Melkisédek
Melkisédek Sálem papkirálya, h. malkicedek, jelentése: »Cedek (isten) király«, vagy: »Melek (isten) igaz«.
Az ÓSZ-ben csupán 1Móz 14,18, ill. Zsolt 110,4 említi »Sálam királyaként«, és él-eljón papjaként. Lót megszabadítása után kenyeret és bort vitt ki, és megáldotta Ábrahámot, aki felajánlotta neki a szerzett zsákmány tizedét. A 110. zsoltárban Melkisédek Dávid mintaképe és így a papi és királyi messiás előfutára. Valószínűleg ezt a zsoltárt használták fel a Hasmoneusok is hatalmi igényeik legitimálására.
Az intertestamentális kor zsidó irodalmának szinte minden ágát foglalkoztatta a titokzatos papkirály alakja. Leginkább Sémmel, Nóé fiával azonosították és igyekeztek a Nóé-Sém-Ábrahám-Áron vonalba beilleszteni. Qumránban Melkisédek mennyei angyal, ill. megváltó, aki Mihály főangyalhoz hasonlóan a végső időkben harcol majd Beliál ellen (vö. 11Q Melch II,13). Emellett azonban főpapnak is tekintették. Az apokaliptikus irodalomban ugyancsak elevenen élt az alakja (kül. Test XII), míg a rabbinikus exegézis a Zsolt 110 keresztyén értelmezésével polemizált.
Az ÚSZ-ben csak a Zsid foglalkozik Melkisédek alakjával, az ősegyház történetében első ízben állítva összefüggésbe a Melkisédek-tradíciót és a krisztológiát. A szerző így akarta bizonyítani Jézus főpapságának egyszer s mindenkorra szóló és egyedül érvényes voltát. Az 5,6kk, a 6,20 és 7,11 a Zsolt 110,4-et veszi exegetikai kiindulópontul, míg a 7,1kk az 1Móz 14,8kk-re utal. Melkisédek titokzatos származása (vö. 7,3) példázza Jézus csodálatos születését, jelzi főpapságának örök és elmúlhatatlan voltát (7,1kk). Jóllehet nagyobb Ábrahámnál és Lévinél, de Isten Fiának csupán árnyéka. Jézus Krisztussal a főpapságnak egy olyan új rendje kezdődik, amely semmilyen formában nem hasonlítható az ároni papsághoz. (Ld. még FŐPAP)
VG
