Menedékjog
Menedékjog Halálos veszedelemben lévő ember joga ahhoz, hogy menedékjoggal rendelkező helyre meneküljön, hogy életét megmentse.
1. Vallástörténetileg
A menedékjog az ókorban elsősorban vallási fogalom, jóllehet szekuláris értelemben sem ismeretlen. A vallási háttértől függetlenül királyok, államok más országokból menekülőknek menedéket nyújthattak, pl. Ákis Dávidnak (1Sám 27,1kk). Egyes városok is megállapodhattak abban, hogy egymás polgárainak menedékjogot adnak. Az ókorban a görögöknél, valamint Kis-Ázsiában és Egyiptomban különösen is ismert és gyakorolt volt a menedékjog. A görögök egészen korán törvényekbe foglalták, ami azonban nem zárta ki tragikus helyzetek kialakulását, amivel több görög tragédia is foglalkozik (pl. Aiszkhülosz: Danaidák, Euripidész: Menedékkérők). A menedékjog vallásos hátterére utal, hogy a joggal vagy jogtalanul üldözötteknek a szent helyek, templomok, oltárok nyújthattak menedéket. Tibérius császár felülvizsgáltatta és korlátozta birodalma területén a szent helyek menedékjogát.
2. Izráelben
A menedékjog Izráelben nem más vallások példájára, nem emberi megfontolásokra, hanem Isten rendelésére épült (2Móz 21,13k; 4Móz 35,9kk; 5Móz 19,2kk; Józs 20,2kk). A menekülő az oltárnál vagy a menedékvárosokban élhetett a menedékjoggal (ld. MENEDÉKVÁROS). A törvény korlátozta is a menedékjogot: a szándékosan gyilkolóra nem vonatkozott (2Móz 21,14). Izráelben a menedékjog a rabszolgákra is vonatkozott. A rabszolgák esetében a menedékjog nem korlátozódott az oltárra és a menedékvárosokra, tetszésük szerint, bármely városban letelepedhettek (5Móz 23,16kk). Izráel rabszolgákra vonatkozó törvénye páratlan jelenség az ókorban. Hammurabi törvénye szerint azt, aki szökött rabszolgát rejtegetett, halállal kellett büntetni. A szökött rabszolgát sem a görögök, sem a rómaiak törvénye nem védte.
3. Egyházjogilag
Miután a keresztyénség uralkodó, illetve államvallássá lett, menedékjoggal is rendelkezett. Gyakorlatilag menedékjoga a megszentelt helyeknek: templomoknak, nyilvános kápolnáknak, kolostoroknak, temetőknek volt. Ezekről a helyekről kényszerítő ok nélkül nem lehetett elvinni azt, aki oda menekült. A menedékjog megsértése szentségtörésnek számított. Az egyház így sok méltatlanul üldözöttnek nyújthatott védelmet. A modern államjog rendszerint nem ismeri el az egyház menedékjogát.
4. Teológiailag
A B-ban a menedékjog nem csupán emberiességi rendelkezés. Kifejeződik benne először is az, hogy Isten a legfőbb bíró, aki nem akarja az ártatlan halálát, a törvénnyel törvényesített törvénytelenséget, sőt, még a bűnös halálát sem - kivéve a szándékos gyilkost -, hanem igazságot, életet akar. Háttere és jele annak az igazságnak, hogy Istené a menedékjog, s nála mindenkinek lehetősége van menedéket keresni. Az a mozzanat pedig, hogy a bűnös a főpap halála után elhagyhatta a menedékvárost, s visszatérhetett korábbi lakóhelyére, a törvényadó Isten gondolatában a nagy főpap, a Messiás-Krisztus engesztelő halálára mutat (4Móz 35,25; 1Jn 2,2; Zsid 4,14kk).
NA
