éjszaka
éjszaka: a magyar → népi hitvilágban – és egyöntetűen egész Európában – hagyományosan elsősorban a → rontásnak, a → boszorkány és más rontó lények működésének ideje, másodsorban mindenfajta → mágikus eljárás véghezvitelére alkalmas. E hit eredete elsősorban az éjszakai sötétségben keresendő. Hagyományosan az éjszakához köti a magyar néphit a következő cselekményeket: tehén és gyermek megrontása, gyermek kicserélése (→ váltott gyerek), boszorkány által mások megnyomása, megnyergelése, megtáncoltatása stb.; halottak hazalátogatása (→ lélek), → kísértetek megjelenése. Különösen veszélyesnek számított → Luca napja és Szent György éjszakája. Mindezeknek megfelelően éjszakára szokásos volt bizonyos rontáselhárító óvóintézkedéseket tenni, elsősorban veszélyes napokon és helyzetekben vagy ha még meg nem keresztelt gyermek volt a háznál (→ gyermekágy). A nem kimondottan rontó célú tevékenységek közül elsősorban azok kötődtek hagyományosan az éjszakához, amelyek célja nem volt egyértelműen tiszta: így a → szerelmi jóslás és haláljóslás több módja, a → kincsásás, a boszorkányság tanulása és a boszorkány felismerése, de még bizonyos gyógyító eljárások is, és főleg a gyógyfüvek beszerzését végezték hagyományosan éjszaka. Az éjfél mint fontos időpont főleg a kísértetekkel és a halottakkal kapcsolatos hitben játszott szerepet, karácsony-éjfél pedig a legváltozatosabb mágikus eljárásokban és jóslásokban. Ebben az ekkor tartott éjféli misének is szerepe volt. A napkelte előtti és napnyugta utáni időpontokhoz is fűződtek hiedelmek (→ Nap). – Irod. Szendrey Zsigmond: A varázslócselekmények személye, ideje és helye (Ethn., 1937).
Pócs Éva
