éjszaka

Teljes szövegű keresés

éjszaka: a magyar népi hitvilágban – és egyöntetűen egész Európában – hagyományosan elsősorban a rontásnak, a boszorkány és más rontó lények működésének ideje, másodsorban mindenfajta mágikus eljárás véghezvitelére alkalmas. E hit eredete elsősorban az éjszakai sötétségben keresendő. Hagyományosan az éjszakához köti a magyar néphit a következő cselekményeket: tehén és gyermek megrontása, gyermek kicserélése ( váltott gyerek), boszorkány által mások megnyomása, megnyergelése, megtáncoltatása stb.; halottak hazalátogatása ( lélek), kísértetek megjelenése. Különösen veszélyesnek számított Luca napja és Szent György éjszakája. Mindezeknek megfelelően éjszakára szokásos volt bizonyos rontáselhárító óvóintézkedéseket tenni, elsősorban veszélyes napokon és helyzetekben vagy ha még meg nem keresztelt gyermek volt a háznál ( gyermekágy). A nem kimondottan rontó célú tevékenységek közül elsősorban azok kötődtek hagyományosan az éjszakához, amelyek célja nem volt egyértelműen tiszta: így a szerelmi jóslás és haláljóslás több módja, a kincsásás, a boszorkányság tanulása és a boszorkány felismerése, de még bizonyos gyógyító eljárások is, és főleg a gyógyfüvek beszerzését végezték hagyományosan éjszaka. Az éjfél mint fontos időpont főleg a kísértetekkel és a halottakkal kapcsolatos hitben játszott szerepet, karácsony-éjfél pedig a legváltozatosabb mágikus eljárásokban és jóslásokban. Ebben az ekkor tartott éjféli misének is szerepe volt. A napkelte előtti és napnyugta utáni időpontokhoz is fűződtek hiedelmek ( Nap). – Irod. Szendrey Zsigmond: A varázslócselekmények személye, ideje és helye (Ethn., 1937).
Pócs Éva

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem