Kánonikus iratok
Kánonikus iratok Az ÓSZ-i és ÚSZ-i szent iratok gyűjteményének elnevezése a Kr. u. 4. szd. közepétől kezdődően, melyeket isteni ihletettségüknél fogva az egyház hitére és életére nézve szabályozó (normatív) tekintélyűnek ismert el az egyház közössége. A kifejezés nem csupán formális jelentésű a »katalógus«, »lista« értelmében, hanem normatív jellegű is. A K-i egyház Kr. u. 360-ban tartott laodiceai zsinata 59. (vagy 60.) kánona e tárgyban így szól: »nem szabad avatatlanok által szerzett zsoltárokat mondani a gyülekezetben, sem kánonba fel nem vett könyveket (akanoniszta biblia), hanem csak az ó- és újszövetségi kánonikus könyveket (ta kanonika).
A kánonikus iratok száma a keresztyén egyházakban különböző. Ennek oka az, hogy az ÓSZ-i kánon terjedelme a zsidóságon belül vitatott volt abban az időben, amikor a keresztyénség szent irataként elfogadta az ÓSZ-et. A farizeusi irányzat befolyása alatt álló palesztinai zsidóság a jamniai zsinaton (Kr. u. 100) egy MASSZÓRÉTA szövegű héber kánont hozott létre. A samaritánusok (ld. SAMARITÁNUS PENTATEUKHOSZ) és a SZADDUCEUSOK csak a Tórát tartották kánonikusnak, míg az alexandriai zsidóság egy olyan görög nyelvű szentírásgyűjteményt, LXX-t használt, amely a héber kánon iratain túl még a következő műveket tartalmazta: Salamon bölcsessége, Jézus Sirák könyve, Judit, Tóbit, Báruk, Jeremiás levele, Zsuzsánna, Bél és a sárkány, I–IV. Makkabeusok könyve, valamint Eszter és Dániel héber szövegén túlmenő görög nyelvű toldások.
A K-i egyházban a 4. szd.-tól kezdődően fokozatosan előtérbe került a héber kánon. A NY-i egyházakban azonban csak Hieronymus és tanítványi köre fogadta el azt, és itt a kánonba, ha nem is minden nehézség nélkül, de bekerült hét könyv: Tóbit, Judit, Báruk Salamon bölcsessége, Jézus Sirák, és I–II. Makkabeus. Ezt a helyzetet szentesítette 1546-ban a tridenti zsinat, elnevezve ezeket a könyveket deuterokánonikusoknak (másodkánonikusaknak), szemben a protokánonikus (elsőkánonikus) iratokkal.
A reformátorok (Zwingli, Luther, Kálvin) szakítottak a hagyománnyal, és visszatértek a masszóréta szövegű, palesztinai héber kánonhoz, elnevezve a deuterokánonikus bővítéseket apokrifus iratoknak (ld. ott).
Ismeretes azonban, hogy Luther B-fordításában nem mindenben követte a héber kánont. A könyvek az alexandriai kánon sorrendjében követik egymást, és a függelékben lefordította az apokrifusokat is. Ugyanez mondható el az első teljes magyar nyelvű B-fordításról is (Károli Gáspár, 1590. Vizsoly), amely szintén az alexandriai kánon sorrendjében adja a bibliai könyveket az apokrifusokkal együtt. Szenczi Molnár Albert 1608-as új Károli-kiadása hagyja csak el teljesen az apokrifus könyveket.
Az ÚSZ-i kánon is a K-i egyházban nyerte el először a végleges formáját, noha bizonyos ingadozások később is mutatkoztak itt. Ezt az Athanásziosz által összeállított, 27 könyvből álló gyűjteményt a Ny-i egyház is hamarosan elismerte, és ezt a döntést több zsinatán megerősítette (Hippo 393; Karthágó 397). A megerősítést megismételte a tridenti zsinat.
A reformátorok közül Luther volt az, aki leginkább kritikusan szemlélte az ÚSZ-i kánont. A kánonicitás mértéke nála reformátori felismerése volt: az az irat apostoli, »amelyik Krisztust prédikálja«. E szempont alapján nagyra értékelte Jn-t, Róm-t és Gal-t, viszont a kánon végére helyezte Jak-ot, Zsid-el, Júd-t, Jel-t, mégis az egész Szentírást Isten Igéjének tekintette.
A felvilágosodás kora óta a protestáns bibliakutatás erős kritikai vizsgálatnak vetette alá a Szentírást. Ez a kritikai vizsgálat hajlamos arra, hogy az egyes B-i könyveket tartalmi, vagy külső történeti szempontok szerint minősítse, és ezáltal egy »belső« kánont állapítson meg a hagyományozott kánonon belül. Emellett erősödik azoknak a tábora (fundamentalisták), akik a Szentírást a maga teljességében, minden kritika nélkül, Isten Igéjének tekintik.
A kánonikus iratok a protestáns egyházakban a következők:
ÓSZ: 1–5Móz, Józs, Bír, Ruth, 1–2Sám, 1–2Kir, 1–2Krón, Ezsd, Neh, Eszt, Jób, Zsolt, Péld, Préd, Énekek, Ézs, Jer, JSir, Ez, Dán, Hós, Jóel, Ám, Abd, Jón, Mik, Náh, Hab, Zof, Hag, Zak, Mal.
ÚSZ: Mt, Mk, Lk, Jn, ApCsel, Róm, 1–2Kor, Gal, Ef, Fil, Kol, 1–2Thessz, 1–2Tim, Tit, Filem, Zsid, Jak, 1–2Pt, 1–3Jn, Júd, Jel.
