Irodalomkritika
Irodalomkritika A történetkritikai B-tudomány fontos módszere, amely a felvilágosodás örökségeként az általános irodalmi eszközöket a B magyarázatában kívánja gyümölcsöztetni. A B-i irodalomkritika legfontosabb célja, hogy a B folyamatos szövegében az irodalmi egységeket elhatárolja s rendszerezze; ezúton kíván a szöveg keletkezéséhez közelebb jutni. Eredményképpen beszélhetünk a) egyszerű egységről (formailag és tartalmilag lekerekített, egységes szakaszról; pl. Ám 3,1–2), b) fragmentumról (feltételezhető eredeti egység részlegesen megmaradt darabjáról; pl. 1Móz 7,1 - a »bárka« említése mutatja, hogy az egységet valami megelőzte), c) kiegészítésről (egy egyszerű egységhez fűzött jegyzetről, betoldásról, glosszáról, pl. a fenti Ám 3,1b igében), d) ill. összetett egységről (ahol nem egy, hanem több eredeti egység összekapcsolását, esetleg kiegészítésekkel való ellátását láthatjuk; pl. 1Móz 6,5-8,22).
Az eredményeket az alábbi lépések által éri el az irodalomkritika:
A) A szövegek elejének ill. végének megállapítása által (itt elsősorban a gondolati összefüggés, ill. új témák megjelenése a döntő, de jellegzetes lehet az igeidők használata is); ld. pl. az egység kezdetére 1Móz 22,1, ill. a végére 1Móz 22,14 Izsák feláldozásának történetében. B) Ismétlődések megállapítása által, amelyek félbeszakítják a gondolatmenetet (vö. pl. Ám 4,6-12 egységben a »mégsem tértetek meg hozzám - így szól az Úr« passzust, amely nem kevesebb, mint öt alkalommal fordul elő). C) Feszültségek megállapítása által a szövegösszefüggésben. Ezek lehetnek l. tartalmiak (ld. pl. 1Móz 6,19, ill. 7,2: minden állatból egy párat kellett Nóénak a bárkába bevinnie, vagy pedig a tiszta állatokból hetet-hetet?), 2. terminológiát érintőek (itt régi példa az istennevek megkülönböztetése, ld. Jhvh, ill. Elóhim, 1Móz 6,22, ill. 7,5), 3. mondatszerkezetet érintőek (Ám 3,1a többes szám 2. személyben szólítja meg a hallgatóságot, ám a 3,1b egyes szám 3. személyű főnevet illeszt be), 4. a versmértékre vonatkozó megjegyzések (klasszikus példa az Ézs 49,3a-ban a versmértéktől elütő »Izráel« szó; jóllehet ezt a qumráni Ézs-tekercs is tartalmazza, egy korai glosszával van dolgunk).
Az irodalomkritika használatának szemmel látható előnyei mellett számolnunk kell azzal a határral is, ami a módszer inherens része: ez az analitikus munka a kis irodalmi egységekre összpontosít, s így (jóllehet a mélyreásáshoz elengedhetetlen módszer) a nagyobb egységeket szükségszerűen figyelmen kívül hagyja. A szerző meghatározásában és a szereztetési idő megállapításában ugyan elengedhetetlen módszer az irodalomkritika, önmagában azonban sokszor elégtelennek bizonyul.
E hiányosságokra tekintettel dolgozott az irodalomkritika eredményeivel, ám sokkal szélesebb kitekintéssel a forrásanalízis. (Azonosítása az irodalomkritikával tévedésen nyugszik.) Itt a fenti módszerekkel elhatárolt egységek közötti összefüggést keresik a kutatók, s ezek alapján állapítanak meg forrásokat (újabban: forrásrétegeket), amennyiben azokból egy összeálló nagyobb irodalmi egység alakul ki. Ezt az eljárást egészítik ki a keletkezési hely és idő utáni kutatással, majd a szerző, esetleg szerzői kör azonosításával. A forrásanalízis mind az ÓSZ-ben, mind az ÚSZ-ben gyümölcsözőnek bizonyult (vö. a múlt szd. végén kifejlődött, majd azóta többször is revideált négy-forrás-elméletét a Pent kutatásában, ill. a két-forrás-elméletet a syn-ok kutatásában, amelyek - hipotetikus voltuk és többszöri kritikájuk ellenére - mindmáig meghatározzák a kutatást).
KaI
