Alfa és ómega
Alfa és ómega Az alfa a g. ábécé első, az ómega pedig az utolsó betűje. Ebből következően az »alfa és ómega« kifejezés alkalmas több fogalom szemléletes, szimbolikus jelölésére (pl. kezdet és vég, első és utolsó, teljesség).
Az alfa és ómega kifejezés az ÚSZ-ben a Jel 1,8; 21,6-ban fordul elő Isten önkijelentéseként. ÓSZ-i háttere az Ézs 44,6 (én vagyok az első és az utolsó), 41,4 (Én, az Úr vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok). A talmudi irodalomban használatos az »aleftől tavig« kifejezés. Az alef a h. ábécé első, a tav pedig az utolsó betűje. Ábrahámról olvasható a Talmudban, hogy betöltötte a törvényt aleftől a tavig, Ádám pedig megszegte a törvényt aleftől a tavig (a 3Móz 26,3-13 első betűje alef, utolsó betűje tav). Isten csak a vavtól a mémig sújt átokkal, de az aleftől a tavig adja áldását (3Móz 26,14-43 első betűje alef, utolsó betűje tav).
Az ÚSZ-ben a kifejezésnek idői, ontologikus, méltóságjelző és teleologikus értelme van. Isten léte fölötte van az idői korlátoknak: Ő volt, van és eljövendő. Ugyanezt vallja a Zsolt 90,2 is: öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. Ontológiai értelemben Isten az alfája mindennek: benne van minden létezőnek az eredete, forrása. Az Úr szavára lettek az egek, szájának leheletére minden seregük. Ő szólt, és meglett, parancsolt, és előállott (Zsolt 33,6.9). Méltóságjelzőként Isten teljhatalmát fejezi ki, aki úr mindeneken (vö. Jel 19,6). Végül teleologikus értelemben az alfa és ómega kifejezés azt jelenti, hogy Isten mindennek a végső célja, értelme, beteljesedése. Tőle, általa és őreá nézve van minden (Róm 11,36). Kérdés, hogy a Jel 22,13-ban Istenre vonatkozik-e, vagy Jézus Krisztusra. Mivel a további versekben Jézus, majd a Lélek szól, valószínű, hogy a 22,12k-ben Isten beszél. (Ld. még ABC).
NA
