pusztai vándorlás
pusztai vándorlás: Izr. fiainak útja a Vörös-tengeren való átkeléstől addig, amíg Jerikóval szemben a Jordán K-i partjára nem érkeztek (Kiv 15,22–19,2; Szám 10,11–14,45; 20,1–22,1; MTörv 1–3). A Szám 33,1–49 felsorakoztat 40 állomást a pusztában, amely jelzi ezt az útvonalat. A nagyobbrészt ismeretlen, ill. nem azonosítható földrajzi adatok értelmezése igen nehéz, és nemcsak attól függ, hogy a Sinai-hegyet miként kötjük helyhez, hanem attól is, sőt elsősorban attól, hogy a ~t bemutató szövegekből elénk rajzolódó kép mennyire hiteles. – I. Egyiptomtól a Sinai-hegyig. A) A Biblia leírásában. A Kiv 15,22–19,2 szerint Izr. fiai Egyiptomból kivonulva egyenesen a Sinai-hegy felé vették útjukat. Miután a tengeren átkeltek, ® Sur pusztájába vonultak, három napon belül Marába értek, majd ® Elimen áthaladva és (a Szám 33,10 kk. szerint) a Sás-tengernél valahol pihenőt tartva elérték ® Szin pusztáját; itt ették a ® fürjeket és a ® mannát. A Sás-tengertől 2 útvonal jöhet számításba: egy D-i és egy É-i. ® Refidimben Mózes vizet fakasztott az ellene zúgolódó népnek, amely vizet követelve Istent is próbára tette (® Massza, ® Meriba); Józsue – Mózes imájától támogatva – legyőzte Amaleket. Miután apósát meglátogatta, Mózes három hónap múlva a Sinai-pusztába ért. – B) Egy más útvonalra utaló adalékok. 1. A Kiv 17,1–17 szerint Mózes Refidimben a Hórebből fakasztott vizet és a helységet Meribának nevezte el (17,6–7). A Szám 20,1–20 ugyanezt az eseményt Cin pusztájába helyezi, ahol a 27,14; 33,36; MTörv 32,51 szerint ® Kádes feküdt. Ám Kádesnak Meriba vizeivel együtt szerepeltetése (Szám 27,14; MTörv 32,51; Ez 47,19; 48,28) arra enged következtetni, hogy az esemény színhelye Kádes volt. Ugyanígy két helyen van szó (Kiv 16,12 kk.: P és Szám 11,31–34: J) fürjek fogásáról is, amelyek a félsziget É-i részén lehettek honosak. A Kánaán D-i részén nomád életet élő amalekitákkal folytatott harc is inkább Kádes környékére utal, amelynek vizeitől, forrásaitól – magától értetődően – távol akarták tartani Izr. fiait, semmint az egészen D-re eső Sinai-pusztára. A Kiv 15,25 szerint Marában, Egyiptomtól három napi járásra Jahve törv.-t és jogot adott Izr. fiainak és próbára tette őket. Az is Kádes környékére utal, hogy a Ter 14,7 szerint itt volt az Ítélet-forrás, és hogy Masszát is itt kell keresni (a Kiv 17,7 azonosítja Meribával). Hogy Kádesig, amely szt. hely volt, Egyiptomtól 3 napig tartott az út, érthetővé teszi, miért akarnak Izr. fiai a 3,18; 5,3; 8,23 szerint három napi járásra a pusztába menni, Jahvénak áldozatot bemutatni (ez az idő kevés a Sinai-hegy elérésére!). Végül: ha a tengeren átkelést a Szuezi-földszoros É-i részére tesszük (® kivonulás Egyiptomból), ezzel a Kádes felé vivő útvonal jól összeegyeztethető, a Sinai-félsziget viszont annál kevésbé. – 2. Így nem lehetetlen, hogy Izr. fiai hagyományuk egy régebbi változata szerint Egyiptomból közvetlenül Kádesbe vonultak. Ezt a feltevést támogatja, hogy az egyiptomi bányákat a Dzsebel Musa közelében akkor még művelték, ezért kellett, hogy csapatok is legyenek a közelben. Ez a menekülőket visszatarthatta attól, hogy a bányavidéken áthaladva az egyiptomiaknak mintegy a karjaikba fussanak. Ez egyébként nem jelenti azt, hogy a Sinai-hegynél tartózkodásukat, amelyet mindegyik hagyomány említ a ~sal kapcsolatban, későbbi kiegészítésnek kell tartanunk. El kell fogadnunk, hogy Izr. fiainak legalábbis bizonyos csoportjai Kádesből elmentek a Sinai-hegyhez. Emellett szól a MTörv 1,2 is: a Hóreb 11 napi járásnyira van Kádes-Barneától. Egyébként azt, hogy a Sinai-hegy régi zarándokhely lett volna, a számos nabateus feliratból sem lehet bebizonyítani. – II. A Sinai-hegytől Kádesig. A) A Biblia leírásában. 1. A Kiv 15,22–19,2 beszámolójához csatlakozva a Szám 10,11–12,16 a Sinai-hegytől Párán pusztájáig állítja elénk Izr. fiainak útját. Az Egyiptomból való kivonulás utáni 2. év 2. hónapjának 20. napján hagyták el a Sinai-hegyet, és Taberán (= tűz: a táborban büntetésül tűz ütött ki), Kibrot-Hattaván (= a húsra áhítozók sírjai: sokan meghaltak a mohón fogyasztott fürjektől) és ® Haceroton át ® Párán pusztájába értek. Innen Mózes hírszerzőket küldött Kánaánba (13,1–24), hogy tájékozódjanak: milyen az ország ® Cin pusztájától, amely a 34,3 kk. és Józs 15,1.3 szerint Kánaán legdélibb részét alkotta, egészen Rechobig, amely a P szerint Kánaán legészakibb határa volt (Szám 13,21). Amikor a hírszerzők a negyven nap elmúltával, amely alatt kifürkészték Kánaánt, visszatértek Izr. fiaihoz (13,25 kk.), Káleb kivételével úgy ítélték, hogy Kánaánt lehetetlen meghódítani. Erre az egész nép Mózesnek támadt. Jahve büntetésül megtiltotta a felnőtt nemzedéknek, hogy belépjen az Ígéret földjére, csak Kálebbel és Józsuéval tett kivételt (13,25–14,38). Izr. fiai ennek ellenére megkísérelték, hogy benyomuljanak Kánaánba, de egészen ® Hormáig visszaverték őket (14,39 kk.). – 2. A 13,3.21 arra enged következtetni, hogy Cin pusztája a P szerint Párán pusztájától É-ra terült el. Hogy a Kádest Cin pusztájába helyezte, az a Meribával kapcsolatos szójátékon kívül még egy másikra is visszavezethető: a 20,13 a Cin pusztájában fakasztott vízre (vö. 20,1) való tekintettel azt mondja, hogy Jahve kinyilvánította szt.-ségét, szt.-nek bizonyult (vö. 27,14; 33,36; MTörv 32,51). E felfogás szerint tehát Kádes Kánaán része volt, és végleges elfoglalása előtt nem lehetett Izr. fiainak kezén. Ám a MTörv más képet mutat. Az 1,6.19 szerint Izr. fiai a Sinai-hegytől egyenesen Kádesbe vonultak; ez 11 nap alatt volt lehetséges (1,2). Kánaán kifürkészésére Kádesből indultak el a hírszerzők; itt tört ki a lázadás is és innen kísérelték meg a Kánaánba benyomulást is (1,22–46; vö. Bír 11,16 kk.). Ezt a kétségtelenül régebbi felfogást tükrözi a Szám 13,26 is, ahol (P földrajzától eltérően) „Párán pusztája” Kádeshez kapcsolódik. Kádes itt töredék a Jahvistának a hírszerzők útjáról szóló beszámolójából (Szám 13,17b–20.22–24.27–31), amely út egészen Negeb pusztájáig és Hebron környékéig vezetett Kánaán földjén. Mivel a 20,1 (P) és 33,36 szintén kiegészítésként tartalmazza Kádest (33,36: a Cin pusztáját szorította ki, amely eredetileg a helyén állt), lehetséges, hogy a P szándékosan kerülte ezt a nevet. – 3. A 33 a Sinai-hegytől Cin pusztájáig Kibrot-Hattaván és Haceroton kívül még 18 más állomáshelyet sorol fel. Vsz., hogy a szerző ki akarta a 11–12 gyér adatait egészíteni Izr. fiainak a Sinai-hegytől Párán pusztájáig megtett útját illetően, hiszen „a pihenőket tartva odébb vonultak” (10,12; vö. MTörv 1,2) feltételezi, hogy a három megnevezettnél még több állomása is volt a ~nak. Ezzel szemben áll, hogy a Szám 33-nak vsz. nincs saját tört.-i értéke, hanem meglehetősen kései hagyományt képvisel, amelynek földrajzi adatai egyfelől a P, másfelől a J és E hagyományaiból származnak, és hogy a táborhelyek 40-es számát elérje, útibeszámolókból is merített. M. Noth felteszi, hogy a szerző zarándokoknak állította össze az úti beszámolót, akik a Pentateuchus adatainak felhasználásával Kánaánból a Sinai-hegyre mentek (ÉNy-Arábia). – B) Vajon összhangban áll-e ez a feltevés a Kádes-hipotézissel? Hogy a MTörv 9,22 Masszát Tabera és Kibrot-Hattava közt említi, az arra enged következtetni, hogy ezek a helységek Kádes környékén feküdtek (bővebben lásd alább). Azok az események, amelyek etiológiailag összefonódtak Tabera és Kibrot nevével (nem kétséges: mindkét helység létezett ettől függetlenül is), eredetileg olyan vidékhez kapcsolódhattak, amelyre Izr. fiai egy régebbi hagyomány szerint közvetlenül Egyiptomból való kivonulásuk után érkeztek, és amelyen évekig ott is maradtak; így valójában a Sinai-hegytől Kádesig vonulással nincsenek összefüggésben. Csak amikor a Sinai-hegynél tartózkodásban, amely erre az időre esett, a ~ tetőpontját kezdték látni, akkor színezték ki a Sinai-hegytől Kádesig tartó utat is – mint ahogyan az Egyiptomból való kivonulást, valamint a Sinai-hegyig megtett utat is – különféle kádesi időre visszamenő emlékekkel és különféle topográfiai adatokkal. – III. A negyven év a pusztában. 1. A P szerint Izr. fiai lázadásuk és Hormánál elszenvedett vereségük után 40 évig éltek Párán pusztájában (Szám 14,33 kk.). Innen fürkészték ki a hírszerzők Kánaánt (12,16; 13,3), és ide is tértek vissza (13,26); itt kellett meghalniuk azoknak, akik a lázongáskor 20 éven felüliek voltak (14,29.32 kk.). A 20,1: hiányzik az évek száma. Ha a hiányzó szám 40, ami vsz., mert a 20,1–12 arra akar magyarázatot adni, hogy Mózes és Áron miért nem vezethették be az arra alkalmas időpont elérkeztével a népet az Ígéret földjére, akkor Izr. csak a 40. év végén hagyta el Párán pusztáját és vonult Cin pusztájába. Mivel Izr. a J és E hagyománya szerint már a ~ elején Kádesben volt, azt kell feltenni, hogy a Szám szerzője, aki a különféle hagyományokat összeolvasztotta, ezt a számot kihagyta. Az az észrevétel, hogy a nép Kádesben letelepedett (20,1) és az a tény, hogy Mózes Kádesből követeket küldött Edomba (20,14–16), arra enged következtetni, hogy Izr. hosszasan időzött ezen a területen (vö. MTörv 1,46). – 2. Annak a föltevésnek, hogy Izr. 40 évig tartózkodott Kádesben (v. Párán pusztájában) ellene mond a Szám 14,25 és a MTörv 2,1–3, ahol a Kádesből a pusztába való visszatérésről van szó (a Sás-tenger irányában), és egy 38 évig tartó nomád életről a Szeir-hegységnél (2,14). E 2 ellentétes állításnak lehet tört.-i alapja olyan értelemben, hogy a törzsek egy része letelepedett Kádesben, mások viszont – félnomád életet élve – továbbvonultak a pusztába. – 3. Nem lehetetlen, hogy a Szám 33 a Moszerot és ® Ecjon-Geber közé eső állomásokkal Izr.-nek Kádes környékéről a Sás-tengerig vezető útját akarta bővíteni. A helységek részben azonosak azokkal, amelyeket annak az úti beszámolónak a töredéke tartalmaz, amely Mózes beszédét megszakítja (MTörv 10,6 kk.). Az eltérő megfogalmazásból, a Moszerot és Bene-Jaakán helységnevek fordított sorrendjéből, valamint abból, hogy Áron a 10,6 kk. szerint Moszerotban halt meg, a Szám 33,38 szerint viszont Hór hegyén, arra következtethetünk, hogy a pusztai állomások 2 jegyzéke független egymástól. A 33,30–36 vsz. olyan hagyományt képvisel, amely éppen úgy, mint a MTörv 10,6 kk. felölelte hagyomány, eredetileg a Kádestől Moábig tartó útvonalra vonatkozott. – IV. Kádestől a Jordán völgyéig. Mivel a Szeir-hegységet nem lehet biztosan helyhez kötni, és Edom környékének kiterjedése is bizonytalan, az Egyiptomból való kivonulás e részével kapcsolatos szövegeket nehéz értelmezni. N. Glueck bebizonyította, hogy az ® Arabától K-re eső fennsíkon a Kr. e. 13. sz.-ban egy határainál jól védett, virágzó állam volt; ebben jogosan keresik Edomot. Hogy Edom hatalma akkor a tőle Ny-ra eső területre is kiterjedt, azt a régészeti leletek alapján nemigen tarthatjuk valószínűnek. – 1. Az irodalmi formát, amelyben a J és az E Izr. Kádestől a Jordán völgyéig vezető útját elénk állítja, a történelmi ellentétnek és Edom akkori hatalmi helyzetének figyelembevételével kell szemlélnünk (vö. Ter 27,40; 1Kir 11,14–22.25b; 2Kir 8,20–22). Kádesből elindulva az edomiták földjének határánál Mózes szabad átvonulást kér Edom királyától, és megígéri, hogy a királyi útról nem tér le (vsz. arról, amely el-Akabától É felé Szíriába vezetett; Szám 20,14–21). Ez feltételezi, hogy a királyi út és Araba legalábbis a Holt-tengerig edomita területre esett, hiszen az elutasítás következtében Izr. arra kényszerült, hogy Edomot D-ről (21,4; MTörv 2,8; Bír 11,17 kk. hallgatólagosan megengedi ezt a feltevést) és K-ről megkerülve vonuljon át a pusztán (vö. MTörv 2,7 kk.; Bír 11,18; a Szám 21,11 által igazolva). Ezzel szemben a MTörv 2,29 arról számol be, hogy Edom – miként Moáb – szabad átvonulást adott (vö. 2,18). Útközben kígyók támadtak a karavánra, amelyek marása halált okozott. Mózes rézkígyót (® kígyó) csinált a baj elhárítására (Szám 21,4–9). ® Szichon környékének meghódítása után (21,21–35) Izr. végül a Jordán völgyében, Jerikóval szemben (22,1) ütött tábort; ®Józsue. – 2. Úgy látszik, hogy a P számára Edom nem támasztott a ~ során nehézségeket, hanem megengedte Izr. fiainak, hogy az Arabát valahol az É-i részén szeljék át. Míg a ® Hór hegységet, ahova Izr. a P szerint Kádesből elindulva (20,22) vonult, ugyanúgy nem tudjuk helyhez kötni, mint a következő állomást, Calmonát (33,41 kk.), addig a harmadik állomás, Punon biztosan Araba É-i részén terült el. Az Araba és a Jordán közti út leírása (21,10–35) eltérő eredetű elemekből tevődik össze, és meglehetősen homályos. A 33,45–49 szerint Izr. fiai Dibonon és az Abarim-hegység É-i részén (Nebo, Piszga) vonultak át. – V. A ~ a próféták írásaiban és a zsoltárokban. 1. Ám 2,10 és 5,25 tanúsítja, hogy Izr. hagyományában nagyon régtől fogva elevenen élt egy 40 évig tartó ~ gondolata. 5,25: a próf. a ~t a saját korával állítja szembe, amelyre a fényes, de lélektelen kultusz volt jellemző, míg a ~ idején nem volt áldozat; ennek ellenére – amint a próf. hallgatólagosan feltételezi – Jahve tetszését találta a kultuszban. Ozeás próf. még világosabban fogalmazta meg e gondolatot: a ~ ideje az első szerelem időszaka volt, amikor Izr. (mint egy menyasszony) viszonozta Jahve szeretetét, és Egyiptomot elhagyva követte Jahvét (Oz 2,17; 11,1; 13,4 kk.). Mihelyt letelepült életmóddal került kapcsolatba, a termékenység kultuszának vonzásába került, és eltévelyedett (9,10; vö. Szám 25). A pusztában való életet magát a próf. nem tekinti eszményinek, csak a belső megvilágosodás eszközét látja benne. Ezért Izr. megtérése olyan neki, mint egy ~: Jahve az eltévelyedett népet a pusztába csábítja, ahol sátrakban kell laknia, hogy a szívére beszélhessen (Oz 2,16; 12,10); utána visszakapja szőlőskertjeit (2,17). Jeremiás szintén eszményinek ítéli vallási szempontból a ~ idejét (Jer 2,2 kk.); Jahve pásztorként vezette nyáját a kietlen pusztában (2,6; vö. Oz 13,5; Iz 63,11–13; Zsolt 77,20 kk.; 78,52 kk.; 105,38–41; Bölcs 16,1–14; 19,8 kk.). Deutero-Izajás a ~t szívesen alkalmazza a fogságból való kiszabadulás képéül; Jahve vezeti népét a pusztában és vizet fakaszt a sziklából, hogy népe szomját csillapítsa (43,20; 48,21; vö. 35,6 kk.). – 2. Ezenkívül vannak részek, amelyek a Kiv és a Szám nyújtotta képpel pontosabban is egybevágnak. Ez a különbség a különféle szövegek tanító, ill. erkölcsi célzatára vezethető vissza. A Zsolt 95,10 szerint Jahve a ~ 40 éve alatt viszolygott Izr.-től, mert a nép újra meg újra eltévelyedett és nem értette meg Jahve útjait (vö. Ez 20,10–26). Ezért a zsoltáros felhívja kortársait, hogy hallgassanak Istenre, ne keményítsék meg szívüket mint Meribánál és Massza napján (Zsolt 95,7 kk.; vö. MTörv 6,16); akkor az atyák próbára tették Jahvét (Zsolt 78,18.41; 81,12 kk.; 95,9; 106,14). De Jahve még mindig készen áll, hogy ugyanolyan v. még nagyobb jót tegyen velük, ha útjain járnak (81,14–17).
