Pogánykeresztyén
Pogánykeresztyén Az ÚSZ-i szakirodalom terminusa a nem-zsidókból, azaz »pogányokból« (g. ethné) Krisztus követőivé lett keresztyének jelölésére.
Jézus földi élete során, tanításával és magatartásával semmissé tette a zsidó nép gondolkodásában mélyen gyökerező »választott nép - pogányok« üdvtörténeti ellentétet. A nemzsidókkal azonosnak tekintett samaritánusok is részesei lehetnek az Isten országának (Lk 10,30kk; 17,11kk). Sőt azok, akik Isten országa fiainak tartják magukat (ti. a zsidók), kizárhatják magukat ebből az országból és Isten más népek fiainak engedi meg, hogy asztalhoz telepedjenek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal (Mt 8,11 par).
Ennek ellenére csak fokozatosan tudatosult az első zsidó(keresztyének) gondolkodásában, hogy az üdvösség nem csupán a zsidóké, hanem a pogányoké is. Első ízben az István vértanúhalála után bekövetkezett keresztyénüldözés menekültjeiről olvassuk, hogy ők kezdték meg hirdetni a Jézus Krisztust a »görögöknek« (azaz a »pogányoknak«) is. Így alakultak ki hamarosan a palesztinai-föníciai tengerparti városokban és Antiókhiában az első keresztyén gyülekezetek, amelyekben pogányokból lett keresztyének is voltak (vö. ApCsel 11,19kk). Az ApCsel leírása szerint az első pogánykeresztyén Kornéliusz százados (ApCsel 10) és az etióp királynő kincstárnoka volt (ApCsel 8,26kk).
Görög területeken különösen az Antiókhiából kiinduló páli misszió nyomán alakultak vegyes összetételű gyülekezetek. Pál magát a »pogányok apostolának« tekintette, mert meggyőződése szerint Istennek a Jézus Krisztusban végbevitt megbékéltetése a pogányoknak is szól, sőt, elsősorban nekik (Róm 1,14k). Mindemellett Pál teológiájában mindvégig megmaradt Izráel üdvtörténeti értelemben vett elsőbbsége (Róm 1,16). Az Ábrahámnak adott áldás (1Móz 12,3b) Jézus Krisztusban beteljesedve jut el zsidóhoz és nem zsidóhoz egyaránt. S bár Pál alkalmanként (pl. 1Thessz 4,5) úgy emlegeti a pogányokat, mint akik nem ismerik Istent (ÓSZ-i szóhasználat, vö. Jer 10,25), lényeges azonban, hogy a zsidók és pogányok közötti ősi különbségtétel megszűnik nála, mert az ellentét a Krisztus keresztje által egy magasabbrendű egységbe, a hívők közösségébe nemesül.
A zsidókból és nem-zsidókból alakult keresztyén gyülekezetek hétköznapi együttélése nem volt problémamentes. Fokozta a feszültséget a jeruzsálemi júdaista csoportok tevékenysége, akik a pogánykeresztyénektől is megkövetelték a körülmetélkedést és a mózesi törvények megtartását (2Kor 11,5; Gal 2,4; Fil 3,2). Csak a Kr. u. 48 tájékán tartott, ún. apostoli zsinat ismerte el a pogánykeresztyéneknek azt a jogát, hogy az ÓSZ-i törvények ne legyenek rájuk nézve kötelező erejűek (ApCsel 15; Gal 2,7). A zsidó- és pogánykeresztyénekből álló gyülekezetekben az együttélés szabályait az apostoli dekrétum fogalmazta meg (ApCsel 15,20). Pál apostolnak a Péterrel folytatott antiókhiai vitája azonban mutatja (Gal 2,11kk), hogy az együttélés a zsinat után sem volt egészen zavartalan. Pál ennek ellenére sikeresen folytatta missziói munkáját. Nagy missziói centrumokat alakított ki (Thesszalonika, Korinthus, Efezus), ahonnan munkatársaival (Szilász, Timóteus, Titusz) missziói utakra indult (ApCsel 15,36-21,14). Végső célja Hispánia volt, amelyet Rómán keresztül kívánt elérni (Róm 15,24).
Pál apostol mellett a pogánymisszióban tevékenykedett többek között Barnabás és Apollós is.
A zsidó háború (Kr. u. 66-70) kirobbanása, majd leverése erősen visszaszorította a zsidókeresztyénséget, és így a pogánykeresztyénség hamarosan túlsúlyra jutott. Ettől kezdődően a keresztyénség története messzemenően a pogánykeresztyénség történetével volt azonos. Jeruzsálem lerombolása után új, pogánykeresztyén központok alakultak ki.
Ezután az ősi »zsidók és pogányok« kérdéskör más formában vetődik fel: milyen legyen a viszony Isten új népe és az el nem ért vagy meg nem tért pogányok között. Az ÚSZ is felmutat már bizonyos tendenciákat: a pogányok között is vannak olyanok, akik az utolsó ítéletkor bemehetnek majd az Isten országába (Mt 25,34). De vannak olyan tendenciák is, amelyek a kiválasztott hívők és a kívülállók (ethné) közötti éles határvonal meghúzásának irányába mutatnak (1Kor 1,22; 1Pt 2,9kk; 3Jn 7).
VG
