Szentlélek

Teljes szövegű keresés

Szentlélek
I. Isten Lelke az ÓSZ-ben
1. A lélek fogalma
A lélek fogalmát az ÓSZ-ben alapvetően a ruah szó fejezi ki. E kifejezés annak megfelelően, hogy az ÓSZ szemléletvilágától általában idegen az absztrakció, és az egyes fogalmakat történetiségükben, illetve konkrét megnyilvánulásaiban ragadja meg elsősorban, mindenekelőtt a mozgásban lévő levegőt jelenti, annak két alapvető formájában: mint szelet és mint emberi lélegzetet, leheletet. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a ruah szó minden jelentésében és jelentésárnyalatában közvetett vagy közvetlen kapcsolódásban van Istennel: a ruah, illetve az e szó által kifejezett jelenségek Istentől származnak. A szelek »Isten kamrájából« jönnek elő (Jer 10,13), ő maga a szelek szárnyán jár s azok egyszersmind az ő követei (Zsolt 104,3k), azok az ő parancsait teljesítik (Zsolt 148,8), és ítéletét végrehajtják (Jer 4,11k; Hós 4,19). Az emberi lélegzet egyszersmind életerőt is jelent, s így a ruah szó olyankor is használatos, amikor nem ismerhető fel a közvetlen összefüggés a lélegzéssel. Jelentheti a ruah az emberi indulatot, haragot (Bír 8,3; Ézs 25,4), összefüggésben van a házassági kötelékkel, illetve hűséggel (Mal 2,15). A csapás sújtotta ember lelke megfárad, »odavan« (1Kir 21,5; Zsolt 143,7; vö. Józs 5,1). A ruah szó fejezi ki az életerő, az életkedv visszatérésének, megújulásának eseményét is (Józs 5,1; Bír 15,19; 1Sám 30,12), és ez a kifejezés jelzi a Jahvéhoz való hűség »képességét« (4Móz 14,24; Jób 10,12; Zsolt 78,8). Vonatkozhat művészi képességekre (2Móz 31,2kk). A lélek útmutatása szerint tervezi meg Dávid a templomot (1Krón 28,12), és a lélek indítja a prófétát üzenete elmondására (Ez 11,5).
2. Isten Lelkének munkája
Isten Lelkének munkája mindenekelőtt a teremtésben valósul meg. Ő hív elő (és tart meg) minden létezőt a nemlétezőből. Mielőtt a kezdeti káoszból kialakulna a kozmosz, Isten Lelke »lebeg a vizek felett« (1Móz 1,2). Isten »lehellete« a teremtő, életet meghatározó erő (1Móz 2,7; Jób 27,3; 33,4; Zsolt 104,29).
Isten Lelke személytelen, tehát magát Istent reprezentáló erőként száll le az emberre és fejti ki hatását (Bír 6,34; 1Krón 12,18kk; Ézs 29,10; 32,15; Ez 39,29). A Lélek földre szállása, illetve Izráelre történő kitöltetés a végidők jele (Ézs 32,15; Jóel 3,1kk). Isten Lelke fogja az új teremtést, Izráel újjáéledését munkálni (Ez 37,1kk).
Isten Lelke az emberben emberfeletti képességeket ébreszt, illetve ilyen tevékenységet munkál. Ez a folyamat igen gyakran eksztatikus jelenségekkel van összekapcsolva (1Móz 41,8; 4Móz 27,18; Bír 3,10; 6,34; 11,29; 2Móz 31,3; 1Sám 11,16; 16,13; 18,10; 2Sám 23,2; 2Kir 2,9; Ez 3,12; 8,3; 11,1kk; Neh 9,30; Dán 6,4). Összefoglalóan azt lehet megállapítani, hogy Isten Lelke élő voltának kifejezése, jelenléte Isten jelenlétének, munkálkodásának a bizonyítéka, illetve Lelke az isteni erő és akarat közvetítője.
Mindezeken túlmenően a ruah fogalomkörébe a gonosz, illetve az ítéletet munkáló lelkek is beletartoznak. Az ÓSZ szemléletmódja szerint azonban ezek is Isten eszközei, illetve neki vannak alávetve (2Móz 28,3; Bír 9,23; 1Sám 16,14kk; 1Kir 22,21; Ézs 4,4; 19,3; 29,10; Zak 12,10).
3. Az Isten Lelkével kapcsolatos eszkhatológikus váradalom
Az íróprófétáknál Isten Lelkével kapcsolatban felismerhető egy, a végváradalmakkal kapcsolatos jól körülhatárolható mondanivaló (Ézs 32,15-20). Ézs 44,3 szerint a hamis elbizakodottság feletti ítélet azzal fejeződik be, hogy Isten a magasból kiárasztja Lelkét, amely, mint az eső, termékenységet idéz elő: az igazságét, a békéét és a biztonságét (Ézs 32,17). Ézs 11,1-8 szerint az üdvösséget az ISAI törzsökéből kihajtó vesszőszál fogja elhozni (vö. MESSIÁS), aki, mivel az Úr Lelke nyugszik rajta (2. vers), igazságos, nem látszat és hallomás után igazodó uralkodást fejt ki, és békességet teremt. Ítélete és kegyelme eszközével maga Isten munkálja, hogy az istentelen lelkület eltűnjön, megsemmisüljön, a tévelygő lelkek »észhez térjenek« (Ézs 29,24; Hós 4,12), és a megtérőket a tőle származó új Lélekkel ajándékozza meg, azt kitölti rájuk (Ez 11,19k; 18,31; 36,26k). Ez a megújulás alapvetően kollektív jellegű, és Izráel egészére vonatkozik (Ez 39,29), s mint azt Ezékiel egész próféciája kifejezésre juttatja, azt jelenti, hogy az engedetlensége miatt megítélt és elpusztult Izráel újra kegyelmet talál Istennél. Ez az üzenet megtalálható DEUTERO- és TRITO-ÉZSAIÁSnáI is. Az Úr szolgája az Ézs 11. részben leírt üdvuralmat kiterjeszti a népekre is (Ézs 42,1kk; 49,1kk). Isten kitöltött Lelke teljessé és visszavonhatatlanná teszi a SZÖVETSÉGet (Ézs 59,21; vö. Jóel 3,1kk). Ézs 63,11kk szerint ebben az eseménysorban megismétlődik az, ahogyan Isten Lelke a honfoglalás hajdanvolt üdvidejében Mózest vezette. A fogság utáni próféták ezt a váradalmat úgy fogalmazzák meg, hogy az Isten népének, Izráelnek Jeruzsálemben, a TEMPLOM körül történő újjáéledését, újraszerveződését jelenti Isten Lelke által (Hag 2,5; Zak 4,6).
II. Az Isten Lelkéről szóló tanítás az intertestamentális korban
Az intertestamentális korban a zsidóság szemlélete szerint Isten a világtól eltávolodva létezik, uralmát nem közvetlenül gyakorolja. Ebből következően megnövekszik a dologszerű rua«-szférák jelentősége, és azok megszemélyesülnek, jó és rossz lelkekké válnak. Az emberi lélek, hasonlóan az életerőhöz, az emberi lét elválaszthatatlan tartozéka. Hogy a tulajdonképpeni isteni ruah-ot a lelkeknek ettől a sokféle formájától megkülönböztesse, a palesztinai zsidóság egy bizonyos »szent lélekről« kezdett beszélni, a hellenista zsidóság pedig - különösen is FILÓN - hangsúlyozottan »isteni lélekről«. Ez utóbbi fordulat a LXX-ban is előfordul (2Móz 31,3; Jób 27,3; 33,4). Isten szent lelkéről egyébként már két másik ÓSZ-i locus is beszélt: Zsolt 51,13; Ézs 63,10. Egyik esetben sem arról van azonban szó, mintha egy önálló létezőt akarna a szöveg megnevezni, hanem csak Jahve ruah-ját határozza meg közelebbről. Az intertestamentális korban élő zsidóság felfogása szerint azonban ezzel szemben egy különálló, pontosan meghatározott személyről van szó, aki az angyalok felett áll, és dualisztikusan szembe van állítva a gonosz lélekkel. A szent lélek munkája: a bibliai iratok létrehozása, az erkölcsi normáknak az izráelitákkal való közlése (ezzel kapcsolatban helyenként felbukkan az a nézet, hogy a szent lélek az utolsó próféták óta eltávolodott Izráeltől); és a feltámadás is ennek a léleknek a munkája. Új mozzanat az ÓSZ-gel szemben ennek a kornak a szemléletében az a hangsúlyosan megfogalmazott nézet, hogy a lélek ajándékának feltétele az emberi teljesítmény, érdemszerzés. Az ÓSZ legfeljebb arról beszél, hogy engedetlensége révén az ember elveszítheti azt (Ézs 63,10; vö. 1Sám 15,10k).
III. A Szentlélek az ÚSZ tanításában
1. A pneuma fogalma
A h. ruah szónak a g. pneuma felel meg, és megállapítható, hogy a két kifejezés alapjelentésében is igen közel áll egymáshoz, amennyiben a pneuma szó eredeti jelentése is a szélre, illetve a lélegzetre vonatkozik. Ez a tény hozzájárul ahhoz is, hogy a LXX ezen a ponton igen hűségesen adja vissza a MSZ mondanivalóját. A pneuma fogalmának hosszú ÚSZ előtti története nem vezetett lényeges jelentésváltozáshoz, inkább a jelentés kiszélesedését eredményezte, és ennek következtében a szó az ÚSZ-ben széles körű jelentésárnyalatokat ölel fel. A fogalom jelentésfejlődésének korábbi szakasza tükröződik a Jn 3,8; Zsid 1,7-ben, ahol szelet jelent. Jelenti a lélek szó az Istentől származó életlelket (Jel 11,11), illetve az érzelmek és indulatok forrását (Jn 11,33). Általánosságban megállapítható, hogy a lélek kifejezés annak a felfogásnak a megfogalmazása, hogy valamilyen eseménynek, illetve emberi megnyilvánulásnak egy, a látható világon kívüli, afeletti eredete van, amely lehet isteni és istenellenes (1Kor 2,12). Mivel nem mindig egyértelmű, hogy a kettő közül melyik érvényesül, a lelkek megkülönböztetése - amit egyébként maga Isten munkál - állandó feladata a keresztyéneknek (1Kor 12,10; 1Jn 4,1).
A lélekkel kapcsolatos gondolatkör fejlődése és rendszereződése az ÚSZ-en belül csak lassan ment végbe, a Szentlélekkel kapcsolatos tanítás szisztematizálása pedig csak az ÚSZ utáni korban következett be. A tan megfogalmazódását megelőzte a Szentlélek valóságának az átélése és az erről szóló bizonyságtétel. Az ősgyülekezet magát kezdettől fogva a végidők gyülekezeteként értelmezte, és ez az önértelmezés a legszorosabban összefügg a Szentlélek kitöltetésével, ott is, ahol ez nincs kifejezetten hangsúlyozva.
2. A Szentlélek ábrázolása és körülírása
Az ÚSZ-ben előfordulnak átmeneti jellegű textusok, amelyekben még nem ismerhető fel teljesen a Szentlélekkel kapcsolatos ÚSZ-i szemlélet, vagyis nem önálló személyiségként, hanem Isten megnyilvánulásaként, körülírásaként szólnak róla (Mt 12,28; 22,43; Lk 1,15; 4,18; ApCsel 1,16). Az esetek túlnyomó többségében azonban a Szentlélek az ÚSZ-ben önálló isteni személyiségként jelenik meg. Megnevezése, illetve az Atyához és Krisztushoz való viszonyának meghatározása változatos képet mutat. Igen gyakran nincs semmiféle kiegészítés a Lélek szó mellett, ezekben az esetekben elsősorban a szövegösszefüggés mutatja, hogy valóban a Szentlélekről van szó (Mt 4,1; Róm 15,30; Ef 1,17; 6,17; Zsid 9,14; 1Jn 5,6; Jel 1,10). Ugyancsak gyakori a Szentlélek formában történő megnevezés (Lk 4,1; ApCsel 2,33; 8,17; 10,44; 13,52; Róm 14,17; Tit 3,5). A Szentlelket az Atya küldi és ő tölti ki az emberre. Ennek megfelelően gyakran olvasunk Isten Lelkéről, illetve az Atya Lelkéről (Lk 11,13; Jn 4,23; ApCsel 2,17; 1Kor 6,11; Róm 8,11; 2Kor 3,3; Fil 3,3; Jel 3,1). Ugyanakkor a Szentlélek Krisztus Lelke is (Róm 8,9; 1Kor 6,17; 2Kor 3,17; Fil 1,19; 1Pt 1,11). Hogy ezekben az esetekben valóban ugyanarról a Lélek-fogalomról van szó, azt jól illusztrálja a Róm 8,1kk, ahol Pál hosszabb tanítást közöl a Szentlélek munkájával kapcsolatban, és a viszonylag rövid, zárt egységet képező szakaszban gyakorlatilag megtalálható szinonimaként a fenti felsorolás minden eleme (kivéve a Szentlélek megnevezést). Több esetben olvasunk Lélekről (Róm 8,4.5.6.9.10 stb.). Ez a Lélek Isten Lelke (Róm 8,9.11.14) és ugyanakkor a Krisztus Lelke is (Róm 8,9).
Ebben a szakaszban is találkozunk a Szentlélek körülírásának egy másik módjával, azzal ugyanis, amely a Szentlélek munkáira, illetve tulajdonságaira utal jelzői-határozói szóösszetétel formájában. Az olyanfajta szókapcsolatokat sorolhatjuk ebbe a kategóriába, amelyek szerint a Szentlélek a megígért Lélek (Ef 1,13), az igazság Lelke (Jn 14,16; 16,13; vö. 1Jn 4,6), a kegyelem Lelke (Zsid 10,29); örökkévaló Lélek (Zsid 9,14); a kinyilatkoztatás Lelke (Ef 1,7; vö. Ef 3,5), a fiúság Lelke (Róm 8,15), az élet Lelke (Róm 8,2), a dicsőség Lelke (1Pt 3,14). Külön említést igényel a Jn által használt fordulat, amely szerint a Szentlélek pártfogó (Jn 14,26; 15,26; 16,7), illetve a másik Pártfogó (Jn 14,16; vö. 1Jn 2,1; amely Jézus Krisztust nevezi Pártfogónak). A g. parakletosz kifejezés fordítása, pontos értelmezése kapcsán több probléma merül fel. Egyfelől a parakleszisz = vigasztalás, megnyugtatás szóval való kapcsolata miatt megtalálható a »vigasztaló« formában történő jelentés-visszaadás (így fordítja a Károli B). Másfelől a parakletosz szót az ókori latin szerzők ÚSZ-i előfordulási helyein előszeretettel fordítják advocatus formában, ami a bíróság előtti képviselet terminus technicusa, megfelel a mai »ügyvéd«, »védőügyvéd« kifejezésnek. A parakletosz szó azonban, figyelembe véve azt a nem túl sok előfordulási helyet, amely az ÚSZ előtti és ÚSZ-en kívüli irodalomban fellelhető, ennél tágabb értelmű. Általában jelenti azt a valakit, aki másnak az érdekében, képviseletében valamilyen formában fellép, ügyében eljár; jelenti a közvetítőt, szószólót, segítőt. Tevékenysége tehát jelentősen túlnő a bírósági aktuson. A parakletosz szóval az ÚSZ a Szentléleknek azt a funkcióját írja körül, amely kifejezetten Jézus tanítványaira, követőire nézve érvényes, amelyben a világ nem részesülhet (Jn 14,17). A parakletosz-Lélek feladata Jézus kijelentésének megerősítése és folytatása. A vonatkozó textusok tehát mindenekelőtt úgy értendők, hogy a Szentlélek Jézus Krisztus parakletosz-a, szószólója, képviselője, a tanítványoké pedig annyiban, amennyiben átveszi Jézus tanítványokat védelmező, az Atya előtt közbenjáró szerepét.
A Szentlélek önálló személyiség-voltát emelik ki és tükrözik azok a leírások, amelyek az egyébként láthatatlan Lélek megjelenését érzékelhető fizikai jelenségekkel kapcsolják össze. Az ilyenfajta ábrázolásmód annyival is inkább indokolt, mivel a pneuma szó a ruah-hoz hasonlóan eredeti jelentésében fizikai jellegű mozzanatokat hordoz. Jézus megkeresztelkedésekor a Szentlélek galamb formájában szállt le rá (Mt 3,16 par), sőt Lk külön is hangsúlyozza, hogy »testi formában« (Lk 3,22). A PÜNKÖSDi történet is fizikai jelenségekkel kapcsolja össze a Szentlélek kitöltetését. Kíséri azt a szélzúgás (ApCsel 2,2; vö. Jn 3,8). A Szentlélek megjelenésének kísérőjelensége a TŰZ, amit ApCsel 2,3 lángnyelvekként ábrázol (vö. Mt 3,11 par; 1Thessz 5,19). A Szentléleknek és a KERESZTSÉGnek a kapcsolatából adódóan megjelenik a víz is, mint a Lélek megjelenésének kísérője (Jn 3,5; 7,38k; vö. ApCsel 10,47; Tit 3,5). A Szentlélek megjelenését hangjelenségek is kísérik (ApCsel 2,2-ben zúgás; vö. Jel 1,10). ApCsel 2,33-ban Péter arról beszél, hogy a Szentlélek kitöltetése látható és hallható.
Sajátos ÚSZ-i ábrázolásmód az, amely a képes beszéd eszközeivel köti fizikai jelenségekhez, dolgokhoz a Szentlélek ábrázolását. 1Kor 12,13 szerint a hívők egy Lélekkel itattattak meg. 2Kor 1,22 és Ef 1,13 pecsétnek és zálognak nevezi a Szentlelket. 2Kor 3,3 szerint a gyülekezet az apostol levele, amely nem tintával, hanem Isten Lelkével van felírva. Ef 6,17 a Lélek kardjáról beszél.
3. A Szentlélek munkája
Az ÚSZ tanítása szerint a Szentlélek az üdvösségtörténetbe történő érzékelhető belépése során először Jézus Krisztus életében fejezte ki működését; őt Isten Szentlélekkel és hatalommal kente fel (ApCsel 10,38). A Szentlélek közreműködik Jézus születésekor, amennyiben fogantatása a Szentlélek műve (Mt 1,18kk; Lk 1,35). Jézust a Lélek irányítja a pusztába, felkészülési böjtölésére (Mt 4,1kk par). Lk szerint Jézus születésével kapcsolatban mások is Szentlélekkel teltek meg, így Erzsébet (Lk 1,41), Zakariás (Lk 1,67), vagyis KERESZTELŐ JÁNOS szülei, de ő maga is, még anyja méhében (Lk 1,15). A Szentlélek megjelenik Jézus megkeresztelkedésekor, és őt Isten Fiának deklarálja (Mt 3,13 par). A Szentlélek végigkíséri Jézust földi életútján (Mt 12,18; Lk 10,21). Keresztelő János azt mondja Jézusról, hogy Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni (Mt 3,11 par; vö. ApCsel 1,5). Jézus megígéri tanítványainak a Szentlelket (Mt 10,20 par; Jn 14,16kk) és Jn szerint feltámadása után közvetlenül részesítette őket benne (Jn 20,22). Az ApCsel szerint a Szentlélek kitöltetése Jézus MENNYBEMENETELe után, PÜNKÖSDkor történt (ApCsel 2,1kk). Ettől kezdve a Szentlélek az EGYHÁZban, illetve annak tagjaiban, mindenekelőtt a tanítványok életében fejti ki működését. Ez azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy a Szentlélek munkájának korlátai volnának, az isteni szuverenitás rá is vonatkozik (Jn 3,8). A Szentlélek munkája tehát mindenekelőtt az EGYHÁZ konstituálása és fenntartása, ill. vezetése (ApCsel 9,31; Ef 2,22). 1Kor 12,12 szerint ez úgy valósul meg, hogy a Lélek munkája nyomán az Egyház KRISZTUS TESTÉvé lesz.
Az ApCsel számos helyen beszél arról, hogy az egyház terjedése során elsősorban a tanítványok tevékenységében milyen módon realizálódik a Szentlélek irányító szerepe. A tanítványoknak a Szentlélek mondja meg, hogy mit kell mondaniuk és tenniük, illetve ő készíti fel őket az igehirdetésre (ApCsel 4,8; 4,31; 8,29; 11,12; 13,9; vö. Mt 10,20 par.). A Szentlélek közreműködésével választ ki a gyülekezet embereket bizonyos feladatokra, így Pált és BARNABÁSt a missziói munkára (ApCsel 13,2kk). A DIAKÓNUSOK kiválasztásánál kritérium, hogy Szentlélekkel telt emberek legyenek (ApCsel 6,1kk). ISTVÁN diakónusról külön is olvassuk, hogy Szentlélekkel telt ember volt (ApCsel 7,55). Pál apostol megtérésében is jelentős szerepe van a Szentléleknek (ApCsel 9,16). A tanítványok maguk is közvetítőivé válnak a Szentlélek kitöltetésének, ebben jelentős szerepet játszik a KERESZTSÉG (ApCsel 10,44kk; vö. Jn 3,5; Tit 3,5) és a KÉZRÁTÉTEL (ApCsel 8,15kk; 9,17). Döntő fordulat az egyház életében, hogy a Szentlélek a pogányokra is kitöltetik, így ők is Isten népének tagjaivá lehetnek (ApCsel 10,44kk; 15,8; vö. Róm 15,16).
Pál apostol tanításában különösen is széleskörűen bontakozik ki a Szentlélekről szóló tanítás. Ez összefügg Pál eszkhatológiai szemléletével: Krisztus halálával és feltámadásával új korszak kezdődött, amely visszajöveteléig tart (vö. PARUZIA). A közbeeső időszakban a Szentlélek kapcsolja az embert Krisztushoz (Róm 6. rész). Ez a szerepe a keresztségnek (vö. 1Kor 6,11; 12,13). A Szentlélek elsődleges munkája az, hogy megjeleníti Krisztust és bizonyságot tesz róla (1Kor 12,3k; Róm 8,1kk; 8,15; Gal 4,6; Ef 1,17; 2,22; 3,4k; vö. Zsid 10,15; 1Jn 3,24; 5,6). A Szentlélek adja a gyülekezet tagjai számára a KEGYELMI AJÁNDÉKOKat (1Kor 7,7; 12,1kk; 1Tim 4,4) és életükben gyümölcsöket terem (2Kor 6,4kk; Gal 5,22).
SzCs

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages