Istentelenség
Istentelenség Nem a filozófiai ateizmust jelenti ez a kifejezés a B-ban, hanem annak az embernek az aktív ellenségeskedését és Istennel szembeforduló ellentétét, aki ismeri Istent és az ő törvényét, de azt gonoszul megveti. Így az istentelenség a kegyesség ellentéte (Jób 8,13; Péld 11,9-11).
Az ÓSZ-ben különösen az ún. bölcsességirodalom beszél e témáról sokat. Erőszakos, rossz úton járó, gonosz, csúfolódó és ostoba jelzővel illeti az ilyen embereket. Szól arról, hogy előttük az erkölcsi értékek nem számítanak, a meggazdagodás a céljuk, melynek eléréséhez gátlástalanul erőszakosak és csalók. Gyűlölködnek és ingerlik Istent (Péld 3,31-35; Jób 8,13; Zsolt 10,3; Ézs 5,12.19). A hívők ellentáboraként (Ézs 48,22; Mal 3,18; Zsolt 1,1.4-6) úgy tesznek, mintha Isten nem is volna (Zsolt 10,4; 14,1; 53,2), nem is látna (Zsolt 94,7) és nem is tenne semmit (Zof 1,12). Istenteleneknek nevezi az Ige a hatalmukkal visszaélő embereket (Ézs 11,4; Jób 9,4 stb.), és olykor a pogányokat is (Ézs 14,5; Hab 1,13; Zsolt 9,6.18). Az istentelenség nem marad büntetlenül (Ézs 1,21-28; 3,1-9; Jer 4,11k stb.). Büntetésüket az ÓSZ már itt a földi életben várja, s csak néhány későbbi keletkezésű hely utal a »túlvilági« büntetésre (Zsolt 49,15; Dán 12,2k).
Az ÚSZ tanítása is hasonló. Az aszebeia gondolkozásban és magatartásban egyaránt jelentkezhet, s nemcsak vallási, hanem erkölcsi megkülönböztetés is gyakorta kiegészítve a »bűnös szóval, mivel az ilyen ember áttöri az érvényes jogrendet, ha érdekéről van szó. A Júd és 2Pt levelek különösen sokat beszélnek róluk. Név szerint is említik Hümenaioszt és Alexandroszt, e két tévtanítót (1Tim 1,20), akik azt vallották, hogy a feltámadás már megtörtént. Krisztus meghalt az istentelenekért és kész hit által megigazítani őket (Róm 5,6: 4,5).
DJ
