Amfiktiónia

Teljes szövegű keresés

Amfiktiónia A g. történelemből kölcsönzött szó, jelentése: egy központi szentély körül levő városok szövetsége a szentély tiszteletére és védelmére. Izráel történeténél a királyság előtti időszaknak, a törzsi szövetségnek jellemzésére használt szakkifejezés. Izráelben elsősorban egy szent tárgy, a szövetség ládája volt a középpont, mivel a ládát úgy tekintették, mint egy jelképes trónt, amelyen láthatatlanul jelen van Jahve, Izráel Istene (2Móz 25,22; Jer 3,16k).
A szent láda Dávid kora előtt nem volt egy helyhez kötve. A Jordánon történt átkelés után (Józs 3,4) egy darabig Gilgálban lehetett, majd Bételbe került (Bír 20,26k), Sámuel gyermekkorában pedig Siló kőtemplomában volt elhelyezve (1Sám 3,3). Lehetséges, hogy egy időben Sikemben is volt; e város központi jelentőségű volt Józsué idejében, és a sikemi »országgyűlésen« jöttek össze Izráel törzseinek képviselői »az Isten színe elé«, hogy végleg elkötelezzék magukat Jahve tiszteletére (Józs 24,1).
Az amfiktionikus törzsi szövetség egyik jellemzője volt az istentiszteleti közösség. Sámuel idejében évente egy meghatározott ünnepen szoktak Silóba zarándokolni, hogy ott »imádkozzanak és áldozzanak« (1Sám 1,3). A sikemi országgyűlés viszont azt mutatja, hogy a törzsi szövetséghez hozzátartozott kötelező érvényű törvények hozatala és azok elfogadása is (Józs 24,25). A szövetségi összetartozás ápolását szolgálta volna a hétévenként tartott »szövetség-megújító ünnep«, amelyen az alaptörvényeket felolvasták, és megtartásukra újból fogadalmat tettek (5Móz 31,10-13).
A törzsi szövetség lett volna hivatott arra, hogy ellenséges támadások idején kölcsönösen segítséget nyújtsanak egymásnak. A bírák korában azonban csak ritkán került sor nagyobb összefogásra, a szövetség túl laza volt. Ez is egyik kiváltó oka volt a királyságra való áttérésnek.
TK

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem