Tradíció-kritika

Teljes szövegű keresés

Tradíció-kritika A B-tudománynak az a része, amely a nagy irodalmi formák mögött lévő kis, helyi HAGYOMÁNYból indul el és nyomon követi, hogyan fejlődtek ki azokból az összetettebb, közös teológiai témák. Célja lehet a hagyományanyag kimutatása és nyomon követése, teológiai hatásának feltárása. Módszere először egy bizonyos tradíció körülhatárolása, másodszor annak változásai, történetének rekonstruálása, az azt továbbhagyományozó közösségek, csoportok története figyelembevételével, valamint annak megmutatása, hogy a hagyományozás folyamatában a tradált anyag milyen szerepváltozáson ment át. A tradíciótörténethez (= tradíció-kritika) közel áll az ún. hagyományozástörténet, amely a hagyományrészek végső, írásbeli stádiumából indul el, visszafelé haladva a legrégibb formákig.
Példaként »az Istentől nyert táplálék erőt ad« témáját említjük. Ez többféle helyi tradícióból »állt össze«. Ilyenek: Illés próféta a pusztában erőt kap a víztől és az ételtől, amit az angyal ad neki (1Kir 19,6-8), a gyermek Izmael pedig erőt nyer a pusztában a forrásvíztől (1Móz 21,19). Mindkét történet a Beérseba pusztájában játszódott le. A közös helyi tradíciók közös teológiai témává bővültek. Ehhez kapcsolódik, hogy az Exodus tradíció szintén a pusztában történik, s itt is van víz-, fürj- és mannacsoda (2Móz 16,1-15; 17,6), azaz Istentől kapott táplálék. Ez a tradíció az ÚSZ-ben is folytatódik: az ötezrek megvendégelése a pusztában történt (Mk 6,32kk). Az ÓSZ-en belül maradva az Exodus motívum szerepel a prófétáknál is. Hóseás szemében ez volt ideje Izráel ártatlanságának (Hós 11,1). Erre hivatkozik Isten is (Hós 13,4). Jer 7,22-23 az Exodus tradíciót a szövetséggondolattal kapcsolja össze, Ez 20,5-6 pedig azt mutatja, hogy ez a hagyomány még a babiloni fogságban is élt. Sőt, Ézs 43,13-21 a fogságból hazajövetelt második exodusnak tekinti.
BJ

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages