Szép
Szép A fogalommal kapcsolatban a B eredeti nyelveiben több szó is van, amiket a különböző fordítások különböző szinonimákkal adnak vissza. Az ízlés koronként változik, föltehető, hogy a B-i emberek némileg mást tartottak szépnek mint mi; hasonlataik is olykor meghökkentően hatnak: a haj kecskenyáj, a fogsor megnyírt juhnyáj (Énekek 4,1 k), »orrod, mint a Libánon tornya« (Énekek 7,5). Mindent összevéve azonban nyilvánvaló, hogy a szépet értékelték, mögötte Isten áldását érezték, mert Isten választott embereivel vagy helyeivel kapcsolatban siettek kiemelni. Az is nyilvánvaló, hogy érezték a vele járó kísértést is. Esztétikai utalás nem maradt ránk.
Szép termete és szép arca volt Józsefnek, urának felesége szemet is vetett rá (1Móz 39,6k). Szép volt Saul, Sámuel Isten különleges ajándékaként mutat rá arra a tényre, hogy ilyen királyt adott népének (1Sám 9,2; 10,24). Szép volt Dávid (1Sám 16,12), mindkét szerencsétlen sorsú fia, Absolon és Adónijjá (2Sám 14,25; 1Kir 1,6). Szépsége folytán kerül Dániel a királyi udvarba, szépsége a böjtös koszt ellenére fokozódik (Dán 1,4.15). Szép csecsemő volt Mózes (2Móz 2,2).
Hallunk az ősanyák szépségéről (Sára: 1Móz 12,11.14; Rebeka: 24,16; 26,7). Ráhel szép arcú és szép termetű volt, ellentétben Leával (1Móz 29,17). Szépek Dávid feleségei közül: Abigail, aki okos is (1Sám 25,3), Betsabé, aki kísértésbe viszi (2Sám 11,2), öregkori ápolójánál is föltétel, hogy szép legyen (1Kir 1,3k). Hallunk Támár nevű lánya és unokája szépségéről (2Sám 13,1; 14,27). Esztert szépsége juttatja a királyi udvarba (Eszt 1,11; vö. 2,7), ahol aztán népének megmentője lett.
A szépséget piperével is segítették, de önmagában nem ér semmit (Péld 11,22; Ézs 3,16-26; Jer 4,30; Ez 16,9-15; 23,40). A férfi és nő kapcsolatában szerepet játszó szépségről szól a Zsolt 45 és Énekek.
Fogékonyak voltak a szép hangra (Ez 33,22). Tudták azt, hogy a különböző életkoroknak más-más a szépsége (Péld 20,29). Törekedtek a szép ruhára a kultuszban és a magánéletben is (1Móz 37,3; 41,42; 2Móz 28,2.40; Józs 7,21; Eszt 8,15). A színek, a hímzés a szépség eszközei voltak (2Móz 26,36; Bír 5,30; Ez 16,16- 18; 26,16), másrészt a tiszta fehér (Dán 7,9; Mt 17,2; Jel 7,9). A korona »ékes«, jelképes kifejezésekben a bölcsesség vagy Isten kegyelme ad ilyet a hozzá tartozóknak (Péld 4,9; Ézs 62,3; Jer 13,18). A SZENT SÁTOR és a TEMPLOM díszes volt.
Izráel népe szépnek látta országát (Zsolt 16,6; Jer 3,19). Az ÓSZ sok helyütt szól a Sion szépségéről (Zsolt 48,3k; 50,2; 93,5; Ézs 5,9; 64,10; Jer 6,2; JSir 2,15). Észreveszik más helyek szépségét is: Samária (Ézs 28,1), Egyiptom (Ez 31), Tírusz (Ez 27k).
Számos hasonlat alapja a természet szépsége: a libánoni CÉDRUS, a KARMEL dús növényzete, a különböző virágok. Jézus a gondviselésről tanítva a virágok pompájára utal (Mt 6,28-30). Mindez arra utal, hogy meglátták és értékelték a természet szépségét.
Súlyt helyeztek a belső szépségre (Péld 1,8k; 4,9), miközben óvtak a külsőleges szépség veszélyeitől (6,23-25). A végső idők igazi ékessége Isten jelenléte lesz (Ézs 4,2). Szép lesz Jeruzsálem (Ézs 52,1; 62,3), népének tagjai ragyogni fognak, mint a korona kövei (Zak 9,17). A mennyei Jeruzsálem férje számára felékesített menyasszonyként száll alá a mennyből (Jel 21,2), melynek szépségéről, aranyos, drágaköves pompájáról sok helyen beszél a könyv.
CP
