Misztériumvallások
Misztériumvallások Nagyon hosszú ideig, mintegy Kr. e. 700-tól Kr. u. 400-ig léteztek a misztériumvallások, melyek a mítoszokban megfogalmazott isten-alakok és isten-sorsok némelyikének kultikus tisztelete és dramatizálása voltak. Miután alapvető parancs volt, hogy a be nem avatottak előtt a kultuszról és tanról hallgatni kellett, keveset tudunk ezekről a misztériumokról és közösségekről. Sokféle típusuk létezett, annyira, hogy egységes misztériumvallási teológiáról vagy gyakorlatról nem is szólhatunk.
Általános jellemzőjük azonban, hogy a beavatottaknak üdvösséget (soteriát) ígértek, mégpedig oly módon, hogy a beavatott a sorstól, végzettől, kozmikus hatalmaktól, haláltól szabad lesz, az alvilágot (Hádészt) bántódás nélkül meg tudja járni, és majd halála után örökre közösségben marad az istenséggel. A beavatás pedig ezt a misztikus egyesülést jelenti és valósítja meg.
Általánosságban két cselekmény tartozott a misztériumvallások gyakorlatához. Az egyik a beavatási szertartás (müesis) - melyhez legtöbbször valamiféle megtisztulási cselekmény (pl. mosakodás) tartozott. A beavatási szertartásnak az eleuziszi misztériumban használatos neve, mely később szinte általános lett, az »orgia« volt. (A Dionysios-kultusz révén azután ennek a szónak a jelentése pejoratívvá lett.) A másik szertartás a fő rítus (a telete), mely szolgálta és megvalósította a beavatott megistenülését. Ennek is több része volt, mégpedig: bizonyos szent aktusok véghezvitele (dromena), kultuszi szimbólumok alkalmazása (deiknümena) és bizonyos tan-formulák közlése (legomena). Ezek révén a beavatott az istenség sorsában részesült, azaz nem egyedül a közölt tan vagy formula volt fontos, hanem az istenség sorsának dramatizálása, és az ebben a drámában való részesedés. Ezekben a drámákban általában a szenvedés - halál - új élet ábrázolódott ki. Magát a beavatást úgy tekintették, mint újjászületést. A beavatott ezen a módon elkülönült a tömegtől, azaz inkább magasan kiemelkedett belőle. A beavatottaknak volt általában titkos jelük vagy formulájuk, melyről ráismertek egymásra, a kívülállók előtt azonban ez jórészt titokban maradt.
A misztériumvallások által kiábrázolt dráma leginkább a természet körforgásához, a vegetáció elmúlásához és megújulásához kapcsolódott.
Néhány misztérium részletesebben:
l. Az eleuziszi misztérium központjában Démétér istennő áll, illetve lányának, Perszephonénak sorsa, akit az alvilág istene, Hádész rabolt el és vitt országába. Démétér visszaszerzi Perszephonét, a természet tavaszi zsendülése Démétér haragjának kiengesztelődését jelzi.
2. Kübele és Attis tisztelete. Attis Kübele istennő tanítványa, akit megölnek - vagy egy másik változat szerint hűtlensége miatt ő maga férfiatlanítja meg magát és ebbe belehal. Tehát ugyanúgy a halál szerepel a központban, mint az előzőben. Attis feltámadásáról azonban nincsen egyértelműen szó, csak a misztérium egyik változatában.
Ennek a misztériumvallásnak az a történeti érdekessége, hogy a római birodalom a pun háborúk idején vezette be (Frígiai eredetű különben) - ezzel is segítséget remélve a punok és Hannibál legyőzéséhez. A győzelem után Kübelének templom épült a Palatinuson.
3. Dionysios. A szabad, vad természet istene. Ismertebb lett római nevén, mint Bacchus. Ugyancsak a római korból ismert kultuszának elfajulása is (előfordult, hogy a császárok a bacchanália résztvevőit halomra gyilkoltatták).
4. Mitrász. Perzsa eredetű, a klasszikus Görögországban nem is jutott szerephez, csak később, a Római Birodalomban terjedt el. Mitrász napisten, aki a fényt fenyegető szörnyeteget megöli. A szörnyeteg halála azonban részben új teremtés is: a megölt testből és vérből új élet támad, pl. a vérből a szőlőfürt.
Mitrász egyben a világ védelmezője, neve: a legyőzhetetlen Nap (sol invictus), ünnepe a téli napforduló, azaz december 25-e volt.
HP
