sógorházasság

Teljes szövegű keresés

sógorházasság, levirátus: ókori örökösödési jogszokás, mely szerint az özvegyasszonyt megélhetése biztosítására a férj családjában egy férfi örökli. Az egész ókori K-en ismert szokás volt. Asszíriában, ha nem volt miből megélnie, az özvegyet az após v. a mostohafiú örökölte. A hettitáknál a ~ kötelezettsége sorrendben a még nőtlen sógorra, az apósra, a nős sógorra, ill. az elhunyt unokaöccseire hárult. Palesztina és Moáb D-i részén a beduinok körében még ma is él a ~ intézménye. De sehol másutt nem találkozunk azzal a megokolással, amelyet az ÓSz ad: ha a férj gyermektelenül halt meg, azért kell az özvegyet elvenni, hogy az elhunytnak legyenek utódai (Ter 38,8), ti. az első fiú az új házasságból az elhunyt nevét viselte, így benne, ill. általa fönnmaradt a család. Így az ósz-i levirátus az örökösödési jog fölött állt; a fiúk soha nem örökölték az özvegyet (vö. 35,22; 49,4); Júda és Támár tört.-ének erkölcsi megítéléséből (38) az is kikövetkeztethető, hogy az ÓSz az após és meny közötti levirátust nem ismerte. A MTörv 25,5–10 a ~ot törv.-erőre emeli, aminek megtagadásáért az özvegy bevádolhatta sógorát a véneknél. Ha a sógor továbbra is vonakodott kötelességét megtenni, akkor az özvegy levette sógora saruját és arcába köpött, s ezzel kifejezte, hogy mostantól független; a lábat valamire rátenni birtokba vételt jelentett (vö. Ter 13,17; Józs 10,24; Zsolt 110,1 stb.), a sarut levenni viszont valamely jog v. tulajdon föladására utalt (Rut 4,7 kk.). Az az ellentét, amely a ~ kötelezettsége (MTörv 25,5–10) és a tilalom között látszik, amely szerint a férfi nem egyesülhet sógornőjével (Lev 18,16; 20,21), föloldódik, ha figyelembe vesszük: a MTörv kivételes esetre vonatkozik. A MTörv szerint csak akkor állt fönn a ~ erkölcsi kötelezettsége, ha a fivér úgy halt meg, hogy nem hagyott maga után fiút. Így a sógornővel való egyesülés csak olyankor volt tilos, ha nem ez az eset állt fönn: a fivér életében (= házasságtörés) v. ha a fivérnek maradt hátra élő fia (a vérfertőzéssel kapcsolatos törv. megtartása jegyében: Lev 18,20). A ~ még Jézus korában is szokásban volt (Mt 22,24), de mivel már bevezették a törv.-t, hogy a lányok is örökölhették apjuk birtokát (= örökrészét: Szám 27,8), csak akkor volt értelme, ha az elhunyt férjnek egyáltalán nem voltak gyermekei.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages