Úrim és tummim

Teljes szövegű keresés

Úrim és tummim H. 'úrím és tummím. Etimológiailag megfejtetlen kifejezés. Első tagját a »fény, világosság« jelentésű 'ór, a másodikat a tökéletességet jelentő tám, tóm szóval hozzák összefüggésbe. Eszköz, melynek segítségével kapták az ÚR válaszát. Használatának módjára csak következtetni tudunk néhány vonatkozó B-i helyről, a részleteket inkább csak találgatják. Később már csak jelkép, a főpap öltözetének része.
Láthatólag a szent sorsvetés (egyik) eszköze, melynek segítségével »igen« vagy »nem« választ adott az Úr. Ez a válasz azonban mégsem volt mechanikusan kikényszeríthető, Isten meg is tagadhatta (1Sám 14,36k; 28,6).
A megkérdezés nem közvetlenül, hanem pap közbejöttével történt. Erre még Józsuénak sincs lehetősége, pedig Mózes helyére lép (4Móz 27,21). Ezt jelképezi, hogy a főpap öltözetéhez tartozott az úrimot és tummimot tartalmazó hósen (2Móz 28,27-30; 3Móz 8,8). Ez nem jelenti azt, hogy csak a főpap kezelhette. Általában Lévi törzsére volt bízva (5Móz 33,8). Dán törzsének néhány tagja bevetődik Miká házához, ott találja a Miká által szolgálatba állított papot, általa kérdik meg Istent (Bír 18,5k). Dávid, bujdosása során ezért tudja időnként megkérdezni az Urat, mert hozzá menekült Ebjátár pap (1Sám 22,20), aki aztán kezeli számára az éfódot (23,9-12; 30,7k). A fogság után a főpapnak szinte jellegzetességeként említik, hogy »dönthet az úrimmal és tummimmal« (Ezsd 2,68; Neh 7,65).
Az eddig vizsgált helyekből néhány dolog biztos: a) A legrégibb idők óta a papok feladatai közé tartozott az Úr konkrét akaratának megtudakolása és tudtul adása. b) Ennek egyik eszköze az úrim és tummim (2Móz 28,30; 5Móz 33,8; 1Sám 28,6). c) Időnként valamilyen szerepet játszott az éfód (1Sám 23,9; 30,7). Innen kezdve következtetésekre vagyunk utalva.
Az éfód egyik jelentésében gyolcsból készült papi öltözet, a FŐPAP öltözetének része, de ilyet hordott a kis Sámuel (1Sám 2,18), az egész nóbi papság (1Sám 22,18), a szent láda előtt táncoló Dávid (2Sám 6,14). Kapcsolatban van azonban a bálványokkal (Hós 3,4), Mihá házibálványával is (Bír 17,5; 18,17). Gedeon 1700 súlyú aranyból készíttetett éfódot és felállította (Bír 8,26k). Eszerint valamilyen fémből készült tárgy. Ezt erősíti meg, hogy az éfód mögött tartották Góliát kardját (1Sám 21,10).
A névazonosság alapján biztosra vehető, hogy a fémből készült éfód valamilyen védő, tartó tok. További következtetés, hogy az Úr megkérdezésének eszközeit, az úrimot és tummimot is efódban tartották, ezért kellett az éfódot hozni az Úr megkérdezéséhez. További föltevés, hogy valahányszor igennel vagy nemmel megválaszolható kérdést tettek föl, vagy sorsvetésről szól valamelyik történet, mindig az úrimot és tummimot használták a szent sorvetés eszközeként.
Ilyen kérdések: »Elmenjek-e és megverjem a filiszteusokat?« »Kiszolgáltatnak-e?« »Idejön-e Saul?« (1Sám 23,1-12). Más esetben a bűnöst keresték meg sorsvetéssel, amit szintén föl lehetett osztani kétesélyes lépésekre. Első lépésben egyik oldalon a nép áll, a másikon Saul és Jónátán, majd Saul és Jónátán közt választanak (1Sám 14,40-42). Hasonló módon mehetett végbe Ákán kikeresése is, csak több lépésben (Józs 7,16-20).
Nem tudjuk, csak feltételezhető, hogy az úrim, ill. a tummim jelentette az egyik, ill. a másik alternatívát, a bűnöst és az ártatlant. A LXX így bővíti 1Sám 14,41 szövegét: »Ha bennem vagy Jónátán fiamban van a bűn, adj úrimot; ha a bűn Izráel népében van, adj tummimot«.
Dávid kora után ilyen jellegű döntésről nem tudósít az ÓSZ.
CP

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem