Árva
Árva 1. Az a gyermek, akinek apja, ill. mindkét szülője meghalt - h. játóm, g. orphanósz - (vö. 2Móz 22,21; Zsolt 68,6; 109,9). Mivel a B-i idők patriarchális életviszonyai között az apa számított a család felelős oltalmazójának, ezért az apa elhalálozásával a hátramaradottak kiszolgáltatottá váltak. Felelős pártfogó híján nyomorgatják az árvákat (2Móz 22,21k), kezet emelnek rájuk (Jób 32,21), sőt olykor meg is ölik őket (Zsolt 94,6). Ingóságaikat ellopják (Jób 24,3), s ingatlanjaikat (pl. mező, szántóföld) pedig mások használják (Péld 23,10). Ha jogorvoslást kérnek, nem szolgáltatnak nekik igazságot, sőt ellenük fordítják a törvényt (vö. 5Móz 24,17; Ézs 1,23; Jer 5,28).
2. A szülői oltalom és gondoskodás nélkül maradt árva gondviselője és védelmezője maga az Isten, aki véget vet a gátlástalan önkényeskedésnek (vö. Zsolt 10,14.18; 27,10; 68,6; 146,9). Istennek az árvákhoz való eme viszonyulásából következik, hogy Isten az ő népe számára kötelességgé teszi, parancsba adja az árvákról való szeretetteljes gondoskodást, valamint ügyük jóakaratú fölvételét (5Móz 16,11.14; 24,17kk; 26,12k; Zsolt 82,3; Jak 1,27).
Különösen a deuteronomiumi reform (5Móz 27,19) és a prófétáknak a társadalmi igazságosság érdekében elmondott bizonyságtételei utalnak arra, hogy Isten népének jogrendjét az Istennek az emberrel való bánásmódja határozza meg. Ha tehát Isten az árvák atyja és gondviselője, akkor Isten népének is kötelessége az árvákról való gondoskodás (vö. Ézs 1,17.23; Jer 7,6; 22,3kk; Ez 22,7), még fokozottabb mértékben áll ez ez igazságszolgáltatás hivatalos közegeire. A Jak 1,27 az árvákkal való törődést egyenesen »tiszta és igazi kegyességnek« nevezi.
Az első keresztyének a felfokozott eszkhatológikus váradalmak miatt kezdetben kevéssé, majd később az ÓSZ-i próféták elkötelezettségével fordultak az árvaság problémája felé.
3. Az árvaság a B-ban sok helyen az elhagyatottság, védtelenség-kiszolgáltatottság hasonlata (Jób 6,27; JSir 5,3). Jézus nem hagyja tanítványait árván, hanem eljön hozzájuk (Jn 14,18).
DI
