Jósua, Józsué
Jósua, Józsué I. 1. Neve: h; jöhósuca, a LXX-ban Iészousz, jelentése: »Az Úr (Jahve) a szabadulás vagy segítség«. Eredeti neve: Hóséa (h. hóséca - jelentése: »szabadulás, segítség«, melyet Mózes változtatott jósucá-ra (4Móz 13,8k.16k). Mózes szolgája (tanítványa) és utóda, a zsidó nép vezetője a honfoglalás idején (2Móz 24,13; 33,11; 4Móz 27,15-23).
2. Származása: Nún fia, Efraim törzsének tagja (4Móz 13,8.16; 14,6.30; 34,17; 5Móz 34,9; Józs 1,1; 24,30 stb.).
3. Tulajdonságai: Hűséges (2Móz 24,13; 4Móz 11,28), féltékeny (4Móz 11,29), bátor (4Móz 14,9), bölcs lélekkel teljes (5Móz 34,9), Isten akarata iránt engedelmes (Józs 1,8k vö. Józs 24,14k), a rábízottakért felelősséget érző és vállaló (Józs 1,10kk; 23; 24), ígéretét hűséggel megtartó (Józs 9,26; 10,6k), hite nem ismeri a lehetetlent (Józs 10,12k), rettenthetetlen, ill. másokat rettentő (Józs 2,24 vö. pl. 10,26k).
4. Józsué élettörténete: A B először a 2Móz 17,9k.13k-ben tesz említést Józsuéról, amikor Amálék megtámadta Izráelt Refidimben. Ekkor adott Mózes parancsot Józsuénak, hogy válasszon ki harcosokat és menjen, ütközzék meg Amálékkal. Józsué csak úgy tudott diadalt aratni Amálék fölött, hogy eközben Mózes állandóan fölemelve tartotta az Isten botját, s mikor fáradni kezdett, akkor ráült egy kőre, Áron és Húr pedig tartotta a kezét. Józsué életének az ezt megelőző szakaszáról semmit sem tudunk. A 2Móz 17,9-13 alapján föltételezhető, hogy Józsué az Amálékkal vívott harc idején már meglett tekintélyes férfi. A 2Móz 24,13; 33,11 úgy mutatja be, mint aki kora ifjúságától Mózes szolgája, ill. tanítványa, amit a 4Móz 11,28 is megerősít. Mózes Józsuét veszi maga mellé, amikor készül fölmenni a Sínai-hegyre, az Isten hegyére, hogy átvegye a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat (2Móz 24,12kk). Ugyancsak ott van Mózes mellett, amikor lejött a hegyről (2Móz 32,15kk). Föltételezhetően Józsué egy bizonyos távolságban várt Mózes érkezésére. Amikor visszatért Mózes a táborba, miután színről színre beszélt a kijelentés sátrában az Úrral, a szolgálatára rendelt Józsué nem távozott el a sátorból (2Móz 33,11). Amikor Eldád és Médád nem a kijelentés sátránál, hanem a táborban prófétáltak, akkor megszólalt Józsué, és ezt mondta: »Uram, Mózes, tiltsd meg nekik«. Ekkor Mózes a következő szemrehányásokkal illette Józsuét: »Miért vagy ilyen féltékeny? Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és nekik is adná lelkét az Úr!« (4Móz 11,26kk). Józsué egyike volt azoknak a férfiaknak, akiket Mózes Kánaán földje kikémlelésére küldött (4Móz 13,8.16).
Kánaán földjének kikémleléséből 40 nap múlva visszatérve a kiküldöttek közül csak kettő - Káléb és Józsué - bízott abban, hogy Isten segítségével Kánaán földje elfoglalható (4Móz 14,6kk). A többiek pedig beszámolójukkal úgy elcsüggesztették a népet, hogy az őket bátorítani igyekvő Kálébet és Józsuét csaknem megkövezte (4Móz 14,10).
Erre Isten az ellene zúgolódó népnek esküvel jelenti ki: »Itt a pusztában fogtok holtan elhullani, minden besorozott, ahányan csak vagytok, húszévestől fölfelé, mert zúgolódtatok ellenem. Nem mentek be arra a földre, amelyről esküvel ígértem, hogy ott fogtok lakni, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia« (4Móz 14,29k). A Móáb síkságán tartott második népszámláláskor az első, a Sínai-pusztában végrehajtott népszámláláskor besorozottak közül Mózesen kívül már csak Káléb és Józsué van életben (4Móz 26,64k). E második népszámlálás után az Úr Mózes utódjául Józsuét rendeli, akit kézrátétellel iktatnak tisztébe (4Móz 27,12-23. vö. 5Móz 3,28; 31,7.8.14.23). Az ország felosztásának felügyeletével az Úr Eleázár papot és Józsuét bízta meg (4Móz 34,17).
Józsué tekintélye Mózes titokzatos körülmények között végbement halála után (5Móz 34,6.9) nyeri el csúcspontját, amikor is átveszi a törzsek fölötti kormányzást. Mózes halála után parancsot kap Józsué az Úrtól, hogy keljen át a Jordánon, s készüljön föl a honfoglalásra (Józs 1). Józsué kémeket küld Jerikóba, majd a tőlük kapott kedvező hírek vétele után elindul Sittimből Izráel fiaival, és eljutnak a Jordánhoz, melyen csodálatos módon sikerül átkelniük (Józs 2k). Kiszárasztotta az Úr a Jordán vizét Izráel fiai előtt, melynek emlékére Józsué tizenkét emlékkövet állíttatott fel (Józs 4). A Jordánon való átkelés után Józsué a pusztában született nép férfi tagjait körülmetéli és páskaünnepet tart Kánaán földjén (Józs 5). Kánaán földje elfoglalásakor rátermett hadvezérnek, valamint Isten engedelmes szolgájának bizonyul. Jerikó isteni csoda által jut birtokába (Józs 6). Az Aj ellen intézett első támadás ÁKÁN bűne miatt meghiúsul, de Ákán bűnhődése után sikerül elfoglalnia (Józs 7k). E győzelem után oltárt emel az Úrnak az Ébál-hegyen (Józs 8). Amíg Gibeón és három szomszédos település lakói cselhez folyamodnak, hogy szövetséget köthessenek Józsuéval, addig Jeruzsálem, Hebrón, Jarmut, Lákis és Eglón Izráel ellen szövetkeznek, azonban Józsué és Izráel fiai igen nagy csapást mértek rájuk Gibeónnál, amikor is »megállt a Nap az ég közepén, nem sietett lenyugodni egy teljes napig« (Józs 10). Józsué kihasználva az öt kánaáni király felett aratott győzelmét, nagyszabású támadást indít az ország D-i részének elfoglalására, majd azt követően Mérómnál megütközik a Jábin, Hácór királya vezette É-i királyok szövetséges csapataival és győz (Józs 11).
E győzelmek azonban még nem jelentik azt, hogy Kánaán földje maradéktalanul Izráel birtokába került. Vannak itt még el nem foglalt területek, melyeket azonban Isten parancsára sorsvetés által előre kiosztanak a kilenc törzs és Manassé fél törzse között (Józs 13,1-7).
Az ígéret földje felosztása után Izráel fiai Timnat-Szerahot adják Józsuénak - saját kérésére - örökségül (Józs 19,49kk). Halála előtt összegyűjti Izráel minden törzsét Sikembe, s emlékezteti őket Isten kegyelmes tetteire, majd az Úr félelmére és hűséges szolgálatára buzdít, ugyanakkor sor kerül a szövetség megújítására is. Az ország vezetését a vének tanácsára, vagyis a törzs- és nemzetségfőkre bízza. Elhunyt száztíz éves korában, s eltemették Timnat-Szerahban az Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől É-ra (Józs 24,29k).
5. A Megváltó előképe, akit majd ugyanezen a néven Jézusnak hívnak (Mt 1,21). Működése előkészítő epizód az üdvtörténetben (ApCsel 7,45). Az az ígéret földje, ahová bejuthatott, csak egy közbeeső állomás, nem a dicső vég, ez még nem igazi nyugalom (Zsid 4,8).
II. Főpap, Jócádák fia, akit a Hag és Zak Jósúa, az Ezsd és Neh pedig Jésúa néven említ. A babiloni fogságból együtt tér vissza Zerubbábellel (Ezsd 2,2; Neh 7,7; 12,1.7.10). Hazatérése után hozzálát az égőáldozati oltár fölállításához (Ezsd 3,2-9), s nem engedi az idegen betelepedetteknek a részvételt ebben a munkában (Ezsd 4,3). Haggeus és Zakariás prófétálására újra hozzáfogott a jeruzsálemi templom Artáhsasztá perzsa király által korábban megtiltott építéséhez (Ezsd 5,2 vö. Hag 1,1.12.14; Zak 3,1-10; 6,11kk). (Ld. még JÉSUA)
DI
