árvagané
árvagané: szarvasmarhák legelőn elhullajtott trágyája, amelyet összegyűjtenek, megszárítanak és tüzelőanyagnak használnak (→ juhpor, → tőzeg). Gané elnevezése is ismert. A legelőn talált árvaganét megfordítják, majd száradás után összeszedik és fedél alatt elraktározzák. Használata a fátlan alföldi területeken széles körű: a nagy pusztákon (Hortobágy, Nagy- és Kiskunság), azok szomszédságában, így a Hajdúságban, a Nyírségben, a Bácskában, a Bánságban, a Rétközben, a Bodrogközben, az Ecsedilápon, Heves és Borsod m. sík vidékein. Az árvaganéval való tüzelés a pusztai pásztorszállásokon, falvakban és városokban egyaránt szokásban volt. A 16. sz. első felében Oláh Miklós a betelepült kunok tüzelőjének tartotta. A 18. sz. második felében mondották ganénak az ugyancsak fűtésre használt kivetett tőzeget is. A szedett trágyával való tüzelés ismeretes a fátlan eurázsiai sztyepp-övezetben (Mongólia, K- és Ny-Turkesztán) a Tien-San, a Svájci- és a Francia-Alpok erdőhatár feletti völgyeiben, valamint a régi Peruban. A grönlandi eszkimók a sirályok trágyájával tüzelnek. – Irod. Schmidt, M.: Die materielle Wirtschaft bei den Naturvölkern (Leipzig, 1923); Gunda Béla: A magyar gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás kutatása (Bp., 1948); Wildhaber, R.: Vom Schafmist im Avers (Schweizer Volkskunde, 1950); Gunda Béla: Tőzeg szavunk tárgytörténetéhez (Magy. Nyelvőr, 1951).
Szabadfalvi József
