Kegyelmi ajándékok

Teljes szövegű keresés

Kegyelmi ajándékok (g. khariszma) A kegyelem (kharisz) jelenlétének látható, érzékelhető, sokszor eksztatikus megnyilvánulásai.
Az ÓSZ-ben hiányzik ugyan a fogalom, nem hiányzik azonban a jelenség. Isten Szentlelke rászáll a kiválasztott emberekre, és képessé teszi őket megbízatásuk elvégzésére (bírák, királyok, próféták). Mózes olyan gazdag kegyelmi ajándékokban, hogy Isten még el is vesz tőle, hogy a hetven vénre ruházza át (4Móz 11,17.25.29). De gazdag kegyelmi ajándékokat kapott Józsué, Sámson, Saul és Dávid (4Móz 27,18; Bír 14,6; 1Sám 10,11kk; 16,13). A Messiás is a Lélektől kap bölcsességet és erőt (Ézs 11,2), valamint a próféták látomásaikat, álmaikat. A próféták meghirdették, hogy az utolsó időkben Isten Szentlelke Izráel minden tagjára kiárad (Jóel 3,1kk).
Az ÚSZ-ben a pünkösdi események hatására áradnak a hívőkre a kegyelmi ajándékok. Péter apostol pünkösdi beszédében arra emlékeztet, hogy ez az esemény az ÓSZ-i próféciák beteljesedése (ApCsel 2, 17kk). A gyülekezetekben feltörő nyelveken szólás, gyógyítások, eksztatikus megnyilvánulásai a bizonyítékai ennek (ApCsel 2,14kk; 19,6; Gal 3,5). Fennállt azonban gyülekezetek szerte az a veszély, hogy a keresztyének a kegyelmi ajándékokat a csodálatos, látványos külsőségek alapján rangsorolják, azaz a nyelveken szólást helyezték az értékrend csúcsára.
Ezzel a gondolkodásmóddal szállt szembe leveleiben Pál, aki az isteni kegyelem (kharisz) mércéjével minősíti a Szentlélek megnyilvánulásait a hívő emberben (vö. Róm 12). Különösen az 1Kor 12–14 foglalkozik a kérdéssel. Itt először megállapítja az eksztatikus jelenségek többféle értelmezési lehetőségét. A kritérium a küriosz-hitvallás (1Kor 12,1–3), mivel ez is a Lélek megnyilvánulása. Ezután értelmezi az eksztatikus jelenségeket (12,4kk). Az isteni erőmegnyilvánulások soha nem általános jellegűek, hanem személyre szabottak: Isten mindenkinek a »magáét« adja. De éppen ezáltal épül fel az Egyház a Krisztus testévé. A Lélek megnyilvánulása az eljövendő világ erőinek megelőlegezése. De kegyelmi ajándék Pál szerint a hétköznapi szeretetszolgálat és mindaz, ami a gyülekezet épülését szolgálja.
A 12,4–6 triadikus felépítésű, azaz a kegyelmi ajándékokat három kifejezés jelöli: a) kegyelmi ajándékok (khariszmata); b) szolgálatok (diakonai) és c) isteni erőmegnyilvánulások (energémata). A kegyelmi ajándékokat a Lélekkel, a szolgálatokat az Úrral, az erőmegnyilvánulásokat Istennel összefüggésben említi. Ez azonban nem a kegyelmi ajándékok három különböző forrását jelöli, hanem inkább retorikus formációról van szó, ahol a triadikus forma Istennél éri el a csúcspontot (klimax). Pál e retorikus forma segítségével a különböző megnyilvánulásokat az isteni manifesztáció egységébe fogja össze. A khariszmata, diakonai és energémata nem a jelenségek három csoportját jelöli, sőt, az egyes kegyelmi ajándékokat csak részben lehet egymástól elhatárolni vagy meghatározni. A szeretet jegyében megmutatkozó sokféleséget ugyanaz a Lélek, Úr és Isten fogja össze, aki minden kegyelmi ajándék közös forrása (vö. Kol 3,14).
Ez az alárendelés és kötelék adja a kegyelmi ajándékok értékrendjét. Az értékrend attól függ, hogy mennyiben szolgálják az egyes ajándékok a testvérszeretetet és az egyház épülését (1Kor 14,40; 1Pt 4,10). A karizmák mértéke a szeretet. Ebből következik, hogy meg kell akadályozni a gyülekezet istentiszteletén minden rendetlenséget, és kerülni kell a magyarázat nélküli nyelveken szólást (1Kor 14,2kk). Ebben a minta Pál, aki megkapta ugyan a nyelveken szólás ajándékát, és ezen túl még egyéb kegyelmi ajándékokat is kapott (1Kor 12,8kk; 28), neki azonban csak azokra a kegyelmi ajándékokra van szüksége, amelyek a gyülekezet épülését szolgálják (1Kor 14,18k; 2Kor 12,1kk). Ilyen kegyelmi ajándék az apostolság, a tanítás és prófétálás, a hit és a szeretet is. A legnagyobb azonban a szeretet (1Kor 14,1). Ezeket az ajándékokat kérni lehet, törekedni lehet rájuk (1Kor 14,1; 12,31).
VG

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem