánossá annak kifejezésére, hogy Jahve belenyúl nemcsak a nép (Zsolt 25,22; 44,27; 78,42; 130,7 kk.), hanem az egyes ember életébe, hogy kiszabadítsa a bajból, azaz megváltsa. Maga a baj, amelyből az ember szabadulni kíván, lehet betegség (31,6; vö. 31,11; 69,19; vö. 69,27.30), halál (Sir 51,2), üldöztetés (Jób 6,23; Zsolt 55,19; 71,23 kk.; 119,134). 2Sám 4,9 és 1Kir 1,29 mindenféle szorongatást említ; a Zsolt 26,11 és 34,23 általánosságban szól a bajból való kiszabadításról. A 49 szerzője elmagyarázza: ha mégoly gazdag is valaki, nem fizethet életéért Jahvénak váltságdíjat, hogy a haláltól megszabaduljon (49,8 kk.; vö. Jób 33,23 kk.); de ha mindenkinek meg kell is halnia, a zsoltáros meg van róla győződve, hogy Jahve kiszabadítja az alvilágból (Zsolt 49,16). Lehetséges, hogy itt a hit továbbfejlődésével állunk szemben: a halál után nem ugyanaz az igazak és a bűnösök sorsa; míg a bűnös a holtak országában marad, hogy ne lássa a világosságot (49,15.20), az igazat Jahve magához veszi (49,16). – Az emberek külön-külön is hitték, hogy Jahvéra számíthatnak mint megváltójukra, szabadítójukra. Jákobot az angyal kivezette minden bajból (Ter 48,16). A zsoltáros teljes bizalommal sziklájának (= menedékének) és megváltójának, üdvözítőjének (goel) nevezi Jahvét, aki életét megmenti a haláltól (Zsolt 31,5 kk.; 103,4; Siral 3,58), megvédi az özvegyek és árvák jogát (Zsolt 146,9) és megbosszulja az ártatlanul kiontott vért (9,13). Jahvét tehát arra kérték, hogy legyen szabadítójuk (69,19; 119,154). Jób (19,25) biztos benne, hogy ha ő mint bűnös bele is pusztul szenvedéseibe, Jahve bosszút állva tanúsítani fogja ártatlanságát. A Zsolt 72,14 szerint Jahve a szegények Megváltója, aki megszabadítja őket az erőszaktól és az igától. – 2. Az ÚSz-ben. – a) Jézus halála mint ~. Mk 10,45 és Mt 20,28: Jézus, az Emberfia azért jött el, hogy életét váltságul adja sokakért. Jóllehet ez a logion Lk párhuzamos helyéről (22,24–27) hiányzik, eredetiségét nem lehet kétségbe vonni, mivel az ® Emberfia nem őskeresztény messiási cím volt, hanem Jézustól eredt, továbbá a lütron az idézett helyeket nem tekintve, nem fordul elő az ÚSz-ben. Végül az életét adja, valamint a sokakért kifejezés szemita eredetű hebraizmus. Mk 10,39: világos, hogy Jézus saját halálára utalt. Azzal, hogy saját élete odaadásáról beszél (vö. Jn 10,11.15.17), Jézus tanúsítja: önként vállalta a halált annak a szabadon és tudatosan járt útnak a következményeként, amely útnak közte és a zsidók vezetői közt szükségszerűen összeütközéshez kellett vezetnie. Ez a halál ~t jelent: sokakért. Ez a kifejezés nem korlátozza Jézus megváltó halálának egyetemességét, inkább annak kiemelése, hogy tette, jóllehet egy embernek a tette, sokak javára szolgál (vö. Mk 14,24; Mt 26,28; Róm 5,15; Iz 53,11; Dán 12,3; Róm 8,32; 2Kor 5,14 kk.; 1Tim 2,6; Zsid 2,9: mindnyájunkért v. mindenkiért; Róm 5,6; 1Pét 3,18: a bűnösökért; Lk 22,19 kk.; Róm 5,8; 1Kor 11,24; 2Kor 5,21; Gal 3,13; Ef 5,2; Tit 2,14; 1Pét 2,21; 1Jn 3,6: értetek v. értünk). A koinében anti (a klasszikus gör.-ben ’valaki helyett’) ugyanazt jelenti, mint hüper (’valakiért, valaki javára’); vö. pl. Mt 17,27. A váltságdíjhoz kapcsolódó képben szükségszerűen benne rejlik Jézus halálának helyettesítő jellege. Ebben az összefüggésben a Kiv 21,29–30 és 30,12, valamint a Szám 35,21 kk. nyújt kellő magyarázatot a fogalomra; eszerint az, aki tettével rászolgált a halálra, nem adhat életéért váltságdíjat; vö. Péld 6,34 kk.; 13,8; Zsolt 49,8–10; lásd föntebb is. Mivel ennek megfelelően Jézus szavának is az „életért életet” elv az alapja (vö. Jób 2,4), nyilvánvaló: az volt a meggyőződése, hogy az ember lelke (= élete) pusztulásra szánt valami. Ezt, legalábbis zsidó kortársai vonatkozásában Mk 8,38 tanúsítja, ahol Jézus bűnös és házasságtörő nemzedéknek nevezi őket; vö. 10,25 és Mt 10,28. A Makkabeus mártírok életüket áldozták a törv.-ért és azért, hogy Isten haragja elforduljon népükről (2Mak 7,37 kk.; vö. 4Mak 1,11; 17,22). Ezt a pusztulást, amelyhez mérten az egész világ birtoklása semmit sem nyom a latban, az ember magára vonta (Mk 8,35 kk.; 9,42–48); ugyanakkor semmi nem volt a kezében, amellyel életét a halál hatalmából kiválthatta volna (8,37; vö. 10,27). Világos: itt az élet nem egyértelmű (vö. 8,35) kifejezés. Jézus földi megjelenési formájában, föláldozva életét örök életet szerzett az embernek. Arra, hogy kinek fizette Jézus a váltságdíjat, nem utal a szöveg. Az egyházatyák közül némelyek úgy gondolták, hogy a ® Sátán tartotta hatalmában az embert; ezzel azonban nincs összhangban az, hogy az ÚSz egészében Jézus úgy szerepel, mint aki fölötte áll a Sátánnak, legyőzte a Sátánt (vö. 3,27). Mások azt a nézetet vallották, hogy Jézus zsidó szokás szerint nem ejtette ki Isten nevét (vö. 14,62; Mt 10,28). Halálának Atyja szemében csereértéke volt, és így feláldozása az emberiség ~ára szolgált. Ezt a csereértéket mindazáltal nem Ő képviselte, hanem halála számított erkölcsi cselekedetnek, az engedelmesség tettének (vö. Róm 5,19), tehát csak átvitt értelemben lehet ~ról beszélni. Ám ez esetben jobb, ha a váltságdíj fizetését képnek tekintjük, amely arra szolgál, hogy Jézus megváltó halálát érthetővé tegye az ember számára, mint az olyan fogalmak esetében, amilyen pl. a kiengesztelődés v. az áldozat. Ennek az elgondolásnak a viszonylagossága és nem teljesen kielégítő volta abból is látszik, hogy az életet egyes-egyedül Jézus halálának gyümölcseként állítja elénk, holott Pál ap. tanítása szerint a feltámadás az élet forrása, így Jézus halála csak annyiban tekinthető életet adónak, amennyiben általa megkívánt szükségszerű előzménye, ill. feltétele feltámadásának (vö. Jn 12,24). – b) A ~ fogalmának képi jellege Pálnál egyértelműen megmutatkozik, amikor az ap. a keresztények társadalmi helyzetéről tanít (1Kor 7,20–23). A hit szempontjából teljesen közömbös, hogy valaki szabad v. rabszolga, mert Krisztus mindkét csoportot megváltotta és megfizetett érte, hogy a rabszolga szabaddá legyen, a szabad pedig az Ő rabszolgájává. Mivel a ~ műve nincs tekintettel a földi társadalmi különbségekre, nyilvánvaló, hogy szellemi síkon mozgó dologról van szó. Ezt az értelmezést Pálnak a szabados élettel kapcsolatos tanítása (1Kor 6,15–20) is támogatni látszik; a test bűne, a kicsapongás visszaélés a Krisztus fizette váltságdíjjal. Ezt a gondolatot a 2Pét 2,1 még ki is egészíti: a visszaélés azokkal a jogokkal, amelyeket Krisztus a ~sal szerzett az embernek, pusztulást von maga után. 1Pét 1,18 szerint a keresztényeket az atyáik által rájuk hagyományozott értéktelen életmódból váltotta ki Krisztus, Tit 2,14 szerint pedig minden gonoszságtól megszabadította. Gal 3,13; 4,5: Pál az ósz-i üdvösség rendjéből az úsz-i üdvösség rendjébe való átmenetet a törv. szolgaságától való ~ként állítja elénk. De, hogy a ~ nem csupán negatívum (= megszabadítás a bűntől), hanem elsősorban pozitívum, azt a Róm 3,24 tanúsítja: az ember a ~nak köszönheti a ® megigazulást. A váltságdíj (vö. 1Kor 6,20 és 7,23) Krisztus vére volt (1Pét 1,19; Jel 5,9; vö. Zsid 9,14 kk. és Róm 3,24 kk. – itt Krisztus halála összekapcsolódik a keresztje által kiérdemelt kiengesztelődéssel). – c) A ~ mint a végérvényes üdvösség megvalósulása. A jámbor zsidó (Lk 1,68; 2,38) és a keresztény (Róm 8,23 kk.; Ef 1,14; 4,30) üdvösségvárás tárgya eszkatologikus jellegű. A Róm 8,23: a test ~a az embernek nem a testiségtől való megszabadítását jelenti (ez nem olyan dolog Pál ap. számára, amit kívánna; vö. 2Kor 5,2–4), hanem azoktól a terhektől való mentesülését, amelyek a test gyarlóságából következnek (vö. Róm 8,21). 8,23; 1Kor 15,35–57; Fil 3,21: ezekből kiviláglik, hogy Pál a ~ba (a szó teljes értelmében) a feltámadást is beleérti. Ennek az eszkatologikus ~nak azonban már a jelenben is részesei a hívők, hiszen Krisztusban, akivel Isten által közösségben vannak, a ~ jelenlevő valóság (Róm 3,24; 1Kor 1,30; Ef 1,7; Kol 1,13 kk.). A ~ban való részesedést a bűnök bocsánata jelenti (Ef 1,7; Kol 1,14), de ez a maga teljességében csak az idők végén jut az embernek osztályrészül, amikor az utolsó ellenség, a halál is megsemmisül (1Kor 15,26). Az a ~, amelyet Lk 21,28 a zsidóságtól fenyegetett fiatal keresztény közösség számára vár, szintén a végleges üdvösség elővételezése, amely Jeruzsálem pusztulása után az Egyh. kivirágzásában öltött testet. Azokon a szentírási helyeken, ahol a lütroszisz (= ~) szerepel, sehol nincs szó váltságdíjról. Ez arra vall, hogy a szó elvesztette eredeti értelmét és az üdvösség teol.-jának szakkifejezésévé vált, amely az embernek Istentől Krisztus által végbevitt teljes megújulására utal.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages