pünkösdi csoda
pünkösdi csoda: a Szentléleknek az ApCsel 2,1–13 elbeszélte leszállása Jeruzsálemben az ősegyházra (120 személy), zúgás, a lángnyelvek és a nyelvcsoda kíséretében (2,4b–13). Ez utóbbin a különböző nyelveken való beszélés csodáját kell érteni (2,4b); a Lélekkel el nem telt tömegről (2,6.8.11) nem tételezhető fel csodának minősülő hallás (N. Adler). Idegen nyelveken beszélésről van szó, ezt a Lukács felsorolta népek (2,9–11) listája nyomatékosítja. A csodálkozó kérdések (2,12) és „mások” rosszindulatú megjegyzései (2,13) átvezetnek Péter ap. beszédéhez, amely az elbeszélt eseményekkel összefüggő egészet alkot (H. Conzelmann). – A leírás egészében véve nem akar a ~ lefolyásáról pontos képet nyújtani. Egyszer a ® glosszoláliára enged gondolni (2,3 kk.), máskor viszont egy nyelvcsodára (2,6.8: dialektosz); ugyanakkor mintha a 11. vers egyensúlyt teremtene. Az a kísérlet, hogy itt – különféle forrásokat megkülönböztetve – eredetileg 2 beszámolót tételezzünk fel, nem vezetett sehova. Ugyanígy E. Lohse feltevése sem (Lukács egy tömegeksztázisról szóló szóbeli közlést nyelvcsodaként értelmezett és egyetemes mondanivalót fejezett ki vele; E. Trocmé hasonló módon). Végül nem meggyőző az a magyarázat sem, amely szerint egy nyelvcsodáról szóló korábbi beszámoló az alapja a leírásnak (vö. E. Schweizer); ezt ui. utólag át kellett volna értelmezni, csakhogy Lukácsnak nem voltak saját elgondolásai a glosszoláliát illetően (vö. 10,46; 19,6). A szerző szándékát sokkal inkább az ósz-i és zsidó előzményekből kell kielemeznünk, hiszen az eseményt ® pünkösd ünnepére tette. Nem vitathatatlan ugyan, hogy az 1. sz.-i zsidóság pünkösdkor a Sinai-hegyen történtekre emlékezett (így: G. Kretschmar, B. Reicke, E. Haenchen; de vitatja: N. Adler, H. Conzelmann), ennek ellenére a következőket figyelembe vehetjük a ~ leírásának értelmezéséhez. A Sinai-hegyen történtek emléknapjához a zsidóság számára a Kiv 19 alapján ezek kapcsolódtak: „lángnyelvek”; Hénoch (etióp) 14,8–15; Isten a Sinai-hegyen hangot keltett, amely tűzzé változott és beszédként mindenki számára érzékelhetővé vált. A zsidó Sinai-haggada szerint Isten hangja a Sinai-hegyen 70 nyelvre (= beszélőszerv) oszlott szét a világ népei számának megfelelően. Lk 3,16; Mt 3,11: Keresztelő János azt hirdeti a Messiásról, hogy „Szentlélekben és tűzben” fog keresztelni (vö. ApCsel 2,2 kk.). Lukács a Szentlélek leszállását üdvtört.-i értelemben kívánja időhöz kötni, s ehhez felhasználja a zsidó hagyományt. Nemcsak arról számol be pontosan, hogy hol (Jeruzsálem) kezdték el hirdetni az ev.-ot (vö. 1,4.8), hanem arról is, hogy mikor (pünkösd). A tanítványok a nyilvánosság előtt a Szentlélek birtokában Isten igaz népének mutatkoznak. Először a zsidóknak hirdetik az ev.-ot, de a kifejezetten szórványban élő zsidókkal a ~ tört.-ében már a pogány világ is megjelenik. Lukács még tud arról, hogy a nyelvek adománya nincs a tizenkettőnek fenntartva, de számára a Lélek az ap.-i igehirdetés hajtóereje, ahogy Jézusra is leszállt a Lélek nyilvános működése megkezdésekor (vö. Lk 3,22: „látható alakban”).
