Szóbeli hagyomány
Szóbeli hagyomány Az emberiség gondolatainak, tapasztalatainak, felgyülemlett tudásának élőbeszédben történő átadása a következő nemzedékek számára. Az írásbeliség kialakulása előtt az egyetlen lehetőség, de jelentőségét amellett is megtartotta. A B-ban folyamatosan történt a szóbeli hagyomány írásba foglalása, újabb események, nagy személyiségek működése nyomán ui. újabb hagyomány keletkezett. A KÁNON kialakulása után annak magyarázása, értelmezése folyt a hagyományban. Izráel hagyományának egy részét soha nem foglalták írásba (szokásjog, orvosi, papi ismeretek), meglétükről utalásokból értesülünk.
Az ókori ember agyát még nem terhelte annyi információ és nemkívánatos hatás (zaj, mesterséges világítás) a mindennapi életben és nem kényeztette el az általános írásbeliség, így nagyobb tömegben és pontosabban volt képes megőrizni emlékezetében a hagyományt. Modern kutatások találtak népeket, melyek nagy terjedelmű költészetet őriztek minden írás nélkül pontosan, miként prózát, történelmi és vallási hagyományokat is. Ezenkívül minden korban születnek különleges tehetségek, akik az átlagosnál többet őriznek a társadalom hasznára.
A szóbeli megőrzésnek vannak határai, ezért Izráel kezdettől fogva parancsot kapott a kijelentés írásos rögzítésére (vö. ÍRÁS).
A hagyomány hordozói: A közösségek VÉNei, jogszokások, vallásos, történelmi és családi hagyományok őrei. A BÍRÓ az írott jogon kívül is Izráel bírája, ezenkívül az egész közösség életére vonatkozó dolgokban is járatos. A PAP a szertartási hagyományokon kívül orvosi és törvénymagyarázási dolgokban, a PRÓFÉTA a friss kijelentéseken túl a vallási-történelmi hagyomány értelmezésében kapta feladatát. A bölcsességet az egész nép, különösképpen pedig a karizmatikus BÖLCS férfiak és nők, a KÖLTÉSZETet maguk a költők és a nép. Néprajzi párhuzamok alapján feltételezhető még mesélők megléte.
Izráel Istenét elsősorban tetteiből, vagyis történelmi eseményekből ismerte meg. Istenről való bizonyságtétele tehát ennek a történelemnek az elmondása. Őstörténetéről szóbeli hagyomány maradt fenn. Ez természetesen nem őriz meg minden részletet. Tapasztalatokat összevon, fontosat kidomborít, így közvetíti a lényegest (lényegében ezt teszi az írásos is, csak több részlettel). Sűrít: a történelem egyes szakaszait nemzetségtáblázatban beszéli el, törzsek szétválását, összeolvadását családok (az ősök) szétválásával, összeházasodásával mondja el.
Jézus korára nagyjából kialakult az Isten addigi kijelentését tartalmazó KÁNON. Emellett új hagyomány jelentkezett: a leírtak magyarázása, értelmezése. Ez nem felelt meg mindig az írás eredeti szándékának, a HAGYOMÁNY Isten parancsának helyére lépett. Vitáiban Jézus keményen mutatott rá a ferdítésekre (Mt 15,3kk; Mt 7,5kk; Mt 12,1-12; Mk 10,1-12 par.). Önmagát a hagyomány egyedül helyes értelmezőjének, betöltőjének tartva tanít (Mt 5,22.28.32.34.39.44).
Ezzel új szóbeli hagyomány kiindulásává vált. A Jézusról szóló hagyományt gyűjtik össze (Lk 1,2k), abból válogatnak az ev-ok (Jn 20,30). Hogy nem mindent írtak le, azt jelzik az AGRAFONok is. Az apostolság fontos feltétele volt ennek a hagyománynak az ismerete (ApCsel 1,21). Jézus tanítási módja: példázatok, sokszoros ismétléssel bevésett tömör mondások (nyilván hosszabb fejtegetések összefoglalásai), alkalmas volt a pontos megjegyzésre, továbbadásra. Ezekhez a hagyományokhoz alkalmazkodnak a levelek is (1Kor 11,23; 15,3; Kol 2,8; Gal 1,14).
CP
