Szereztetési igék
Szereztetési igék Azokat a B-i helyeket jelöljük ezzel a kifejezéssel, melyek a SÁKRAMENTUMOK elrendelését tartalmazzák. Ezen a helyen csak a protestáns egyházak által gyakorolt sákramentumok szereztetési igéivel foglalkozunk.
1. A keresztelés szereztetése a Mt 28,18-20-ban olvasható, Jézus egyenes parancsa a tanítványokhoz: tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében... Nem szó szerint bár, de hasonlóan közli a Mk 16,15k: menjetek el szerte a világba, hirdessétek az evangéliumot... aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Lukács és János nem közli ezeket a szereztetési igéket.
Mind Máté, mind Márk esetében vannak textuskritikai megjegyzések. Máté szövegében a himnikus és liturgikus jellegű fogalmazás, valamint a triadikus formula szokatlan Jézus szájában; vélhetőleg a már alakuló egyházi gyakorlat és liturgia formálta ilyenné Jézus szavait. Márk esetében pedig az egész perikópa (16,9kk), az ún. Arisztion-logion; az 5. szd.-tól ismeretes szöveg. Nem a szereztetési igék hitelét kérdőjelezi meg a textuskritika, hanem a hagyományozott szöveg és a liturgia összefonódását képviseli.
2. Az úrvacsora szereztetési igéje több helyen is olvasható. Az utolsó vacsora történetébe illesztve mondja el Máté a 26,26k-ben: Jézus először az árulóját jelzi, azután mondja a kenyérhez és borhoz fűződő igéket (peri pollon), majd a vacsora eszkhatológikus jellegét kiemelve szól arról, hogy itt e földi életben többé nem eszik ebből a kenyérből és nem iszik a szőlő terméséből. Mk 14,17kk ugyanígy mondja el az utolsó vacsorát, csak a g. szövegben van eltérés (hüper pollon) A két g. kifejezés közötti különbség jellege: a Máté által használt kifejezés mindennapi szóhasználat: profán szövegekben is, itt is azt jelenti: valakiért, valaki számára (ti. imádkozni, adni stb.). A Márk által használt kifejezés sokkal inkább liturgikus szöveghez illő, ugyanis az áldozati terminológiához tartozik, és ebben másokért, mások helyett elvégzett cselekvést fejez ki.
Lukács bővebben közli az utolsó vacsora történetét, és némiképp eltérve a két másik syn-tól. Az áruló jelzése a vacsora végén van, Jézus először a tanítványok közössége utáni vágyakozásáról beszél, majd arról, hogy többé nem eszik-iszik velük e földön. Lukács saját anyaga az »osszátok el magatok között« megjegyzés, mintegy a vacsora elején, utána következik a kenyér és bor ismert említése (hüper hümon = tiérettetek).
Jn ev-ában a lábmosás történetét találjuk a 13. fejezetben - bizonnyal ez az utolsó vacsora megfelelője, mert itt említi a vacsora közben az áruló megismertetését; a bemártott falatot Jézus egyenesen Júdás kezébe adja. János azonban ezen a helyen nem tesz említést a kenyérhez és borhoz fűződő jézusi szavakról. A 6,52k-ben azonban egy vitában utal Jézus teste evésére és vére ivására, s ezek, ha nem is szereztetési igeként, de közlik ugyanazt a hagyományt, mint a syn-ok.
A legismertebb úrvacsorai szereztetési ige az 1Kor 11,23kk. Pál apostol ezt már átvett tradícióként jelenti be. Kizárólag Jézusnak a kenyérhez és kehelyhez fűzött szavait közli, már erős liturgikus csengéssel (hüper hümon) - és az ismétlés elrendelésekor hozzáteszi a szöveg: az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. Mai egyházi gyakorlatunkban ezt a szereztetési igét használjuk úrvacsorai liturgiánkban.
HP
