remény
remény: I. Az ÓSz-ben. A gör. szóhasználattal ellentétben, amelyben az elpisz éppúgy jelenthette a rossz várását, mint a jóét, az ÓSz-ben a ~ héb. megfelelője, a tikvah mindig a jövőbeli segítségre utal. Ez a ~ igen nagy szerepet töltött be mind a nép, mind az egyén vallási életében, hiszen az ÓSz vallása a ® szövetség vallása volt, amelyhez bizonyos ® ígéretek kapcsolódtak. Az ÓSz-ben a ~ általában Jahve oltalmának és áldásának, vagyis a szövetséghez kötődő ígéretek teljesedésének bizalommal várása. Tehát a ~ szorosan összetartozik a ® hittel, amellyel olykor együtt szerepel (pl. Zsolt 78,22). – A) Kánaán elfoglalásáig az Ígéret földje volt Izr. fiai ~ének fő tárgya (Ter 15,7 kk.; 17,8; Kiv 3,8.17; 6,4; MTörv 1,8 stb.). Az Ígéret földjének birtokba vétele után olyan fokozódó mértékben reméltek Jahve oltalmában, ahogy az Izr.-t létében fenyegető veszedelmek szaporodtak. Úgy várták tehát az ® Úr napját, mint a világosság napját (Ám 5,18), amely a minden bajtól való szabadulást és az örökké tartó boldogság idejének kezdetét jelentette számukra. A próf.-k küzdöttek a nép e vakmerő elképzelése ellen, mert Izr. a bűneiért nem áldást, hanem átkot érdemelt. Jóllehet Isten büntetésével is fenyegették a népet, ezzel a ® megváltásnak és Izr. újjászületésének ~ét is élesztgették, legalább egy ® maradék számára, amelyet a próbatételek megtisztítanak. Amikor a fenyegető jövendölés mindkét országrész elpusztulásával beteljesedett, a megújulásba vetett ~ Jeremiás (Jer 31,31–34; 32,38 kk.), Ezekiel (Ez 16,59–63; 36,25–28) és Deutero-Izajás (Iz 55,3; 49,8; 61,8) jövendöléseiben elérte a tetőpontját: Izr. új és örök szövetség jegyében születik újjá, Jahve véglegesen elfoglalja Izr. trónját, sőt királya lesz az egész világnak (® messiásvárás). Így a ~ Izr.-ben eszkatologikus jelleget öltött. – B) Csak annak van némi ~e, aki az élők közé tartozik (Préd 9,4). Ha nincs ~ a további életre, akkor mindennek vége (Jób 6,11; 7,6; Siral 3,18); akit utolér a sors keze, az olyan már, mint a halott, akinek nincs ~e (Jób 17,15; Iz 38,18; Ez 37,11). De az igaznak mégis van egy utolsó ~e és ezáltal jövője is (Péld 23,18; 24,14); olyan ~, amely nem hiúsulhat meg, mert Istenbe vetett ~, aki oltalmazza a benne bízókat (Zsolt 28,7; 25,2; 31,7; 119,116 stb.). Ezért az igaz Jahvét nevezheti ~ének (pl. 71,5). A ~ nem fér össze a szorongással, aggodalommal (46,3; Péld 28,1; Iz 7,4; 12,2), de az istenfélelmet magában foglalja (Zsolt 33,18 kk.; 40,4; Péld 23,17 kk.; Iz 33,18). Az igaz, mindenekelőtt a szegény és az elnyomott szükségében teljes bizalommal remél Isten segítségében (pl. Zsolt 13,6; 33,18 kk., 22; 119,81) és igazságosságában (pl. 9,19; 10,17 kk.; 12,6.8; 72,2.6; 94,15); a bűnbánó bűnös reméli bűnei bocsánatát (51,9; 130,1–8). A ~ olykor eszkatologikus színezetű (16,10 kk.; 17,15; Iz 51,5; Jer 29,11). Ám ez a szempont a korai zsidóságban egyértelműbben érvényesül: a bölcs, vagyis az igaz reméli a halhatatlanságot (Bölcs 3,4), a feltámadást a halottak közül (2Mak 7,11.14.20), az Istennél rá váró üdvösséget (4Mak 11,7), ezzel szemben a gonosznak nincs ~e, v. csak hiú, csalóka ~e van (2Mak 7,34; vö. Bölcs 5,14; 16,29 és 3,11). – II. Az ÚSz-ben a ~ gör. megfelelőjével (elpisz) vallási értelemben gyakran él Pál ap., továbbá 1Pét szerzője; olykor az ApCsel és 1Jn is alkalmazza, az ev.-okban és a Jel-ben azonban sehol nem találkozunk vele; profán és vallási értelemben gyakrabban előfordul Pálnál, olykor az ApCsel-ben is, az ev.-okban ritkán, a Jel-ben viszont sehol nem szerepel. A) A szinoptikusok nem tartalmaznak kifejezett tanítást a ~ről, nem is buzdítanak ~re. Ennek ellenére: Jézus tanítása magában foglalja a ~t; az ev. az üdvösség örömhíre, Isten eljövendő országának (Mt 4,17.23; Lk 4,43 stb.) hirdetése, amely lényege szerint eszkatologikus (Mt 5,3.10.12.19 kk.; Mk 9,42 kk.; vö. 9,47 kk.; 10,23 kk.;12,25 stb.), bár Jézus személyében már hathatósan jelen van (Mt 12,28; Lk 7,28; 16,16). A szegényeknek, alázatosoknak, üldözötteknek ígéri Jézus az ® Isten országa javainak birtoklását, azoknak akik minden ~üket Istenbe vetik (Mt 5,3–12); a ® Hegyi beszéd ~ük teljesedését ígéri nekik. – B) Pál ap. a ~t annak bizalommal és türelemmel való várásaként állítja elénk, amit nem látunk (Róm 8,24 kk.; vö. Zsid 11,1; ® hit). Ez nemcsak az eljövendőhöz tartozik, hanem egyáltalán ahhoz, ami láthatatlan és örök (2Kor 4,18). A ~ tehát az eljövendő javak várását éppúgy magában foglalja, mint a bizalmat és a türelmet a várakozás során. Ez a 3 szempont soha nem válik külön, ha olykor a bizalom (1Kor 15,19; 2Kor 1,10; 3,12; Fil 1,20; Zsid 3,6) v. a türelmes várakozás (Róm 5,4 kk.; 15,4; 1Tesz 1,3; 5,8) kap is nagyobb hangsúlyt. Az új szövetség ~e abban különbözik azok ~étől, akik az ó szövetségben éltek, hogy már Jézus Krisztus művén, a megváltáson alapszik. A keresztény, aki a Lélek szerint él (Róm 8,9), v. már birtokában van a Léleknek (8,9; 5,5), birtokolja az üdvösség javait, vagyis kiszabadult a bűn és a test rabszolgaságából (8,2 kk.), és eljutott az ® istengyermekségre, joga van az örökségre (8,14.17; Gal 4,6 kk.), részesült a ® megigazulás ajándékában (Róm 5,9.17), ami feltétele az ® életnek (5,10), a megdicsőülésnek (® Isten dicsősége; 8,30; 2Kor 3,18), a benne lakó Lélek záloga az örök életnek (Róm 8,6; Gal 6,8) és a feltámadásnak (Róm 8,11; vö. 8,21 kk.), foglaló (2Kor 1,22; 5,5; Ef 1,13 kk.) az örökségre, az örök boldogságra (Róm 8,17 kk.; 2Kor 3,18). A keresztények ~ének tehát azok a javak a tárgyai, amelyek Isten országához tartoznak és amelyek miként maga az Isten országa is, egyszerre jelen valók is, jövőbeliek is (Róm 8,24). „Mert megváltásunk még reménybeli” (8,24), és arra várunk, hogy a jövőben istengyermekségünk (8,19; Gal 5,5) és dicsőségünk (Róm 8,18; 5,2; 2Kor 4,17) teljesen megnyilvánuljon. Ezért reméli a keresztény az Isten országát (1Kor 6,9 kk.; 15,50; Gal 5,21), Krisztus újraeljövetelét (® parúzia; 1Kor 1,6; Fil 3,20; 1Tesz 1,3.10; Zsid 9,28; vö. Jak 5,7 kk.), a feltámadást (1Tesz 1,3.10), az örök életet (Tit 1,2; 3,7), a Krisztus dicsőségében való részesedést (Róm 8,17; 2Kor 3,18; Fil 3,20) és az üdvösségnek – az ev.-ban meghirdetett (Kol 1,23) és a mennyben neki készített (1,5; Zsid 6,18 kk.; vö. 1Pét 1,4) összes javait. – A ~, „lelkünk erős és szilárd horgonya” (Zsid 6,18–19) az Istenre irányul (Róm 15,13; 1Tim 4,10; vö. 1Pét 1,21), aki hűséges (1Kor 1,9; 1Tesz 5,24), és Krisztusra épül (vö. 1Kor 15,19 kk.; Zsid 6,18 kk.), aki a keresztények ~e (Kol 1,27; 1Tim 1,1), a keresztények megdicsőülésének ~e (Kol 1,27). Ezért a keresztényeket nem csalja meg a ~ük (Róm 5,5), a keresztények ~e öröm (12,12), ill. bizalom (vö. 2Kor 3,12) forrása, és dicsekvéshez szolgál indítékul (11,17; vö. Róm 5,2; Zsid 3,6). A hittel és a szeretettel, amelyekkel szorosan összetartozik (1Kor 13,13; Kol 1,4 kk.; 1Tesz 1,3; 5,8) a keresztény belső életének fő pillére (vö. Róm 15,13); jel (vö. 1Pét 3,15), amely által a keresztény különbözik azoktól, akiknek nincs ~ük, azaz a pogányoktól (Ef 2,12; 1Tesz 4,13). – C) János csak egyszer említi írásaiban a ~t (1Jn 3,3), mert ezek az örök élet birtoklását kívánják előtérbe helyezni, amely a hit révén a hitben valósul meg és a halálból átvezet az életbe (Jn 3,15 kk., 18 stb. 5,24; 8,51; 11,25 kk.; 1Jn 3,14). Mivel azonban az örök életben az egész ember részesedik, előbb meg kell az utolsó napon előznie a feltámadásnak (Jn 5,28 kk.; 6,39 kk., 54). És ha a hívő ember már Isten gyermeke is a valóságban (1,12; 1Jn 3,1 kk.), annak, amivé lesz, még láthatóvá kell válnia; azáltal válik Istenhez hasonlóvá, hogy látni fogja úgy, „amint van” (3,2 kk.; vö. 2Kor 3,18; Fil 3,21; Kol 3,24). Tehát János írásaiból sem hiányzik a ~, ha a ~ szóval csak egyszer találkozunk is bennük. A ~ az alapja annak a tisztulási folyamatnak, amire a hívőnek szüksége van ahhoz, hogy tiszta legyen, mint az Isten (1Jn 3,3). – A Jel vigasztalni és erősíteni akarja a kisázsiai keresztényeket a végső győzelem ~ével, amelyet majd Krisztus Egyh.-a arat minden ellenségén.
