Átok
Átok Olyan szóbeli megnyilvánulás, amelynek az a célja, hogy valakinek ártson, ill. számára hátrányt okozzon, őt kedvezőtlen helyzetbe hozza, pusztán a szavak kimondásának eszközével, tehát más eszközök igénybevétele nélkül, ami azonban nem zárja ki az átokkal összefüggő, ill. azt kísérő fizikai jellegű mozzanatokat. Az átok az ÁLDÁS ellentéte. Az átok gyakorlata az ókori embernek azon a meggyőződésén alapul, hogy az emberi BESZÉD nem csupán gondolatok közlésének az eszköze, hanem önálló erővel rendelkezik, és ilyen módon hatást képes kifejteni. Az átok gyakorlatának különböző változatai vannak, amelyeket sajátos szócsoportok juttatnak kifejezésre.
1. A h. hérem szó alapjelentése: megtiltani, elkülöníteni, odaszentelni, megsemmisíteni (3Móz 20,9; Józs 6,17; 7,12; Bír 1,17; Zak 14,11). A hérem értelmében megátkozott, s így elkülönített dolog vagy személy közvetlenül Isten tulajdonába kerül, ezért ezzel kapcsolatban általános a fizikai értelemben vett megsemmisítés (5Móz 13,16; Józs 10,28kk), enyhébb esetben a PAPOK számára történő elkülönítés (3Móz 27,19kk; 4Móz 18,14; Ez 44,29). Előfordul szűz hajadonok fogságba ejtése (Bír 21,10kk). Az átok kimondása a győztes hódító előjoga (Józs 11,21; 1Sám 15,3kk). Az átoknak, az eddigiekből is kitűnően, hangsúlyosan büntetés jellege van (3Móz 27,29). Az, aki az átokkal kapcsolatos rendelkezéseket nem tartja meg, ill. a megsemmisítésre szánt dolgokat megtartja, maga is átok alá kerül (5Móz 7,26; 1Kir 20,42). Végső soron ez az átok magának Istennek a büntetése (Ézs 34,1kk; 43,28; Jer 50,21kk; Zak 14,11kk; Mal 3,24). Ezsd 10,8 különválasztja az ítélet alatt álló ember javainak megsemmisítését, és a gyülekezetből történő exkommunikációját, ami azt jelenti, hogy az anyagiak közvetlenül Istennek adatnak át, az ember viszont kizáratik a közösségből, a gyülekezetből.
A h. hérem szónak megfelelő g. kifejezés anathema alakban csak a Lk 21,5-ben szerepel mint »fogadalmi ajándék«. A szó anathema alakban (negatív értelemben) az ApCsel 23,14-ben fogadalom megtartására vonatkozó önátkozást jelent (vö. ANATÉMA); ezen túlmenően Pál irataiban fordul elő néhány alkalommal a kifejezés, ezeken a helyeken az ÓSZ-i értelmezést követi. Izráelért való felelőssége és iránta való szeretete oly mértékű, hogy inkább az átok súlyát is magára venné, azaz a Messiással való közösségét is elveszítené népéért (Róm 9,3). Pál itt prófétai-késő júdaista formulát használ, s nem a Krisztushoz való kötöttségét teszi vita tárgyává. 1Kor 12,3-ban az Isten Lelke, ill. a démoni erők által kiváltott eksztázis megkülönböztetéséről van szó oly módon, hogy az utóbbi ismertetőjele, hogy Jézust mintegy Istennek átokkal, hérem-ként Istennek áldozottnak tekintik. Az 1Kor 16,22 átokformulája minden valószínűség szerint az úrvacsorai liturgiából származik, és azzal függ össze, hogy az úrvacsora előtt a résztvevőknek meg kellett vallaniuk Krisztusban való hitüket, ill. hogy az átokformula elmondásának kényszere a méltatlanokat kívül rekessze a szertartáson. Hasonló értelemben szerepel az átokformula a Gal 1,8k-ben is. Az értelem itt sem az exkommunikáció, hanem az, hogy a »más evangélium« hirdetői Isten ítélete alá esnek.
Az anathematizein igei alak ugyancsak önmegátkozásra vonatkozik (Mk 14,71; ApCsel 23,12kk). A katathema szó a Jel 22,3-ban arra vonatkozik, hogy a város nem marad a hérem érvényessége alatt.
2. A h. hálal kifejezetten az ÁLDÁS ellentéteként jelenti az átkot (5Móz 11,26kk; 30,1kk). Eredeti jelentése: kicsinek, jelentéktelennek lenni. Isten megátkozza a kígyót a BŰNESET után (1Móz 3,14), viszont az özönvizet követően ígéretet tesz arra, hogy a Földet nem fogja megátkozni (1Móz 8,21). Isten áldása és átka védelmezi ÁBRAHÁMmal kötött szövetségét (1Móz 12,3). A BÁLÁMmal kapcsolatos történet (4Móz 22,1kk; vö. Józs 24,9kk; 5Móz 23,5kk; Neh 13,2) tanúsítja, hogy Izráelben is eleven volt a meggyőződés, hogy a kimondott átok nem marad puszta szó, hanem cselekvést jelent; ugyancsak bizonysága annak, hogy Isten az átoktól megvédi népét. A zsoltáros Isten áldásában bízik az őt átkozókkal szemben (Zsolt 10,9,28). Isten áldása vagy átka élet és halál kérdése (Zsolt 37,22; 1Sám 3,13). A B általában elítéli az átkozódást (Péld 30,10; Préd 7,21k), de különösen is a FEJEDELEM, ill. a KIRÁLY megátkozását (2Móz 22,27; Préd 10,20). Istennek, ill. nevének a megátkozása a legsúlyosabb bűn, amelynek büntetése a megkövezés (3Móz 24,10kk; vö. 2Móz 22,27). Zsolt 62,5 szerint kimondott szavak nélkül is lehet valakit átkozni (vö. Préd 10,20).
A kifejezésnek a g.-ben a kataraomai és rokonszavai felelnek meg. E szó szerepel a fügefa megátkozásának történetében (Mk 11,21 par) amely átok azonnal be is teljesedik. Az átok kimondása isteni előjog, ezért tiltja Róm 12,14 az ellenség átkozását, mint Isten jogaiba való beleavatkozást. Pál szerint a törvény gyermekei átok alatt vannak, mivel a törvény meg nem tartása ezt vonja maga után, a megtartására viszont senki nem képes. Ezért szükséges a KEGYELEM (Gal 3,6kk). A törvény átkától Krisztus szabadította meg az embert kereszthalála által, amely átokkal kísért halálnemnek minősül (Róm 3,13; vö. 5Móz 21,22kk). 2Pt 2,14 szerint a tévtanítók átok gyermekei, Zsid 6,7 képes beszédben juttatja kifejezésre, hogy átok alatt vannak azok a keresztyének, akik részeseivé lettek a Krisztus ev-ának a Szentlélek által, és ennek ellenére a hitüket elhagyják.
SzCs
