Ószövetség

Teljes szövegű keresés

Ószövetség 1. Isten KIJELENTÉSE Jézus Krisztus előtt. A keresztyén Szentírás első, terjedelmesebb része, a zsidók számára a teljes Szentírás. Neve azért szövetség, mert Isten az emberekkel való kapcsolatát szövetségekre építette. Nóéban az emberiséggel kötött szövetséget (1Móz 9,9); Ábrahámban az ŐSATYÁKkal (1Móz 15,7-17; 19,9-14); a Sínai-hegynél a választott néppel. Ez a tulajdonképpeni ó-, azaz régi szövetség. Ezen alapul minden kijelentés, ami az ÓSZ-be, mint könyvbe foglalva van. Ez mutat előre az új szövetségre (Jer 31,31kk), amit Jézusban kötött az emberrel (Mt 26,28 par; 1Kor 11,25). A két szövetség szembeállítása előfordul az ÚSZ-ben is (2Kor 3,6.14-16; Zsid 8,6-13; 9,15; 10,16k).
Nevezték Ótestamentumnak is, ami végrendeletet jelent. E téves elnevezés két tényen alapul: a) A LXX Isten iránti tiszteletből a börít »szövetség« szót nem a megfelelő süntheke-vel fordította, nehogy valaki Isten-ember viszonyában egyenrangú felekre gondoljon, hanem diatheke-vel, ami végrendelet. Ennek érvénye csak az egyik - a végrendelkező - akaratától függ, a másikétól nem; b) A Zsid 9,16k is beszél hasonlatképpen a szövetségről, mint végrendeletről. (Ld. SZÖVETSÉG)
2. Felosztása: A) A LXX elrendezését követő nemzeti nyelvű B-fordításokban: a) Történeti könyvek: 1-5Mózes, Józs, Bír, Ruth, 1-2Sám, 1-2Kir, 1-2Krón, Ezsd, Neh, Eszt. b) Költői-tanítói könyvek: Jób, Zsolt, Péld, Préd, Énekek. c) Prófétai könyvek: Ézs, Jer, JSir, Ez, Dán, Hós, Jóel, Ám, Abd, Jón, Mik, Náh, Hab, Zof, Hag, Zak, Mal.
B) A h. kánon szerint: a) Tóra, azaz MÓZES ÖT KÖNYVE. b) Próféták. Korai próféták: Józs, Bír, Sám, Kir. Késői próféták: Ézs, Jer, Ez, Hós, Jóel, Ám, Abd, Jón, Mik, Náh, Hab, Zof, Hag, Zak, Mal. c) Iratok: Zsolt, Jób, Péld, Ruth, Énekek, Préd, JSir, Eszt, Dán, Ezsd, Neh, Krón.
A h. kánon felosztása teológiailag pontosabb. a) A Tóra törvény, eredetileg azonban útmutatás. A törvényi részek Izráel elhívásába, Izráel létrejötte viszont Isten teremtő munkájába van beágyazva, ez az egész együtt képez eligazítást. b) Izráel történetét végigkíséri Isten vezetése, eligazítása. Prófétai (eligazító) TÖRTÉNETíRÁS van előttünk, továbbá maguknak a prófétáknak a megszólalása. c) Itt vagy az előbbiektől eltérő műfajú szent iratok állnak (bölcsességirodalom, költészet), vagy a történelemnek egy részletét előadó művek. Dán apokaliptika, a Krón áttekintő mű ugyan, de más szempont szerint, mint a Sám-Kir, jelentős kihagyásokkal.
A kánon részeinek h. neve: a) toráh. b) nöbí'ím, éspedig nöbí'ím ri'sóním és nöbí'ím 'aharóním. c) kötúbím. Az első betűk összeolvasása adja meg együttesük rövid nevét: Tenak. A Sám és Kir egy-egy könyvnek számít. Egy tekercsre írták a 12 »kis« prófétát, ennek elnevezése a B-tudományban g. szóval dódekaprophetón. Az iratok közül ötnek - Ruth, Énekek, Préd, JSir, Eszt - van közös neve: öt tekercs. Ily módon a 39 könyvből 22 lesz, amennyi a h. ábécé betűinek száma.
3. Szövege HÉBER NYELVen van, néhány kis részlete arámul (Ezsd 4,8-6,18; 7,12-26; Jer 10,11; Dán 2,4b-7,28), mely a h.-rel rokon nyelv. Kr. u. 100 körül dőlt el véglegesen, mely könyvek kerülhetnek bele. Kr. u. 1008-ból származik az a kézirat, amelynek alapján a modern szövegkiadások készülnek. A megrongálódott, elhasználódott B-i kéziratokat a zsidók nem semmisítették meg, őrizték őket a megszentségtelenítéstől is, ezért a zsinagógának egy elzárt részébe, az ún. genizába tették. A kairói zsinagóga genizájában találtak rá a legkorábbi teljes kéziratra, ezt nevezik Codex Leningradensisnek. Voltak itt régebbi kéziratok is, de egy sem teljes: a Codex Cairensis 895-ből csak a prófétákat tartalmazza. Egy még korábbi a PENTATEUKHOSZt tartalmazza. Aleppo zsinagógájában volt egy 930 előtt elkészült tekercs, de ez a tudományos feldolgozás elől el volt zárva. Még zsidó tudósok is csak kivételesen, rövid időre nézhették meg, dolgozniok nem volt szabad vele.
Izráeli tudósok most fáradoznak egy hatalmas ÓSZ-i szövegkiadáson, amely a korábbi kéziratokat veszi tekintetbe. Több évtizedes munka ez. De ha még sikerül is lehozni a kiadás alapjául szolgáló szövegek korát egy évszd.-dal, akkor is 8-900 év van az ÓSZ-be tartozó könyvek végső megállapítása (Kr. u. 100) és a ránk maradt használható B-i szövegek kora között. Ez az időszak a MASSZÓRÉTÁK működésének a kora (bár még utána is tevékenykedtek).
A h. írás jobbról balra haladó mássalhangzós írás, vagyis a magánhangzókat eredetileg nem jelölték. Ebből félreértések adódhattak. A nevek pontos kiejtését csak a hagyomány rögzítette. Más pontokon is előfordult többértelműség, a szövegösszefüggés alapján nem lehetett mindig dönteni. A zkr betűcsoport pl. - attól függően, hogy milyen magánhangzókat olvasunk a betűk közé - jelentheti az »emlékezni« ige valamelyik alakját, vagy a »férfi, hím« jelentésű főnevet. A Talmud szerint zsidó tudósok is vitatkoztak azon, hogy kell ezt a betűcsoportot helyesen kiejteni az 5Móz 25,17-ben, és ennek nyomán hogy kell ezt a helyet értelmezni.
Nem maradt fenn a B-i könyvek eredeti szerzőinek kézirata, ún. autografon (ld. KÉZIRATOK, B-i). A szövegeket újra és újra lemásolva adták tovább szd.-okon át. Eközben egyre több hiba csúszhatott be. A másolók jószándékú változtatásokat is hajthattak végre a pontosabb értelmezés, vagy vélt hibák kijavításának érdekében. A változtatásokra ld. pl. SAMARITÁNUS PENTATEUKHOSZ. Így ugyanannak a B-i könyvnek többféle kéziratos változata keletkezett.
A masszórétáknak három fő feladatköre volt: a) A rendelkezésükre álló kéziratokból megállapítani a legjobb mássalhangzós szöveget. b) Ennek hűséges, pontos továbbadásáról gondoskodni. c) Kitalálni és alkalmazni egy olyan rendszert, amellyel a magánhangzókat is rögzítik. Ehhez el kellett dönteni a vitás eseteket, a legjobb értelmezést továbbadni. A szent mássalhangzós szöveget annyira tiszteletben tartották, hogy azt nem volt szabad magánhangzók közbeiktatásával feloldani. A szd.-ok folyamán több rendszert is kidolgoztak, melyek pontok, vonalkák rendszerével (punktáció) jelzik a magánhangzókat, a helyes kiejtést. Ezeket vagy a mássalhangzók sora fölé írták (szupralineáris = sor fölötti), vagy az alá (infralineáris = sor alatti), egy-egy pont formájában behatol a betűbe is, anélkül, hogy a grafikus szóképet megváltoztatná.
A rendszerek közül az győzött, amelyet a galileai Tibériás városában dolgozott ki két rabbinus család (ben Ásér és ben Naftáli) több generációja. Jelenleg úgy tudjuk, hogy Ásér utolsó leszármazottja, a Naftáli család eredményeit is figyelembe véve, munkálkodásuk csúcsaként alkotta halála (Kr. u. 930) előtt azt a kéziratot, melyet Aleppóban őriztek, de sajnos az 1949-50-es háborúban nagyon megsérült. Infralineáris punktáció. A magánhangzókon kívül jelzi mássalhangzók keményebb vagy lágyabb ejtését, kettőzését (dáges = a mássalhangzóba írt pont), segít a szöveg értelmezésében hangsúlyjelekkel, a mondat végének jelölésével, értelmi egységek szétválasztásával. Hasonló alakú vagy azonos szavak közé függőleges vonalat illeszt, jelezve, hogy nem véletlen kettőzésről van szó. (Ld. még MASSZÓRÁ; MASSZÓRÉTÁK)
A masszóréták a Szentírás iránti olyan felülmúlhatatlan hódolattal, önkínzó, hűséges pontossággal végezték munkájukat, hogy a korszak minden szöveges emléke azonos képet mutat. Kis fenntartással azt mondhatjuk, hogy a korszak elején elfogadott szöveggel azonos az, amit a 10. szd.-i kéziratok képviselnek. Így visszajutunk a Kr. u.-i 2. szd.-ig.
Kérdés, jó szöveget fogadtak-e el, egyáltalán volt-e ilyen.
4. Tovább léphetünk visszafelé korábbi szövegek segítségével. A fogság után a h. nyelv visszaszorult, Jézus korára már csak a szent iratok tanulmányozására korlátozódott a használata, a zsidók ARÁM NYELVen beszéltek. Áttértek az óhéber vagy kanaánita írásmódról a kvadrátírásra. Egyre jobban érezve a magánhangzók hiányát, a legfontosabbakat megpróbálták egy-egy mássalhangzóval jelezni. A magánhangzót jelölő mássalhangzót mater lectionisnak nevezik.
a) SAMARITÁNUS PENTATEUKHOSZ. A zsidóktól elszakadt samaritánusok csak a Tórát ismerték el szent könyvnek, a Kr. e.-i 4. szd.-tól saját szöveghagyományuk van. Ezt óhéber írásjegyekkel írták. A MSZ-től erősen eltér. Az eltérések nagy része a mater lectionisok bővebb alkalmazása meg a samaritánusok tudatos változtatása. Ha ezeket levonjuk, a Samaritánus Pentateukhosz a MSZ-hez áll közel, bár némely helyen eltér attól és a LXX-hoz hasonlít a MSZ -el szemben.
b) A QUMRÁNI kéziratok Kr. e. 200-Kr. u. 68 között keletkeztek. A qumráni közösség szenvedélyes B-kutató volt. Hagyatékukban található: a) teljes B-i könyv kézirata, b) B-i könyvek kéziratának töredékei, c) B-i idézetek a közösség saját irataiban. Eszt kivételével valamennyi ÓSZ-i könyv képviselve van, több példányban. Az összetartozó töredékeket hihetetlen munkával egymáshoz illesztik, így több száz tekercset sikerült - ha hézagosan is - rekonstruálni. Így elegendő anyag gyűlt össze az ÓSZ masszóréták előtti szövegének vizsgálatához.
Végeredmény: Több szövegtípus volt, nem volt egységes szöveg. Az egyik szövegtípus eltérései hasonlítanak a LXX-nak a MSZ-től való eltéréseire, vagyis a LXX-t (vagy egyik részét) olyan h. szövegből fordították, amely ehhez a szövegcsaládhoz tartozik. A kutatás még folyik. Jelenleg az rajzolódik ki, hogy a régebbi kéziratok az egyszerűbbek, a későbbiek valamivel bővebbek, a másolók igyekeztek betoldásokkal simábbá, érthetőbbé tenni a szöveget. A MSZ alapjául a korábbi, egyszerűbb típust választották, tehát a tisztábbat.
c) A VÁDI MURABBAÁT kéziratait a Bar Kochba felkelés idején rejtették el (Kr. u. 132-135), ennél tehát valamivel régebbiek. Ezek töredékesek, mindössze az 1-5Móz-t, kisprófétákat és Zsolt-t képviselik, mégis hallatlan jelentőségűek: a MSZ-családba tartoznak. A leletek kis száma miatt messzemenő következtetést nem lehet levonni, mégis arrafelé mutatnak, hogy vagy nagyon hamar elterjedt a MSZ, vagy a masszóréták azt a szöveget választották, amely már korábban is a legtekintélyesebbnek számított.
A korai szövegek felhasználhatók a MSZ ellenőrzéséhez, esetenkénti javításához. Maguk a masszóréták több helyütt jelezték, hogy a szöveget hibásnak tartják. Különösen ott eredményes a javítás, ahol ezt a korai fordítások is támogatják.
5. Az ÓSZ korai fordításai vagy jóval a masszóréták munkáját megelőzően, vagy annak nagyon korai időszakában készültek, olyan h. kéziratokból, amelyek eredetiben nem maradtak ránk. Ez adja jelentőségüket. Óvatosságra int, hogy a fordításokból sem maradt ránk autografon, a hagyományozás révén ezek a szövegek is romlottak. Másolóik nem is mindig tekintették őket olyan szentnek, mint a h. szöveget, változatok keletkeztek. Nem törekedtek mindig szó szerinti fordításra, a fordítók nyelvtudása sem mindenütt azonos. Olyankor lehet tekintetbe venni őket, amikor a MSZ-t nem értjük, és több korai szövegtanú is a javítás irányába mutat.
a) A legrégibb és legfontosabb a SEPTUAGINTA, a teljes ÓSZ g. fordítása a Kr. e.-i 3. szd.-ból, tehát a qumráni kéziratokat megelőző időből. Legrégibb kéziratai a Kr. u.-i 4-5. szd.-ból. Több későbbi javítás mutatható ki a szövegben, pl. egy-egy rosszul lefordított mondatnak, mondatrésznek még egy fordítása van a szövegben, amit nyilván egy későbbi javító írt bele, otthagyva az eredetit is. Néha a meg nem értett h. szót egyszerűen átírták g. betűkkel. Egyes könyvek különböző kéziratokban különböző fordításban szerepelnek.
Eredetije láthatólag eltér a MSZ-től, viszont több helyen megegyezik az egyik qumráni szövegtípussal. Jób és Jer-ból jelentős részek hiányoznak, a h. szöveg tehát még a fordítás idejét követőleg bővült.
Nyelve a klasszikus g.-nél egyszerűbb. Az egyiptomi Alexandriában élő zsidóságnak készült, elterjedt a g. nyelvű diaszpórában, a keresztyének Szentírása lett.
b) A LXX-nak a MSZ-től való eltérése és a keresztyének közötti népszerűsége miatt újabb g. fordítások készültek a Kr. u.-i 2. szd.-ban: Aquila, Symmachos, Theodotion. Fordítóik a szövegből ítélve zsidó írástudók. Szó szerint, Aquila esetében szolgaian követik a h. szöveget. Művükből csak részletek maradtak fenn. Csupán néhány idézet maradt fenn az ÓSZ további három g. fordításából, melyeket az eddigi négy után latin sorszámnévvel jeleznek: Quinta, Sexta, Septima.
c) A TARGUM az ÓSZ arám fordítása. Egyes könyvekhez több is készült, másokhoz egy sem. Nem mindig szó szerinti fordítás, néhol parafrázis.
d) A szír fordítás Kr. u. 200-at követőleg szír keresztyének számára készült, Pesitto-nak nevezik.
e) VETUS LATINA vagy Itala, a 2. szd.-ban készült latin fordítás, csak töredékekből ismert.
f) VULGATA. Hieronymus (Jeromos) egyházatya 390-405 között a h. szöveget latinra fordította. 1590-től szinte napjainkig a római katolikus egyház kizárólagosan hitelesnek nyilvánított szövege.
6. KÁNONná válásának története: a) Először a Tóra (1-5Móz) lett teljes egészében kanonikus. Ezt összefüggésbe hozzák Ezsdrás működésével (Neh 8-10), az akkor elhangzó ünnepélyes esküvel: »Átok alatt esküt tettünk, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten adott szolgája, Mózes által« (Neh 10,30). Ezsdrás működésének kronológiája vitatott, az említett aktus legvalószínűbb dátuma Kr. e. 445-444. Kérdéses, fölolvasták-e akkor az egész öt könyvet, vagy csak valamelyik részét. Biztos viszont, hogy az ekkoriban (Kr. e. 5. szd. második fele) elváló samaritánus közösség egyedül 1-5Móz-t ismerte el kanonikusnak (ld. SAMARITÁNUS PENTATEUKHOSZ).
b) A korai és késői próféták Kr. e. 400-200 között. A samaritánusok elválásakor még nem volt olyan tekintélyük, hogy ők is kénytelenek lettek volna elismerni. A 3. szd. végén írt 1-2Krón viszont már nem került közéjük, vagyis ekkorra már zárt egységet képeztek.
c) Az Iratok csoportja Kr e. 200-Kr.u. 70 között. JÉZUS SIRÁK KÖNYVE előszavában azt írja (Kr. e. 130), hogy az atyáktól a törvényt, a prófétákat és egyéb iratokat örökölték. Ez megfelel a h. kánon hármas felosztásának, de nem tudjuk meg belőle, mely könyvek tartoztak az Iratok csoportjába. Az ÚSZ vagy »törvény és prófétákról« beszél (Mt 22,40), vagy »Mózes törvénye, a próféták könyve és a zsoltárok«-ról (Lk 24,44) - a Zsolt állt az Iratok élén. Jézus a Mt 23,35-ben a 2Krón 24,20kk-re hivatkozik, márpedig a Krón az Iratok utolsó darabja. Jézus korára tehát már a harmadik csoport is tekintélynek számított. Egyes könyvekben még vitatkoztak, pl. Eszt-én, mert nincs benne kimondva Isten neve, csak utalás történik munkájára.
A templom pusztulásával (Kr. u. 70) sürgős szükség volt a kérdés tisztázására. A zsidóság elvesztette összetartó szimbólumát, felgyorsult a szétszóródása is. Szükség volt szellemi összetartó erőre. Jamniában (Jabné) Kr. u. 100 körül megállapították a kánont a mai formájában. Itt már inkább kész tényeket kellett rögzíteni a beletartozó könyvekre vonatkozólag, a hangsúly inkább az elhatárolódáson volt. Qumránban pl. szent iratokként idéztek más írásokat, egy-két helyen az ÚSZ is hivatkozik apokrifusokra.
A kanonizálásban nem döntés, nem is el-, hanem felismerés születik arra nézve, mely könyvek közvetítik Isten szavát. A keresztyén egyház az ÓSZ-et természetesen vette át a zsidóságtól. Döntő módon határozta ezt meg, hogy Jézus is azt használta, arra hivatkozott, mint isteni tekintélyű Szentírásra. Amikor B-i helyet B-i hellyel állít szembe (megkísértés, viták), akkor is a h. kánon keretén belül marad, annak helyes használatára tanít.
Az »alexandriai kánon«, magyarán LXX bővebb, sorrendje is más. A sorrendet átvették a nemzeti nyelvű B-fordítások. A többlet az ún. apokrifusok. Ezek a zsidóság kegyes olvasnivalói voltak. A korábbi protestáns B-fordítások közölték őket, később a félreértések elkerülése végett kimaradtak belőlük. A római katolikus egyház »deuterokanonikus« megkülönböztetéssel a Szentírás részének tekinti.
7. Az ÓSZ - mint az egész B - Isten kijelentése (ld. INSPIRÁCIÓ), amit Isten emberek felhasználásával adott. Nem készen hullott alá a mennyből, és nem élettelen eszközökként használta az embereket. A szerzők a rájuk bízott üzenetet a saját nyelvükön, stílusukban, koruk kifejezéseivel, akkor érthető hasonlatokkal, sok esetben a saját tudásuk szintjén, az akkori világkép fogalmaival fejezték ki. A verbális inspiráció tana megkísértette mind a zsidóságot, mind a római és a protestáns egyházat. Ennek azonban nemcsak a szöveg- és kánontörténet, hanem Jézus is ellene mond, amikor Mózes törvénye mellé helyesbítésül a teremtéstörténetet teszi (Mk 10,1-12), vagy annak mélyebb értelmű magunkra-alkalmazását (Jn 8,7).
Az ÓSZ-nek, mint irodalmi alkotásnak az előállásával foglalkozik a BEVEZETÉSTAN. (Ld. még BIBLIAI TUDOMÁNYOK) Felismerte, hogy az 1-5Móz forrásokból van szerkesztve, megpróbálta ezeket elkülöníteni JAHVISTA (J), ELÓHISTA (E),DEUTERONOMISTA (D) és PAPI IRAT (P) címen. Nyomozza ezeknek a forrásoknak esetleges folytatódását a további könyvekben. A források elkülönítése egy bizonyos fokon túl HIPOTÉZIS jellegű. Nem sikerült eldönteni, írásosak voltak-e vagy szóbeliek. Nincs támpontunk koruk kétséget kizáró eldöntésére. Pl. a jahvistát Dávid korától a fogságig minden időszakra jelölték. Az egyes forrásokat tovább bontották index-számokkal jelölt további forrásokra. A változatok száma végtelen. Elemezték az ÓSZ-et a benne foglalt tradíciók szempontjából, keresve ezek eredetét, összeolvadását, jelentőségét. Próbálkoztak műfajok elkülönítésével, majd ebből következtetések levonásával. Lehet fontos segédeszköz, de nagyon kockázatos az egyes források sajátos teológiájának megírása, hiszen azt sem tudjuk, a forrás egészét vagy annak csak egy részét dolgozták-e a szövegbe. Az utóbbi esetben mi állt még a forrásban? Ugyancsak kockázatos a JEDP forrás alapján megrajzolni Izráel szellemi-lelki fejlődését, mert ha megváltozik egy forrás föltételezett kora, összeomlik az egész. Hasonlóképpen járhatunk, ha a tradíciótörténet alapjára helyezkedünk. Viszont igaz, hogy az írók bárhonnan vették az elemeket, egységes egésszé, mondanivalójuk hordozójává tették azokat.
Jelenlegi ismereteink szerint az ÓSZ könyvei a fogság alatt vagy után nyerték el végső formájukat. A fogság megrázkódtatása, Isten büntetése a nép legjobbjait arra ösztönözte, hogy fölmérjék a múltat, felmutassák, mi vezetett az összeomláshoz, hogy tanulságul szolgáljon a jövőnek. Szóbeli hagyományok és írásos följegyzések alapján véglegesítették a Tóra szövegét. Ez Isten kívánalmainak gyűjteménye, beleágyazva jóságos tetteibe. Egységes szempont szerint feldolgozták Izráel történetét (ld. DEUTERONOMISTA TÖRTÉNETÍRÁS), ugyancsak a források gondos válogatásával (íRÁS 5d). Az utolsó feldolgozott adat az első fogságravitel 37. éve, ami a templom pusztulásától számítva a 26. év (2Kir 25,27). A prófétai könyvek közé azokat vették föl, akik igaz prófétának bizonyultak. Általában három anyagból tevődnek össze: a próféta saját szavai, a róla közlöttek (néha csak egy címirat), szavaik tanítványaik általi megfogalmazása.
8. Az ÓSZ magába foglalja IZRÁEL történetét is, az ősatyák korától a fogság utánig (ld. IZRÁEL 3), Eközben erősen válogat (ld. TÖRTÉNETÍRÁS), bizonyos területekről keveset tudunk meg. Ezért a kutatás egyik segédtudománya Izráel történetének megírása az általános történettudomány módszereivel. Ezt segíti az ARCHEOLÓGIA. Az ókori KÖZEL-KELET történetével annyira összefonódott Izráel történelme, sőt nyelve, gondolkodásmódja, életformája, hogy ennek megismerése nélkül nem érthető jól az ÓSZ sem. Az ókori Közel-K kultúráját, történetét a régészet felfedezései nyomán ismerhettük meg.
Bibliai régészetnek az archeológiai kutatásnak azt a részét nevezzük, amelyik a B-ával áll kapcsolatban. Szűkebb értelmezése szerint a B-i országokban folyó ásatásokat, valamint az általuk napfényre hozott tárgyi anyagot (néma archeológia). Tágabb értelmezése szerint beletartoznak az ásatások által felszínre hozott írott emlékek, ezek megfejtése, földolgozása, tehát tulajdonképpen az ókori Közel-K egész történelme, szellemtörténete, beleértve természetesen a vallást is. Ez a beszélő archeológia. Ez az elnevezés azonban annyira tág, hogy tűnőben van, és a helyét egyszerűen átveszi a B-i kortörténet fogalma. A régészet eredményei ebbe épülnek bele.
A tárgyi anyag hozzásegít a mindennapi élet, építészet, mesterségek, földművelés, részben a kereskedelem stb. megismeréséhez, ezzel a B-ának erre vonatkozó utalásait, innen vett hasonlatait értjük meg. Az általános kortörténetnek két szélsőség közt kell megtalálnia útját. Szd.-unk elejének jelszava volt: Bábel = Bibel. A B csak epigon terméke Bábel kultúrájának. A mezopotámiai kultúrkör azonban sok helyi kultúrából állt, természetes, hogy Izráel korának fogalmaiban gondolkodott, nyelvét beszélte. Sajátosságát az eltérésekben találhatjuk meg. Izráel legfőbb sajátossága pedig, hogy korának nyelvén Isten kijelentését fogalmazta meg és adta tovább. A másik elkerülendő szélsőség, hogy a régészetben bizonyítóanyagot keressünk az ÓSZ igazolására. Ha az ásatás leomlott falat talál Jerikóban, vagy tűzvész nyomát egy másik városban, az még nem okvetlenül az izráelita HONFOGLALÁS »igazolása«. Nem a régészet bizonyítja az inspirációt, de hozzásegít az inspirált szövegek jobb megértéséhez.
Az ókori Közel-K kultúrkincséből Izráel nem úgy részesült, hogy közvetlen érintkezésben volt az egyiptomi, mezopotámiai stb. kultúrával (úgy is, hiszen hozhatott emlékeket az őshazából vagy az egyiptomi tartózkodásból, megismerhette kereskedelmi, diplomáciai kapcsolatok vagy elszenvedett hódítások révén), hanem kánaánita közvetítéssel. Élethalálharcát pedig nem külső hódítók ellen vívta, hanem kánaáni környezetének vallásos befolyása ellen. Tudjuk ezt az ÓSZ számos helyéről, de magát a kánaáni kultúrát sokáig nem ismertük. Csak az ÓSZ polemikus utalásai és a B-án kívüli irodalom erősen másodlagos forrásai voltak a támpontjaink. Az archeológia tárta fel ezt a kultúrát (vö. UGARIT). Ma már nemcsak azt látjuk, hogy ebben a gigászi küzdelemben milyen sebeket kapott Isten népe, hanem azt is - és ez a teológiai haszon -, hogyan izmosodott és gazdagodott. A polémia folyamán kénytelen volt saját istenélményét továbbgondolni, pontosan megfogalmazni, sokszor az ellenféltől átvett kifejezésekkel.
Vannak díszítő jelzők, melyek BAALra vonatkoztak, de Izráel saját Istenéről szóló bizonyságtételét bővítette velük: »Aki a felhőkön lovagol« (5Móz 33,26; Zsolt 104,3); legyőzi a tengert (Zsolt 74,12k), a mitikus kígyót (Zsolt 72,14; Ézs 27,1); É-on lakik (Zsolt 48,3). Ez által még több vonással tudta leírni azt, hogy Jahve hatalma mindenre kiterjed, amit leírt az Úr szabadító, vezető vagy büntető, történelemformáló hatalmával. Az átvételekben hitvallás is van: az Úr a győztes, hatalmas Isten, nem valamelyik kánaánita istenség. Természetesen csak olyasmit vettek át, ami beleillett abba, ahogy az Urat addig megismerték, tehát ami Istenről nyert képükben addig is benne volt, de nem volt kifejtve. Több vonatkozásban megismerték Isten hatalmát. Kánaánban felismerik, hogy ugyanebből a hatalomból fakad az is, hogy megadja a föld termékenységét (ld. ILLÉS; HÓSEÁS). Ugyanakkor nem lesz Jahvéból Baal mintájára meghaló és feltámadó istenség.
A »beszélő archeológia« megismertet az ÓSZ környezetének törvényadásával. Megállapítható, hogy Izráel benne élt korának joghagyományában (ld. TÖRVÉNY). Az alapvető törvények Isten népének tagjaira is kötelezőek voltak. Az általános hagyomány azonban náluk helyileg módosult. Sok törvény a szigorú elhatárolódást szolgálja a kánaáni környezettől. Ilyen a pogány gyász tilalma (5Móz 26,14), vagy »ne főzz gödölyét az anyja tejében« (2Móz 23,19; 34,26; 5Móz 14,21). Ezt nem értettük egészen addig, amíg meg nem tudtuk, hogy tejvarázslatot tilt el.
Az őstörténetek teológiai mondanivalóját is jobban értjük, sőt megértjük azt a tényt, hogy ezek teológiai mondanivalót akarnak velünk közölni, nem pedig történéseket elmesélni, amióta föltárták az idevágó mezopotámiai irodalmat, s látjuk, hogyan építkezett a szentíró mitologikus elemekből, s mondta el mondanivalóját az egy Istenről meg az általa teremtett emberről. A mitologikus elemeket mitológiátlanítva átalakította őket, s a monoteizmus szolgálatába állította.
Izráel történelme a környezetével való állandó érintkezésben folyt. Szomszédaival hadakozott, a nagyhatalmaktól (Egyiptom, Asszíria, Babilon) szenvedett. A környezet történelmét is föltárta a kutatás. Az ÓSZ-i TÖRTÉNETÍRÁS válogat; bizonyos részleteket a régészetből tudunk meg.
9. Az egyes tudományágak hozzájárulnak a szöveg jobb megértéséhez. Az ÓSZ tanításának egészét a BIBLIAI TEOLÓGIA dolgozza föl. Az óriási anyagot sokféleképpen lehet rendszerezni. Fontos felismerés, hogy az ÓSZ nem fogalmakban tanít Istenről, hanem elmondja cselekedeteit. A bibliai teológia tárgya tehát maga ez a történet, amelyből meg lehet tudni, kicsoda az Isten. Az emberrel cselekszik, így megtudjuk azt is, milyen az ember, és hogy milyenné akarja őt tenni Isten. A próféták működését úgy tárja elénk az ÓSZ, ahogy a történelem meghatározott pillanataiban Isten nevében beszéltek, a történettől elvonatkoztatva félreérthető a szerepük. A történetből bontakozik ki az ÜDVTÖRTÉNET. Vannak feldolgozások, amelyek az ígéret és beteljesedés ritmusában vizsgálják a választott nép történetét.
Az ŐSTÖRTÉNET figyelmeztet, hogy az emberiség, a világ Isten teremtése. ÁLDÁS és ÁTOK jegye alatt indul az ember története. A jövőbe mutató próféciák az emberiség sorsáról is szólnak. Ezen belül kell látni a választott nép szerepét, általában a kiválasztását, amely mindig szolgálatra történik. Vizsgálandók azok az eszközök, amelyeket Isten fölhasznált az emberhez való közeledésre, a kultuszt, a papi és prófétai szolgálatot. Ha Isten ezeket ma már nem is használja, tanulságul szolgál egykori szerepük. Abban az értelemben is, hogyan készítették elő a jövőt.
Isten kívánalmát, az ember kötelezettségét írja le a TÖRVÉNY. Ennek az adott helyzetre alkalmazását végezték a próféták, részben ez volt a PAP szolgálata is. A világ magyarázatával, az ember helyes magatartásával foglalkozik a bölcsességirodalom. Ez már nem történeti keretben szól. Foglalkozik nagy kérdésekkel, mint a szenvedés, az élet értelme. Nem ellentmondásban, de más eszközökkel, mint az ÓSZ egyéb részei. Témáinak feldolgozása és az ÓSZ többi részével vonatkozásba hozása szintén a B-i teológia feladata.
A ZSOLTÁROK KÖNYVE alkalmas az ellenőrzésre, az egyoldalúság helyesbítésére. Imádságos egységbe fonódva az ÓSZ-i teológia valamennyi nagy témája megszólal benne. Csak akkor értjük jól, ha hátterében ott tudjuk a többi könyvbe foglalt kijelentést. Ott azonban figyelmünk megoszolhat, itt tömören minden visszatér. Feltűnő, hogy az Izráelben cselekvő Istent mindig a teremtő Istenként szólítja, magasztalja, ugyanakkor megszólíthatónak mutatja föl. Az általánosságokat (pl. a bűnbánat szükségességét) személyes konkrétságban szólaltatja meg.
Izráel vallástörténete címen mindezt fejlődésében is igyekeznek bemutatni, hiszen a kijelentésben, illetőleg annak megértésében fokozatosság tapasztalható. Az időközben kapott tanítás (büntetésekj próféták szava) beépült Izráel tudatába. Az ÓSZ vallásának legtöbb eleme (pap, próféta, kultusz, imádság) formailag azonos az általános vallástörténet elemeivel. Magából az ÓSZ-ből tudjuk, hogy sokszor ezek pogány értelmezése is befurakodott; a kijeientett egy Isten mellett mást is imádtak. A tényleges vallásosság nem volt azonos azzal, amit Isten megkövetelt. A feldolgozások egy része ezzel a kérdéskörrel is itt foglalkozik.
10. Szükség van-e még az ÓSZ-re, ha már van új? - ezt a kérdést sok változatban tették föl. Hátterében hol teológia, hol politika állt. Föltevése mindkét szövetség teljes meg nem értéséről tanúskodik. Ez döntő és alapvető módon azért van így, mert az ÚSZ ugyan Isten legtökéletesebb kijelentése, de csak csúcs, kiegészítés. Amint egyetlen kiegészítés sem érthető anélkül, amit kiegészít, az ÚSZ sem érthető az ÓSZ nélkül. Jézus az ÓSZ-ben megígért Messiás, így és ezért a világ Megváltója.
Az ÚSZ emberei az ÓSZ fogalmaiban gondolkodtak. Lehet, hogy félreértették néhol, de akkor a helyesbítés az ÓSZ helyes magyarázatával történt (vö. Jézus polémiáit az ellenfeleivel, vagy ApCsel 8,30kk). Az ÚSZ g. szavait nem a g. etimológia alapján értjük meg, hanem ha megvizsgáljuk, melyik ÓSZ-i fogalmat adják vissza vele. Jézus megváltói mivoltát akkor értjük, ha tudjuk, milyen próféciák teljesedtek be személyében (Lk 4,21). A körülötte uralkodó félreértéseket akkor tisztázhatjuk, ha tudjuk, milyen ÓSZ-i váradalmakat értettek félre barátai és ellenségei (Mt 11,1kk; Lk 24,25-27.44; ApCsel 1,6). Lényeges, hogy általa az az Isten szól, aki a világ teremtője és eddig is szólt az ÓSZ-ben (Zsid 1,1k).
Lehet, hogy az ÚSZ sok mindent helyesbít, sok mindent hatályon kívül helyez az ÓSZ-bői, ugyanakkor sok dologról nem szól, mert nem kell szólnia, benne van az ÓSZ-ben: a teremtés, az ember bűnössége, férfi és nő viszonya, általában az antropológia, Isten igazságossága, sőt kegyelme - ha az utóbbiról fénylőbben szól is az ÚSZ. (Ld. még ÓSZÖVETSÉGI IDÉZETEK AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN)
A B-i TÖRTÉNETÍRÁS egyetlen nagy ívben rajzolja meg az emberiség sorsát a teremtéstől a világ végéig. Ennek a Jézus előtti része hiányozna az ÓSZ nélkül. Természetesen az ÓSZ is rászorul az ÚSZ-re. Vannak ugyan jelzések a világ jövendőjéről, de Jézus megjelenése mutatja meg ezek igazi tartalmát. Ami pedig még nem teljesedett be közülük, ezekről világosabban szólnak az ÚSZ Jézus visszajövetelére vonatkozó kijelentései (ld. ESZKHATOLÓGIA).
Az ÓSZ sok vonatkozásban mutat előre az ÚSZ-re. Jelzi az ENGESZTELÉS, az ÁLDOZAT tökéletlen voltát, a KULTUSZ elégtelenségét, a TEMPLOM alkalmatlanságát arra, hogy valóban ott lakjon az Úr. Főleg pedig látja az ember teljes romlottságát, ami miatt még Isten kegyelmes cselekedete, a SZÖVETSÉG sem elegendő az ember megjobbítására, ezért megígéri az új szövetséget (Jer 31,31; vö. Ez 20; 36,26kk). Ehhez azonban látni kell a régit, annak érvényesülését és elégtelenségét századok tapasztalatának tükrében.
CP

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages