Isten országa
Isten országa Isten országa (g. baszileia tou theou), ill. a vele azonos jelentéstartalmú »mennyek országa« (baszileia tón ouranón) kifejezés JÉZUS igehirdetésének középpontjában álló formula, és Isten világ és ember feletti uralmának valóságát, jelenlétét ill. eljövetelének ígéretét jelenti. Az Isten országa kifejezés tehát nem lokális-geografikus értelmű, hanem Isten uralkodásának (»országlásának«) folyamatát, eseményét jelenti. Bár ebben a formában kifejezetten ÚSZ-i fogalom, megértéséhez elengedhetetlen az ÓSZ-i és intertestamentális háttér ismerete.
I. A kifejezés ÓSZ-i háttere és előzményei
Az ÓSZ-i kijelentés számos esetben beszél arról, hogy Isten KIRÁLYként uralkodik, ill. uralkodni fog. Ennek kifejezésére a málak: uralkodni ige, ill. a melek: király főnév szolgál. A malkut: királyság, uralkodás kifejezés csak egészen ritkán fordul elő, és Istenre birtokos névmással összekapcsolva vonatkozik (Zsolt 103,19; 145,11kk). Ez a kifejezésmód folytatódik az ÓSZ-i apokaliptikában, így Dán 2,44 szerint Isten egy örökkévaló királyságot fog támasztani (vö. Dán 4,31). Dán 7,13k látomása szerint a világ feletti királyi uralom az EMBERFIÁnak fog átadatni, ill. a 27. vers szerint a felséges szentjének népe fog uralkodni. Tartalmi vonatkozásban az Isten királyi uralmával kapcsolatos ÓSZ-i megfogalmazások négy - egymással összekapcsolódó - csoportra oszthatók:
1. Az Isten királyi uralmával kapcsolatos képzetek gyökerét minden valószínűség szerint az úgynevezett trónralépési zsoltárokban találhatjuk meg (Zsolt 47; 93; 96-99). Ezekben himnikus módon jut kifejezésre, hogy Jahve uralkodik. (A megfelelő h. szöveg úgy is érthető, hogy Jahve királlyá lett, de már a LXX is a fenti módon értelmezi és fordítja a kifejezést). Zsolt 99,1kk Jahvét kozmikus értelemben vett királyként ábrázolja. Ez a tény bár empirikusan nem ragadható meg, a gyülekezet hittapasztalata, és ezért a hitvallása mégis ez. E felismerés kialakulását elősegíthette az a tény is, hogy Jeruzsálemhez egy Izráel előtti kultikus tradíció kapcsolódott, amely szerint a SION a »legfőbb istenség« székhelye, aki innen királyként uralkodik, és aki a világ teremtője, ura és bírája. Ez a gondolat azután Izráel számára Dávidnak mint királynak, Jeruzsálemnek mint fővárosnak, ill. szent városnak a kiválasztása kapcsán Jahvéra konkretizálódott.
2. Több esetben doxologikus formában fogalmazódik meg Jahvénak a jelen történelmi korszakban megvalósuló, megtapasztalható királyi uralkodása. Ez mindenekelőtt Izráellel kapcsolatos üdv-cselekedeteiben ismerhető fel (2Móz 15,18; Zsolt 44,1kk), valamint teremtményeiről való gondoskodásában (vö. GONDVISELÉS; Zsolt 145,1kk; 146,5kk). A két szempont együtt jelenik meg Zsolt 74,12kk-ben.
A jeruzsálemi szentélyhez kapcsolódó doxologikus királyi tradíciót a próféták közül elsőnek DEUTERO- ÉZSAIÁS vette át. (A fogság előtti próféták Ézs 6,1kk kivételével nem beszélnek Jahvéról, mint királyról.) Ez azt jelentette, hogy az Isten királyi uralmával kapcsolatos szemlélet kilép a kultikus-himnikus dicsőítés szférájából, és előtérbe kerül az Isten eszkhatológikus uralkodásával kacsolatos szemlélet. Ézs 45,18-25 mutatja azt a feszültséget, ami abból adódik, hogy bár Isten kezdettől fogva mindenek felett való úr, ez a tény nem általánosan elismert. Végül »előtte hajol meg minden térd« (Ézs 45,23), de ez nem azt jelenti, hogy majd akkor lesz királlyá, hanem már most is, öröktől fogva az. Isten királyi uralmának eszkhatológikus kiteljesedését Ézs 52,7kk úgy fogalmazza meg, hogy az visszatérését jelenti a Sionra.
4. Jahve jelenlegi világkorszakban is tényként megvalósuló uralma és jövendő eszkhatológikus királysága közötti feszültség mintegy Kr. e. 200-tól kezdve az APOKALIPTIKÁban dualisztikus karakterű kifejezésformákat kap. Dán 7-ben a világbirodalmakat reprezentáló vadállatok a tengerből emelkednek ki, míg az Isten országát megvalósító Emberfia az »ég felhőin« jelenik meg. Mélység és magasság konfrontálódik egymással. Mindazonáltal itt még nem beszélhetünk teljes értelemben vett dualizmusról, tekintve hogy a mélység eseményei is Isten terve és akarata szerint mennek végbe. Ézsaiás apokaliptikus látomása szerint Isten egy kozmikus katasztrófa nyomán lesz királlyá (Ézs 24,18kk).
II. Az Isten országa fogalom az intertestamentális korban
Az Isten királyi uralmával kapcsolatos aspektusok a zsidó eszkhatológiában és apokaliptikában széles skálát mutatnak, de mindegyik abban kulminálódik, hogy a jelen nyomorúságokkal és megpróbáltatásokkal teljes aiónját fel fogja váltani Isten örök uralkodásának korszaka. Hogy ilyen körülmények között mit kell tenni, hogyan kell élni, arra nézve különböző válaszok alakultak ki. A ZÉLÓTAK az Isten ellenségei elleni fegyveres harccal vélték siettetni az új korszak bekövetkezését. Az apokaliptikusok számára az a döntő, hogy megfigyeljék és számon tartsák a végidők jeleit, és türelmesen várják annak bekövetkezését. A farizeus-rabbinusi teológia számára alapvető fontosságú az, hogy a TÖRVÉNY minél hűségesebb megtartásával fejezzék ki igenlésüket Isten királyi uralmával kapcsolatban. Esetükben az Isten királyságának az emberekkel szemben igényeket támasztó karaktere rendkívül erős hangsúlyt kap. Az Isten rendelései iránti engedelmesség, a róla való hitvallás, és mindenekelőtt a sömác Jiszráél naponkénti recitálása révén a kegyes zsidó magára veszi »Isten országának igáját«. És fordítva: aki ezt az igát nem veszi magára, vagyis nem tartja meg a Törvényt (elpártolás) vagy idegen isteneket tisztel (herezis) az önmagát zárja ki az Isten uralma által meghatározott gyülekezetből. A »világosság fiai« és a »sötétség fiai« egyaránt megtalálhatóak a világban, hogy ki hova tartozik, az szabad döntés eredménye. Ennek a magatartásformának a történetteológiai megalapozása a következőkben foglalható össze: Isten, mint a világ teremtője, egyúttal annak királya is, az ember azonban ezt a királyi uralmat elutasította. ÁBRAHÁM és mindenekfelett Izráel volt az a Sinai szövetségkötés során, aki ezt újra elismerte és magát annak alávetette. Ennek az elismerésnek a rögzített alapja a Törvény, ill. módja annak megtartása. A TIZENNYOLCAS IMA 11. kérésében, amely imát Jézus idejében is minden kegyes zsidó napjában kétszer recitált - elhangzik a könyörgés Isten országa közeli eljöveteléért. »Adj nekünk ismét bírákat, mint egykor... és te légy a király felettünk, te egyedül«. A zsinagógai istentiszteletet bevezető ún. Kaddis-ima hasonló kérést fogalmaz meg. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy ez a szemlélet Izráelt látja az eljövendő Isten országa örökösének, ez azonban nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy PROZELITÁK is magukra vegyék »Isten országának igáját«. Ennek az országnak a megjelenése lokálisan Palesztinához, mindenekelőtt Jeruzsálemhez kötődik, ugyanakkor nem a jelen aión formai keretei között, hanem egy átalakult világban, egy mennyei Jeruzsálemben, egy teljesen mássá formálódó, az örök életet is magába foglaló emberi egzisztencia megvalósulásával együtt.
III. Az Isten országáról szóló kijelentés az ÚSZ-ben
1. Bevezető megjegyzések
Az Isten országával kapcsolatos kijelentés JÉZUS igehirdetésének középpontjában áll. Megállapítható ugyanakkor, hogy ez a tény elsősorban a syn tradícióban követhető nyomon. Ezek mindegyike SUMMÁRIUM-szerűen foglalja össze Jézus tanítását, s ezekben ez a fogalom áll a középpontban (Mk 1,14 par). A kifejezés maga több formában is előfordul, így Mk és Lk az Isten országa, míg Mt elsősorban a mennyek országa kifejezést használja. Utóbbi kifejezés ezenkívül csak a NÁZÍR-EVANGÉLIUMban fordul elő Mk 1,15; 4,26; 9,1; 10,15; Lk 17,20 - Mt 4,17; 5,3; 7,21). Ugyanakkor az előző kifejezés is megtalálható Mt esetében is (Mt 12,28; 8,11k). A kutatók egybehangzó álláspontja az, hogy a két kifejezés tartalmilag egymással teljesen megegyezik, és közvetlenül Jézusra megy vissza, ahol ő használja, ott jézusi LOGIONról van szó. Az eltérés oka az, hogy Mt előnyben részesíti zsidókeresztyén olvasóira való tekintettel a mennyek országa kifejezést, mivel az - ez a korabeli zsidó szóhasználatban már általános gyakorlat volt - megkerüli Isten nevének kimondását. A kutatás általánosan vallott nézete ugyanakkor az is, hogy a kifejezés rövidített (baszileia) (Mt 25,34; 22,28kk), vagy más formában szereplő formája (így pl. az »Atya országa« - Mt 13,43; 26,29) kifejezés szekunder.
Jézus a maga szóhasználatában kortársai által jól ismert fogalomkörhöz kapcsolódik. Mondanivalója azonban lényeges pontokon eltér az általános felfogástól. Ezeket a következőkben foglalhatjuk össze: a korabeli zsidóság minden irányzata és árnyalata ismerte Isten királyi uralmának fogalmát, amely a jövőben valamikor be fog következni, de ezek közül egyik sem tartotta azt megközelítőleg sem olyan mértékig centrális jelentőségűnek, mint Jézus. Ezen irányzatok felfogása, bár jelentős eltéréseket mutat, két dologban tartalmilag megegyezik:
1.1. Isten országa nem az adott jelenben, hanem egy végső ítéletet követően, eszkhatológikus eseményként fog bekövetkezni.
1.2. Isten országának bekövetkezése egy egészen új történeti, ill. kozmikus szituációt fog jelenteni, amely az abban részesülők - mindenekelőtt Izráel - számára az üdvösséget jelenti. Kétségtelen, hogy az Isten országa Jézus számára is eszkhatológikus töltésű fogalom. Az ő számára is azt jelenti, hogy Isten akarata történik, és hogy az mindenki számára az üdvösséget jelenti. Csakhogy az ő tanítása szerint az nem a Törvény engedelmes és tökéletes megtartása, ill. Isten uralmának az ember általi elismerése nyomán következik be, hanem egészen más úton. Jézus tanításával kapcsolatban meg kell így állapítani, hogy az ÓSZ-i, ill. júdaista előzmények egyetlen irányzatához sem kapcsolódik közvetlenül és kizárólagosan. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Dán-t kivéve (Mt 24,15kk par) a zsidó apokaliptika általunk ismert anyagának egyetlen locusa sem szerepel a syn tradícióban. Ezzel szemben az ÚR IMÁDSÁGA formailag és tartalmilag is a tizennyolcas imához és a Kaddishoz kapcsolódik: amit azokban naponta kérnek a kegyesek, hirdeti meg a zsidóságban sehol meg nem található formában (Mk 1,16; Mt 3,2; 4,17; Lk 10,9), és ezt a kijelentést teszi mondanivalójának középpontjává. Mindezeken túlmenően a gondosabb elemzés azt mutatja, hogy Jézus Isten országának eljöveteléről nemcsak mint a jövőben bekövetkezendő eseményről, hanem mint a jelenben felismerhető valóságról szól. Hogyan lehetséges, hogy Isten országa már jelen van, és mégis majd eljövendő - ez az Isten országa problematikájának kulcskérdése.
2. Isten országának jövőbeni eljövetele Jézusnak az Isten országa jövőbeni eljövetelével kapcsolatos kijelentéseit, mindenekelőtt a mikor és hogyan kérdését csak akkor tudjuk megválaszolni, ha figyelemmel vagyunk arra, hogy az Isten országa fogalom mellett más dolgokkkal is összekapcsolja az eszkhatológikus jövő képét.
a) Logionok sora beszél titokzatos módon »ama nap« bekövetkezéséről (Mt 7,22 par; 24,19kk par; 24,37kk par; 26,29 par; Lk 6,23; 21,34). Ennek a kifejezésnek hosszú előtörténete van. Az ÓSZ-i prófécia Ám 5,18kk-től kezdve utal »Jahve napjára«. A zsidó apokaliptika úgy beszél az eljövendő napról, mint amely minden napok végezetét jelenti, így ebben az értelemben az »ama nap« az eszkhatológikus napot jelenti, s vele a Jézus-hagyományban három dolog kapcsolódik össze. A legmeghatározóbb a Lk 10,12-ben található: » SODOMÁnak elviselhetőbb dolga lesz azon a napon, mint annak a városnak« - utalva azokra a galileai városokra, amelyek Jézust elutasították. A Mt 10,15-ben magyarázó értelemben szerepel az »ítélet napja« kifejezés, az utóbbi, jellegzetesen apokaliptikus fordulatot csak Mt-nál találjuk (Mt 11,22; 11,24; 12,36). Az az összefüggés arra utal, hogy Jézus Isten ítéletes megjelenését hirdeti meg, amely ítélet lezárja a történelem jelen korszakát. Mindezt alátámasztják az ítélettel kapcsolatos példázatok (pl. Mt 7,24kk). »Ama nap« eljövetele az ítélet mellett az EMBERFIA eljövetelével is összekapcsolódik. Lk 17,22kk eszkhatológikus igehirdetése többször és többféle módon utal a »napokra«, ill. az »Emberfia napjaira« (Lk 17,22.24.26.30). Mt a megfelelő helyen sajátos fordulatot alkalmaz: »úgy lesz az Emberfiának eljövetele« (parúziája; Lk 17,24; Mt 24,27). A PARÚZIA a hellénista nyelvhasználat szerint az istenség, ill. az uralkodó megjelenését, eljövetelét jelenti. Az Emberfia parúziája itt így nem visszajövetelét, hanem eljövetelét, megérkezését jelenti. Az »ama nap« végül közvetlenül is összekapcsolódik az Isten országa kifejezéssel a Mk 14,25-ben.
Ebből az áttekintésből az tűnik ki, hogy a jézusi logionok és példázatok legrégebbi rétegében egymás mellett jelenik meg az Isten országa és az ítélet bekövetkeztének és az Emberfia eljövetelének meghirdetése. (Megjegyzendő, hogy az Isten országa és az Emberfia megjelenése sohasem szerepel együtt, egymással összekapcsolva. Ennek a magyarázók szerint az az oka, hogy az elsőt nyilvánosan, a másodikat csak tanítványai számára jelentette ki Jézus.) Ugyanakkor ezek a kijelentések nem állnak össze egy szisztematikus jellegű összképpé. Ezen túlmenően: a Mk 13,1kk és par apokaliptikus jellegű beszédét leszámítva sehol sem találkozunk egy részletezett jövőképpel, ugyanakkor a jövővel kapcsolatos egyes kifejezéseket mindig a jelenre vonatkoztatják. E kijelentések nem csupán a sors- (végzet)-szerűen elkövetkező jövőt akarják meghirdetni, hanem a jelent ennek a jövendőnek a részévé kívánják tenni, a kettőt össze akarják kapcsolni. Ez a jövendő azonban nem folyamatos átmenettel következik a jelen korszakból, hanem egy markáns fordulat következtében. Az »ama nap« ÓSZ-i előtörténete ugyanis azt mutatja, hogy ez az a nap, amelyen Isten a jelen történelmi korszakot bevégzi. Az Isten országának, az ítéletnek, az Emberfiának és mindezekben magának Istennek ezt az időileg jellemző jövő idejű megjelenését Jézus még pontosabban is meghatározza, mint az alábbiakból kitűnik.
b) A summáriumokban (Mk 1,15; Mt 4,17), valamint a tanítványok kiküldésével kapcsolatos szövegekben (Mt 10,7; Lk 10,9kk par) a következő formula található: eggiken hé haszileia tou theou. Bár van vélekedés, amely szerint az eggiken jelentheti azt, hogy »jelen van«, a helyes fordítás: »közel jött« (vö. ÚF). Hogy Jézus feltétlenül Isten végső megjelenésének idői közelségét hirdette, az kitűnik a fügefa példázatában szereplő mondatból: »tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt« (Mk 13,29 par). Ez a képes beszéd az »idők jeleire« - azaz Jézus cselekedeteire való odafigyelésre ösztönöz (Lk 12,54kk). Az itt szereplő eggüs (közel) kifejezés ugyanazt a kérügmatikus tartalmat hordozza, mint az eggiken. Más esetben a közeli váradalom mondanivalója mint a tanítványok vigasztalását célzó üzenet jelenik meg. Lk 18,8 szerint Isten a rá várakozóknak hamarosan (en takhei) igazságot szolgáltat. Ez az üzenet minden valószínűség szerint azoknak a tanítványoknak szól, akik Isten országa eljöveteléért imádkoznak. Három további locus meghatározottan rövid időszakról beszél: Mk 13,30 és par szerint még az adott generáció idejében bekövetkeznek a végső események. Hasonló értelemben szól, de határozottabban a Mk 9,1, amely a világ állapotának a megváltozására is utal: »hatalommal«. Ez a mondanivalója a Mt 10,23-nak is, amely az üldözések szituációjára készíti fel a tanítványokat.
Az eddigiekből láthatóan az Isten országa jövőbeni eljövetelével kapcsolatos locusok száma meglehetősen csekély. Ehhez hozzá kell tenni, hogy ezek tradíciótörténetileg is sokkal bizonytalanabbak, mint az Isten országa jelen idejű megjelenésével kapcsolatosak. Mégis kimondható, hogy Jézus beszélt arról, hogy Isten uralkodása az egészen közeli jövőben következik be, ezt azonban - és ez a döntő szempont - nem az apokaliptika értelmében tette. Ez az irányzat ugyanis a Dán 7-től kezdve az időpontok kiszámítására helyezte a hangsúlyt. Ezt viszont Jézus a leghatározottabban elutasítja (Lk 17,20; Mk 13,32 par). Jézus tanítása az apokaliptikával ellentétben éppen hogy elveszi az időpontok számítgatásából adódó hamis biztonságérzetet, hogy megtérésre hívjon. Konkrét időtartamról kizárólag a tanítványok vigasztalása céljából beszél, de hasonló mondanivaló jelenik meg ezen túl egy sor jézusi tanításban, amelyek a végső idők eljövetelére való állandó készenlétre buzdítanak. Ilyen az ún. syn apokalipszis (Mk 13,1kk par), valamint a négy parúzia-példázat (Mt 24,43k; 24,45kk par; 25,1kk par; 25,14kk par).
Összefoglalóan a következőket lehet megállapítani: Jézus egy határozott jövő idejű eszkhatológiát képviselt: Isten uralkodása és ítélete a legszorosabb közelségbe került - ugyanakkor határozottan a jövőben fog teljességre jutni. Ez az üzenet érintkezik a zsidó környezet eszkhatológikus váradalmaival, ugyanakkor határozottan el is különül attól. A közeli váradalom gondolata közös az apokaliptikusokkal - mint amilyenek pl. az ESSZÉNUSOK. A közeli bekövetkezés meghirdetésének módja és célja azonban azokétól különbözik. Apokaliptikus és esszénus szövegek a közeli vég meghirdetésével azt kívánják elérni, hogy Izráel minden nehézség ellenére a Törvény iránti hűség mellett döntsön, s annak megtartása által készüljön az ítéletre. Jézus esetében jellegzetes, hogy a hangsúly nem az ítéleten, hanem Isten országának üdvösséget hozó jellegén van. Számára az Isten országa eljövendő formája egészen más módon kapcsolódik a jelen világkorszakhoz, mint amott, ahol ez azt jelenti - mint ahogy a farizeusi-rabbinikus teológia megfogalmazta -, hogy a hívő a jelenben »magára veszi Isten országának igáját«. Ezt a másfajta viszonyulást fejezi ki az a jézusi mondanivaló, amely szerint Isten országa már megjelent a világban - ugyanakkor ez még nem azonos mégsem az eljövendővel.
2. Isten országának jelen idejű eljövetele
Isten országa jelen idejű megjelenésével kapcsolatban a kijelentések az ev-okban központibb helyet foglalnak el, mint a jövőbeni megjelenéssel kapcsolatosak, és tradíció-történetileg is megbízhatóbbnak tűnnek az ezzel kapcsolatos locusok.
a) Az üdvjelek
Csodatételeit, mindenekelőtt gyógyításait Jézus úgy értelmezi, mint Isten országa jelenvalóságának jeleit. A zsidó csodatévők formailag hasonló tetteket visznek véghez, a Jézusé mégis minőségileg más, mert »Isten ujjával« teszi azokat (Mt 12,27k par). Hasonló mondanivalója van a KERESZTELŐ JÁNOSnak adott válasznak, amelyben küldetése tartalmát és célját világítja meg (Mt 11,2kk par). Ez a válasz az üdv-időkre vonatkozó ÓSZ-i jövendölésekre támaszkodik (Ézs 29,18kk; 35,5kk). Jézus rendkívüli szerepet vindikál magának: az üdvidőkre megígért univerzális üdvesemények az ő tevékenysége során a jelenben valósulnak meg. Ugyanakkor univerzális üdvösségre jutásról nincs szó. Ebből a kettősségből adódóan egyes magyarázók ezeket a jeleket, csak mint Isten országa eljövetelének előjeleit értelmezik. A többi jézusi kijelentés összefüggésében azonban a beteljesedés, a valóságos megjelenés értelmében kell azokat tekintenünk.
b) Az evangélium
Lényeges mozzanat a Keresztelő Jánosnak adott válaszban az, hogy »a szegényeknek az ev hirdettetik« (Mt 11,5 par). Itt is az ÓSZ-i jövendölés áll a háttérben (Ézs 61,1kk). Az örömhír meghirdetése Deutero-Ézsaiás számára Isten végső üdv-uralkodásának meghirdetésére szolgáló terminus technicus, és az »evangélium« tartalma az, hogy »Isten uralkodik« (Ézs 52,7). Ez a váradalom Jézus kortársai körében eleven volt, így Jézus szavait erre történő utalásnak tekinthetjük.
c) Isten országának ténye
Jézusnak mind a cselekedetei, mind a szavai formailag kapcsolódnak az ÓSZ-i és judaista előzményekhez, ugyanakkor lényegesen különböznek is azoktól. Ezt a különbözőséget azonban nem lehet sem szavaiból, sem cselekedeteiből külön-külön kiolvasni: ez tevékenységének egészéből adódik, vagyis szavai és cselekedetei együtt rajzolják ki ezt a képet. Ezt fejezi ki a Mt 11,6 par: »boldog, aki nem botránkozik meg énbennem« (szkandalizo). Mint a Mt 12,28 bizonyítja: az Isten országával kapcsolatos kérdés a Jézus személyével kapcsolatos kérdéssel azonos; vagyis igent vagy nemet mondani Isten országának megjelenésére annyit jelent, mint igent vagy nemet mondani Jézus személyére, mint KRISZTUSra. Ilyenformán az Isten országa eljövetelének (futurikusan) vagy jelen valóságának a kérdése Jézus személyének megítélésén múlik.
d) Jézus Krisztus mint Isten országának beteljesítője
A Mt 11,6 és par már többször látott mondanivalója a legközvetlenebbül utal az Isten országával kapcsolatos legdöntőbb locusra, amelynek szövegtörténeti hitelessége vitathatatlan, tehát bizonyosan Jézustól származik: Lk 17,20k. A 20/b-21/a arra utal, hogy Isten országának eljövetele - az apokaliptika felfogásával ellentétben - nem olvasható ki az előjelekből, nem számítható ki előre. Annak valóságát nem lehet itt vagy ott - tehát lokálisan - megállapítani. Miért nem? A jézusi mondat harmadik része a hallgatók számára megdöbbentő válasszal szolgál erre: »mert az Isten országa már közöttetek van« (hé baszileia tou theou entosz hümón esztin). Az entosz jelentése: valamin belül, valami közepette. Van magyarázati mód, amely ezt a kijelentést elspiritualizálja, mondván, hogy Isten országa itt Jézus szerint nem apokaliptikus esemény, hanem erkölcsi-lelki dolog. Ennek az értelmezésnek ellene mond mind a kontextus, mind Jézus általános felfogása az Isten országával kapcsolatban: ahol az megjelenik, ott nem csak a szívek tisztulnak meg, hanem az éhezők is megelégíttetnek. Az Isten országának az uralma az embert teljes egzisztenciájában ragadja meg. De akkor hogyan lehetséges, hogy Isten országa már ilyen értelemben jelen van anélkül, hogy a vele kapcsolatos apokaliptikus külsőségek bekövetkeznének? A válasz megint csak Jézus személyére tekintettel oldódik meg: benne, az ő személyében van jelen Isten, mint király e világban. Csakhogy egy királyi uralom nem egy személynek, a királynak a létét jelenti, az uralomhoz alattvalók is tartoznak. Kikben ismerhető fel Isten Jézusban megjelent királyi uralmának népe?
e) Isten országának népe
Isten országának erről a tényezőjéről rejtélyesen beszél a Mt 11,12k. Nem kevesebbet mond ki ez a mondat, mint hogy Isten országában az ember nem »jogi« jellegű örökösödés folytán, hanem úgy részesülhet, ahogyan a rabló a zsákmányában. Némileg finomítva mondja ki ugyanezt az igazságot a Lk 16,16. Valóban egészen megdöbbentő, amit Jézus a farizeusoknak, Izráel törzsgyülekezetének mond: »vámszedők és parázna nők megelőznek benneteket Isten országában« (Mt 21,31). Ez abszolút módon értendő: azok bemennek - ti nem, és ez a folyamat Keresztelő János napjai óta történik. Most teljesednek be az ígéretek, és Isten népe ilyen módon gyűjtetik egybe. Végül is az Isten országában való részesedés egyetlen feltétele a Jézus személye melletti döntés, és maguk a tanítványok is ilyen módon részesei annak.
f) Az Isten országával kapcsolatos példázatok
Az Isten országáról szóló jézusi kijelentésben különleges és kiemelt jelentőségük van az azzal kapcsolatos PÉLDÁZATOKnak. Mk a 4,1-34-ben négy ilyen példázatot foglal egybe. Lk őt követi, de csak két példázatot ad (Lk 8,4-18). Mt ezzel szemben hét Isten országával kapcsolatos példázatot foglal egy beszéd keretébe (Mt 13,1-52), és négy további ilyen példázatot közöl (Mt 18,23kk; 20,1kk; 22,2kk; 25,1kk). A Mt 13,1kk példázatai éppen arra a kérdésre adnak feleletet, hogy Jézus tevékenységében hogyan van jelen máris Isten országának valósága. Ez az »Isten országának titka« (Mt 4,11 par). Mt 13,3kk szerint Jézus tevékenysége magvetés, amelyet az eredménytelenségek mellett gyümölcstermés követ, s ennek nagysága mellett a sikertelenség eltörpül. A magvetés ugyanis e példázatban nem csupán Jézus igehirdetése, hanem egész tevékenysége. Tevékenysége és Isten országa megvalósulása között az összefüggés olyan törvényszerű, és bizonyos, mint a magvetés és az aratás között. Isten országa nem azért következik be, mert Jézus tanítása egyfajta világot megváltoztatni képes eszmét hordoz magában, hanem azért, mert benne maga Isten munkálkodik. AMt 13,24kk. 47kk példázatai egy másik alapkérdésre adnak választ. Mind az ÓSZ-i váradalmak, mind a Jézus-korabeli irányzatok - ideértve Keresztelő János szemléletét is - megegyeztek abban, hogy Isten országa egy nagy kettéválasztás után, ill. annak megtörténte révén válik valósággá. Ezzel szemben Jézus szerint Isten országa a magvetés és az összegyűjtés folyamatával kezdődik, a szétválasztás csak követni fogja azt. Az alap mondanivaló tehát: Jézus hozza az üdvöt, amelyet majd követ a kriszisz, az ítélet, nem pedig fordítva, mintha az üdvösség lenne az ítélet következménye. Hasonló mondanivalót hordoz a Mt 13,31kk kettős példázata is. Mindkettőben arról van szó, hogy úgyszólván láthatatlan kezdetből hatalmas végeredmény születik. Ez a tertium comparationis összhangban van azzal az ellentmondásos képpel, amelyet Mt 11,4kk is felmutat. A váradalmak szerint az üdvidőben a betegségnek és halálnak egyetemlegesen kell megszűnnie. Ezzel szemben Jézus egyeseket hív és gyógyít, s ezeket is átmeneti időre: a földi élet keretein belül. De a Jézus által meghirdetett Isten országa ezen a módon jut kiteljesedésre. Éppen mert ilyen módon történik ez, nem lehet emberi eszközökkel kierőszakolni, sem farizeusi törvényeskedéssel, teljesítményigénnyel, sem az esszénusok rigorozitásával, sem a zélóták erőszakosságával; csak megtalálni, mint a földbe rejtett kincset, vagy a nagy értékű gyöngyöt (Mt 13,44kk). Ez a kettős példázat Jézus követésének lényegét mutatja fel: Isten országáért minden más értékről le kell mondania az embernek.
Összefoglalva: a Mt 13,1kk példázatai kimondják, hogy az Isten országa nem látványosan jön el, hanem rejtett módon, egy »magvető« emberi cselekedete által. Azt nem lehet az emberi teljesítmény eszközeivel elérni, hanem csak megtalálni lehet. A példázatok nem elméletet állítanak fel, hanem Jézus tevékenységét értelmezik. Ezek lényegét az érti meg, aki őt követi. Ezekre vonatkozik a Mk 4,11.
3. Isten országának tartalmi jellegzetességei Isten országának tartalmi vonatkozásait elsősorban a boldogmondásokból és az ÚR IMÁDSÁGÁból olvashatjuk ki.
a) Mt 5,3-12 nyolc ún. boldogmondást tartalmaz, amelyet egy »kilencedik« (tulajdonképpen a nyolcadik parafrázisa) »egészít ki« (Mt 5,11). Ezekből kitűnik, hogy a jézusi ígéretek egy átfogó, testi-lelki értelemben vett üdvösségre vonatkoznak. Mindezek egy nyomorúságok és szenvedések nélküli új világot jelentenek, amelynek képe a Jel 21,1kk-ben jelenik meg. A passzív szóhasználat a boldogmondásokban - megfelelően az általános zsidó szóhasználatnak - azt fejezi ki, hogy e folyamat véghezvivője maga Isten, s ahol ennek jelei történnek, ott már jelen van Isten uralma. Ilyen értelemben beszélhet Jézus Isten országának jelenvalóságáról annak ellenére, hogy az éhezés és a halál még a jelen tényei. Jézus esetében tehát Istennek az emberhez való kegyelmes odafordulása a döntő, ellentétben a farizeusi kegyességgel, amely számára az ember Törvény iránti engedelmessége a döntő.
b) Az Úr imádsága (Mt 6,9kk par) felépítése önmagában is kifejezi Isten országának ezt a sajátosságát. Isten országa akkor jön el, ha ő mint Isten elismertetik, és akarata történik. Az imádság második fele viszont azt mutatja fel, hogy melyek azok a tényezők, amelyek az embert Isten országától elválasztják. Isten országa egy hozzá való újfajta viszonyulásban valósul meg, amelyben a testi és lelki nyomorúságok megszűnnek. A formailag hasonló, és naponta imádkozott TIZENNYOLCAS IMÁVAL szemben ez nem a világ viszonyainak gyökeres megváltozása után következik be, hanem ellenkezőleg: a Mt 6,33-nak is megfelelően, Isten országának megjelenése indítja el a változások folyamatát. Mindezeket összegezve válik érthetővé, hogyan beszélhet Jézus Isten országának jelenbeli és egyszersmind jövőbeni megjelenéséről.
4. Isten országának fogalma az ÚSZ egyéb irataiban
Isten országának fogalma a syn tradíción kívül meglehetősen ritkán használatos. Ennek két alapvető oka van:
a) Mivel Isten országa az ev-ok szerint Jézus Krisztusban valósul meg, a HÚSVÉT utáni korszakban az ő személyére kerül a hangsúly. ApCsel 8,12; 28,31-ben együtt szerepel a kettő: Isten országának beteljesedése Krisztus uralkodását és parúziáját jelenti.
b) Jn csak a 3,3kk-ben használja a kifejezést, egyébként amennyiben annak tartalmi vonatkozásaira utal, az ÖRÖK ÉLET fogalmat. Ennek oka az, hogy nem zsidó származású olvasói számára az Isten országa fogalom nehezen volna érthető. Ugyanilyen okból használja a megfelelő helyeken Pál az »Isten igazsága« és az »élet« kifejezéseket, elsősorban tradicionális fordulatokban (pl. 1Kor 6,9k; Gal 5,21; Ef 5,5), ill. a zsidó felfogással való polémiában, éspedig mind jelen idejű értelemben (Róm 14,17; 1Kor 4,20; Kol 1,13), mind futurikusan (1Kor 15,24; 1Thessz 2,12; 2Thessz 1,5). A késői ÚSZ-i iratokban Isten országa egyértelműen mint végső cél szerepel (Zsid 12,28; Jak 2,5; 2Pt 1,11). Jel egyértelműen Jézus Krisztus uralmának végső beteljesedéséről beszél, amelyben övéi, választottai osztozni fognak (Jel 1,5kk; 5,8kk; 20,4kk; 22,1kk).
SzCs
