Apostoli dekrétum
Apostoli dekrétum Az ApCsel 15,1-29-ben leírt apostoli zsinat végzése, amely az antiókhiai, szíriai és ciliciai pogánykeresztyéneket mentesíti a körülmetélkedéstől és a mózesi törvények megtartásától (ApCsel 15,28), négy olyan rendelkezés kivételével, amelyek a pogány- és zsidókeresztyének mindennapos érintkezését teszi lehetővé (ApCsel 15,29).
Jóllehet az apostoli dekrétum az ősegyház nagyon fontos döntésének a dokumentuma, hiszen a keresztyénség egyik kritikus időszakában megakadályozta az egyházszakadást, és utat nyitva a világméretű missziónak nem engedte a keresztyénséget a zsidó vallás egyik szektájává zsugorodni, mégis, értékelése és értelmezése körül sok zavar keletkezett. A dekrétumnak már a szöveghagyományozása is kétféle. A legtöbb kézirat helyesen sorolja fel, hogy a pogánykeresztyének tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől (ApCsel 15,20). A kéziratok egy kisebb csoportjában minden alkalommal (ApCsel 15,20.29; 21,25) hiányzik a »megfulladt állat« (kai pniktón, tkp. »ki nem vérzett hús«) kifejezés, és ezáltal megváltozik a másik három tilalom értelme is: bálványozás, paráznaság, gyilkosság (»vérrontás« értelemben a »vér élvezete« helyett). Ez az a három »halálos bűn« az óegyház negatív erkölcs-katekhizmusában, amelyek a 2. szd. közepétől a gyülekezetből való kizárást vonták maguk után. A változtatások mutatják, hogy ezek a kéziratok egy olyan korban készültek, amikor a tiltások rituális értelmét már nem értették, és ezért erkölcsi értelemben magyarázták őket.
Nem tudjuk pontosan azt sem, hogy miért éppen ez a négy tilalom áll a felsorolásban. Ha a tiltásokat specifikusan zsidó értelmezéssel látjuk el, akkor a tiltások alapja 3Móz 17-18, ahol az Izráelben tartózkodó jövevényekre vonatkozó parancsok olvashatók (ld. még ehhez: APOSTOLI ZSINAT). Tartalmilag azt a hét Nóé-féle parancsot foglalják egybe, amelyet a későbbi időben a rabbik a zsinagógai gyülekezetben élő ISTENFÉLŐK számára írtak elő (Szanhedrin 56b).
Az újabb időkben több kutató kétségbe vonta a dekrétum történeti hitelességét, mivel tartalma a páli levelek kijelentéseivel összeegyeztethetetlennek tűnt. Hogy Pál a Gal 2,1-10-ben a dekrétum klauzuláit nem említi, csak azt a kérést, hogy emlékezzen meg a jeruzsálemi »szegényekről« (mely nyilván a jeruzsálemi gyülekezet önmegnevezése), az azzal magyarázható, hogy a klauzulák a galatákra nem érvényesek. Ugyanez vonatkozik a korinthusi gyülekezetre (1Kor 8-10).
A dekrétum jelentősége nemcsak térben, hanem időben is korlátozott volt. A Nero császár trónra lépése után felerősödő ZÉLÓTA és szikárius-terror (ld. SZIKÁRIUS) minden apró elhajlást a zsidóságtól véresen megtorolt. Megnehezült a gyülekezet helyzete Jeruzsálemben (vö. 1Thessz 2,14kk.). A zsidó partikularizmus felerősödése lehetetlenné tette az oszlopapostolok ökumenikus nyitottságát, mert egyetlen túlélési lehetőségként a törvény előírásainak megtartása mutatkozott. Ekkor szakítja meg Péter és Barnabás az asztalközösséget a körülmetéletlen keresztyénekkel (Gal 2,11kk; a 2. missziói út után, kb 54-ben; vö. ApCsel 18,22), ekkor kezdenek a pogánykeresztyének körülmetélkedni (Gal 5,2).
VG
