Arám nyelv
Arám nyelv
1. Eredete. Az arám nyelv (h. 'arámi) a sémi nyelvek (asszír-babiloni vagy akkád, h., föníciai, arám, arab, etióp) családjába tartozik. A nyelvcsaládon belüli osztályozás tekintetében eltérőek a vélemények, abban viszont egységesek, hogy az arám nyelv az É-sémi nyelvcsoportba tartozik. Őshazája Mezopotámia, ahol az arámok ősei már Kr. e. 2000 körül kimutathatóak.
2. Elterjedése. Az arám nyelv, Mezopotámiából kiindulva a hódító és meghódított arámok által az egész Közel-K-en elterjedt. Nemcsak az arámok beszélték, hanem - egyre növekvő mértékben - a körülöttük élő népek is. A későbbiekben a nyelv elterjedését jelzi, s egyben elősegíti, hogy az Akhaimenidák (Kr. e. 539-330) a perzsa birodalomban hivatali nyelvvé tették (birodalmi arám). Így az arám a közel-keleti térségben a diplomácia, a nemzetközi érintkezés nyelve lett. Az arámot később kiszorította az arab, de az ószírből és az óarámból keletkezett újszír nyelvjárás, az Antilibánon néhány falujában ma is beszélt nyelv.
3. A Bibliában. Ábrahám Mezopotámiából indult útnak, Isten elhívó szavának engedelmeskedve. Az 5Móz 26,5 szerint Ábrahám bolyongó arámi volt. Ábrahám és a Háránban élő Náhór testvérek voltak. Rebekának, Náhór unokájának és Izsáknak nem voltak nyelvi nehézségei. Izráel ősi mezopotámiai tartózkodásuk idején arámul beszéltek, s a B-i h. nyelvet pedig Kánaánban sajátították el (vö. 1Móz 24,10kk.62kk). Jákób és Lábán is jól megértette egymást, de kibéküléskor a kőrakást Lábán arámul Jegar-Száhadútának, Jákób pedig h.-ül Gal-Édnek nevezte el (1Móz 31,47). A honfoglalás után, a szomszédság révén, az arám nyelv az izráeliek körében is kezdett hódítani. A 2Kir 18,26 szerint Ezékiás korában (Kr. e. 716-687) még csak a vezető réteg beszélt arámul. Az elefantinei leletek szerint az Egyiptomban élő izráeliek arámul beszéltek. Hasonló volt a helyzet a babiloni fogságban is, ahol a h. nyelvet csak a zsinagógai istentiszteleteken használták a Szent iratok olvasásánál. De B-i h. nyelvet többnyire már nem értették, ezért a hallgatók számára - az olvasással párhuzamosan - arámra fordították (ld. TARGUM). Az arám nyelv elterjedését jelzi az is, hogy a Dán 2,4-7,28 és az Ezsd 4,8-6,18; 7,12-26 arám nyelven maradt ránk. Az ÚSZ-i korban az arám népnyelv volt. Jézus is arámul beszélt. Néhány arám szót meg is őrzött az ÚSZ, pl. abbá - »Atya« (Mk 14,36), effata - »nyílj meg« (Mk 7,34), talitha kumi - »leányka, kelj föl« (Mk 5,41), elói, elói, lámá sabaktáni - »én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem« (Mk 15,34), Rabbuni - Mester (Jn 20,16). Az 1Kor 16,22 arámul őrizte meg a gyülekezet imádságát: máráná thá - »jöjj el Urunk!« Az arám mellett azonban a h. is élő nyelv maradt, s bizonyos területeken, pl. a teológiában, előnyben részesítették.
