siratóének
siratóének, gyászdal, sirató: Irodalmi műfajként meg szokták különböztetni az egyéni és a közösségi ~et, egy-egy személy v. az egész nép által énekelt, ill. mondott ~et. Az elsőből főleg a Zsolt ölel fel sokat (kb. 40), továbbá Jer és Jób. Ezek témája az emberi nyomorúság, amelyet betegség, halál v. személyes ellenség (gúny, hamis vád, rágalom, üldözés) okoz. A közös elemek kb. ezek: aki imádkozik, az először Jahvét szólítja, hivatkozva – képekben és hasonlatokban – Isten jóságára és szabadító hatalmára. Magát gyakran szegénynek, nyomorultnak mondja az imádkozó, és néhány szóval utal adott szorongatott helyzetére. A fő részben a régi és jelenlegi bajok – nemegyszer túlzásba vitt – bemutatása következik, amihez a miért? és meddig? kérdése csatlakozik. Ezután az imádkozó Jahve irgalmát, segítségét kéri, ami gyakran párosul az ellenség megbüntetésének kérésével. Saját ártatlanságának esküvel erősítése helyett állhat töredelmes bűnvallomás, amely a bűnbocsánat kérését is magában foglalja. Az egyéb megfontolásokhoz (pl. az emberi élet rövidsége) a Jahve hűségére, ill. dicsőségére való hivatkozás kapcsolódik. Az imádkozó újra meg újra kifejezi rendíthetetlen bizalmát. Kérése meghallgatásáról annyira meg van győződve, hogy végül már hálaadásba megy át, és úgy áll Jahve színe előtt, mint aki hálaáldozatot mutat be. Jer-ben némely ~ Jahve válaszával zárul. – A közösség, a nép ~ei (Zsolt, Iz, Jer, Siral, Oz stb.) hasonló fölépítésűek, de a bevezető rész gyakran himnusszá bővül, a fő részben viszont azokra a nagy tettekre emlékezik a nép, amelyeket javára Jahve a múltban végbevitt. A nép ~e azokhoz a szt. helyekhez kötődik, ahol a bajba jutott nép a böjt és bűnbánat tartására rendelt napokon összegyűlt. Eredetileg az egyéni ~nek is lehetett helye a kultuszban, de biztos, hogy ezek nagy részét hívő emberek személyes megnyilatkozásainak kell tekintenünk, és így a kultuszra utaló fordulatok is csak jelképesek lehetnek.
