Írástudó
Írástudó Az ókori K-i uralkodók, helytartók írnokai, jegyzői voltak történetileg az ősei az írástudóknak (h. szófér, g. grammateosz). Az egyiptomi írnokokról számos emlék maradt fenn. A perzsa és a Ptolemaiosz-birodalomban kiemelkedő szerepet töltöttek be. A Római Birodalomban egy szervezett csoportot (scribae) képeztek, s nagy volt a jelentőségük és a befolyásuk az élet minden területén.
A zsidóság életében az ókori pogány birodalmak közvetítésével jelent meg az írástudó. Nagyobb jelentőségre a fogság után tett szert. Az ezt megelőző korban nem beszélhetünk a szó mai értelmében vett írástudóról. EZSDRÁSt tekintették az írástudó példaképének, aki egy személyben volt a perzsa birodalom hivatalnoka és a zsidó jog szakértője (Ezsd 7,6). Hivatása betöltése során a törvényt magyarázta, ill. LÉVITÁKat rendelt a nép oktatására és bírák kinevezéséről gondoskodott (Ezsd 7,10.25; Neh 8,7). Az írástudótól a későbbiek során is ennek a hármas feladatkörnek az ellátását várták: hivatalnoki, tanítói és bírói funkciót kellett betöltenie a világi bölcsesség művelése mellett. Nagy tekintélyének az alapja a mózesi törvények ismerete és alkalmazása volt. Ezért törvénytudónak is nevezték. Mivel a fogság után egyre nehezebben értette a nép a Szentírás h. nyelvét, egyre nagyobb szükség volt annak arámra való lefordítására és magyarázására, ill. az új körülményekre való alkalmazására. Ugyanakkor a fogságból hazatért nemzedék a fogság tényét úgy értelmezte, hogy az a törvénytől való elfordulás következménye volt, ezért az új életet a törvényhez való teljes hűség és ragaszkodás jegyében igyekeztek berendezni. Ilyen módon a törvénynek döntő jelentősége lett a fogság után a zsidóság életében, s ennek következtében a törvényt ismerő, azt magyarázó és az adott helyzetre alkalmazó írástudó is egyre fontosabb szerepet töltött be a társadalomban. Valósággal nélkülözhetetlenné vált mint teológus és jogi szakértő.
a) Az írástudók képzése
Képzésük kiterjedt a teológiára, joggyakorlatra és a filozófiára. Ezeket az ismereteket könyv nélkül megtanulták és ordináció által nyerték el a tisztségüket. A legelőkelőbb és leghíresebb írástudók a növendékek és jelöltek tanítóiként működtek és RABBInak nevezték őket. A tanító a kor szokása szerint karosszékben ülve tanított és a tanítványok előtte ülve hallgatták mesterüket. Innen származik a kifejezés, hogy pl. Pál apostol Gamáliél lábainál tanult (ApCsel 22,3). A növendékek egy része polgári képzést is kívánt szerezni, más része viszont az akadémiai fok elnyeréséig tanult. A jelöltek 30-40 éves korukra jutottak el odáig, hogy felszenteljék őket.
Mivel a hagyományanyagnak az írásban való rögzítése tilos volt, azért könyv nélkül történő megtanítása, ill. megtanulása útján gondoskodtak annak megőrzéséről. Az emlékezés elősegítésére különböző sajátos módszereket dolgoztak ki az egyes rabbik, ill. iskolák, ezek előszeretettel alkalmazták a közmondásokat, anekdotákat is.
A Makkabeus-korban alakultak ki az ún. »pár«-ok (h. külót), azaz több-kevesebb egy időben működő, egymással versengő tanító, akik körül rendszerint iskolák képződtek. Nagy HERÓDES uralkodása idején (Kr. e. 20 körül) két kimagasló rabbi HILLÉL és SAMMAJ működése nyomán alakult ki az az iskola, amely a zsidó tudományosság virágkorát jelentette. Ennek az iskolának a későbbi tanítóit nevezték tannaim-nak (latinosan: tannaiták); magyarul: tanítók. Ehhez az iskolához tartozó kiemelkedő rabbik voltak többek között: GAMÁLIÉL (Kr. u. 30), JÓHÁNÁN BENZAKKÁJ (Kr. u. 66-67).
b) Az írástudók munkásságának eredményei
A zsidó rabbinusi tradíció szerint az ÓSZ-i KÁNON a nagy írástudó, Ezsdrás munkája révén gyűlt egybe. Valójában egy írástudókból álló tudós csoportra kell gondolnunk, akik a Nagy Zsinagóga néven ismertek. A Nagy Zsinagóga helyét Kr. e. 169 körül a Nagytanács (Szanhedrin) foglalta el.
Az írástudók, mint a szent iratok és a hagyományok megőrzéséért fáradozók, nagy szorgalommal gyűjtötték össze az Izráel vallásos életével kapcsolatos írásokat, hagyományokat. Ennek a munkásságnak az eredményeként gyűltek össze az ÓSZ-i kánon Pent-on és a prófétai könyveken kívüli iratai. Ezenkívül a szent szövegek szavainak az értelmét meghatározták és gondoskodtak az ÓSZ könyveinek a betű szerinti hűséggel történő továbbhagyományozásáról.
Az írástudók munkásságának másik eredménye a Targumok, az ÓSZ arám nyelvű fordításai, amelyek azért keletkeztek, mert az idők folyamán a beszélt nyelv a h. helyett az arám lett, s a nép ennek következtében nem értette a Szentírást, ezért esetről esetre le kellett fordítani a felolvasott szövegeket.
A Bkutatása (Zsolt 1,2) és magyarázása volt az írástudók fő tevékenysége. A B rabbinusi magyarázatának évszd.-ok során összegyűlt előbb szóbeli, majd írásba foglalt anyagából jön létre a MIDRÁS.
Munkájuk során az írástudók a B szövegének a magyarázatát folyton kiegészítették a »vének hagyományá«-val (Mt 15,2 par). Ez az anyag a MISNA, amelyet sokáig tilos volt írásban rögzíteni.
A Misna lezáródása után elkezdődött annak magyarázása, s ebből a tudományos munkásságból fejlődött ki a TALMUD. Azokat a zsidókat, akik a mindennapi életben a Talmudhoz szabják magukat, talmudistáknak szokták nevezni.
Az írástudók teológiai munkásságának eredményei közül az ÚSZ-be is beépült, mint építő kő: a mennyek országának a fogalma, Isten mennyei Atyaként való felfogásának a gondolata, az Isten dicsősége fogalma, amelyet Jn az »egyszülött dicsősége« fogalmaként vesz át és fejleszt tovább (Jn 1,14), az embernek test és lélekként való felfogása, amely gondolatot Pál vette át, továbbá a megigazulás, a Paradicsom a feltámadás, az örök élet, a második halál fogalma és a hozzájuk kapcsolódó gondolatkör. Ezek a fogalmak az írástudók teológiai munkássága révén váltak ismeretessé és gazdagították meg az ÚSZ-i kijelentést.
c) Az írástudók társadalmi helyzete
Fő foglalkozásuk a Szentírás kutatása, az oktatás és az igazságszolgáltatás volt. Ha nem a fizetett hivatalnoki karhoz tartoztak, akkor az ügy iránti lelkesedésből tanítottak, egyébként pedig polgári foglalkozást űztek. Az írástudók körének legkiemelkedőbb alakjai a NAGYTANÁCSnak is tagjai voltak, mint a törvénymagyarázás szakértői (törvénytudók), teológusok és jogászok egy személyben. Mint tanítók a Szentírást fordították, magyarázták, s a hagyományokat számon tartották és gondoskodtak azoknak a továbbadásáról. Mint bírók az adott esetekre alkalmazták a mózesi törvény előírásait, ill. a vonatkozó hagyományokat és a bírói döntést is ők mondták ki.
A nép bármely rétegéből származhattak. Külön pártot nem alkottak. A nagy többségük a farizeusok pártjának volt a tagja. A farizeusok pártjának a vezetése az ő kezükben volt. Amit az írástudók elméletileg kidolgoztak, a FARIZEUSok azt igyekeztek a gyakorlatba átvinni. A szadduceus pártnak is megvoltak a maga külön írástudói.
A MAKKABEUS korszakban az írástudók nagy tekintélyre tesznek szert, szervezetet alkotnak és zsinagógákba tömörülnek. A templom elpusztítása után a zsidó tudományosság központja az új perzsa birodalomban Babilon, Palesztinában pedig Jabné lett. A Hadriánus elleni felkelés leverése után Galileában alakulnak ki híres iskolák (Usa, Szepporisz, Tibériás).
d) Az írástudók és az ÚSZ
Az ÚSZ-ben megjelenő, a legtöbb esetben a farizeusokhoz tartozó írástudók az ev-hoz gőggel és ellenséges érzülettel viszonyulnak (Mt 5,20; 7,29; 11,25 par: 23,13 par; 1Kor 1,20). Mt-ban és Lk-ban találkozunk néhány, az ev ügye iránt érdeklődő írástudóval is (Mt 2,4; 8,19; 22,34k; Lk 10,25; ApCsel 5,34) és Mt számol azzal is, hogy Isten országának a szolgálatában az írástudók is részt vesznek (Mt 13,52; 23,34).
Jézus szembekerült az írástudókkal. Ítéletet hirdetett felettük és a farizeusok felett, mert az Írást magyarázták ugyan, de nem aszerint éltek (Mt 23,1-4). Ezért képmutatóknak nevezi őket (Mt 23,13 par). Viszont értékelte az írásmagyarázás terén kifejtett tevékenységüket és hallgatóit arra buzdította, hogy az írástudók tanítását szívleljék meg (Mt 23,1-4).
Jóllehet Jézusnak nem volt rabbinusi ordinációja (Jn 7,5), mégis rabbinak szólították (Mt 8,9; 26,25; Lk 5,5). Tanítványait óvta attól, hogy magukat rabbinak szólíttassák (Mt 23,6-10).
SzB
