Próféta, prófétál

Teljes szövegű keresés

Próféta, prófétál 1. Istentől kapott kijelentés továbbadója, ill. a kijelentés továbbadása. A h. nábí' és a működésére vonatkozó nábá' ige etimológiailag megfejtetlen. A korai időkre vonatkozóan az eksztatikus mozzanatot hangsúlyozza. Izráel vénei a Lélek elnyerése után »prófétálnak« (4Móz 11,25-27). Ugyancsak eksztatikus állapotban van az a prófétai csapat, melybe belekeveredve maga Saul is révületbe esik (1Sám 10,5k.10kk), ill. nemcsak ő, hanem kiküldöttei is (1Sám 19,18kk). Ezt az állapotot - az eredetiben mindenütt nábá' - mindenütt a Lélek munkájának tulajdonítja a szöveg (10,6; 10,10; 19,20.23), de kapcsolatba hozza a zenével is (10,5; vö. 2Kir 3,15). Ezt a szót alkalmazza a gonosz révület esetén is, amikor kiváltója Istentől küldött gonosz lélek (1Sám 18,10k), és a Baal próféták eksztázisára is, amit tánccal, kiáltozással, önmaguk megsebesítésével gerjesztenek fel (1Kir 18-26-29). Persze ez a révület a »látható« oldal, megtörténik közben az üzenetközlés is, amit ugyanezzel a szóval jelöl (1Kir 22,10.12). Sokkal később, Péter pünkösdi beszédében a Jóel 3,1-et, ahol a Lélek általi prófétálásról van szó, kapcsolatba hozza a tanítványok nyelveken szólásával (ApCsel 2,16kk; vö. 19,6).
A g. prophetes az, aki valamit nyilvánosan hírül ad, kihirdet, a pro prepozíció és a phemi »beszélni« ige az alapja. A profán g.-ben már korán az isteni akarat közlőjére vonatkozik, aki vagy misztikus kijelentés, vagy jelek magyarázata alapján jut az isteni akarat tudásának birtokába. A belőle képzett propheteuo ige másodlagos képzés, jelentése: prófétának, hirdetőnek lenni, prófétai tisztséget gyakorolni.
Az ÓSZ egyéb helyein mind a főnévi, mind az igei forma az üzenetközlésre vonatkozik, a révületről nincs szó. Ez a mellékjelentés azonban utalás arra, hogy a próféta nem a magáét mondja, hanem természetfölötti úton nyert közlést. Nyilván ugyanerre vonatkozik a látó ró'eh szó (1Sám 9,9.11.18k; Ézs 30,10) és a látnok hózeh (2Sám 24,11; Ézs 29,10): a próféta olyasmit lát, amit közönséges érzékeléssel nem lehet felfogni. Ezért került a prófétai könyvek címiratába a látomás házón (ld. VÍZIÓ). Ezt hangsúlyozza az »Isten embere« megnevezés is (1Sám 9,6-10; 1Kir 17,18.24; 2Kir 1,9-13), bár feltűnő, hogy a prófétai csapat tagjai vezetőjüket nevezik így (2Kir 4,40.42). Több ízben névtelen próféta jelölése (1Sám 2,27; 1Kir 13,1). Mánóah és felesége így nevezi Isten küldöttét, akinek természetfölöttisége később derül ki (Bír 13,6.8.18-20).
2. Prófétákat ismert a B-án kívüli világ is. A B-i próféta feladata az ÚR aktuális akaratának meghirdetése. Ez történhet úgy, hogy egy új helyzetben hirdet olyat, ami az eddigiekből következik, de a nép nem ismeri föl, hogyan kell alkalmazni az eddigi kijelentést az új helyzetben (ilyen pl. a próféták szociális tanítása). Történhet úgy, hogy a nép nem veszi tekintetbe Isten kijelentését, a próféta int, fedd, bűnbánatra szólít és ítéletet hirdet. Végül konkrét helyzetekben megmondja Isten akaratát.
Döntő, hogy nem a saját véleményét hangoztatja, ez különbözteti meg a hamis prófétától. A törvény halálbüntetést ír elő arra a prófétára, aki idegen istenekhez csábítja a népet, akkor is, ha jelekkel és csodákkal igazolja mondanivalóját (5Móz 13,2-6), és arra is, aki Jahve nevében szól anélkül, hogy valóban Isten parancsolta volna neki (5Móz 18,20). Jeremiás is harcol ellenük (14,13-16; 23,9kk stb.). A prófétai révület a természetfölötti eredet felé mutatott, de hamis próféták mesterséges eszközökkel is elő tudták állítani, ezért később már nem emlegetik. A legitimációt inkább a prófétai elhivatással igazolják (Ézs 6; Jer 1; Ez 1-3; Ám 3,3-8), vagy a látomások leírásával.
Egy hasonlatból visszakövetkeztetve értjük meg legvilágosabban az ÓSZ felfogását a prófétaság lényegéről (2Móz 4,14-16). Mózes arra hivatkozik, hogy ő nehezen beszél. Isten ekkor azt mondja neki, hogy Áron lesz a szószólója. Mózes adja a szájába a szavakat, tehát megmondja neki, mit kell mondania, ő pedig Mózes helyett beszél a néppel. »Te leszel számára »isten«, ő lesz a te szád!« Vagyis úgy, mint ahogy Isten megmondja a prófétának, mit kell mondania, az pedig Isten szájaként tovább mondja a népnek, úgy Mózes mondta Áronnak, Áron pedig a népnek (2Móz 7,1).
Izráel első számú prófétája, a következő próféták eszménye és mércéje MÓZES. Isten adta igéit a szájába, ő pedig elmondott mindent, amit Isten parancsolt (5Móz 18,15-19). Isten hívta el (2Móz 3k), és szemtől szemben beszélt vele (4Móz 12,6-8; 5Móz 34,10). Mózes szolgálata is a korábbiakból fakad, Istennek az ősatyákkal kötött szövetségéből (2Móz 3,6.15), ígéreteiből. A Sínai-szövetség, a törvény, az istentisztelet rendje a korábbiak megvalósulása, de újabb lépés. Ehhez kell Mózes, akinek az Úr megmondja akaratát, ő pedig közli a néppel. A későbbi törvénymagyarázók, vagy a kultusz tisztaságának az őrei már az írásba foglalt törvényből indultak ki, azt alkalmazták, azok tehát nem próféták.
Próféta volt Mózes abban az értelemben is, hogy a kijelentés alapján intette, feddette a népet, abban is, hogy kétes esetekben konkrét eligazítást kértek és kaptak általa az Úrtól.
Isten a prófétát megszólítja, közli vele akaratát. Ebben az értelemben Ábrahámra is érvényes ez az elnevezés (1Móz 20,7). Összekapcsolja ezt a közbenjáró szolgálattal, amit végzett Mózes is (2Móz 18,19; 32,30kk; 5Móz 9,18kk), vagy később Jeremiás (Jer 7,16; 11,14).
Áron a fenti értelemben a »próféta prófétája« volt (2Móz 7,1). MIRJÁM talán ihletett énekéért kapta ezt a címet (2Móz 15,20), talán egyéb - fel nem jegyzett - tevékenységéért.
3. A h. KÁNON egyik érdekessége, hogy a történeti könyveket »korai próféták« címmel illeti (Józs, Bír, 1-2Sám, 1-2Kir). Ennek magyarázata, hogy Izráel TÖRTENETÍRÁSa nem az események szenvtelen összegezése, hanem válogatás, csoportosítás. A történelemben Isten munkáját mutatja föl, feleletet keres a nép sorsára, keresi annak okát, hogyan torkollhatott a történelem a fogság tragédiájába. A történelemnek ezzel a megfogalmazásával a B kijelentést közöl, a szentírók az olvasóhoz szólnak, ezzel prófétai szolgálatot végeznek. A történelmen át Isten üzenetét közvetítik.
4. Izráel történetének első részében a próféták csoportosan működtek. Ilyen csoporttal találkozik Saul (1Sám 10; 19,18-24). Ilyenek működtek Illés idejében, akiket Jezábel öldökölt (1Kir 18,13), Baal prófétái is négyszázötvenen voltak együtt (18,22). »Próféták fiai« (hebraizmus) az ilyen csoport tagjainak a neve, nem egészen pontos fordítás a »prófétatanítvány« (1Kir 20,35). Négyszázan prófétálnak Izráel királya előtt (1Kir 22,6.22).
ELIZEUS körül is ilyen csoporttal találkozunk (2Kir 2-6). Nem világos, hogy vezetőjük volt-e Elizeus, vagy tőlük független, de általuk tisztelt és időnként rajtuk segítő önálló nagyság. Az biztos, hogy szoros és szíves kapcsolatban állt velük.
Illés mennybemenetelének történetében három központ nevével találkozunk: Gilgál, Bétel, Jerikó (2Kir 2,1.3.5). A jerikóiak ötvenfős különítménye keresi Illést (2,16), számuk tehát nem lehetett csekély. Néhány mozzanat közösségi életformára mutat (2Kir 4,38; 6,1), az utóbbi arra is utal, hogy Elizeussal laktak. Ugyanakkor értesülünk az egyiknek saját házáról és családjáról (2Kir 4,1kk). Története szegénységükre is rámutat (vö. 6,5: kölcsönfejsze!).
E néhány fejezetből viszonylag keveset tudhatunk meg jelentőségükről. Három dolog biztosnak látszik Izráel történetében végrehajtott feladataikról: a) Sokat tettek a jahvizmus tisztaságáért, ellensúlyozták a Baal próféták hivatalosan támogatott csoportját. b) Aktívan beleszóltak a politikába (1Kir 20,42; 2Kir 9,1-12). E két ok magyarázza, miért üldözte őket olyan dühödten Jezábel. c) Talán szociális mondanivalójuk is volt környezetük számára. Mindenesetre egyfajta társadalomkívüliségben éltek. Erre utal a főtisztek megjegyzése is (2Kir 9,11), miközben kétségtelenül hatásuk is megvolt.
5. A próféta legszentebb feladata az Úr szavának közvetítése. Ez időnként megkérdezés alapján történik, hozzájuk fordulnak, hogy az Urat megkérdezzék (1Sám 28,6; 1Kir 14,1kk; 22,5; 2Kir 3,11; 19,1kk; 22,13). Gyakran azonban kéretlenül történik, nem is fogadják mindig szívesen (1Sám 15; 1Kir 20,35kk; 21,17kk stb.).
A próféták társadalmi felelőssége kezdettől fogva figyelemmel kísérhető. Már DEBÓRA (2) történelemformáló tényező, ráadásul bíró is volt (Bír 4,5). Dávid udvarában GÁD (3) és NÁTÁN működik, AHIJJÁ megjövendöli (és ezzel előmozdítja) Jeroboám trónra léptét, majd később ugyanő elvettetését (1Kir 11,29kk; 14,1kk), egy ismeretlen tiltakozik a bételi oltár ellen (13,1kk), Jéhú Baasá király méltatlanságáról kap kijelentést - nyilván tovább is adta (1Kir 16,1-4), az ún. írópróféták ilyen működése közismert (ld. PRÓFÉCIA).
Ennek alapján tévedés pap-próféta ellentétről beszélni. A próféták mindenütt hallatták szavukat, ahol valami ellentétben állt Isten akaratával. Ha kellett, a királyok ellen, ha kellett, a hamis próféták ellen (1Kir 22,22; Ézs 3,2; 9,14; 28,7; 29,10; Jer 5,31; 6,13; 8,10; 14,13k; 23,14k; 27,9k.14-18; 28; Mik 3,5-7). Közben szólnak a kiüresedett kultuszról és a rossz papokról is.
Nehéz meghúzni a határvonalat az igaz és hamis próféták között. Sokan ez utóbbiakat a csoportosan prófétálókban látják, ill. azok utódaiban az 1Kir 22-ben leírtaktól kezdve. Mivel hivatásosak voltak és mivel ismerték a révület fölkeltésének technikáját, áruba is bocsátották képességeiket. Ezért is tiltakozik Ámós az ellen, hogy közéjük számítsák (1,14). Mivel ő az első írópróféta (kb. Kr. e. 760-tól), itt lenne a nagy választóvonal a lezüllött csoportok és az újat hozó nagy magányosak között. Az érvelésben sok a meggyőző elem, az igazság azonban valószínűleg bonyolultabb. Nincs elég adatunk e csoportok működéséről, későbbi életükről pedig jóformán semmi, ezért nem mondhatunk semmi biztosat.
Ugyancsak bebizonyítatlan elmélet maradt a kultuszi prófétaság létezése. Ők a kultusz bizonyos pontjain szólaltak meg; az ő biztató megszólalásukat vélik fölfedezni a panasz-zsoltárok hangulatváltásában, amikor hirtelen átcsapnak hálaadásba, dicsőítésbe. Ők lettek volna azok a hivatásosak, akik kívánság szerint prófétáltak.
Megtévesztő kifejezés az »író próféták«, vagyis mindazok, akiknek neve alatt könyv maradt fenn a kánonban. Ők is elsősorban szóban prédikáltak, az elmondottakat később foglalták írásba, vagy saját maguk (Ézs 8,16; Jer 36), vagy tanítványaik. Egy ilyen könyv összeállítása - akár a történeti könyveké - szinte maga is prófétai szolgálatnak számít.
Kr. e. 760-tól ők kísérik Izráel történetét. Az utolsó két datált próféta működése Kr. e. 520-ra esik, és a második templom megépítésével áll kapcsolatban (Hag; Zak). Ennél később keletkezett Mal, és valószínűleg Zak második fele (8-14. fejezet). Tudunk más olyan prófétáról is, aki az Úr nevében prófétált, de nem maradt fenn neve alatt könyv: Urijjá (Jer 26,20kk), több ismeretlen próféta (2Krón 24,19), vagy a prófétai szolgálatot végző pap, Zekarjá (24,20).
Az egyes próféták működéséről ld. a róluk szóló önálló címszavakat. (Ld. még PRÓFÉCIA)
A próféták hiánya csapás (1Sám 3,1; Zsolt 74,9).
6. Az ÚSZ íróinak szilárd meggyőződése, hogy a próféták szája által maga Isten szólt (Mt 1,22; 2,15; Lk 1,70; ApCsel 3,18.21). Folyamatosan idézik is őket, névvel vagy anélkül, mondanivalójuk alátámasztására és annak fölmutatására, hogy Isten ígéretei teljesedésbe mennek. A Szentlélek munkáját emeli ki a 2Pt 1,21. Érdekes gondolat, hogy a prófétákban Krisztus Lelke működött, ő szólt belőlük a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről. Ezeket maguk sem értették pontosan, keresték és kutatták, hogy milyen időre vonatkozik az a kijelentés, amelyet az ő szájuk által mondott el a Lélek. Tudták, hogy egy későbbi nemzedéknek szolgálnak az elmondottakkal (1Pt 1,10-12). Eszerint szinte öntudatlan eszközök voltak. Nyilván itt csak a Krisztusra vonatkozó, eszkhatológikus próféciákra gondol a szerző, amelyekben több volt, mint amennyit szerzőik maguk is megérthettek.
Másutt nem a szólás áll előtérben, hanem az, hogy a próféciákat írásba foglalták: »Amint megírták a próféták« (pl. Mt 2,5; Mk 1,2; Lk 18,31; Jn 1,45 és számos más helyen). Több helyütt a »törvény és a próféták« vagy a »Mózes és a próféták formula az ÓSZ-i szentírás teljességére utal (Mt 5,17; Lk 16,29.31; ApCsel 26,22).
A pro prepozíció, amely eredetileg a nyilvánosság előtt való szólásra utalt, átértelmeződik, fölveszi az »előre« értelmet: Előre meghirdették (Róm 1,2), előre megmondták (Róm 9,29; 2Pt 3,2), előre látták (ApCsel 2,31), előre tanúskodtak (1Pt 1,11). A próféták tehát azok, akik mindent előre megmondtak. Vigyázni kell azonban, nehogy önkényesen magyarázzuk szavaikat (2Pt 1,20).
Erőteljesen kiemeli az ÚSZ a prófétákat körülvevő meg nem értést, szenvedéseiket. Martíriumukban a keresztyén gyülekezet mártírjainak példái, megerősítői (Mt 5,12; 23,31.34.37; Lk 6,23; 11,47k; 13,33k; ApCsel 3,25; 7,52; Zsid 11,32-38; Jak 5,10).
7. Ahogy Krisztus megjelenése közeledik, megélénkül a Szentlélek által inspirált prófétikus tevékenység is. Zakariás imádságát prófétálásnak nevezi (Lk 1,67), a hálaadás valóban jövendölésbe megy át, a 76., 78. versben jövő időt használ. Erzsébetet és Simeont nem nevezi ugyan prófétának, de erősen kiemeli, hogy a Szentlélek által szólnak (Lk 1,41; 2,27), ami máshol a prófétai szólás jellemzője. Annát prófétanőnek nevezi (Lk 2,26). E négy személy a templommal áll kapcsolatban: Zakariás pap, Erzsébet a felesége, Simeon a templomba megy a Lélek indítására Jézust látni, Anna pedig »nem távozott a templomból« (2,37).
Keresztelő Jánost mindenki prófétának tartotta (Mt 14,5; 21,26; Mk 11,32). A jeruzsálemi vizsgálóbizottság afelől érdeklődik, hogy ő magát annak tartja-e, de kitérő választ kap (Jn 1,21.25). Itt valószínűleg többről van szó, mint János prófétaságáról, »a« prófétának tartották, valószínűleg a visszatérő Illésnek, akiről Mal 3,1.23k szól, de még inkább az 5Móz 18,15-ben megígért nagy prófétának. Ez a próféta pedig már sokkal több, mint egy a próféták sorából, a messiási kor beköszöntését jelzi. A vizsgálódó kérdés talán arra is vonatkozik, hogy nincsenek-e Jánosnak ennél magasabb, messiási igényei. Jézus kiemeli őt a próféták sorából (Mt 11,9). János nagyobb náluk.
8. Jézus mint próféta.
a) Két ÚSZ-i helyből látható, hogy a prófétákkal kapcsolatos elvárás volt, ismerjék föl a rejtett dolgokat - legalábbis a bűnt. »Látom, hogy próféta vagy«, mondja a samaritánus aszszony, amikor Jézus célzást tesz múltjára és jelenére (Jn 4,19). Simon farizeus kétségbe vonja Jézus prófétaságát, mert azt gondolja, Jézus nem tudja, hogy bűnös az a nő, aki a lábát megkeni (Lk 7,19). A folytatásban Jézus meggyőzi, hogy a nőt is, Simont is ismeri.
A béna meggyógyításának történetében fölismeri a barátok hitét, de az írástudók lelkében támadó botránkozást is (Mk 2,5.8). Hasonlóan: Mt 12,25; 22,18; Lk 6,8. Fölismeri, mi megy végbe tanítványai (Lk 6,47), a gazdag ifjú (Mk 10,21), Zákeus (Lk 19,5) és általában az emberek lelkében (Jn 2 24k).
b) Döntő pillanatokban az ÓSZ-i próféták mondtak rövid távú jövendölést, hogy ezzel jelet adjanak szavaik hiteléről (pl. 1Sám 10,2kk; 2Kir 7,1kk; Jer 28,15-17; Ám 7,16k). Jézus a halála és feltámadása körüli eseményeket jelenti be előre: halálának módját, a tanítványok szétfutását, Péter tagadását stb.
c) A PAPok, később az ÍRÁSTUDÓK feladata volt a meglévő hagyomány, a törvények alapján eligazítást adni. A próféták Istennel való közvetlen kapcsolatuk alapján szóltak. Így Jézus is (Mt 7,29; Mk 1,22.27; Lk 4,32.36). Mint azok, ő is kéretlenül hirdet ítéletet és üdvöt. Mindezek alapján hallgatói az ÓSZ-i próféták sorába helyezik (Mt 16,14; Lk 9,8.19). Máskor csak »egy prófétá«-nak nevezik (Mt 21,11.46), vagy nagy prófétának (Lk 7,16).
d) Mások felismerik benne az 5Móz 18,15 alapján várt, eszkhatológikus prófétát, »a« prófétát (Jn 6,14; 7,40). Ilyen értelemben szól róla Péter és István (ApCsel 3,22; 7,37). Ezt várták tőle az emmausi tanítványok (Lk 24,21); a Mózessel való párhuzam itt is nyilvánvaló »hatalmas volt szóban és tettben« (Lk 24,19 ; vö. ApCsel 7,22).
9. AGABOSZ próféta megjövendöli a bekövetkező éhséget (ApCsel 11,28) és Pál elfogatását (ApCsel 21,10k). Isten lelke által közli a prófétákkal a bekövetkező eseményeket (Jel 22,6). Próféták adnak iránymutatást Barnabás és Pál (ApCsel 13,1k), valamint Timóteus (1Tim 1,18; 4,14) szolgálatba állításához. A próféták titkokat ismernek (1Kor 13,2), a KIJELENTÉS által az apostolokkal együtt tudják Isten üdvözítő akaratát (Ef 3,5k). Vagyis néhány textustól eltekintve az ÚSZ prófétáinak is az a feladatuk, mint volt az ÓSZ prófétáinak: a kortársaknak közvetíteni Isten üzenetét. A próféta épít, bátorít, vigasztal (1Kor 14,3). A nyelveken szólással ellentétben érthetően beszél, ezért a legfontosabb kegyelmi ajándék (1Kor 14,1k).
Feltárja a szív titkait és megtérésre juttat (1Kor 14,24k). A felsorolásokban rögtön az apostol után következik (1Kor 12,28k; Ef 2,20; 3,5; 4,11; Jel 18,20). Máskor a tanítóval áll együtt (ApCsel 13,1; Róm 12,6k; 1Kor 12,28k; Ef 4,11). A döntő kijelentés Krisztusban megtörtént, a prófécia az igehirdetés egyik formája lett, ami a keresztyén gyülekezeten belül kritizálható, ha másik kap kinyilatkoztatást, az elsőnek el kell hallgatnia, engedelmeskedni kell a másik prófétának (1Kor 14,29-33).
CP

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages