Koszorú
Koszorú A koszorú (h. catháráh, g. sztefanosz, akantha, diadéma) elsősorban a kultusz területén volt használatos. A kultuszi cselekményekben részt vevő személyeket és tárgyakat (papok, oltár stb.) díszítették vele, hogy a profánum világától való elkülönültségüket kifejezzék. Az ókori K népeinek körében a dicsőségnek és pompának a jelképe.
A szövetség ládáját (2Móz 25,11), a szent kenyerek asztalát (2Móz 25,24) és a füstölőoltárt (2Móz 30,3) koszorúszerű aranyfoglalattal vették körbe. Ézsaiás próféta nyilván virágból font koszorúra gondol, amikor az É-i országrész pusztulásával kapcsolatban így ír: »Jaj a büszke koszorúnak, melyet Efraim (azaz Samária) részegei viselnek, ...lábbal tiporják majd« (Ézs 28,1.3).
A hellénista kor királyai hatalmuk és méltóságuk jeleként tölgyfa- vagy babérlevélből készült királyi diadémot viseltek. Pál apostol gyakran használja a sportküzdelmek győzelmi koszorúját (sztefanosz) a keresztyén élet végső jutalmának jelképeként. A sportküzdelmeken nyerhető koszorút »elhervadónak« nevezi, az örök élet jutalmát pedig »hervadhatatlannak« (1Kor 9,25; vö. 1Pt 5,4).
