Palesztina
Palesztina 1. A B-i »Izráel földjé«-nek a földrajz- és történettudományban elfogadott neve. Hérodotosz használja először D-Szíria értelmében. Mai értelmében a rómaiaktól származik, akik állítólag (nem biztos!) ezzel a FILISZTEUSOK nevéből eredő elnevezéssel is a zsidók iránti megvetésüket fejezték ki. Újabban - különösen a modern Izráel állama megszületése óta - ezért nem szívesen használják a B-i tudományokban. Alkalmazása mégis jogos és szükséges, mert »Izráel földje« változó, nem egységes fogalom. a) Eszmei területe sokkal nagyobb a valóságosnál, magába foglalta a föníciai területeket, egészen az Eufráteszig (vö. Józs 13,1kk). b) Az ország kettészakadása után az É-i ország elnevezése. c) A fogság utáni iratokból szinte kizárólag Júda-Júdea sorsáról értesülünk. d) Később hol egyetlen politikai uralom alatt egyesült, hol különböző nevek alatt szétaprózódott. e) A mai Izráel állam területe távolról sem azonos vele.
Palesztinán tehát azt a területet értjük, ahol Izráel népe annak idején letelepedett, történelme lejátszódott (ld. IZRÁEL 2), »Dántól Beérsebáig«, »Aroertől fogva Dánig«. A Földközi-tenger és az arab sivatag között húzódó, lakható földsáv kötötte össze az ókori Közel-K kultúrájának két bölcsőjét, Egyiptomot és Mezopotámiát (meg Egyiptomot Kis-Ázsiával), ennek a földsávnak a D-i része.
2. Az egész földsávra jellemző, hogy domborzatilag négy, nagyjából É-D-i irányban haladó keskenyebb sávra oszlik. a) Tengerparti síkság. b) Hegy- vagy dombvidék. c) A száraz földkéreg legmélyebb geológiai árka. d) Újra hirtelen kiemelkedő hegyvidék, ill. fennsík. Ny-ról K felé tehát a táj fokozatosan emelkedik, majd hirtelen mélyre zuhan és éppolyan hirtelen újra felemelkedik, 90-120 km-en belül kétszer jelentkezik 1000-1500 m-es szintkülönbség.
E nagyjában leírt mintától természetesen vannak helyi eltérések, mégis ez határozza meg Palesztina tájegységeit, éghajlatát és az emberi élet lehetőségeit.
3. Tájegységek:
A) A parti sáv. Nagy hiányossága - É-i részével ( FÖNÍCIA) ellentétben -, hogy nincs jó kikötője, így Izráel el volt zárva a Földközi-tenger felé.
a) Akko síksága Tírusz és a Karmel hegye között. Részben termékeny, részben mocsaras terület. Itt ömlik a tengerbe a Kísón folyó, melynek völgyén át összeköttetésben van DK-re Jezréel síkságával.
b) KARMEL hegye megszakítja a parti síkságot, mely ettől D-re folytatódik.
c) Sáron síksága kb. 75 km hosszú, 15 km széles. Gazdag, színes vegetációja miatt Ézs 33,9 és 35,2 együtt emlegeti Libánonnal és Karmellel. A B-i időben azonban mezőgazdaságra, emberi letelepülésre alig volt alkalmas. Felső harmada, a Tanninim folyócska torkolatától É-ra mocsaras, mert a part sziklás sávja megakadályozta a víz lefolyását a tenger felé. Ettől D-re a talajt egyfajta vörös agyag képezi (terra rossa), amely esős időben rendkívül nehéz, ragadós masszává válik, száraz időben pedig csontkemény lesz.
d) A filiszteus partvidék és a Sefélá. Kb. 80 km hosszú, 18-38 km széles síkság; Ny-i része (Filisztea) mintegy 50 m-re a tenger szintje fölött. Eltekintve a parti homokdűnéktől, melyek szélességéből mintegy 5 km-t foglalnak el, gabonatermelésre alkalmas, termékeny terület. K-i sávja a Sefélá 250-450 m magas vidék, nevét - mélyföld - Júda hegyvidéke felől nézve kapta.
B) A középső hegyvidék. A B-ban megírt események zöme itt játszódott le, ebben a sávban helyezkedtek el a legfontosabb városok.
a) GALILEA. Két részre oszlik: Felső- és Alsó-Galilea. Felső-Galilea hegyvidék, átlagos magassága 800 m, 1000 m fölé nyúló csúcsokkal, legmagasabb pontja 1208 m. Alsó-Galilea átlagos magassága 300 m, néhány hegye nyúlik 500 m fölé ( TÁBÓR 588 m). Inkább dombvidék, széles völgyekkel. Nagy része mezőgazdasági művelésre alkalmas, termékeny terület.
É-on a Libánon és Hermón hegye zárja le, a kettő közötti völgy sziklákkal teleszórt mocsár, közlekedésre alkalmatlan. Kijárata csak ÉK-re van, Damaszkusz felé, valamint a Kísón mentén a tengerparti síkságra.
D-en fokozatosan síkságba megy át.
b) Esdrelón vagy Jezréel síksága. Megszakítva a hegyek vonulatát, kivételes helyet képez Palesztina térképén. Összeköti a parti síkságot a Jordán völgyével; bár az előbbi felé csak szorosokon át lehet jutni, az utóbbi felé ereszkedni kell, mivel az már jóval a tengerszint alatt van. Fontos utak haladnak át rajta. Az Egyiptomból a tengerparton jövő út itt ágazik el ÉK-re Damaszkusz, ill. ÉNy-ra újra a tengerpart felé, É-ra Galilea, D-re Samária felé vezetnek fő- és helyi jelentőségű utak, K-re a Jordán völgyébe és onnan tovább. Ebből következően ütközetek színhelye. Peremén fontos városok helyezkednek el.
Termékeny terület, Palesztina éléskamrája.
c) Samária hegyvidéke, ennek D-i vonulata az Efraim hegység, D-i részét - közvetlenül Jeruzsálemtől É-ra - Benjámin fennsíkja néven szokták megkülönböztetni. Fokozatosan emelkedik É-ról D-re, a Jezréel síkság felől. É-on a Gilboa hegység legmagasabb pontja 500 m, ÉBÁL és GARIZIM 940, ill. 881 m magas, a hegység legmagasabb pontja 1016 m.
Az út a vízválasztón fut, innen nézve a hegység nem tagolt, amit mutat egyrészt az, hogy több város alakult ki rajta, másrészt az említett fennsík. Az egész tömb azonban különböző keménységű sziklafajtákból áll, ezért a kétfelé lefutó víz és egyéb eróziós hatások éles formákat alakítottak ki rajta. A Jordán völgye K-re itt már csaknem eléri a 400 m-t a tengerszint alatt. Innen nézve a hegység meredek és vad képet mutat, csak a vádikon át lehet felkapaszkodni.
d) Júda hegyvidéke közvetlen folytatása az előzőnek. Vannak, akik a Sefélát is ide számítják, mint a magasabb hegységet megelőző dombvidéket. A hegység gerince tulajdonképpen egy lassan emelkedő keskeny fennsík: Betlehemnél kb. 800 m, Hebrónnál 1000 m közelében, e várostól É-ra van a legmagasabb pontja, 1020 m.
E fennsíktól K-re 100-200 m-t esik a hegység magassága, itt kezdődik JÚDA PUSZTÁJA, mert az ereszkedő terület nem kap a tenger felől jövő csapadékból. Mintegy 50×16 km2 terület, szinte teljesen kopasz mészkőhegyekből áll, emberi életnek alig van itt lehetősége. A hegységből természetesen erre is vezetődik valamennyi víz, egy-egy forrás, időszakos vízfolyás, és a ritka csapadék ad valamennyi életlehetőséget.
C) A Jordán völgye és a Holt-tenger a száraz földkéreg legmélyebb geológiai árkában helyezkedik el. Ez az árok folytatódik az Araba vádiban (vádi el-caraba), majd az akabai öbölben a tengerbe torkollik.
a) A JORDÁN a Hermón-hegységben ered, vízutánpótlása tehát innen bőséges. Átfolyik a Húle-tavon (ez mindössze 2 m-rel van a tengerszint fölött), majd a Genezáret-tavon (ez már 208 m-rel a tenger színe alatt van). Innen a Holt-tengerig légvonalban 110 km, az esés 288 m (a Holt-tenger - 396 m), de a folyó hossza kb. 300 km a sok kanyar miatt. Völgye átlagban mintegy 15 km széles. Ennek egy részét foglalja el a kanyargó folyómeder, sekély vízzel és bozótos növényzettel. A folyómeder többi része mezőgazdasági művelésre nem túl értékes, csapadékot alig kap. A kétoldalt fekvő hegyek magasságához még hozzáadódik a völgy mélysége, így hosszának jelentős részén igen magas hegyek közé szorított keskeny völgy, ami csak az utolsó szakaszon válik szélesebbé. Ez a völgy Palesztina legmelegebb vidéke.
A Jordán nem hajózható. Ezért, s völgyének egész jellege miatt nem összeköti, hanem inkább szétválasztja Palesztina egyes tájait.
D) A Jordánon túli terület, Transzjordánia.
a) BÁSÁN földje. Jó talajú, termékeny terület, gazdag legelői folytán híres volt állattenyésztése. Nagy része fennsík. Hegyes részei meghaladják az 1000 m-es magasságot. Tölgyerdei kiváló fát szolgáltattak (Ézs 2,13; Ez 27,6). ÉK-ről DNy felé csökken a magassága. D-i határa a Jarmuk, mely valamivel a Genezáreti-tó alatt ömlik a Jordánba. Mélyen belevágódik Transzjordánia hegyeibe.
b) GILEÁD földje. A név többértelmű (ld. GILEÁD), itt most a Jarmuktól az Arnónig terjedő egész területet értjük rajta. Hegyekből és fennsíkokból álló terület, melybe belevágódik a Jabbók folyó, és még néhány kisebb patakvölgy és vádi. Egyik fennsíkjának 600 m, egy másiknak 750 m az átlagos magassága, a hegycsúcsok 1100 m magasak, melyek légvonalban 15 km-re vannak a Jordán völgyétől, ez pedig itt 300 m mélyen van a tengerszint alatt.
Elegendő csapadékot kap, földje termékeny, legelői, erdei gazdagok voltak.
A Negeb a D-i vidék, félsivatagos és sivatagos terület. A mindenkori erőviszonyoktól függött, hogy mennyire tudták kiterjeszteni rá hatalmukat az izráeliták. A terület fontosságát az ECJON-GEBERhez vezető út ellenőrzése adta, valamint biztonsági meggondolások a D-ről támadó nomád népek ellen.
4. Éghajlata mediterrán, jellemzője a forró, száraz nyár, enyhe, csapadékos tél. A nyár május elejétől október végéig, a tél október végétől május elejéig tart.
A legmelegebb hónap augusztus. Átlagos hőmérséklet:
| a) Parti sáv. | Éjjel: 23 oC |
| Nappal: 29 oC |
| Átlag: 26 oC |
| b) Hegyvidék. | Éjjel: 18 oC |
| Nappal: 30 Co |
| Átlag: 24 oC |
| c) Jordán völgye. | Éjjel: 23 oC |
| Nappal: 39 oC |
| Átlag: 31 oC |
| d) Jordánon túli fennsík. | Éjjel: 18 oC |
| Nappal: 32 oC |
| Átlag: 25 oC |
A leghidegebb hónap január. Átlagos hőmérséklet:
| a) Parti sáv. | Éjjel: 9 oC |
| Nappal: 17 oC |
| Átlag: 13 oC |
| b) Hegyvidék. | Éjjel: 5 oC |
| Nappal: 13 oC |
| Átlag: 9 oC |
| c) Jordán völgye. | Éjjel: 10 oC |
| Nappal: 20 oC |
| Átlag: 15 oC |
| d) Jordánon túli fennsík. | Éjjel: 4 oC |
| Nappal: 12 oC |
| Átlag: 8 oC |
Ez a táblázat megtévesztő lehet, ha nem tesszük rögtön hozzá, hogy az egyes zónákban is nagyon kis távolságon belül lényeges eltérés lehet, a domborzati viszonyoktól függően. Kiemelkedő hegy, szélárnyékos hely, völgy, sőt a völgy iránya jelentősen befolyásolja a helyi időjárást. Ugyanez vonatkozik a csapadék eloszlására is.
Csapadékot kizárólag a Földközi-tenger felől kap Palesztina. A Ny-ról jövő nedves levegőt a hegyek fölfelé kényszerítik, az lehűl és esőt ad. A parti sáv és a hegyek ezért elég csapadékot kapnak. A hegyek gerincén túl a légáramlat lefelé száll, fölmelegszik, ezáltal relatív nedvességtartalma csökken, esőt nem ad. A Jordán völgye, Júda hegyvidékének a gerinctől K-re eső, a Holt-tenger felé ereszkedő része nem kap csapadékot. A Jordánon túl a hegyek ismét fölfelé kényszerítik a levegőt, itt van elég csapadék. Tovább K-re csökken a tengerszint feletti magasság, csapadék alig van, kezdődik a sivatag.
A csapadékeloszlás másik tényezője, hogy É-ról D-re haladva a csapadék csökken. D-re ugyanis már közeledünk a földet körülvevő sivatagi zónához. Az alábbi táblázat azt is mutatja, hogy a csapadék Palesztinában általában nem kevés, gondot inkább egyenlőtlen eloszlása okoz, néha pedig az, hogy a hirtelen lezúduló vízmennyiség nem tud a talajba szivárogni, hanem elfolyik. Összehasonlításul: Magyarország évi átlagos csapadéka 650 mm.
A csapadékmennyiség évi átlaga Palesztinában:
| É-on: | a) Parti sáv | 600 mm |
| b) Galilea | 700 mm |
| c) Jordán völgye | 350 mm |
| d) Básán | 550 mm |
| D-en: | a) Parti sáv | 500 mm |
| b) Hegyvidék | 650 mm |
| c) Júda sivataga | 200 mm |
| d) Gileád | 600 mm |
A korai eső októberben érkezik meg, majd kb. egy hónapos szünet következik. December-január-február a három esős hónap. Ezután ismét szünet, majd márciusban-áprilisban jön a késői eső.
A száraz időszakban az esőt némileg pótolja a rendkívül erős harmatképződés. Ez helyenként olyan bőséges, hogy akár 40-120 mm esőt pótolhat. Ennek jelentőségét fölismerve újabban Palesztináról nemcsak az eső-, hanem a harmat mennyiségét feltüntető térképek is készülnek.
5. Vizek: A Jordán átfolyik a Húle-tavon és a Genezáret-tavon, a Holt-tengerbe ömlik. K-ről beleömlik a Jarmuk és a Jabbók, a Holt-tengerbe az Arnón. A Jordánba Ny-ról számos vádi torkollik.
A Földközi-tengerbe a Kísón, Tanninim, Jarkon és Besór patak ömlik.
A tájra jellemző a nem állandó jellegű vízfolyás, a vádi. Nagy felhőszakadás után ezekben mindent magával sodró erővel hömpölyög a víz, máskor csak egy szelíd patak. A száraz évszak végére ez is eltűnik, esetleg csak láthatatlanul szivárog valami az aljában.
A hegyek nagy része mészkő. Ez elnyeli a vizet, amíg annak útját nem állja egy másik, vízátnemeresztő kőzet. Ez továbbvezeti a föld alatti vizet, amíg az valahol napvilágra nem lép, rendszerint a hegyek lábánál. Palesztinában így nagyon sok a forrás. A szivárgás lassúbb, mint az elfolyás, a leírt jelenségnek tehát késleltető, szabályozó szerepe van. Ha kisebb vízhozammal is, de a száraz évszak végéig működhet a forrás. Sok B-i város létét tette ez lehetővé.
6. Növény- és állatvilág.
A hegyeket az ókorban mindenütt erdő borította (tölgy, ciprus, tűlevelűek), amiket később kiirtottak, hogy termőterülethez és fához jussanak. Ezek vízszabályozó szerepe óriási volt, egyes vizsgálatok szerint a talajvíz szintje az ókorban sokkal magasabb, a talaj vízgazdálkodása mindenesetre sokkal kedvezőbb volt. A mocsaras részek sajátos növényzetét ld. pl. SÁRÓN. A Jordán folyását sűrű bozótos növényzet kísérte.
A kultúrnövények közül először az árpát aratták, majd a búzát. Az ország több területe alkalmas a szőlőtermelésre. A főzéshez szükséges olajat az olajfa szolgáltatta. (Ld. részletesebben: ERDŐ; GABONA; NÖVÉNYEK; BOR)
Az állatok közül kihalt az oroszlán és a krokodil. Mindkettő főleg a Jordán bozótosában, ill. vizében rejtőzködött, és kisebb volt afrikai társánál. A medve is visszahúzódott Palesztinából az É-ra fekvő magasabb hegyek közé. A fő haszonállat a zsírosfarkú fehér juh és a fekete kecske volt. Marhatenyésztés inkább Transzjordánia gazdagabb legelőin folyt. Teherhordó és hátasállat a szamár volt, lovat hadicélra tartottak.
A félsivatagi sztyeppe a nomád-félnomád kisállattenyésztésre alkalmas, amely benyomul az ország területére. Beérsebánál már csak 200 mm az évi csapadék. Itt, továbbá a Júdai hegység száraz K-i oldalán, a Jordán völgyének bizonyos részein, Transzjordánia sivatag felé eső területein folyt az a fajta állattartás, mely télen kimerészkedik a félsivatagos területre, kihasználva a kevés csapadék és az oázisok adta gyér lehetőségeket, majd a száraz évszakban behúzódik - aratás után - a megművelt területekre, ott talál itatási lehetőséget és a tarlókon legelőt. Folyt természetesen másfajta kisállattartás is a hegyvidékek gazdagabb legelőin. (Ld. még ÁLLATOK; MEZŐGAZDASÁG)
7. Az emberi életlehetőségek vizsgálatánál nem szabad Palesztina mai képéből kiindulnunk. Az erdőket kiirtották (megkezdték ezt az izráeliták, de maradt is - vö. Józs 17,15.18; 2Kir 2,24), megváltoztatva ezzel a talaj vízháztartását és a mikroklímát; a mocsarakat lecsapolták, ma viruló mezőgazdaság folyik hajdani lakatlan területeken (pl. SÁRON); a modern útépítés közelinek mutat olyan helyeket, amelyek között alig volt érintkezés.
Palesztina felülete rendkívül tagozott. A TÁBÓR hegyének tengerszint feletti magassága 588 m, de a Jordán partjáról ez mintegy 300 m-rel több. Jezréel síksága (100-150 m) a Jordántól 400-450 m magas fennsíknak számít. A Jeruzsálem-Jerikó távolság nincs 30 km, de közben 1300 m-es szintkülönbséget kell legyőzni, és az út jó részét a Júda pusztája határolja. A térképre tekintve azt látjuk, hogy a filiszteus alföldről a Sefélá dombjain át fokozatosan emelkedik a szint a Júda hegyeire, a valóságban a Sefélán csak ösvény vezetett, út nem. A part felől nézve a Negeb szelíd dombvidék, a Holt-tenger árkának folytatását képező Araba völgyből vad hegyvidék (az Araba völgy csak lassan éri el a tengerszint magasságát).
Az izráeliták nemcsak azért nem váltak hajós néppé, mert partszakaszukon nincs megfelelő kikötő. Nem is jutottak le a tengerpartra, inkább csak távolról szemlélhették. Az egyetlen lakható partszakasz a filiszteusoké volt, Sárón síksága az ókorban gyakorlatilag lakhatatlan volt, Akko síkságára pedig az esős évszakban nehéz volt kijutni a Kísón völgyén át.
Hasonló a helyzet a csapadékmegoszlással. Bétel 16 km Jeruzsálemtől, 90 m-rel magasabban fekszik, a csapadék itt bőségesebb és állandóbb. Különbség van Jeruzsálem Ny-i és K-i fele között, a várostól néhány km-re már a Júda sivataga kezdődik.
A földrajzi adottságok is hozzájárultak, hogy a területen olyan nehezen jött létre politikai egység. Jellegzetes államforma a városállamok rendszere az izráelita honfoglalás előtt, ami még sokáig tovább élt a honfoglalók közé ékelődve. A bírák harcaiban viszonylag kis terület lakossága vett részt egy-egy bíró oldalán. Ezek közül a legnagyobb összefogás Debora-Bárák küzdelmében lett meg, de ez sem mozgatta meg - távolról sem - a tizenkét törzset. Dávid birodalomalapítása szinte törvényszerűen volt rövid életű. A gerillahadviselésre kitűnő volt a terep, ezek végig is kísérték Izráel egész történetét, egészen a végső bukásig.
8. A közlekedési útvonalak kialakulása is a földrajzi viszonyok szerint történt. Egyiptom felől jött a »tenger útja« (Ézs 8,23), mely Gáza, Askelon, Asdód érintésével a tengerparton halad É felé, amíg el nem éri a járhatatlan Sáront. Itt elhagyva a tengerpartot, azzal párhuzamosan a hegyek lábánál halad tovább É-nak, amíg el nem éri a Karmelt a Samáriai hegyvidékkel összekötő hegyvonulatot. Ezen több hágó is átvezet, a legfontosabbon át Megiddónál éri el az út Jezréel síkságát. Innen ÉNy-nak halad tovább, a Tábórt ÉK-ről megkerülve a Genezáret-tó közelében halad tovább Hácór felé, a Hule tó alatt keresztezi a Jordánt és halad tovább Damaszkusz felé, innen Palmírán át lehet elérni Mezopotámiát.
Jezréel (Esdrelon) síkságáról természetesen többfelé is el lehet jutni. A Kísón völgyén át vezet a nemzetközi út leágazása a tengerpartra, azon É-ra a föníciai városokhoz. K-re a Jordán völgyébe lehet lejutni, D-re indul a Samáriai és Júdai hegyvidék vízválasztóján végigfutó út, mely Sikem, Siló, Jeruzsálem, Hebrón érintésével Beérsebáig vezet.
A tenger útjáról nem lehet megközelíteni Júda hegyvidékét, a Sefélá sziklás területe ezt megakadályozza. Innen érthető, hogy a filiszteus nyomás É-abbra érte az izráelitákat. Gázából Beérsebán keresztül halad egy út a Negeben keresztül DK-nek, amely Petra környékén éri el a Király útját. Olyan út, amelyen erősebb csapategységek is haladni tudtak, csak az Ajjálón völgyén és Béthoron hágóján át Bételnél és Ajnál érte el a vízválasztón haladó utat, ezen át É felől lehetett Jeruzsálemet fenyegetni (vö. Ézs 10,28-32). Kicsit É-abbra Áféktől Sikemig lehetett följutni a gerincre.
A másik nagy nemzetközi út a Király útja. Ez Ecjón-Geber (Elát) kikötőjétől indul. D-ről beletorkollik az Arab-félsziget felől jövő karavánút. Folyamatosan É felé tartva Edóm, Móáb, Transzjordánia területén áthaladva éri el Damaszkuszt. A Holt-tengertől és a Jordántól akkora távolságra húzódik, hogy ne kelljen nagyon mélyre ereszkednie az Arnón, Jabbók és Jarmuk völgyébe. Vele párhuzamosan, a sivatag szélén haladt egy karavánút, amely szinte minden várost elkerülve érte el Damaszkuszt, mindössze Rabbánál és Rámót Gileádnál találkozott a Király útjával. Ecjón-Gebertől az Arabá völgyön (vádin) keresztül is ment egy út É-nak, amelyről aztán vagy a Petra-Beérseba úton lehetett továbbhaladni, vagy vállalva a szintkülönbséggel járó nehézségeket, É-nak haladva a Holt-tenger D-i végződéséhez lehetett érni és innen kapaszkodni föl Hebrónhoz.
Az ókori Közel-K területeit Egyiptommal és az Arab félszigettel összekötő szinte valamennyi szárazföldi út Palesztinán vezetett át (Ecjón-Gebertől még a Sínai-félszigeten átvezető két karavánúton lehetett Egyiptomba jutni, ugyancsak karavánúton közvetlenül is el lehetett érni az Arab-félszigetről Mezopotámiát). Ennek a helyzetnek a hasznát csak akkor élvezhette, amikor erős volt. A királyoknak Edóm leigázására törekvő kísérletei elsősorban az utak ellenőrzésének szándékával magyarázhatók.
9. A városok keletkezését Palesztinában az általános tényezőkön kívül egyebek is befolyásolták, elsősorban az »élő víz«, vagyis állandó jellegű forrás megléte. Hóesésből táplálkozó, megbízható vízhozamú folyója mindössze a Jordán, ennek völgye azonban nem alkalmas város kialakulására. A forrást ostrom idején is el kellett érni, ennek érdekében meglepő mérnöki teljesítményekre voltak képesek már a kánaániták, aknák, alagutak kiépítésével.
Kr. e. 1300 táján találták föl azt a vízzáró vakolatot, amely lehetővé tette, hogy a ciszternákból ne szökjék meg a víz. Ez jelentős mértékben segített a vízgazdálkodásban. Hozzá kell vennünk az ókori ember nagyobb igénytelenségét, így értjük meg, hogy olyan helyen is alakultak erődített helyek, ahol a csapadéktérkép alapján ezt elképzelhetetlennek tartanók, pl. Júda pusztájában vagy a Negeben. Ezeket elsősorban katonai meggondolásból létesítették váratlan támadások megakadályozására, vagy utak biztosítására. Közülük többet rendkívül szellemesen megoldott csatornahálózattal vettek körül, amely a legcsekélyebb csapadékot is összegyűjtötte és a ciszternába továbbította.
Az ókori ember állandó veszélyben élt. Elég volt egy ambiciózus vezető a szomszédságban ahhoz, hogy »háború« törjön ki (vö. AMARNA- LEVELEK, Bír 9). Ezért - bár voltak ugyan kerítetlen helyek - a legtöbb település fallal körülkerített város volt. Ezeknek alapterülete rendkívül kicsi, a jelentősebbek sem nagyobbak néhány hektárnál. Átlagos város esetében egy kapu vezetett át a falon, ezen át mentek a földjükre dolgozni a város lakói, s tértek haza este. Itt ültek a város vénei, akik így mindenkivel találkoztak, és eligazították az ügyes-bajos dolgokat.
10. Palesztina egységes területté tulajdonképpen attól kezdve vált, hogy a Perzsa Birodalom része lett. Nagy Sándor hódítása után itt is megindul a hellénizálódás, g.-ök vándorolnak be a területre. Egyiptom és Szíria közti helyéből már csak hátrányok származnak rá nézve, mert a két nagyhatalom versengésének tárgyává és részben hadszíntérré változik. A Makkabeusok szabadságharca után is állandó csatározás színhelye, egy-egy erős uralkodónak (utoljára Nagy Heródesnek) sikerül egész területét uralma alatt egyesíteni, aztán újra kisebb politikai egységekre bomlik, de Kr. e. 63-tól az egész terület Róma fennhatósága alatt áll, tőlük függ, kinek mekkora hatalma van a terület fölött, az átmenő utak haszna már régen nem az izráelitáké (ld. INTERTESTAMENTÁLIS KOR).
Fontosabb területi egységek az ÚSZ idején: a) Galilea. b) Samária. c) Júdea. Ez Ciszjordánia, a Jordánon inneni terület.
d) Dekapolisz, más néven Tízváros. A Genezáret-tótól, ill. a Jordántól K-re eső terület, egy helyen nyúlik át a Jordántól Ny-ra, az Esdrelon síkságáról a Jordán völgyébe vezető természetes kapuig, ahol az ÓSZ-i Bétsán feküdt. Eredetileg tíz város laza szövetsége, amelyet g. bevándorlók alapítottak, ill. hellénizáltak. Igazgatásuk, intézményeik, kultúrájuk, vallásuk, építkezésük hellénista volt, bár nyilván az eredeti lakosság maradványai is ott éltek. Az eredeti tíz város: Szkitopolis (ez volt Bétsán), Pella, Dion, Gerasa, Filadelfia, Gadara, Rafana, Kanata, Hippos, Damaszkusz. Később számuk tizennyolcra bővült. Szkitopolis a Transzjordániába átvezető három út csomópontjában feküdt, a többi város ezen utak mentén vagy közelében. Nem tudjuk, pontosan mekkora terület tartozott egy-egy városhoz, azt sem, hogyan szabályozták egymáshoz való viszonyukat. Kultúrájuk nem lebecsülendő, sem a ránk maradt romok, sem az irodalmi emlékek alapján ítélve.
e) Perea. »Júdea Jordánon túli vidéke« (Mt 19,1; vö. Mk 10,1), vagyis Transzjordánia D-i része, de annak nem teljes szélességében, mert K-en még egy része a Dekapolis D-i nyúlványát képezte.
11. Palesztina tudományos kutatása 1838-ban kezdődött, amikor Edward Robinson lóháton bejárta, számon vette a romokat, az egykori városok minden látható emlékét. Segítőtársa (Eli Smith) kitűnően tudott arabul. Segítségével följegyezte a helységneveket és a rájuk vonatkozó összes hagyományt. Ezek alapján egy sereg B-i helyet azonosított, többnyire máig helytállóan. Több szakszerűtlenül végzett kísérlet után 1890-ben kezdődött Palesztina régészete, amikor W. M. Flinders Petrie Egyiptomból idehelyezte át működése színhelyét. Három elévülhetetlen érdeme van:
a) Fölfedezte, hogy az országban mindenütt látható tell-ek nem természetes felszíni alakulatok, hanem egykori városok maradványai. Ezek történelmük során sokszor elpusztultak, a romok elegyengetése után újra felépítették őket a régi helyen, így nőttek ezek a mesterséges dombok egyre magasabbra, míg aztán egyszer már nem építették őket újjá, és maradt a jellegzetes alakú domb.
b) Ezzel kapcsolatban kidolgozta a sztratigráfia módszerét. Legfölül találhatók az utoljára elpusztult város alapjai. Ezek gondos átvizsgálása, a leletek begyűjtése után alatta meg lehet találni az előző város maradványait, így rétegről rétegre visszafelé haladunk az időben. A valóságban persze ez bonyolultabb, mert pl. egy gödör kiásása valamikor az ókorban megkeverhette a különböző rétegekhez tartozó leleteket, vagy nem mindig építették újjá teljes terjedelmében a várost, a tell egyik pontján más rétegeket kapunk, mint a másikon - ez azonban további finomítás kérdése, a módszer lényege hasznos.
c) A cserép-tipológia kidolgozása. Fölfedezte, hogy azonos réteghez (korhoz) azonos típusú cserépedények maradványai társulnak. A cserépedények típusából következtetni lehet a korra. Ha valahol egy típust sikerült datálni, akkor egy másik helyen talált azonos típus azonos korú. Így az ismert típusú cserép segítségével meghatározhatjuk annak a rétegnek a korát, amelyben megtalálták. Ezt a módszert is a végtelenségig finomították azóta, pl. a cserépedény laboratóriumi vizsgálata elárulja, honnan származik az alapanyaga, milyen technikával készült az edény, ebből tovább következtetnek arra, helyben készült-e, vagy máshonnan hozták, a látszólag azonos típusúak valóban egykorúak-e - a módszer lényegét a mai napig alkalmazzák.
R. A. S. Macalister 1902-1909 között Gézerben még nem ezzel a módszerrel ásatott, G. A. Reisner és C. S. Fischer 1908-1910-ben Samáriában továbbfejlesztették a módszert, majd W. F. Albright alkalmazta mintaszerűen (1926-32), a második világháború után Kathleen M. Kanyon a legmagasabb fokra emelte (Jeruzsálem, Jerikó). A kiásott terület egyre kisebb, az ásatás egyre drágább, a rétegek megfigyelése hihetetlenül pontos.
A régészek legújabb - főleg izráeli - nemzedéke kritizálja a módszert. Nagyobb felület feltárásánál több tárgyat kapunk, kevesebb az esetlegesség a leletekben, kevésbé vagyunk kitéve az ebből fakadó téves következtetéseknek.
Közben a kutatók azt is fölismerték, hogy az évezredek esemény-tömegéből a B csak szűk válogatást közöl. Egy pusztulás nyomait nem lehet feltétlenül azonosítani egy B-ban leírt pusztítással, hisz ugyanazt a helyet tíz évvel korábban vagy húsz évvel később szintén elpusztíthatták, amit a B nem jegyzett föl. Sem a sztratigráfia, sem a tipológia nem tud évre pontosan meghatározni egy réteget, ha nincs írásos lelet, amit ráadásul még pontosan datáltak is. Ez azonban nem is a legfontosabb. A régészet hozzásegít a kultúra, a fejlődés megismeréséhez. Ha pedig a B-i városok jelentős részét a térképre tudjuk rajzolni megközelítő pontossággal, akkor már sokkal jobban látjuk az öszszefüggéseket.
Palesztina kutatásához természetesen közvetve hozzájárul a környező országok múltjának a kutatása is.
CP
