Kontextus
Kontextus SZÖVEGLINGVISZTIKAi szakkifejezés. Jelentése: »szövegkörnyezet«. A szöveglingvisztika látásmódja szerint nyelvi tartalmak, jelentések csak abból a szóhasználatból értelmezhetőek, amely egy-egy közösségen belül elfogadott. Ezért minden egyes esetben a nyelvi konvenciókat kell feltárni, ezek pedig eleve intertextuálisak. De természetesen fontos az általános konvenciótól eltérő egyéni szóhasználat megállapítása is. A nyelvi konvenciók jelentését tehát nagymértékben meghatározza a mindenkori kontextus. A kontextus lerövidített megnevezése azoknak a horizontoknak, amelyek körkörös formában vesznek körül egy-egy nyelvi egységet. Ennek megfelelően lehetnek közelebbi vagy távolabbi irodalmi kontextusok, szituációkontextusok, közelebbi vagy távolabbi történeti-szociológiai kontextusok.
Az irodalmi kontextusokat a legutóbbi időkig a mondatok egymás közötti összefüggésével, az egybekapcsolás technikájával és az egyes szövegrészek határainak megállapításával próbálták leírni. Van azonban olyan kontextualitás is, amely a mondatokból és az irodalmi formáktól függetlenül, azokon túllépve kapcsolja egybe a szövegegységeket. Ez a kontextualitás szemantikus jellegű, tehát nem mondat-, hanem szókapcsolat. Ezeket a szókapcsolatokat a szöveglingvisztika »szemantikus mezőknek« nevezi. A »mező« olyan elhatárolt terület, amely több összetartozó elemet is tartalmaz. A szemantikus mezőket többé-kevésbé konvencionális szókapcsolatok alkotják. Mindez a B-i exegézis számára azt jelenti, hogy nem egy-egy önmagában álló fogalmat fordítunk le, hanem a kontextus-elv figyelembevételével ügyelünk az egész szövegkörnyezetre. Az »isten« (theosz) kifejezéssel pl. nem lehetne semmit sem kezdeni lexikográfiai módszerekkel. Ha azonban pl. áttekintjük az »isten-ember« összetétel szemantikus anyagát az ÓSZ-ben és az ÚSZ-ben, azonnal előtűnik a kérdés teológiai jelentősége. A B-i szerzők feltételezik a kisebb szemantikai mezők vagy formulák ismeretét, és szerkesztői intencióikat éppen egy-egy szemantikus mező átalakításával jelzik. A szinonimák gyakran több mezőben előfordulnak, egy-egy szerző általában egy mezőt használ. (Ld. még KÖZLÉS, KÖZLÉS-TÖRTÉNÉS; SZEMANTIKUS MEZŐ)
VG
