Család
Család 1. A B-ban nincs pontosan a »család« szóval fordítható kifejezés. A Józs 7,16kk-ből látható, hogy Izráel törzsei nemzetségekre, a nemzetségek »ház«-akra oszlanak. A ház, háznép kifejezés fordítható családnak (vö. 1Tim 5,8). Az 1Krón 13,14 szóhasználata, amely az eredetiben így hangzik: Óbéd-Edóm házánál, az ő házában. Az első »ház« nyilvánvalóan a háznép, család, a második az épület. A nemzetség viszont - amelyet több ház (család) alkot - a már nem élő, de számon tartott közös ős leszármazottainak közössége.
A B-i korban korán házasodtak. Így a férfi már 20 éves kora előtt apa, 40 éves kora előtt nagyapa, 55-60 éves korára dédapa lehetett. Így kedvező körülmények között a család gyorsan szaporodott. Jákób házanépe 66 fő az Egyiptomba költözéskor (1Móz 46,5-7.26). Figyelemre méltó, hogy ebbe nem számították bele a fiak feleségét. Gedeonnak 70 (Bír 8,30), Áhábnak ugyancsak 70 gyermeke volt (2Kir 10,1). A többnejűség a családot több részre osztotta ( JÁKÓB, DÁVID). De ettől eltekintve is bővülhet a háznép jelentése: Ábrahámnak házánál született csatlósai voltak (1Móz 14,14). A háznál született és a pénzen vett szolgákra egyaránt vonatkozott a körülmetélés parancsa (1Móz 17,12k; 26). A takácsok házának nemzetsége (1Krón 4,21) bizonyára nagyobb egység egy családnál. A Dávid háza (1Kir 12,19; Lk 2,4) azonos a mi »királyi ház« kifejezésünkkel. Izráel háza pedig azt jelenti, hogy egész Izráel egy közös őstől származó nagy családot alkot. A keresztyén gyülekezet Isten házanépe, vagyis családja (Ef 2,19).
2. Az asszonyok a férfi családjának lettek a tagjai (ld. NEMZETSÉGTÁBLÁZATOK, REBEKA) és legfeljebb csak megözvegyülve tértek vissza apjuk házába ( ORPÁ, TÁMÁR). Ez teszi hangsúlyossá az őstörténetnek azt a tanítását, hogy elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez (1Móz 2,24). Nem fizikailag lép ki apja házának közösségéből, ezt inkább az asszony teszi. A hely arra utal, hogy a házassággal valami új kezdődik, még ha a nagycsaládon belül maradnak is. Ebbe az irányba mutat az is, hogy a fiúk feleségét nem számítja bele az 1Móz 46,26 a nagycsalád lélekszámába. A nomád korban bizonyára inkább együtt lakott a nagycsalád, mint később, az állandó letelepülés idején. Erre következtethetünk a feltárt lakóházak kicsinységéből.
E gondolatmenet szerint mégiscsak megvan a szűkebb értelemben vett család: férfi, nő, gyermekek. A társadalom legkisebb egysége, sejtje: Isten áldása. Ő teremti az embert férfivá és nővé. Ő tette az asszonyt az ember segítőtársává (1Móz 1,27k; 2,18kk), az Ő áldása a gyermek (1Móz 4,1; Zsolt 127,3). Ebből nő ki a nagyobb család (atyai ház), végső fokon a társadalom.
3. A házasság alapvetően monogám. »Lesznek egy testté« - ez két ember teljes, nem csak szexuális életközösségét jelenti. Ezt védi a »ne paráználkodj« parancsa (2Móz 20,14; 5Móz 5,18). Csak az »egy nő-egy férfi« gondolata alapján érthetők azok a hasonlatok, amelyek Istennek a népe iránti szeretetét, hűségét vagy a nép hűtlenségét a házassági viszonyhoz hasonlítják (Ézs 54,5-6; 62,5; Jer 2,2; Ez 16; Hós 1-3). Van több olyan igehely, amely inkább az egy-, mint a többnejűséget tételezi föl (Péld 12,4; 18,22; 19,13). Kiemelkedik ezek közül a Mal 2,14, amely úgy szól a házasságról, mint ifjú korban kötött szövetségről.
Mégis kialakult a poligámia. Erről nemcsak az elbeszélések tanúskodnak (Jákób, Gedeon, Dávid, Salamon, Roboám, Aháb - de közönséges ember is, mint Elkána, 1Sám 1,2), hanem a törvény is szabályozza (2Móz 21,10; 5Móz 21,15) és benne van közvetve a sógorházasság intézményében is. Lehet ezenkívül a férfinak másodfelesége (ágyasa) is. Ha a feleség meddő, hozzá adja férjéhez a szolgálóleányát (Sára Ábrahámnak Hágárt - 1Móz 16; Ráhel és Lea Jákóbnak Bilhát és Zilpát - 1Móz 30). Az így született gyermek a feleség gyermekének számított: »Az ő révén nekem is lesz fiam« - mondja Sára (1Móz 16,2) és Ráhel (1Móz 30,3 vö. 30,6). Volt másodfelesége Gedeonnak (Bír 8,31), a Bír 19-ben szereplő lévitának. Számtalan volt - nyilván politikai okokból is - Salamonnak.
4. Az ÓSZ-i törvény megengedi a válást azzal a feltétellel, hogy a férjnek válólevelet kell adnia. Az asszony nem válhatott. Az elbocsátott asszonyt, ha az máshoz ment, majd újra szabaddá vált, az első férj nem vehette el újra (5Móz 24,1-4). Jézus nem engedi meg a válást. Istennek a teremtéstörténetben kifejezett, eredeti akaratára utal vissza; a törvényt olyan engedménynek tekinti, amit szíve keménysége miatt kapott a nép (Mk 10,1-12). Ugyancsak Isten eredeti akaratára megy vissza az ÚSZ, amikor Isten szolgájától elvárja, hogy egyfeleségű férfi legyen (1Tim 3,2; Tit 1,6).
5. Házasságot lehetőleg a nemzetségen belül kötöttek. Ábrahám elhagyott nemzetségéhez küldi vissza hűséges szolgáját, hogy Izsáknak feleséget hozzon (1Móz 24,4). Oda tér vissza Jákób is (1Móz 28,2; 29,12). A rokonságból vagy legalább a saját népből való nősülést kívánnák Sámsontól is a szülei (Bír 14,3). Néhány közeli rokonnal való nemi életet megtilt a törvény. Ilyenek: az anya, az apa felesége (többnejűség esetén ez nem azonos az anyával), nővér, az apa leánya vagy anya leánya (féltestvér), unoka, nagynéni, az apa sógornője, a meny, a sógornő. Ugyanez a törvény tiltja anya és leánya vagy unokája és két nővér egyszerre való elvételét (3Móz 18,6-18). Ezek között nemcsak vérrokonok vannak. Valószínűleg így akarja kiküszöbölni a családon belüli kísértéseket.
Értesülünk vegyes házasságokról. Ézsau hettita feleségeket vett. Ezek keserítették meg Izsák és Rebeka lelkét (1Móz 26,34k). József egyiptomi pap leányát veszi feleségül (1Móz 41,45), Mózes a midjáni főpapét (2Móz 2,21), róluk nem mond elítélő szót. Elkána fiai móábi lányokat vesznek feleségül. Ezek közül az egyiknek, Ruthnak a lelkes, öntudatos csatlakozása Izráel népéhez egyenesen építő könyvnek a tárgya lett. Sésán egyik lányát egyiptomi rabszolgához adja feleségül, aki így bekerül Izráel egyik nemzetségtáblázatába (1Krón 2,34kk). Voltak azonban a vegyes házasságnak veszélyesebb esetei is (lásd alább).
6. A család istentiszteleti közösség. Alapja, ereje az Úr akarata. A házastársak vonatkozásában a »ne paráználkodj«, a szülő-gyermek viszonylatában a »tiszteld apádat és anyádat« parancsolata óvja. A legszorosabb családi kapcsolatnál is szentebb az Isten iránti hűség. A családtagoknak kell megölniük azt, aki közülük bálványimádásra csábít (5Móz 13,7-12). A leginkább családi ünnep a páska. Szertartásai közben a gyermek kérdez, a szülő így tanítja meg a hit alapvető dolgaira (2Móz 12,26k). A család a nevelés helye, amely egyaránt kötelessége az apának és anyának (Péld 1,8; 6,20).
Ezért volt Isten népe számára mindig roppant veszélyes a vegyes házasság. A pogány házastárs egyrészt nem alkalmas az istentiszteletre-nevelés kötelezettségének eleget tenni, másrészt elcsábítja házastársát a pogány istenek tiszteletére. Ezért mondja ki a törvény: »Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül. Mert eltérítik fiaidat tőlem és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az ÚR, és hamar kipusztít benneteket« (5Móz 7,3). A pusztában a móábi lányok veszélyeztették Izráel férfiait, úgyhogy szigorú intézkedéseket kellett foganatosítani a bűnösökkel szemben (2Móz 34,15; 4Móz 25,1kk). A külföldi nőkkel kötött politikai házasságok megrontották a királyokat: Salamon nem csak tűrte feleségeinek bálványozását, még kultuszhelyeket is emeltetett isteneiknek (1Kir 11,1kk). Aháb szidóni hercegnőt vesz feleségül (1Kir 16,31kk), amelynek eredményei Baal-oltár és Aséra-szobor a fővárosban Samáriában, továbbá az a gyászos szerep, amelyet Jezábel játszott az ország történetében (1Kir 16,29-33). Aháb és Jezábel lánya viszont Jórám júdai király felesége Ataljá, aki Júdában okozott sok bajt (2Kir 8,18; 11,1-20). Ezsdrás és Nehémiás idejében a tömeges összeházasodás nemcsak vallási, hanem nemzeti veszéllyel is járt. Mindkét vezető kénytelen nagyon szigorú intézkedésekkel közbelépni (Ezsd 9-10; Neh 13,23-29).
Kezdetben Jézust nem értették saját családtagjai (Jn 7,5), egy ízben el akarják fogni, mint őrjöngőt (Mk 3,21). Igazi rokonainak azokat nevezi, akik teljesítik mennyei Atyja akaratát (Mt 12,46kk). Tanítványaitól azt kívánja, hogy őérte hagyják el családjukat (Mt 19,29), »gyűlöljék meg«, ami azt jelenti, hogy szeretetükben helyezzék hozzá képest hátrább (Lk 14,26). Követőit saját családtagjaik fogják kiszolgáltatni (Lk 21,16 vö. 5Móz 13,7-12). Az elhagyottak sokszorosát kapják tanítványai már ebben a világban (Lk 18,28-30), vagyis a gyülekezetben találnak maguknak családot.
Az őskeresztyénség házi gyülekezetekben izmosodott. Házanként törték meg a kenyeret a jeruzsálemi gyülekezet tagjai (ApCsel 2,46). Kornéliusz házában indul meg a pogánymisszió, ahol rokonai és barátai vannak együtt (ApCsel 10,24kk). Házuk népével együtt keresztelkednek meg az első európai hívők, Lidia és a filippi börtönőr (ApCsel 16,15.31-34). Akhája első termése Sztefanász házanépe (1Kor 16,15). Onéziforosz házanépe sokszor felüdítette a bilincsben lévő Pált (2Tim 1,16). Vö. a ház, háznép és család összefüggéséről mondottakkal!
7. Felvetődött annak gondolata, hogy anyajogú volt-e az ÓSZ-i házasság, legalábbis a korai időkben. Eszerint a férfi a feleség családjához költözött, ill. csak időnként látogatta meg feleségét, aki otthon maradt és születő gyermekei az ő (anya) családjának tagjai lettek. A felhozott bizonyítékok azonban nem helytállóak: Jákób és Mózes menekültek voltak. Mihelyt hazatértek, mentek velük asszonyaik is. Sámson filiszteus nővel házasodott, esete kivétel (Bír 15,1). Természetesen az asszonyoknak volt saját sátruk vagy sátorrészük (1Móz 31,33; Bír 4,17), itt laktak lányaik és kiskorú fiaik is. Ezért fut Rebeka anyja házanépéhez (1Móz 24,28), küldi Naomi a menyeit vissza anyjuk házába. A szerelmes lány anyja házába vezeti a férfit (Énekek 3,4), mert még lány és ott lakik.
Ezzel szemben Rebeka Izsák otthonába költözik. A leszármazási táblázatok a férfi vonalát követik, függetlenül attól, hogy kivel nemzi az utódot. A lányok tulajdona azé a törzsé lesz, ahová feleségül viszik őket (4Móz 36,3). Eltűnik az apa neve a nemzetségből, mert nem volt fia. Ezért kapnak örökséget Celofhád lányai (4Móz 27,4). Júda megözvegyült menyét a meny apjának házába küldi vissza, de még így is jogosultnak érzi magát, hogy ítélkezzék fölötte (1Móz 38,11). A sógorházasság intézménye is arra szolgál, hogy a fiúgyermek nélkül meghalt férfi nevét ne töröljék Izráelből. Az így meghalt férfi özvegyét a férfi testvére veszi feleségül és a születendő gyermek a meghalt férfi nevét viseli (5Móz 25,5-10).
A család feje a férfi (1Móz 3,16). A lány fogadalmát az apa, az asszonyét a férj érvénytelenné teheti (4Móz 30,2-16). A férj úr (h. bacal), házasodását gyakran az ebből képzett igével fejezik ki (Mal 2,11 stb.). Mindez nem szolgai alávetettség, inkább a feladatok megoszlása. A férfi hordozza a döntés felelősségét. Ábrahám mondja ki a döntést, de Sára kívánsága érvényesül Hágár elűzésekor (1Móz 21,9-13). Jákób tervez és dönt, de megtanácskozza feleségeivel a hazatérést (1Móz 31,1-16). Rebeka javasolja, Izsák küldi útjára Jákóbot (1Móz 27,46-28,5). A Péld 31,10-31 »derék asszonya« nemcsak házimunkát végez, hanem kereskedik, rendelkezést ad szolgálóinak, sőt mezőt vásárol, szőlőt telepít. Férje megbízik benne. Ebben az is benne van, hogy jóváhagyásával teszi. Férjét ismerik a városkapuban: az a háttér, amit felesége biztosít, lehetővé teszi eredményes közéleti szerepét.
Az asszony feje a férfi, ahogy a férfié Krisztus, Krisztusé Isten (1Kor 11,3). Az asszonyok úgy engedelmeskedjenek a férjüknek, mint az Úrnak, de a férfiak úgy szeressék a feleségüket, mint Krisztus az egyházat, ti. önmagát adta érte (Ef 5,21-25). Ez távolról sem alaptalan zsarnokság, hanem a férfi önfeláldozó szeretetére épül (vö. Kol 3,18k), vagy a hitetlen férj megnyerésére irányuló bizonyságtevő alázat (1Pt 3,1k).
8. Együtt illeti a tisztelet is a férfit és a nőt (2Móz 20,12; 3Móz 19,3; 5Móz 5,16). Aki ócsárolja apját vagy anyját, halállal lakoljon (2Móz 21,17; 3Móz 20,9). Ugyanúgy az is, aki megveri apját vagy anyját (2Móz 21,15). Ha valakinek engedetlen, gonosz fia van, aki nem hallgat sem apjára, sem anyjára, azt figyelmeztetés után vigyék ki a vénekhez a kapuba és kövezzék meg (5Móz 21,18-21). Az Ébál hegyéről elmondandó tizenkét átokmondás között is ott szerepel az, aki gyalázza apját és anyját (5Móz 27,16).
A tanításban is mindketten részesítik gyermekeiket, amit azoknak mindkettőtől tisztelettel kell fogadnia (Péld 1,8; 6,20; 15,20; 29,17 stb.). Ezékiel (22,7) az árvák és özvegyek nyomorgatásával, a szombat meggyalázásával egy lélegzetre mondja az apa és anya ócsárlását Jeruzsálem bűneinek felsorolásában.
9. A házasság a nemi életnek és az utódok felnevelésének a helye. A szaporodás áldását már az Éden kertjében adta Isten, ott elfogulatlanul meztelenek voltak egymás előtt. Helytelen fölfogás, hogy a bűnbeesés a nemi élet fölfedezése lett volna. Bár a házasság előkészítését a családfők végzik és szokásban volt a mátkapénz fizetése is (1Móz 34,12; 2Móz 22,16; 1Sám 18,25), azért a házasság mégsem csak alku és vásár dolga. Köze van hozzá a szerelemnek is. Ismeretes Jákób szerelme Ráhel iránt, Elkána gyöngédsége Annához (1Sám 1,8), Míkal Dávid iránti érzelme (1Sám 18,20; 19,11kk) és az »Énekek éneké«-nek szerelmi költészete. Még a törvény is számításba veszi azt az esetet, hogy egy rabszolga annyira megszereti feleségét és gyermekeit (és urát), hogy vállalja értük az örökös rabszolgaságot (2Móz 21,5k). Prófétai hasonlatban is szerepel a mátkaság szeretete (Jer 2,2).
A paráznaság elleni sok törvény védi a házasságot. A Példabeszédek könyve a halál útjának nevezi a parázna asszony házába vezető utat (2,18k). Ugyanitt az ifjúkor társának nevezi a házastársat és Isten előtt kötött szövetségnek a házasságot (2,17). Miközben a paráznaságtól óv, felejthetetlenül szép képekben beszél a házasságon belüli erotikáról (5,15-23).
A paráznaság elkerülésére legyen mindenkinek saját házastársa - tanítja Pál. Jobb házasságban élni, mint égni. A házastársak nem foszthatják meg egymást maguktól, tehát a házasoknak kötelessége egymásnak rendelkezésére állni a testi életben is (1Kor 7,1-11.25-40). Ugyanitt ajánlja azoknak, akik bírják, az önmegtartóztatást. Jézus is ajánlja - a mennyek országáért (Mt 19,12). Ő tanítja, hogy a mennyek országában nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok (Mt 22,30).
A család célja a szaporodás, sok gyermek, amelyet Isten ajándékának tekintettek (1Móz 1,28; 9,1; Zsolt 127,3), a gyermekáldás elmaradását pedig szégyennek, büntetésnek. Természetesen elsősorban fiúra vágytak, mert a lányok férjhezmenetelükkel kiléptek a családból. Ezen túl a család érzelmi közösség is. Elképzelhetetlen, hogy az apa és az anya elhagyja gyermekét (Zsolt 27,10; Ézs 49,15). Az apa nemcsak fegyelmez (5Móz 8,5; Péld 3,12; 13,24; 19,18), hanem irgalmas is (Zsolt 103,13). Persze a fegyelmezés is a gyermek érdekében történik, az a szeretetlenség, ha valaki elhagyja a fegyelmezést. Az anya vigasztalni is tud (Ézs 66,13). A keresztyén házirendek nemcsak a gyermekeket figyelmeztetik szüleik tiszteletére, hanem az apákat is, hogy ne ingereljék gyermekeiket, hanem neveljék az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel (Ef 6,1-4; Kol 3,20k). Keresztyén tisztségviselő csak az lehet, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli (1Tim 3,4). (Ld. még TÖRZSI SZÖVETSÉG).
CP
