Hellénizmus

Teljes szövegű keresés

Hellénizmus 1. Fogalmi meghatározás
A hellénizmus (g. helléniszmosz) kifejezés eredetileg a g. nyelv nyelvtanilag helyes, barbarizmusoktól mentes használatát jelentette, melyhez a sajátosan g. kultúra és vallás ismerete társult. A fogalomnak mai, tágabb értelmű jelentést a 19. szd. történettudománya adott. Eszerint a hellénizmus az ókornak azon korszaka, amely NAGY SÁNDOR macedón király uralomra jutásával (Kr. e. 336) kezdődött, s amelyben a győztes macedón fegyverek nyomán a g.-ség politikai, szociális, szellemi erői behatolnak a meghódított K világába, és találkoznak, keverednek, ötvöződnek az ott lévő kultúrákkal. A korszak első szakaszára a g. eszmék térhódítása a jellemzőbb, a diadokhosz-birodalmak (ld. DIADOKHOSZOK) hanyatlása után pedig, vagyis a Kr. e. 2. szd. elejétől kezdve, a K-i elem befolyásának erősödése. A két elem keveredését, ötvöződését a vallásos élet területén SZINKRETIZMUSnak nevezzük.
Az ÚSZ-i kortörténet szempontjából lényegtelen a történettudománynak az a vitás kérdése, hogy meddig tartott a hellénizmus időben. Kétségtelen ugyanis, hogy a Földközi-tenger K-i partvidéke az ÚSZ-i korban még része a hellénista kultúrának.
2. Politikai és társadalmi viszonyok a hellénizmus korában
Kr. e. 336-ban a 20 éves Nagy Sándor lett Macedónia királya, aki egy olyan világbirodalom kiépítését vette tervbe, melyben Macedónia, G.-ország és a Közel-K népeit saját uralma alatt egyesíti, és egyetlen kultúrával, a g.-gel, egybetartja. A nem g. származású Nagy Sándort erre a gondolatra híres nevelője, Arisztotelész is ösztönözhette.
Tervének megvalósításához először az egymással viszálykodó g.-öket hódította meg, majd Asia Minor Ny-i tengerpartján lévő kikötőkkel a háta mögött, a perzsák ellen vonult. Híres falanxszával 333-ban Isszosznál (Tarzusztól K-re) legyőzte III. Dareiosz perzsa király seregét, és így a perzsa birodalom Ny-i része teljesen a kezébe került. Ekkor azonban még nem K felé ment tovább, hanem a Türosz-Samária-Gáza útvonalon D felé fordult, és elfoglalta Egyiptomot. Egyiptom elfoglalásával a Földközi-tenger medencéjének K-i fele zárt macedón birtokká vált. A két évszd.-a perzsa uralom alatt élő egyiptomiak Nagy Sándort felszabadítóként fogadták, aki eszerint is viselkedett. Elment a sivatag Ny-i részén lévő Siva-oázis híres Ammón-szentélyébe, ahol az egyiptomiak az új fáraónak és Ammón-isten fiának kijáró tisztelettel fogadták. 331-ben megalapította a Nílus-deltában, a Földközi-tenger partján, a később híressé lett Alexandriát, az elsőt a nevét viselő mintegy hetven város körül. Ezek a városok a g. szellem terjedését voltak hivatva segíteni.
Ezután ismét K felé vette útját. A gaugamelai ütközetben (331) végső csapást mért a perzsákra, felégetve a perzsa királyok híres perszepoliszi palotáját. Majd fényes győzelmeket aratva eljutott egészen az Indusig. Babilonban halt meg, sikereinek tetőfokán 323-ban.
Nagy Sándor szakított a g.-ök hagyományos barbárgyűlöletével, és olyan birodalmat akart létrehozni, amelyben macedónok, g.-ök és a meghódított K-i népek egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel élnek. Ezért a meghódított népeknek meghagyta vallásukat, életmódjukat és törvényeiket. A szatrapiák (közigazgatási kerületek) élére perzsa szatrapákat (helytartókat) állíttatott. Ő maga perzsa szokás szerint öltözködött, perzsa felesége volt, s tízezer macedón harcosát perzsa lányokkal házasította össze. Birodalmát utakkal hálózta be, a kereskedelem fellendítésére egységes pénzrendszert vezettetett be.
Nagy Sándor halála után birodalmán hadvezérei, a diadokhoszok osztoztak meg. A végül is három királyságra szakadt birodalomban legelőször I. Ptolemaiosz Szótér (ld. PTOLEMAIÓSZ), Egyiptom szatrapája önállósodott, Egyiptomhoz csatolva Palesztinát is (305). ÉK-en Szeleukosz (ld. SZELEUKOSZ, SZELEUKIDÁK) alakított ki olyan királyságot, amely magába foglalta Mezopotámiát, Szíriát és Asia Minor nagyobb részét (300 körül). A macedón királyságban Nagy Sándor Antigonosz nevű hadvezérének leszármazottai uralkodtak (275-től), befolyásuk alatt tartva G.-országot. A három királyság a Római Birodalom megerősödésével szűnt meg önállónak lenni; Macedónia és G.-ország Kr. e. 146-ban, Szeleukosz birodalma Kr. e. 63-ban, Egyiptom Kr. e. 31-ben.
A három királyság közül természetesen a Ptolemeidák és a Szeleukidák birodalma volt a legerősebb. A Ptolemaioszok az egyiptomiak teljes kikapcsolásával végezték az ország közigazgatását. Fő céljuk a hellén uralkodó réteg kiváltságos helyzetének és tisztaságának megőrzése volt, és nem a lakosság hellénizálása. Uralmuk ebben a tekintetben elfordulást jelent Nagy Sándor szellemi örökségétől.
A szeleukida birodalom óriási kiterjedése miatt lazább szervezettségű volt a jól kiépített, zárt, egységes kultúrájú egyiptominál. Vazallus-királyokkal és az örökölt szatrapia-beosztással próbálták egybetartani birodalmukat, váltakozó eredménnyel.
K-en a helyzet olyannak tűnt, mintha csak a régi nagy birodalmak éltek volna tovább, hiszen az egyik központja Egyiptom volt, a másiké a régi Asszíria és Babilónia. Ez azonban csak látszat volt, mert az új városok alapításával új kulturális központok alakultak ki, és maguk az uralkodók sem a régi, híres fővárosokban székeltek (Théba, Memfisz, Babilon, Assur). A Ptolemaioszok Memfiszből Alexandriába tették át székhelyüket, Szeleukosz és utódai pedig a Szíriai Antiókhiában éltek, vagy Szeleukiában, a Tigris folyó mellett épült új városban. Az új fővárosok egyúttal az új korszak jelképei és látható kifejeződési formái is voltak.
3. A hellénizmus korának jellemzői
a) A hellénizmus kultúrája jellegzetesen városi kultúra, ezért legfontosabb terjesztői az újonnan alapított városok voltak. Nagy Sándor g.-ökkel, macedónokkal és barbárokkal vegyesen népesítette be ezeket a városokat, és a g. városállamok polisz-szervezetének mintájára építette ki. Így a városok már népességüknél fogva is elősegítették a különböző kultúrák találkozását és keveredését. A városok élén a polgárok által választott városi elöljáróságok állottak, amelyeknek bizonyos fokú önállóságuk volt. Ilyen város polgárának lenni kiváltságot jelentett K magasabb néprétegei között is.
A városok fontos része volt az agora, ez az árkádsorral körbevett négyszögletű térség, a város nyilvános életének központja. Itt történt a jogszolgáltatás, itt kötöttek üzleteket, itt volt a piac, és itt beszélték meg a polgárok ügyes-bajos dolgaikat. Minden városban volt templom, színház és gümnaszion, és ezekhez jól kiépített utak, utcák vezettek.
A hellénista kultúra terjesztésében kiemelkedően fontos szerepe volt a GIMNÁZIUMoknak, e kultúra fontosnak tartotta ugyanis a testi egészséget, edzettséget, ügyességet. Ehhez pedig jó segítség volt a sportolás (birkózás, versenyfutás, bokszolás, diszkoszvetés). Így a gimnáziumok az új kultúra híveinek kedvelt találkozóhelyévé lettek.
b) Az új kultúra legfontosabb terjesztője és egységbe fogója azonban a »közgörög« nyelv, a koiné volt. Ez a g. nyelv leegyszerűsödött formája (ld. még ÚJSZÖVETSÉG). Hibátlan elsajátítása és használata a g. kultúra átvételének csalhatatlan bizonyítéka volt. A birodalom és az utódállamok legkisebb zugában is ezen a nyelven folyt a levelezés, ez volt a politika, a kereskedelem, a nevelés és a művelt társalgás nyelve, ezen a nyelven fogalmazták a feliratokat. Természetesen különböző szinten beszélték, mégis ez maradt a hellénizmus korának legmaradandóbb eredménye.
c) A hellénizmus kezdeti korszaka a felgyorsult növekedés és a radikális változások kora. Minden politikai, szociális és vallási intézmény kisebb-nagyobb változáson ment át. Eltűnt a g.-ök és barbárok közötti hagyományosnak mondható éles megkülönböztetés, és megerősödött a világméretűvé növő közösségi érzés, a kozmopolitaság gondolata. A hellénizmus felfedezte az egyént: az ember minőségét nem annyira származása, társadalmi helyzete határozza meg, hanem inkább jelleme és személyes értékei.
d) A hagyományos értékek, gondolatok és szokások hirtelen eltűnése általános zavart keltett a kultúra és a vallás területén is. A hitvilágukat és hagyományaikat korábban megtartani tudó vallásos kisközösségek most védtelenül és tehetetlenül álltak egy forrongó és erjedő világ kellős közepén. A legújabb képzőművészeti, építészeti vagy irodalmi divatok a gyors kereskedelmi utakon a birodalom legtávolabbi részeibe is eljutottak, ahol azután hamarosan utánzókra találtak. Ezáltal a népekre jellemző, sajátos művészeti határvonalak elmosódtak, s a népek művészete közös jegyeket mutatott. Mindamellett nagyszerű alkotások születtek ebben a korban (a pergamoni Zeusz-oltár, a didümai Apollón-szentély, az efezusi Artemisz-templom; ld. ARTEMISZ). Az irodalom nem tudott a régebbi korszak nagy alkotásaihoz felemelkedni, teljesítménye mégis figyelemre méltó. Tudományos kutatásokat különösen az orvostudomány, földrajz, matematika és asztrológia területén végeztek (Számoszi Arisztarkhosz már tudta a 3. szd. elején, hogy a Föld kering a Nap körül, felfedezését azonban nem méltányolta kora).
e) A hellénizmus igazán nagyot a filozófia terén alkotott. A hagyományos értékek elvesztése középpontba állította a jó és rossz örök kérdését, az emberi élet értelmét. A felvetett kérdésre három filozófiai iskolából érkezett a felelet: a cinikusoktól (g. künikosz), az EPIKUREUSOKtól, és a sztoikusoktól (ld. SZTOA). Ez a három filozófiai irányzat vállalkozott arra, hogy a belsőleg megzavarodott embereknek világnézetet, sőt akár vallást is adjon, és gyakorlati életbölcsességre nevelje őket.
A cinikusok olyan életforma elérésére törekedtek, amelyben kevés a szenvedés, és sok az öröm. Az embert foglyul ejtő nagy örömöket kerülték azonban, és csak az itt-ott adódó apróbb örömök élvezetét tartották hasznosnak. A kiegyensúlyozott életet igénytelenséggel, az életszükségletek minimálisra csökkentésével igyekeztek elérni. Legismertebb képviselőjük Diogenész.
Epikurosz filozófiájának lényege a tartósan kellemes és boldog élet elérése. S mivel életünk boldogságát a fájdalmak és a szenvedések rabolják el, ezért az élet célja fájdalomtól és szenvedéstől mentesen élni, ehhez út a visszavonultságban élés. Az embernek meg kell szabadítania magát neveltetésének és környezetének »börtönéből« és önmagának kell élnie. Az élet célja a minden nyugtalanságtól mentes belső szabadság, az ataraxia. Epikurosz nagy hatást gyakorolt a közélettől már visszavonult, gazdag polgárság körében.
A hellénizmus legnagyobb hatású filozófiája azonban a sztoicizmus volt. A sztoicizmus következetes materializmust tanít, de a legfontosabb eleme nem ez, hanem az etikája. Az ember mint mikrokoszmosz, az őt körülvevő világnak, a makrokoszmosznak, és a benne uralkodó törvényszerűségeknek a része. Ezért az embernek összhangban kell élnie az őt körülvevő világgal és önmagával is. Ebből az elvből kiindulva alkotta meg a sztoikus etika máig ható »kötelesség-tanát«. Az élet legfőbb célja itt is az egyén boldogsága, az eudaimónia. Ennek elérése érdekében törekedni kell a belső lelki nyugalomra, a szenvedélyektől mentes apatheiá-ra. A sztoa megalapítója Zenón, legjellegzetesebb képviselője Lucius Annaeus Seneca, és Epiktétosz.
f) Ezek a filozófiai iskolák nem hódítottak meg nagyobb tömegeket, mert az alsóbb néprétegeknek más, vagy több kellett annál, amit ezek az iskolák hirdettek. Ezt a többet az egyszerű nép az asztrológiában, a mágiában és a misztérium-vallásokban találta meg. Ezek a szakrális rítusok és ceremóniák a legfontosabb K-i istenségek köré összpontosultak (Kübele, Izisz, Mithrász, Dionüsziosz ld. MISZTÉRIUMVALLÁSOK). Nagy Sándor meghagyta a meghódított népek vallását. Ennek a tettnek az a gondolat állt a hátterében, hogy a g. istenek mindig és mindenütt ugyanazok, és idegen istenségek formájában is felismerhetők. A »soknevű Zeusz« mindent egybefoglaló istenség volt. Ennek az azonosításnak igen nagy vallásos jelentősége volt, mert utat nyitott a monoteizmus irányába.
A rítusok és formulák kívülállók számára titkosak voltak, csak a beavatottak ismerhették. Ők azonban, hitük szerint, ezen ismeretek birtokában megszabadulhattak ennek a világnak a »börtönéből«, át-átmehettek az eljövendő életbe. Általánosnak lehetett tekinteni a mágiába és a túlvilágba vetett hitet. A misztériumvallások titkos összejövetelei sokszor nagymértékű kicsapongásokhoz vezettek.
g) Az egész társadalom tartósságát és biztonságát az uralkodó kultusza biztosította. A hellénista vallásos rítusokban az uralkodót az istenség inkarnációjának tekintették, és ekként is tisztelték. Nagy Sándor az istenség földön járó megtestesüléseként fogadta alattvalóinak hódolatát Egyiptomban és Perzsiában. A Ptolemeidák és a Szeleukidák hasonlóképpen tiszteltették magukat birodalmukban. Ez azokból a méltóságjelzőkből is kiderül, amiket nevük mellé illesztettek. Szótér-nak (megváltó, megszabadító) és Epifanész-nek (az istenség megjelenése) neveztették magukat. Templomokat építtettek a saját tiszteletükre, ahol felállították képüket és ezek előtt folyt az áldozati szertartás. Születésnapjuk, trónralépésük napján, vagy egy-egy városba, provinciába való bevonulásuk alkalmával amnesztiát hirdettek. Ez a vallásos gyakorlat a rómaiak császárkultuszában folytatódott tovább.
4. A kultúrák keveredésének a kora
Bár a hellénizmus diadalútja szinte páratlan jelenség a világtörténelemben, tudni kell azonban azt is, hogy az általa nyújtott műveltség jellegzetesen városi műveltség. Ez pedig azt jelenti, hogy csak ott fejthette ki igazán hatását, ahol új, hellénisztikus városok épültek. Városi kultúraként pedig a birodalom népeinek csupán egy vékony, felsőbb rétegére kiterjedő kultúra volt. Legjobban Kis-Ázsia (Asia Minor) hellénizálódott, valamint Egyiptom, s legkevésbé Szíria és Elő-Ázsia.
Ugyanakkor, mintegy ellenhatásképpen, megindultak az eddig passzív befogadásra kényszerített K-i kultúrák is a maguk diadalútjára. Elsősorban a K-i vallások tettek szert nagy népszerűségre. Ekkor hódítja meg a hellénisztikus világot a különböző K-i istenek kultusza (Perzsia: Mitrász; Szíria: Adonisz; Kis-Ázsia: Kübele; Egyiptom: Ízisz, Ozirisz, Szerapisz). Ezek a kultuszok a régebbi, helyi istenek kultuszával keveredtek, cserélődtek, új vonásokat vetettek fel. A hellénizmus és a hellénista római korszaknak ezt a vallási keveredését a vallástörténet szinkretizmus névvel jelöli.
5. A zsidóság és a hellénizmus viszonya
A zsidóság magatartása a hellénizmussal szemben attól függött, hogy hol élt. Az egyiptomi diaszpórában élő zsidóság legjobbjai hamarosan keresték a közeledést a g. szellemiséghez. A zsidóság és a g. szellem találkozása Alexandriában világtörténelmi jelentőségűvé vált. Az itt élő zsidók anyanyelvüket elfeledve, g. fordítást készítettek az ÓSZ-ből (LXX). Ezzel a fordítással vallásos gondolataikat az egész világgal megismertették és nagy befolyásra tettek vele szert.
Palesztinában más volt a helyzet. A Jeruzsálem körüli hegyvidéki kerületben élő zsidóság sem gazdaságilag, sem stratégiailag nem volt fontos az egyiptomi Ptolemeidák számára. Egyetlen dolgot kívántak csupán tőlük: az adó pontos megfizetését. Megengedték a főpap vezetése alatt álló közösségnek, hogy belső ügyeiket maguk intézzék. A Júda körüli területekkel azonban már más volt a helyzet. A tengerparti térség és a transzjordániai fennsík fontos volt Egyiptom számára, mert itt mentek keresztül a nagy kereskedelmi utak. Ezért itt már erősen hellénizált városok voltak, mint pl. PTOLEMAISZ, GÁZA, PETRA, a transzjordániai FILADELFIA, amelyet korábban Rabbat-Ammónnak hívtak. A piciny Júda tehát erősen hellénizált városok gyűrűjével volt körbevéve, és ez nyilván nem maradt hatás nélkül.
Ez a békés helyzet akkor ért véget, amikor Egyiptom már nem tudta uralmát Palesztinában fenntartani, és az uralmat Szíria vette át (2. szd. eleje). A szeleukida uralkodók erőszakos hellénizálási kísérletei robbantották ki a Makkabeusok felkelését. (Ld. még HELLÉNISTA ZSIDÓSÁG, HELLÉNIZÁLÁS, MAKKABEUSOK).
VG

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages