Korinthus
Korinthus Az egyik legjelentősebb ókori görög város. Jelentőségét helyzetének köszönhette: összekötő kapocs volt kikötői révén a K és NY árukereskedelme között.
A várost Kr. e. 1000 táján alapították, virágkorát a Kr. e. 6. szd.-ban élte. Újra nagy jelentőségűvé vált a hellénizmus korában, míg le nem rombolták a rómaiak Kr. e. 146-ban. Julius Caesar építtette újjá egy évszázad múltán, Kr. e. 44-ben, és római kolonistákat telepített az új városba. A város hamarosan a római birodalom Akhája provinciájának a fővárosa lett, és prokonzuli fennhatóság alá került (anthüpatosz – ApCsel 18,12).
Két kikötője révén (Kenkreia és Lekhaion) a görög félsziget legnagyobb tengeri kikötője lett. Ennek megfelelően rendkívül vegyes lakosság lakta, megterhelve súlyos gazdasági-szociális feszültségekkel. Mivel római kolónia volt, ezért sok római is élt a városban. De szívesen letelepedtek a K-i tartományok polgárai itt, és jelentős számú zsidóság is élt a városban (ApCsel 18,4). A lakosság kétharmada rabszolga volt, míg egy szűk réteg kezén nagy mennyiségű vagyon halmozódott fel.
A kikötő-jellegéből adódóan birodalomszerte hírhedt volt a város laza erkölcseiről. A rosszerkölcsű lányokat »korinthusi lányoknak« nevezték, a korinthiazein ige erkölcstelen életfolytatást jelentett, a görög komédiákban a »korinthusi ember« a részegessel volt azonos. E helyzet kialakulásáért nagymértékben felelős a városban virágzó Afrodité-kultusz kultikus prostitúciója is (Sztrabón ókori geográfus szerint kb. 1000 hieroduloszt alkalmaztak – Geografika VIII, 6,2). A Róm 1,18–22-ben adott jellemzés a pogány világról minden tekintetben igazoltnak látszik a korinthusi állapotok ismeretében (vö. 1Kor 5,1; 6,9–20; 10,8; 2Kor 7,1).
A város vallási élete is rendkívül változatos volt. A HELLÉNIZMUS idején bekövetkezett valláskeveredés számtalan K-i és NY-i istenség kultuszát hozta magával (Melkart, Izisz, Szerapisz, Zeusz, Apollón, Afrodité, Aszklépiosz, Kübele). Mellettük megtalálható volt a zsidó zsinagóga is.
Pál eleinte nem akart különösebb missziói tevékenységet kifejteni a városban (ApCsel 18,1). Egy éjszakai látomás hatására változtatta meg tervét (ApCsel 18,9.10). Az ApCsel tanúsága szerint két ízben volt a városban: 49 őszétől 51 közepéig, és 57/58 fordulóján (18,1–18; 20,2). A leveleiben azonban, noha csak sejtésszerűen, több korinthusi tartózkodásra történik utalás (2Kor 1,23; 2,1; 12,14.21; 13,1; 2Tim 4,20). A zsidók zsinagógájában tapasztalt ellenállás hatására a nem-zsidók felé fordult. Feltehetőleg nem-zsidók alkották a gyülekezet nagyobb részét (vö. 1Kor 12,2). A római kolónia nagyobb részesedését magyarázza az a tény, hogy az ÚSZ-ben előforduló római nevek legnagyobbrészt Korinthussal hozhatók kapcsolatba: Kriszpusz, Ticiusz Jusztusz (ApCsel 18,7k), Luciusz, Terciusz, Gájusz, Kvártusz (Róm 16,21–23), Fortunatusz (l Kor 16,17). Pál három olyan személyt említ, akiket ő keresztelt meg: Sztefanászt (1Kor 16,15), Gájuszt (Róm 16,23) és Kriszpuszt, a zsinagóga volt vezetőjét (1Kor 1,14–16).
Pál apostolnak két olyan levele maradt fenn, amelyeket a korinthusi gyülekezetnek írt (sok kutató feltételezi azonban, hogy a 2Kor eredetileg önálló levelek füzére). E levelekben olyan utalások találhatóak, amelyek a város alapos ismeretét feltételezik. Az 1Kor 10,25-ben említett »húspiac« a Lekhaion kikötőbe vezető út mentén lehetett. Az 1Kor 9,24-ben az isztmoszi játékok futópályájára történik utalás.
VG
