Könyörület
Könyörület H. r-h-m, h-n-n, heszed, rahamim; g. eleeó, eleosz, oiktirmosz. A h. gondolkodás szerint a könyörület nem csupán érzés dolga (nyilván az is), hanem a szövetségi hűségnek megfelelő magatartás is. Olyan szolidaritás, amely a szövetséges partnereket egymáshoz kapcsolja. Ez elsősorban az azonos rangú partnerek esetében van így, de ugyanúgy könyörülhet az erő és hatalom szempontjából fölényben lévő partner is a szövetség gyengébb tagján. Ennek megfelelően a kifejezés magában foglalja a segítségnyújtást, a jóságot, a kegyelmet és az irgalmat is. Istennel kapcsolatosan a kifejezések Isten jóságos odafordulását hangsúlyozzák. A szövetségkötéskor ezt megígérte és ígéretét ismételten megújítja. Ezért kérheti a szövetséges nép, hogy Isten könyörüljön rajtuk, még akkor is, ha a szövetséget megszegik. A könyörülő Isten és a könyörületes ember cselekvése esetében a hangsúly nem az érzelmi töltésen van, hanem a könyörület cselekvő megnyilvánulásán.
Az anya természetes ösztöneinek engedve, szinte közmondásszerűen megkönyörül gyermekén (Ézs 49,15), és ugyanez elvárható az apától is (Zsolt 103,13; Jer 31,20; Hós 1,6k; 2,6.25). Salamon azért imádkozik, hogy ha fogságba viszik népét, akkor a fogságba vivők könyörületesek legyenek irántuk (1Kir 8,50; vö. Ézs 13,18; Jer 6,23; 21,7; 42,12; 50,42).
Az Ézs 49,15 mutatja, hogy Isten könyörülő szeretete még a természetes anyai érzéseket is túlszárnyalja. Ez a könyörület elsősorban azoknak szól, akik hűségesek maradnak az Istennel kötött szövetséghez. Ha az ember hűtlen, akkor nem számíthat Isten segítségére. Ha ő mégis könyörül, akkor ezzel megbocsátó szeretetét nyilvánítja ki (vö. 2Móz 34,6k; 4Móz 14,19; Jer 3,12k; JSir 3,22k). Isten ugyanis az ember hűtlensége ellenére is hű marad ígéreteihez, kegyelmessége végérvényes szabadítást szerez minden nyomorúságból. Ezzel Isten könyörülő szeretete üdvtörténeti-eszkhatológiai dimenziókat kap (Zsolt 25,6; 106,45; Ézs 54,10; 63,7; Jer 31,3; Mik 7,20; ill. Zsolt 85,8; 90,14; 130,7; Ézs 54,8; 55,3; Mik 7,20).
Isten magatartása normává és mintaképpé válik az ember számára. A könyörület hozzátartozik az igaz emberhez (Zsolt 37,26). Könyörületessége Istent dicsőíti (Péld 14,31). A könyörület nem csupán az ellenséggel, hanem még az állatokkal szemben is kívánatos (2Móz 23,4k). Áttöri a szombat-törvény szigorúságát (Mt 12,11), a próféták minden kultusz előfeltételének tekintik (Hós 6,6; vö. Mt 9,13; 12,7). Az irgalmas samaritánus példázatában Jézus nagyszerűen jellemzi a tevékeny könyörületet (Lk 10,37). Ugyanez az értelme a Mt 18,33-nak is: a könyörület motivációja Isten könyörületessége.
Isten könyörületességéről különösen a Lk 1 énekei szólnak (Lk 1,58; vö. Ef 2,4; 1Pt 1,3). Isten kegyelmes voltának üdvtörténeti jelentőségére utal a Róm 11,30kk. Ebben az összefüggésben idézi a Róm 9,15k a 2Móz 33,19-et: »könyörülök, akin könyörülök... ezért tehát nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené«. Isten könyörülete az ő üdvtörténeti-eszkhatológiai tette Krisztusban (vö. Róm 9,15–18.23; 15,8k; Tit 3,5). Mt 5,7 szerint boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. (Ld. még IRGALOM; SZÁNALOM)
VG
