Istennevek

Teljes szövegű keresés

Istennevek Isten egy, a neve is egy: Jahve. Az 5Móz 6,4 h. szövege szerint: Jahve, a mi Istenünk, egy Jahve. Ahogyan ez egyre inkább magától értetődő lett népe körében, úgy az Isten szó foglalta el neve helyét; amennyiben más istenről volt/van szó, ki kell mellé egy jelzőt tenni (pl. »idegen«, »pogány«, vagy az illető isten nevét (pl. Baal isten), vagy többes számban használni. Sőt: elég Istennek egy jelzőjét használni (Úr, Mindenható), hogy tudjuk, kiről van szó. Nem így az eredeti politeista környezetben. Nem az volt a hit alapkérdése: létezik-e Isten? - hanem: ki a mi Istenünk? Ezzel kezdődik a Tízparancsolat: Én, Jahve, vagyok a te Istened.
A név a személy azonosítására szolgáló hangcsoport, de több is ennél. Mert Isten személy, neve van, ezért lehetett vele a hívő én-te viszonyban (vö. ISTENKÉPŰSÉG). A B-i ember számára a név a személyiség hordozója. Ezért próbálják levezetni Nábálból a bolondságot (1Sám 25,25), Jákóbból a csaló mivoltot (1Móz 27,36), és ezért kapott valaki élete egy fordulóján új nevet (Abrám-Ábrahám, Szárai-Sára, Jákób-Izráel, Simon-Péter - vö. NÉV). A név azonos viselőjével, a névben jelen van a személy. Az angyalban jelen van Isten neve, vagyis Ő maga (2Móz 23,20k), neve, vagyis Ő maga féltőn szerető (2Móz 34,14), a hívő az Ő nevét hívja segítségül (Zsolt 54,3), a templomban ott van az Ő neve (1Kir 8,29).
Isten tehát nem elvont eszme, nem filozófiai fogalom, hanem személy, aki kijelentette magát. Hívei azok, akik személyes kapcsolatba léphettek vele, ismerik az Ő személyes jellegét és ezért bíznak benne (Zsolt 9,11), akik ezért ragaszkodnak hozzá és ezért számíthatnak rá (Zsolt 91,14). A pogányok viszont haragját érdemlik, mert nem ismerik nevét (Jer 10,25). A legtökéletesebb kijelentést Jézus hozta Istenről: kijelentette nevét az embereknek (Jn 17,6). (ld. APA, ATYA és ABBÁ)
Istennek ezen az egy nevén kívül még több megnevezése, megszólítása van. Ezek olyan nevek, amiken ismerték, mielőtt igazi nevét kijelentette volna az embereknek; vagy egy-egy tulajdonságára utalnak; esetleg olyan istennév, amelyet rá alkalmaztak, miután rájöttek, hogy annak viselője nem isten.
1. Jahve.
A III. parancsolat megtiltotta Isten nevének hiábavaló kimondását. Később már egyáltalán nem mondták ki, nehogy véletlenül is vétkezzenek vele. Helyette az úr szót mondták, h. 'adónáj-t. Hogy az olvasó véletlenül se olvassa, ejtse ki, azért a jahveh szó mássalhangzói alá az 'adónáj magánhangzóit (a-ó-a; ill. e-o-a) írták figyelmeztetésül. Ezért sokáig tévesen jehóváh-nak, magyarosan Jehovának olvasták és így került a régebbi B-fordításokba. Régi g. átírásokból tudjuk, hogy a helyes kiejtés (Jahve) 6800-nál többször fordul elő az ÓSZ-ben. Nem tudjuk, hogy ez volt-e az eredeti alakja. Rövidebb formája: jah, a végén kiejtett h-val. Költői szövegekben fordul elő (2Móz 15,2; Ézs 12,2; 38,11 stb.), valamint a hallölújáh, magasztaljátok Jah-ot kultuszi kiáltásban. Nevekben jáhú, jöhó, jó formában fordul elő.
A B-fordítások általában tiszteletben tartják a régi leírók akaratát és Úrnak fordítják. Újabban csupa nagy betűvel ÚR-nak fordítják, ha a Jahve, viszont Úrnak, ha tényleg az ’adónáj áll az eredetiben (így az ÚF is).
Jelentése vitatott. A lét igével áll összefüggésben (h. hájáh). Erre mutat, hogy Isten először így mutatkozik be: Vagyok, aki vagyok (2Móz 3,14k). Vitás, hogy a gyök műveltető (hifíl) formája : (»leszek, aki leszek«) = (aki okozza a létezést, éltető, teremtő), vagy a kijelentő (kal) formája: (»vagyok, aki vagyok«) = (a létező) a jelentés alapja.
Izráel számára ez a név a szabadulással és a szövetséggel áll kapcsolatban. Akkor árulja el ezt a nevet, amikor elhívja Mózest, hogy kihozza népét Egyiptomból (2Móz 3), majd ezzel kezdi a szövetség alapokmányát: Én vagyok, Jahve, a te Istened (2Móz 20,2). A két kegyelmi aktus: szabadítás és néppé fogadás - ez van a más istenek tilalmában - kapcsolódik itt egybe. Ekkortól ismerhetik igazi nevén. Ha a név a lényeg, ekkor, a szabadításban és elfogadásban tárja fel lényét Izráelnek.
Nagyon erős hangsúlyt nyer, hogy a nevét ekkor kijelentő Isten azonos az atyák Istenével (3.6.15). Nem új istent talál ki Mózes, nem átpártol a nép, hanem ősei Istenét tiszteli más, pontosabban: igazi nevén. Annyira lényeges ez, hogy a szabadulás ideje alatt még egyszer nyomatékosan közli (6,2kk). Az elbeszélés egyik vonulata (ld. FORRÁSELMÉLET) ezt azzal érzékelteti, hogy kezdettől ezt az istennevet használja, míg a másik az elbeszélésnek eddig a pontjáig csak az Isten szót alkalmazza. Istennek ez a neve már korábban is ismert volt, mondja az 1Móz 4,26.
Ez az istennév az egész ÓSZ-ben az Isten legsajátosabb neve, használata Izráel hitvallása arról, hogy ő az igaz Isten népe. Mivel később csakis ÚR-nak (g. küriosz) mondták ki, ezért olyan merész dolog az ÚSZ-ben, hogy Jézust úrnak nevezik.
2. A Seregek Ura - jahveh cöbá'ót.
Több változatban fordul elő: határozott névelővel vagy anélkül, Seregek Istene és Jahve, a Seregek Istene formában. Isten teljes, mindenre kiterjedő hatalmának legtömörebb összefoglalása. A sereg cábá’ jelenti a földi hadsereget, de a »menny serege« szókapcsolat jelenti a csillagokat, a mögöttük álló isteni erőket és az angyalokat. A Seregek Jahvéja tehát jelentheti azt, hogy Isten Izráel seregének legfőbb vezére. Ily módon népének védője (1Sám 17,45), a földi, katonai erők fölött álló hatalom, tehát végső fokon a történelem irányítója, másrészt a mennyei seregek fölött álló univerzális hatalom (Zsolt 89,6-9 vö. Róm 9,29; Jak 5,4).
3.1. Isten, h. 'elóhím.
Ez így formailag többes szám és a politeizmus vonatkozásában ezt is jelenti: istenek (Bír 9,23). Ebben az értelemben használják, amikor Jahvét összehasonlítják más istenekkel (2Móz 18,11; 20,3; 5Móz 10,17; 2Sám 7,23; Zsolt 86,8). Nemcsak nagyobb, hanem ítélőbírájuk is. Így tesz Izráel tanúságot egyistenhitéről, a politeista környezet számára érthető nyelven (2Móz 12,12; Zsolt 82).
Az esetek döntő többségében azonban az egy Istenre vonatkozik. Nyelvtanilag több okból lehetséges: a) elvont főnevet a h. konkrét főnév többes számával képez. A többesszámú forma jelentése: istenség. b) A többesszám intenzitást, erőt, fokozást jelent az egyes számú formához képest. Ez általános sémi nyelvi jelenség. Asszíriában is illettek egy, a többi közül kiemelkedő istent az isten szó többes számával. Az AMARNAI-LEVELEK akkád szövegében is megvan ennek a nyoma: a fáraót szólítják meg az isten szó többes számával.
Néha vonatkozik a szó egy idegen istenre: Kemós (Bír 11,24), Astóret (1Kir 11,5), Baalzebúb (2Kir 1,2). Kérdés formájában: Melyik az igazi isten, Jahve vagy Baal (1Kir 18,21). Izráel arról tesz bizonyságot, hogy Jahve az Isten. Isten teremti a világot (1Móz 1), fel sem merül más közreműködő, mint a mítoszokban. Nem is szükséges Jahve nevét kimondani, mert ez esetleg már azt feltételezné, hogy van rajta kívül más is. Az 1Móz egy másik vonulata (ld. FORRÁSELMÉLET) csak az 'elóhím szót használja, amikor Jahvéról beszél, egészen a nagy fordulópontig (2Móz 3,14k ill. 6,2k). A teremtő, az ősatyákat kiválasztó és vezető Isten azonos a szabadítóval, akin kívül Izráelnek nem lehet más istene. Ezt még külön nyomatékosítja a »Jahve Isten« szókapcsolat (1Móz 2,4-9.15 stb.)
3.2. Isten, h. 'elóah.
Az előzőnek az egyes számú formája, amit talán utólag vontak el a többes számú alakból. Erre utal, hogy inkább a későbbi eredetű könyvekben fordul elő. Talán a pogány világgal való érintkezés idején fölösleges óvatosságból használták, félreértések elkerülése végett. Teljesen azonos 'elóhím-mal (Zsolt 50,22k), Jákób Istene (Zsolt 114,7), tehát az atyák Istene. Előszeretettel használja Jób (az 57 előfordulási helyből 42-szer), ez a tipikusan monoteista könyv, amelynek nagy mondanivalója, hogy minden, jó is, rossz is, az Úr kezéből jön.
4.1. Isten, h. 'él.
Ősi sémi szó, etimológiailag az erő fogalmával áll összefüggésben. A kánaáni mitológiában ÉL az istenek atyja. Él hegyei, cédrusai: hatalmas hegyek, cédrusok (Zsolt 36,7; 80,11). A kéz Él-je: hatalom (1Móz 31,29). Izráel ősei ismert sémi szóként használták az istenség fogalmára, Jahve nevének megismerése után pedig természetesen azonosították vele (4Móz 23,8; Zsolt 85,9; Ézs 42,5). Költői szövegekben használják, ott, ahol Isten erejéről van szó, az 'elóhím vagy jahve szinonimájaként (Zsolt 16,1k; 17,6; 104,21). Az összetett istennevek Istent jelentő eleme.
4.2. Mindenható Isten, h. 'él saddaj.
Az összetétel második elemének jelentése vitatott; etimológiailag a hegy és a hatalom jelentésű szavakkal hozzák összefüggésbe. A két jelentés nem is áll távol egymástól. Ezen a néven ismerték a pátriarchák Jahvét (2Móz 6,2). Így mutatkozik be Jahve Ábrahámnak (1Móz 17,1) és Jákóbnak (35,11), vele kíván jót Izsák Jákóbnak (28,3), ez pedig a fiainak (43,14; 49,25), áldásáról számol be Józsefnek (48,3). Előfordul több helyen (pl. Ruth 1,20k; Ézs 13,6), Jób könyvében 31-szer.
4.3. Felséges Isten, h. 'él celjón.
A második tag etimológiája a felmenetellel, magassággal kapcsolatos. Az ugariti mitológiában Baal jelzője a rokon szó. Melkisédek a Felséges Isten papja, megáldja Ábrahámot a Felséges Isten nevében, aki a mennyet és a földet alkotta (1Móz 14,18-20). Ábrahám Jahvéval azonosítja (22). Az Úr nevében beszélő Bálám Él, a Felséges és a Mindenható nevében szól (4Móz 24,16). Költői szövegekben fordul elő (5Móz 32,8; 2Sám 22,14; Zsolt). Arám formájában újra megjelenik Dán-ban (3,26.32; 4,21.31), gyakran előfordul az ÓSZ-i apokrifusokban és g. fordítása (hüpszisztosz) megjelenik az ÚSZ-ben (Mk 5,7; Lk 8,28; ApCsel 7,48; 16,7; Zsid 7,1).
4.4. Örökkévaló Isten, 'él cólám.
Jahve jelzőjeként jelenik meg (1Móz 21,33; Ézs 40,28). Más, kijelentő formában is beszél Isten örökkévalóságáról (Zsolt 90,2; 93,2; Ézs 26,4; vö. Róm 1,20; 1Tim 1,17).
4.5. Bétel Istene, 'él bét'él.
(1Móz 31,13; 35,7). Önálló istennévként való létezését az ELEPHANTINEi papiruszok bizonyítják. Az ÓSZ számára az Úr bételi megjelenésére vonatkozó attribútum.
4.6. Látás Istene, 'él ró'í (1Móz 16,13).
Valószínűleg ugyancsak egy helyi istennévnek az ÚR-ra vonatkoztatása, egy tulajdonságának a kifejezésre juttatására.
5. Személynevekkel összetett istennevek.
Ezekben a személynév a kiválasztottaknak Istennel való szoros kapcsolatát, az összetétel másik tagja Istennek egy-egy tulajdonságát hangsúlyozza. Izsák félelmes Istene (1Móz 31,42), Jákób erőssége (1Móz 49,24), Izráel erőssége (Ézs 1,24), Izráel Istene (Józs 8,30), Izráel Szentje (ld. SZENT).
6. Úr, 'ádón.
A közönséges használatban a magasabban álló megszólítása. Isten mindenek fölött áll, ezért az egész B-ban jelzője vagy neve helyettesítője (ld. ÚR). Az ÚSZ-ben (küriosz) többnyire Jézusra vonatkozik.
7. Metaforikus nevek.
Olyan szavak, amelyek Isten egy-egy tulajdonságára, cselekvésmódjára utalnak és neve helyett, neve kiegészítőjeként állnak: ABBA, ATYA, BÍRÓ, KIRÁLY, PÁSZTOR, SZIKLA.
8. Élő Isten.
A valódi, a cselekedni tudó Isten (Józs 3,10), szemben a néma bálványokkal (1Thessz 1,9), aki ténylegesen megszólal prófétája által (Jer 23,36), aki után vágyik a hívő (Zsolt 42,3; 84,3; Zsid 3,12; 9,14), vigasztalás népéhez tartozni (Hós 2,1; Zsid 12,22), Jézus az ő Fia (Mt 16,16). Erősen hangsúlyozott ellenfeleire nézve fegyegető volta (5Móz 5,26; 1Sám 17,26.36; 2Kir 19,4.16; Jer 10,10; Zsid 10,31). Őt nem lehet úgy kicsúfolni, mint a bálványokat.
9. Leíró kifejezések, neve mellett álló értelmező jelzők.
Aki a felhőkön lovagol (Zsolt 68,5.34), aki a KERÚBokon ül (Zsolt 99,1). Egy egész csokor: Jel 1,4-8.10. A mi Urunk Jézus Krisztus Atyja: 2Kor 1,3.
CP

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages