Építészet
Építészet 1. Házak
Amikor Izráel Kánaánba érkezett, nomád sátorlakó nép volt. Letelepedve tért át a falusi-városi életformára, amelynek során állandó lakóházakat épített. E házak alapjukat és méreteiket tekintve a régi sátrakhoz hasonlítottak: négyszögletes alakúak, lapos tetővel. Az izraelitáknak bizonyára segítségére volt az őslakó kánaániak városlakó kultúrája, bár a régészet tanúsága szerint a kánaáni városokat jobbára feldúlták, felégették, és azokhoz képest először szegényesebb módon építkeztek a honfoglalók. Építőanyagnak a városokban követ és a napon kiszárított vályogtéglát használtak. A hegyvidékeken fejtett terméskő azonban drága építőanyag volt, ezért azt inkább csak a fundamentumokhoz használták, a falakat téglából építették. Az utóbbiak persze egy-egy háborús katasztrófa után, a házak lakatlanná válásával hamar elmállottak, viszont a kőből épített és így megmaradt fundamentumokból tudunk következtetni arra, hogy milyenek voltak a házak. Az egyszerű emberek házai általában egy lakóhelyiségből álltak, ezek sem voltak nagyok, 4-5 méter szélesek és hosszúak, vagy még kisebbek. A házak szorosan egymás mellé épültek, közös válaszfallal. Régente szabályos utcát nem képeztek ki, hanem zegzugos közök húzódtak a házcsoportok között.
Az építkezés egy fejlettebb szakaszában kialakult az ún. udvarház-típus. Egy nagyobb rokoni körhöz tartozó családok egy közös udvar köré építették egymás mellé a lakóhelyiségeket. A közrefogott térség, az udvar arra volt jó, hogy ott lehetett végezni a főzést, a házi munkákat. Az ilyen házak nagysága, a szobák mérete, elosztása az egyes családok nagyságától, igényeitől függött. - Már az előkelő családok udvarházai szabályosabb és tervszerű beosztással készültek. Egy bejáraton át lehetett bejutni az épület udvarába, amelyet három oldalról a különböző lakóhelyiségek vettek körül, továbbá olyan kamrák, amelyekben élelmet, gabonát, bort tároltak, esetleg valamilyen műhely is volt köztük. Kulturáltabb körülmények közt a gazdagabbak még fürdőhelyiségről, a szennyvíz elvezetéséről is gondoskodtak.
A házak lapos teteje úgy készült, hogy a falakra fagerendákat fektettek párhuzamosan egymással, azokra faágakat raktak, és az egészet agyagréteggel fedték le, hogy vízhatlanná tegyék. A tetőre egy kívül épített lépcsőzeten lehetett felmenni. Nagyobb udvarházak kétszintesre épültek, ilyenkor a földszinten raktárak és munkahelyiségek voltak, az emeleten pedig a lakószobák. A kettő közt levő födémet a gerendákra fektetett deszkákkal tették erősebbé. Az egyszerűbb házaknál is gyakran építettek a tető egyik sarkán egy kisebb felső szobát (2Kir 4,10).
2. Paloták, templomok
A nagyobb városokban az előkelők valóságos palotákat építettek, rendszerint a város kiemelkedő pontján. Olyan helyeken, mint Sikem, Gézer, Lákis, Megiddó stb., amelyek valamikor a kánaáni kis városkirályságok központjai voltak, természetesen volt valamiféle kormányzósági épület. Maguk a királyok is építettek ilyen palotákat: Salamon Jeruzsálemben (1Kir 9,15kk), I. Jeroboám Sikemben (1Kir 12,25), Omri Samáriában (1Kir 16,24). A paloták építéséhez már hatalmas téglatest alakú faragott kőtömböket és égetett téglákat használtak (vö. Ézs 9,9-ben a samáriaiak dicsekvését). Megjelennek a kőoszlopok is, mint tartópillérek, némelyiknek a felső része díszesen kifaragva: Samáriában az ún. proto-ión oszlopfők maradványait megtalálták. Salamon nagy építkezései során olvasunk egy palotáról, amely a »Libánon-erdő palota« nevet viselte (1Kir 7,2kk), s a nevét valószínűleg onnan vette, hogy oszlopcsarnokában cédrusfatörzsek voltak oszlopokként felállítva.
Az építkezéseknél Izráel tanítómesterei a föníciaiak voltak. Ezt mutatják Dávid és Salamon szerződései Hírám tíruszi királlyal (2Sám 5,11; 1Kir 5,15kk), melyeknek révén ők nemcsak nagy mennyiségű kő- és épületfa-anyagot hozattak a Libánonról, hanem tervező és építő munkásokat is. Az ő ízlésük szerint történt - amennyire a maradványokból meg lehet állapítani - az építés módja, a lakó- és egyéb helyiségek megtervezése. Ugyancsak föníciai modell szerint épülhettek a templomok is.
Még az Izráel előtti korban volt kőtemplom a kánaániaknak nem egy nagyvárosában (Sikem, Bétel, Lákis, Bétseán), némelyik megvolt még az izráeli korban is (vö. Bír 9,4; 1Sám 31,10). Nem tudjuk, milyen lehetett a silói Jahve-templom (1Sám 3,3), mert nyomtalanul elpusztult, de ismerjük pl. a sikemi templom alaprajzát. Ebbe egy tágas előcsarnokon át lehetett belépni; a mintegy 12 méter hosszú templomcsarnok tetőzetét két sorban 3-3 oszlop tartotta, belső felében egy emelvényen istenszobor állhatott. Az épület jellegzetessége, hogy vastag falaival valóságos erőd-templom volt. - Az ország kettészakadását létrehozó I. Jeroboám király - a jeruzsálemi országos zarándoklás ellensúlyozására - Bételben és Dánban »ellentemplomokat« építtetett, aranyborjú szobrokat helyezve el bennük (1Kir 12,26-33). Dán város romjait 1966-ban tárták fel; a város méreteiből és a bazaltalapzatra épült templom maradványaiból arra lehet következtetni, hogy impozáns épület lehetett ez a szentély. Az lehetett a bételi templom is (romterülete nem tárható fel), úgyhogy méltán mondhatták róla, hogy »királyi szentély ez és az ország temploma« (Ám 7,13). - Még a kánaáni korban épült É-on Hácór városában egy templom, amely ugyanolyan hármas beosztást mutat (előcsarnok, szentély, szentek szentje), mint amilyenek voltak a föníciai templomok, majd pedig a Salamon által Jeruzsálemben építtetett nagy templom.
Magáról a jeruzsálemi templomról az ÓSZ tudósít. Az 1Kir 6 részletes mérnöki leírást ad az épületről, noha a szakkifejezések nem eléggé pontos ismeretében egyes részletek értelme bizonytalan, pl. a templomépület falához kívül épített cellák építési módja (1Kir 6,5k). Méretei - mai szemmel nézve - nem voltak olyan nagyok: a teljes hossza mintegy 30 méter, szélessége 10 méter volt; viszont a magassága kb. 15 méter, és valószínű, hogy a homlokzata még magasabbra emelkedett a tető szintjénél. De ha Egyiptom templom-óriásaihoz képest szerényebb méretű volt is, kánaáni-izráeli vonatkozásban mégis hatalmas épület lehetett. Volt azután egy meglepő jellegzetessége: a 2. parancsolat következtében a régi Izráelben nemigen volt helye a képzőművészetnek, ám épp a jeruzsálemi templom belső falait domborművek díszítették, kerúbalakok és pálmafák (1Kir 6,23kk).
3. Városfalak és erődök
Az építészet fontos emlékei azok az erődítmények és városfalak, amelyek ellenséges támadás ellen szolgáltak védelmül. Érdekes régészeti emlék Saul rezidenciájának a maradványa a hajdani Gibea területén (1Sám 10,26; 15,34). Egy téglalap alapú, kb. 26x39 méter alapterületű, kaszárnyaszerű épület volt, de vastag falakkal és négy sarokbástyával megerősítve. A nagyobb városokat 5-6 méter vastag falgyűrű vette körül, faragatlan terméskőből készült alapozással, amely a föld felszíne fölé is több méter magasra is kiemelkedett; a fal további magasítása téglával történt, és akár 14-15 méter magasságot is elért. E hatalmas falépítmények találó mai elnevezése »ciklopsz-fal«: a Mózes által Kánaánba küldött kémek úgy néztek fel rájuk, mintha óriások építették volna őket (4Móz 13,28). Az izraelita királyság korában terjedt el egy másik falépítési mód. Ennél két, egymással párhuzamosan húzódó keskenyebb falgyűrűt építettek, azokat szakaszonként közfalakkal kötötték össze, a közbeeső hézagot pedig földdel, kőtörmelékkel töltötték ki. Ezt a típust nevezik kazamata-falnak. Egykorú ábrázolásokból tudjuk, hogy a várfal egyes pontjain előreugró falrészek voltak építve, olykor bástyatornyokkal is megerősítve, lőrésekkel ellátva. Különösen megerősített városokat kettős falövezet vett körül, ilyennek ismerjük Lákis városát, amelynek elfoglalását Kr. e. 701-ben Szanhérib asszír király olyan nagy fegyverténynek tartotta, hogy ninivei palotája falán domborműként örökítette meg (vö. 2Kir 18,14kk).
A városok védhetőségét növelte az is, hogy a városfalon át rendszerint csak egyetlen kapun át lehetett bejutni a városba. Csak kivételesen nagy és megerősített városoknak volt több kapuja, mint pl. Jeruzsálemnek. Mivel természetesen a városkapu volt az ellenséges támadás fő célpontja, ezért építésére különösen nagy gondot fordítottak. A »kapu« mint építmény itt nem is azonos értelmű a masszív, reteszgerendákkal zárható ajtószárnyakkal, hanem az egy fedett, folyosószerű kapuszín volt, melyet rendszerint három pár, egymással szemben beugró pillér tagolt úgy, hogy a közöttük levő bemélyedések megfelelő helyet biztosítottak az őrség számára. A kapuépítmények ilyen leírását találjuk Ezékielnek az új templomról szóló látomásában a templomtérre vezető kapukról (Ez 40,6kk). A városok belső erődítménye volt az akropolisz jellegű megerősített vártorony, amely az ellenségnek a városba behatolása esetén a legvégső mentsvár, védekezési hely volt (Bír 9,46-49). Innen van véve a költői kép Istenre vonatkoztatva: Te vagy erős bástyám (váram) az ellenségem ellen (Zsolt 61,4).
4. A kései kor építészete
A babiloni háborúk során Izráel és Júda városai elpusztultak, és a következő perzsa-kor (Kr. e. 540-330) idején nem is épülhettek újjá olyan erődítésszerűen, mint amilyenek voltak a királyság korában. Még a Nehémiás által építtetett jeruzsálemi városfal is inkább csak a vadállatok és rablóbandák ellen nyújtott védelmet. Az építkezések új korszaka igazában csak a Makkabeusok idején és főleg a római korban (Kr. u. 70-ig) következett be. Különösen Nagy Heródes volt az, aki országszerte nagyszabású építkezéseket végeztetett. Mint a hellénisztikus kultúra híve, aki a római uralkodók kedvében is akart járni, a kor divatját követve építtetett újjá olyan városokat, mint Samária (Szebaszte néven) g.-római mintájú stadionnal, színházzal, vagy Jerikót termálfürdőivel, és mindenütt palotákkal. Új várost építtetett a Földközi-tenger mellett Caesarea néven, amely később a római helytartók székhelye volt. Az építkezések súlypontja természetesen Jeruzsálemben volt, legnagyobb jelentőségű volt itt is a templom újjáépítése. A régi templomteret megnagyobbította úgy, hogy a lejtősödő részeket feltöltette, és hatalmas kőtömbökből készült roppant erős falakkal vette körül, ezek néhol 24 méter mélységbe lenyúlnak, a talajba beágyazva. E falépítmények NY-i részének egy szakasza az, amelyet siratófalnak neveznek. A templomtér körül oszlopcsarnokok húzódtak, bennük tanácskozások, beszélgetések folytak pl. a többnapos nagy ünnepek idején (Jn 10,23; ApCsel 5,12), vagy akár a szanhedrin, a nagytanács is ülésezett ott egy időben.
- A templomtér ÉNY-i sarkán már a Makkabeusok is építettek várerődöt, ezt Heródes újjáépíttette és Antónius-várnak nevezte el. A NY-i városrészben viszont saját magának építtetett palotát; a későbbi évtizedekben ez volt a római helytartók rezidenciája, ha Jeruzsálembe jöttek. Heródes több helyütt építtetett nehezen hozzáférhető sziklás hegytetőkön erős várakat. Ilyen volt Betlehem közelében a Herodium nevű erőd, a Holt-tengertől DK-re a Machaerus nevű vár, ahová Keresztelő Jánost záratta Heródes Antipász. Legnagyobb volt az 1960-as években feltárt Masszada nevű sziklavár a Holt-tenger NY-i partja mellett. Az utóbbit a zsidó háború során a zélóták szállták meg, és Jeruzsálemnek 70-ben történt eleste után még három évig védekeztek itt.
Jeruzsálemben, de főként e városon kívül sokfelé voltak zsinagógák, amelyekben szombatonként igét olvastak, magyaráztak és imádkoztak. Jelentőségük különösen nagy lett Kr. u. 70-től kezdve, a jeruzsálemi templom pusztulása után. A romokból rekonstruálni lehetett a Kr. u. 2. szd.-ból való kapernaumi zsinagóga képét, oszlopokkal díszített homlokfalával. Az oszlopfők mutatják, hogy nemcsak g.-ös mintájú, hanem eredeti zsidó motívumokat is tartalmazó oszlopfőket faragtak: a sátoros ünnepek felvonulásaihoz hozzátartozó pálmalevelekkel, gránátalmákkal, citromokkal díszítve. A zsinagógák belső berendezésének legfontosabb része volt a díszes Tóra-szekrény; azonkívül a Tórát olvasó és magyarázó számára egy szószék volt felállítva, majd később padok is a gyülekezetnek. A későbbi szd.-okban megjelennek a falfestmények, jobbára B-i jelenetek ábrázolásával, pl. a Gilboa-hegy közelében talált Bét-Alfa nevű helyen. Megjelennek a díszes mozaikkockákból kirakott jelképek, feliratok; a Holt-tengertől K-re levő Madaba zsinagógájában egész Palesztina-térkép van kirakva mozaikból, külön részletezve Jeruzsálem alaprajzát. Ezek azonban már a bizánci korba vezetnek.
TK
