Ézsaiás, Ézsaiás könyve

Teljes szövegű keresés

Ézsaiás, Ézsaiás könyve
1. Ézsaiás próféta
Ézsaiás a könyve élén álló felirat (1,1) szerint Uzziás, Jótám, Áház és Ezékiás királyok idejében működött Júdában, pontosabban annak fővárosában, Jeruzsálemben. A felsorolt királyok nevéből láthatóan kortársa volt az Izráelben működő Hóseásnak (Hós 1,1) és a Júdában prófétáló Mikeásnak (Mik 1,1). Prófétai fellépését pontosabban meg lehet határozni a 6,1 alapján, mely szerint elhívását Uzziás király halála évében nyerte el (Kr. e. 740, más számítás szerint 735). Korának nagy politikai és háborús eseményeire többször reflektál próféciáiban, így a 734/733-as szír-efraimita háborúra ( 7-8 r.), különösen pedig a 701-ben történt nagy asszír hadjáratra Júda ellen 1,7-9; 36–37 r.). Egy kései nem kanonikus irat Ézsaiás mártíromságáról egy olyan legendát mond el, mely szerint az asszír istentiszteletnek hódoló, prófétagyilkos Manassé király parancsára a menekülő és egy odvas fában elrejtőzött prófétát a fával együtt derékban elfűrészelték (vö. Zsid 11,37). Minden valószínűség szerint a 600-as évek elején halt meg.
Személyes körülményeiről még tudjuk, hogy apját Ámócnak hívták (nem tévesztendő össze Ámós prófétával), és hogy családos ember volt. Gyermekeinek jelképes neveket adott: Seárjásúb = »a maradék megtér« (7,3), Mahér-sálálhás-baz = »Hamar a zsákmányra, gyorsan a prédára!« (8,3). Választékos stílusú, szép nyelvén meglátszik, hogy a főváros neveltje; előkelő származású lehetett, aki bejáratos volt a királyokhoz is: Áház és különösen Ezékiás tanácsadója volt (2Kir 19,2-7.20kk; 20,1-11.14-19). Elhívatási látomása mutatja, hogy valamilyen kapcsolatban állt a templommal és a kultuszi személyzettel (6,1-7). Teológiai gondolataihoz hozzátartozott az a hit, hogy a templomhegy, Sion és a szent város, Jeruzsálem Isten különös oltalma alatt áll (14,32; 28,16; 31,4-5). Idetartozik az eszkhatológikus vonatkozású 2,2k is. Gondolatvilága, szóhasználata e vonatkozásban olykor párhuzamos az ún. Sion-zsoltárokkal (Zsolt 46; Zsolt 48; Zsolt 76).
2. Ézsaiás könyvének tagolódása
Ézs a legterjedelmesebb prófétai könyv, 66 részből áll. E sok prófétai megnyilatkozás azonban nem mind illik Ézsaiás korához. Az ő korát politikailag jellemezte az asszír terjeszkedés, a Kr. e. 8. szd. utolsó harmadában, név szerint is olvasunk akkor élt asszír királyokról (20,1; 36,1). Épp ezért meglepő, hogy a 40. résztől kezdve valami más kor és helyszín tükröződik, mint a megelőzőkben. Félreismerhetetlen, hogy a helyszín Babilónia, és az a zsidóság, amelyhez a próféta szól, a babiloni fogságban élő nép, mégpedig abban az időben, amikor már remélhető a közeli hazatérés (40,1-2). Ez pedig az újonnan fölemelkedő perzsa birodalomnak Círus nevű királyától várható (45,1; 46,1). Círus perzsa király 539-ben foglalta el Babilont, véget vetett hatalmának, és már 538-ban rendeletet adott ki arról, hogy a fogságba hurcolt népek hazavándorolhatnak, templomukat is felépíthetik (vö. Ezsd 1,1-4). Ézsaiás egykori elhívatása és Círus rendelete között kerek 200 esztendő telt el, amiből az következik, hogy a 40kk részeknek nem lehetett Ézsaiás a szerzője, hanem az egy Babilóniában élő ismeretlen próféta volt, akit második, azaz Deutero-Ézsaiásnak szoktunk nevezni, megkülönböztetésül az első, azaz Proto-Ézsaiástól. A könyv alapos elemzése kimutatta, hogy e »babilóniai Ézsaiástól« valók a 40-55. rész próféciái. Ami pedig azután következik, az 56-66. részben, az egy harmadik, azaz Trito-Ézsaiás neve alá sorolt próféciagyűjtemény.
3. A proto-ézsaiási könyv (1-39)
Ézsaiásnak egy kijelentése úgy szól, hogy ő a próféciáit »lepecsételte«, azaz megőrzés céljából rábízta tanítványaira (8,16). Mert a próféciákat általában a tanítványok köre őrizgette, majd leírta és könyvbe rendezte. Az 1-39. r.-ben e rendezés szempontja főként a műfaj szerinti csoportosítás. Öt szakaszra osztható ez a könyv: Ézsaiás korábbi próféciáinak gyűjteménye, 1-12. r. - Idegen népekről szóló próféciák, 13-23. r. - Kései apokaliptikus könyv, 24-27. r. - Ézsaiás későbbi keletű próféciái, kiegészítésekkel, 28-35. r. - Történeti leírás, 36-39. r., nagyjából azonos a 2Kir 18-20. r.-ben foglaltakkal.
Ézsaiás elhívatása során megtapasztalja a nagy ellentétet a szent Isten és a tisztátalan ajkú próféta és nép között (6). A próféta ajkát ugyan megtisztítja Isten, de feladatává teszi, hogy prófétálásával leplezze le népe bűneit, és hirdesse Isten ítéletét a megtérni nem akaró nemzedékkel szemben. Az 1. r.-ben nagy vádbeszéd hangzik el, melyben Ézsaiás Sodomához és Gomorához hasonlítja népét, szemükre hányja képmutató istentiszteletüket (1,11-15), az igazság és jog lábbal tiprását (1,21kk). Ezek miatt következik a 2-3. r.-ben elmondott ítélet. Ézsaiásnál gyakran visszatér e két fontos szó, hogy jog és igazság. Az 5,1-7-ben leírt példázat az Úr szőlőjéről is a jog és igazság gyümölcsét hiányolja; a közvetlenül utána következő jajmondások pedig néven nevezik a szociális igazságtalanságokat. A 7-9. r. hátterét a szír-efraimita háború képezi, amikor a próféta igyekezett hitet önteni Áház királynak és népének szívébe - sikertelenül. Itt olvasható a híres Immánuél-prófécia (7,14). A 10-12. r.-ben már egy szebb jövőnek a képe tükröződik. Le fog tűnni Asszíria hatalma, mert az elbizakodott hódító nem látja, hogy csak eszköz a megfenyítő Isten kezében (10,5kk). Azután Isten új korszakot teremt majd, amikor igaz király fog uralkodni Dávid trónján. Messiási jellegű próféciák olvashatók 9,5k-ben, 11,1-10-ben; általános üdv-eszkhatológikus jövendöléseket a 2,2–4; 4,2-6 részletekben és a 12. r. magasztaló énekében. A negatív kritika ugyan megkérdőjelezi az üdvpróféciák ézsaiási eredetét, és úgy véli, hogy a próféta a totális megsemmisülést hirdeti. Mégis azok a teológiai gondolatok, amelyekkel egyebütt is találkozunk, a hit (7,9; 28,16) és a megtérés (1,16k) a megváltás reménysége alatt kerülnek említésre. A »maradék megtér« jelképes név (7,3), vagy a próféta ún. »Sion-teológiája« magában foglalja azt a reménységet, hogy az Úrnak a nagy próbatételek ellenére gondja van szent városának és népe maradékának megőrzésére.
A 13-23. r. hosszabb-rövidebb próféciákat tartalmaz idegen népekre, nagy birodalmakra, vagy kisebb szomszédos országokra vonatkozóan. A legtöbb kijelentés megérthető a 700-as évek utolsó harmadának eseményeiből. Viszont a Babilon pusztulásáról szóló 13. r.; a 14,1-23 és 21,1-10 már kétszáz évvel későbbi történeti hátteret feltételez. Bizonytalan a Tíruszról mondott prófécia kora is (23).
A 24-27. r. egészen különálló egység, amelynek részletei teljesen eltérnek Ézsaiásnak a kor történeti adottságaihoz vagy erkölcsi és szociális helyzetéhez kapcsolt konkrét hirdetési modorától. Apokaliptikus próféciák ezek. Tartalmuk az, hogy »azon a napon«, tehát a végső ítélettartás idején az Úr le fogja győzni a kaotikus ősellenséget (27,1), megbünteti választott népének ellenségeit (24,21k), jöttére kozmikus katasztrófák következnek be (24,19-23). Népének boldog korszakot szerez (26,1-13), híveinek »nagy vacsorát készít« (25,6), eltörli a könnyhullatást, sőt legyőzi a halált is (25,7; 26,19). A fogság utáni kor teológiai gondolatai ezek, de kései a nyelv, a szókincs és a szimbolikus képek használata is. A Kr. e. 4-3. szd.-ból származó prófécia-gyűjtemény lehet az akkoriban kifejlődő apokaliptikus irodalom egy jellegzetes darabja.
A 28-35. r.-ben olvasható próféciák részben Ézsaiás korát tükrözik. A próféta saját feljegyzésein kívül (30,8) a tanítványok gyűjtő munkája révén maradtak fenn. Kései eredetűnek látszik az Asszíria lehanyatlását tükröző 33. r. liturgikus szövege. A 34-35. r. pedig ismét apokaliptikus jellegű kései részlet.
Végül a 36-39. r. történeti leírás Ezékiás koráról, különösen a 701-es nagy hadjáratról, a 2Kir 18-20-ból kölcsönözve. Többletet jelent a betegségéből meggyógyult Ezékiás hálaimája Ézs 38,9-20-ban.
4. A deutero-ézsaiási könyv (40-55.)
A Babilóniában élő és a fogság végét s a hazatérést hirdető ismeretlen próféta írásait két fő részre szokták osztani: a 40-48. r. még a Babilon eleste előtti időből való. Itt a perzsa birodalomnak és Círus perzsa királynak a fölemelkedése és a hozzá fűződő szabadulásreménység tükröződik. A 49-55.49-55. r.-ben már a Babilon eleste utáni, szinte ujjongó hangulat tükröződik, Izráel-Júda (a kettő lassanként eggyé válik) jövendő dicsőségének festésében. A próféta ismerhette Círus győzelmeit (Ézs 45,1-3), de nagyvonalú politikáját is. Nem az oktalan vérengzés vezette, és vallási tekintetben is türelmesebb volt, mint az asszír-babiloni uralkodók. Ezért lehetett remélni, hogy nagylelkű lesz a hazájuktól elhurcoltak iránt.
Deutero-Ézsaiás próféciái nincsenek azonos műfajok szerint csoportosítva, de megvannak az alapgondolatai, amelyekhez ismételten visszatér. A vigasztaló bevezetés (40,1-2) után egyik fő mondanivalója a fogságból való hazatérés Isten vezetése mellett (40,3-5; 43,19-21 stb.). Jahve népének megváltója és (újjá) teremtője (43,1.14-15; 48,17). Izráelnek megvoltak a nagy történeti emlékei, az exodus, a pusztai vándorlás idején Isten gondviselése, az ígéret földjének elfoglalása; ezekkel kapcsolatban azt mondja a prófétai üzenet, hogy most ne a régi dolgokat emlegessék, mert az Úr új nagy tetteket készít (43,18k), új exodus, új hazavándorlás, új honfoglalás következik (43,5kk; 44,26k; 49,16-21).
Deutero-Ézsaiás nagy teológiai gondolata a kizárólagos monoteizmus. Jahve, az Úr, nemcsak Izráel egyedüli Istene, hanem egyetlen Isten, akin kívül nincs más (44,6.8; 45,6.18.22). Maró gúnnyal beszél a bálványszobrokról, azok készítőiről és imádóiról (40,18kk; 44,9-20). A bálványok megsemmisülnek (46,1-2), az Úr azonban örökkévaló, övé a világ és ő intézi a népek sorsát (40,28; 42,5k). A kizárólagos monoteizmusból következik a próféta univerzalizmusa: az Úr nemcsak Izráelnek, hanem minden népnek Istene; ebből következik az a reménység, hogy eljön majd az idő, amikor minden nép az Urat keresi és tiszteli; ennek egyik előfeltétele pedig a misszió gondolata, hiszen a népek várnak az Úr tanítására (42,4; 49,6).
A deutero-ézsaiási próféciák közt található néhány jellegzetes részlet, amely kiemelkedik a többi közül, bennük az Úr szolgája (ebed Jahve) különleges szerepe, szolgálata van kihangsúlyozva. Ezek az »Ebed-Jahve-énekek« a következők : 42,1-4; 49,1-6; 50,4-9; 52,13-53,12). Az első kettőben a misszió, a másik kettőben pedig a helyettes szenvedés az Úr szolgájának a sorsa és feladata. Ősrégi kérdés, hogy kiről írta ezeket a próféta, magáról, vagy másról? (ApCsel 8,34). A kérdésre a legkülönbözőbb módon próbáltak válaszolni a magyarázók. Vannak, akik úgy vélik, hogy a próféta csakugyan magáról írt; mások szerint valamelyik mártírsorsra jutott prófétáról (Ézsaiás, Jeremiás stb.), esetleg egy királyról (Ezékiás, Jójákin), vagy másokról. Ezekkel az individuális magyarázatokkal szemben áll a kollektív értelmezés, mely szerint az Úr szolgája Izráel, az ő feladata a misszió (49,6), és sorsa az engedelmesen vállalt szenvedés, melynek láttán végül is a királyok és népek elcsodálkoznak (52,15). Mivel azonban Izráel egésze nem mindig volt engedelmes bizonyságtevője Istennek és béketűrő vállalója a szenvedéseknek, a kollektív magyarázat kénytelen hozzáfűzni, hogy a Szolga az »ideális Izráel«, a szent mag, a kiválasztottsággal járó feladatok felelős hordozója. - Egyéb irodalomkritikai és vallástörténeti értelmezéseket nem említve, régtől fogva volt egy olyan magyarázat, mely szerint e próféciák a jövőről beszélve, utalnak valakire, aki majd népének és a népeknek tanítója lesz, de szenvedés és kínos halál jut neki osztályrészül. Ebben az értelemben idézi az Ebed-Jahve-énekek számos textusát az ÚSZ, Jézus Krisztusra értelmezve (Mt 12,18kk; Lk 22,37; Jn 12,38; ApCsel 8,32k). Az ÚSZ-nek máshonnan is ismert visszatekintő, »ráismerő« krisztologikus értelmezése ez, amely végeredményben közel áll az »ideális Izráel« gondolatához, lévén annak legideálisabb megtestesítője maga Jézus Krisztus.
5. A trito-ézsaiási gyűjtemény (56-66)
Ézsaiás könyvének harmadik nagy egysége ismét palesztinai területen keletkezett. A történeti háttér és a tartalom különbségeiből láthatóan azonban itt nem egy személy által és nem egy időpontban elmondott próféciákról van szó. A Trito-Ézsaiás név sem olyan értelmű, mint volt az egy személyt jelölő Deutero-Ézsaiás, itt egy prófécia-gyűjteménnyel állunk szemben. Legrégibbnek látszik a 63,7-19 és a hozzá kapcsolódó 64. r. bűnbánó és könyörgő imádsága (talán még a fogság közepe tájáról). Itt és más próféciákban is az látszik, hogy Jeruzsálem és a templom romokban áll (58,12; 61,4). Másutt viszont már az új templomra történik utalás (56,7; 66,6). Egységes a 60-62. r., amely üdvpróféciákat tartalmaz, s helyenként emlékeztet Deutero-Ézsaiásra (61,7; 62,11), sőt az üdvjövendő festésében messze túlmegy Deutero-Ézsaiáson, hihetetlen gazdagságot és a népek közt kimagasló szerepet jósolva Izráelnek. Komoly prófétai tanítás az 56,1-8 arról, hogy az idegeneknek és a rituális okokból eddig kizártaknak is helyük lesz a templomban. Az 58. r. pedig a böjt értelmét magyarázza szinte ÚSZ-i szinten. - A legkésőbbi próféciák közé tartoznak a 65-66. r.-ben foglaltak, feltételezés szerint a Kr. e. 4. szd.-ból, amikor már a hellénisztikus kor hatása pogány istenek tiszteletében is megmutatkozott (65,3k.11; 66,3.17). A harag és az ítélet kifejezése mellett azonban ugyanezekben a részekben olvasható az Úr megengesztelődése és a Jeruzsálem számára készített boldog végidő, amikor Isten »új eget és új földet« teremt (65,17; 66,22).
A trito-ézsaiási próféciák súlyosak és szépek, de magukon viselik az epigon-irodalom jellegzetességeit. Gyakran ismétlődnek korábbi prófétáktól (Jeremiás, Ezékiel, Zakariás) ismert mondatok. Visszacsengenek az »első« és »második« Ézsaiás egyes kijelentései is; bizonyára ez is oka annak, hogy e gyűjteményt Ézsaiás könyvéhez csatolták.
Az egész Ézsaiás könyvével kapcsolatban fontos még megjegyeznünk, hogy a qumráni tekercsek közül legnevezetesebb épp az Ézsaiás könyvét tartalmazó kézirat, s ez a Kr. e. 2. szd.-ból származó tekercs mind a 66 fejezetet tartalmazza. Jelentősége és tekintélye igen nagy volt az ÚSZ korában is: ez az ev-okban legtöbbször idézett ÓSZ-i könyv. És hogy másolati példányai miként terjedtek, arra példa az etióp kincstárnok története (ApCsel 8,26kk).
TK

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages