Költészet
Költészet Az ókori Közel-Kelet, így a B világában is a költészet sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a miénkben. Elvont és alapvető teológiai gondolatokat mond el nagyon egyszerű, ugyanakkor mélyértelmű történetek elbeszélésével, egymáshoz fűzésével (Őstörténetek, 1Móz 1–11). A modern bibliafordításoknak legalább a szedése érzékelteti, hogy a B, főleg az ÓSZ jelentős része költemény, ott is, ahol a fordításban ez nem érzékelhető. A B fordításának elsőrendű követelménye a szöveghűség, ezért sok minden visszaadhatatlan, ami a verset verssé teszi. Teljes egészében költői könyvek a Zsolt, Énekek, JSir, Péld, Jób – a prózai kerettörténet kivételével, a Préd egy része. Jórészt költői formában szólnak a próféták, a költészet számos darabját őrzik a történeti könyvek.
1. A B-i költészet belső lüktetését a gondolatritmus adja: Parallelizmus membrorum = a (vers) tagjainak párhuzamossága a héber vers alapja. A verssor két tagja ugyanazt a gondolatot variálja. Négy fajtája van:
a) Szinonim parallelizmus. A vers két tagja ugyanazt mondja el más szavakkal (Zsolt 114,6; Péld 17,4; Ézs 9,5a).
b) Antithetikus parallelizmus. A vers két tagja ugyanazt a mondanivalót fejezi ki, de ellentétes oldalról (Zsolt 20,9; Péld 17,6).
c) Szintetikus parallelizmus. Az első tag mondanivalóját a második versfél kiegészíti, továbbviszi (Zsolt 2,6; 1Móz 49,14). A mi stílusérzékünk szerint nagyon közel áll a prózához.
d) Klimatikus parallelizmus. A második verstag megismétli az elsőnek egy fontos szavát. Ritkán fordul elő (Zsolt 29,1; 93,1), nem mindenki veszi külön csoportnak.
A B-i költészet legkisebb egysége tehát egyetlen kéttagú vers.
E stíluseszközt tudatosan alkalmazták. A legrégibb ránk maradt zsoltárkéziratok (qumráni lelet) egy kis beíratlan közzel választják el a két verstagot. Ugyancsak megfigyelhető elválasztás az ókori Közel-K költészetének írásos leletein is.
Az ún. számmondások mutatják, milyen erős törvénye volt a B-i költészetnek a parallelizmus. Egy számot nem lehet másik szóval visszaadni. Ezért a számmondások első sorának első tagjában a kívántnál eggyel kisebb számot neveznek meg, a második tagban van az a szám, ahány tétele van a további felsorolásnak (Péld 30,15k.18k.21–23.29–31).
2. Változatos szókincsre, szinonimákban gazdag nyelvre vall a parallelizmus alkalmazása: ugyanazt a dolgot többféle módon is el tudták mondani. Itt-ott felbukkan a rím, gyakori az asszonánc, a hasonló hangzású szavak párhuzamba állítása, rengeteg a szójáték, súlyos mondanivalójú prófétai beszédekben is. Ezek többnyire lefordíthatatlanok. Fordításban is ismert az Ézs 5,7. Az eredetiben mispát – miszpáh, valamint cödákáh – cöc'ákáh (jog – vérontás és igazság - kiáltás) a két szópár.
Nyelvi bravúr az AKROSZTICHON alkalmazása, különösen akkor, ha a sorok rövidek, vagy ha többsoros versszavak minden sora a megfelelő betűvel kezdődik.
A héber nyelv hangzása bizonyára változott egy évezred alatt. Miránk csak az utolsó fázis maradt, úgy, ahogy a MASSZÓRÉTÁK rögzítették. Annyit azonban sejtünk, hogy a magánhangzó zenéjét is fölhasználták a költői hatás elérésére. A szeráfok kiáltásában az ünnepélyes á-ó hangok dominálnak (Ézs 6,3), Ézsaiás rémült kiáltásában a szinte vijjogó í hangzók (6,5).
3. Minden héber szónak hangsúlya van, általában a szó végén. Több szót össze lehet azonban vonni egy hangsúlyegységgé. A verssorok egy-egy tagjába meghatározott számú hangsúlyt helyeztek, ami az időmértékes verseléssel rokon lüktetést adott a soroknak. A gondolatritmust tehát a hangsúlyos-hangsúlytalan szótagok ritmusával egészítették ki. Többféle ritmusképlet alakult ki aszerint, hogy hány hangsúly esett a verssorok egy-egy tagjára:
A) Párosak: a) 2 + 2 ; b) 2 + 2 + 2 vagy 3+3; c) 4+4;
B) Páratlanok: a) 3 + 2, esetleg ritkábban 2+3; b) 4+3 vagy 3+4.
Az egyes sorok ritmusa egy költeményen belül is változhat, ennek szabályait nem ismerjük pontosan. Ezért nem szabad a ritmus helyreállítása érdekében a szövegen javítanunk.
Alkalmaztak refrént (Zsolt 42,5.11; 43,5).
4. A rövid, ritmikus mondások mindenfelé fölhangzottak, a napi életben és a kultuszban. Ránk vagy prózai szövegbe ágyazva maradtak (1Móz 24,60; 25,23; 4Móz 6,24–26; 10,35k; 21,17k; Józs 10,12k; Bír 14,18 stb.), vagy gyűjteményekben (Péld).
A történelmi eseményeket megörökítő hősi énekekből kevés maradt fenn tiszta formában (Debóra éneke; Bír 5), ezeknek helyét Izráel történelmi bizonyságtétele foglalta el. Módosult formájuk az áldás (1Móz 49, 5Móz 32), az Istent történelmi tetteiért is dicsérő himnusz, hálaadás (2Móz 15; 5Móz 32–33; Zsolt 105), a bűnbánati zsoltár (Zsolt 106).
A szerelmi lírából egész gyűjteményt őrzött meg az ÉNEKEK ÉNEKE. A műfaj meglétére utal, bár azt módosítja az Ézs 5,1–7.
A gyászdal, siratóének (héberül: kináh) versformája 3 + 2 ütem. Jellemzői: keserű fölkiáltás »óh mint« = »jaj hogyan« (héberül 'éjk / 'éjkáh) rendszerint az elején, a szép múlt emlegetése, a szomorú jelen, a fájdalom kifejezése. Kettőt jegyzett föl az ÓSZ: Dávid siratóénekét Saul és Jónátán, valamint Abner felett (2Sám 1,19–27 és 3,33k). Jeruzsálemet siratja ebben a formában a JSir 1., 2., 4. fej.). A próféták ezt a műfajt is sajátos mondanivalójuk szolgálatába állították: Még virágzó közösségekről siratót énekeltek, így hirdettek ítéletet (Ám 5,1kk; Ézs 1,21kk; 14,4–2l; Ez 19,1–14; 27,1–10; 28,11–19; 32,1–8.11–l6).
A tanítóköltemények Izráel bölcsességirodalmának a részei. Egy-egy témát tárgyalnak, vagy az igazi bölcsességnek, Isten félelmének, törvényének követésére szólítanak fel (Péld 1–9. 31. fej.; Préd költői részletei, Zsolt l; 19; 119; 78 stb.).
Ezeknek egész sorát foglalja nagyszabású drámai egységbe a JÓB KÖNYVE.
A vallásos lírai költészet (vö. ZSOLTÁROK) műfajai:
a) Dicsőítő ének, himnusz (2Móz 15,1–18; 2Móz 15,21; 5Móz 32,1–43); 33; 1Sám 2,1–10; Lk 1,46–55.67–79), egybeolvad a hálaadással.
b) Gyülekezeti imádság (Zsolt 44; 60; 80; 90 stb.).
c) Egyéni imádságok: Hálaadás (Zsolt 18), panaszének – könyörgés betegségből való szabadulásért (Zsolt 38; 41), panaszének – üldözöttek igazságtalanul vádlottak könyörgése szabadításért (Zsolt 3), bűnbánat (Zsolt 51).
d) Sionzsoltárok (14, 48, 50 stb.).
e) Királyzsoltárok (Zsolt 2; 45 stb.).
5. A költészet összefügg a ZENÉvel és a LITURGIÁval, minthogy jórészt énekelték, egy részük a liturgia alkotóeleme volt.
CP
