Bárány menyegzője

Teljes szövegű keresés

Bárány menyegzője Jel 19,7.9 előforduló kifejezés: ho gamosz tou arniou. Az itt szereplő to arnion szó a Jn 21,15 kivételével csak a Jel-ben található meg huszonhét alkalommal. Eredeti jelentése: »bárányka, kisbárány«. Az ÚSZ korára elveszítette korábbi kicsinyítő értelmét. A bárány szó a Jel-ben Jézus Krisztusra vonatkozik, mégpedig úgy, hogy kifejezetten a megdicsőült Krisztust jelenti. A Jel 19,6kk-ban az Egyházra vonatkozó üdvígérete beteljesedését fejezi ki a kép, amelyben a Bárány mint vőlegény, az Egyház mint menyasszony szerepel. (Vö. BÁRÁNY, ISTEN BÁRÁNYA).
Egyes magyarázók a kép hátterében pogány mitológiai vonásokat ismernek fel, amennyiben ismert volt egyes istenségeknek földi asszonyokkal kötött »házassága«, de előfordult egyes uralkodóknak városokkal kötött jelképes házasságkötése is. Nem feltételezhetjük azonban ilyen pogány mitológiai előzmény közvetlen hatását a Jel-re, annál inkább fontos az ÓSZ-i háttér, ahol ez a vallástörténeti motívum pogányos tartalmától megtisztulva Jahve és népe kapcsolatát kifejező mondanivaló keretévé lesz. Isten több alkalommal szerepel úgy, mint Izráel VŐ LEGÉNYe. (Ézs 54,5; 61,10; 62,5; Jer 2,2; 3,1kk; 16,7kk; Hós 2,16kk). A rabbinus írásmagyarázatban kialakult az ÉNEKEK ÉNEKE allegorikus magyarázási módja, amely azt Isten és Izráel házassági viszonyára vonatkoztatja. AKIBA szerint »a jelenlegi időszak a jegyességé, az eljövendő lesz a házasságé«. Ugyanakkor megállapítható, hogy sem az ÓSZ-ben, sem a rabbinus hagyományban nem szerepel a Messiás, mint Isten népének jegyese. Az ÚSZ-ben azonban példázatos vagy direkt formában több alkalommal megtalálható Jézus és tanítványai, ill. követői viszonyának e képpel történő ábrázolása (Mt 22,10kk; 25,1kk; Mk 2,19; Jn 3,29; 2Kor 11,2; Ef 5,25kk).
SzCs

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages