Szent Péter és a lópatkó
Szent Péter és a lópatkó: tréfás → legendamese. Krisztus és szent Péter földi vándorútjuk során egy lópatkót (krajcárt) találnak. Péter nem hajlandó lehajolni érte, Krisztus felveszi, az árán cseresznyét vesz, s szemenként elpotyogtatja. Péter minden szemért lehajlik. Tanulság: a rest 77-szer (százszor) fárad. (AaTh 775; BN 733*) A legendának dán, flamand, vallon, katalán, spanyol, cseh, magyar és görög változatairól tudunk, nálunk az egész nyelvterületen a fenti, a vallon változatokkal teljesen megegyező formában jegyezték fel. Legendánk a Szent Pétert nevetségessé tevő legendakörhöz tartozik, amely feltehetően a keleti, bizánci kereszténység apokrif legendáival hozható kapcsolatba. A középkori legenda valószínűleg a reneszánsz idején terjedt el Európában. Nálunk legkorábbi feljegyzése 1848-ból való (Gáspár János: Csemegék olvasni még nem tudó gyermekek számára, Kolozsvár, 1848). A legendát Goethe is feldolgozta 1797-ben (Die Legende vom Hufeisen), s ennek magyar fordítása – a forrás megnevezése nélkül – már 1821-ben megjelent, nem lehetetlen, hogy Gáspár szövegének is ez a forrása, de elképzelhető az is, hogy az országosan ismert legendát a szóbeliségből vette be gyűjteményébe, ill., hogy a tankönyvízű legenda iskolai olvasókönyvből vált országosan ismertté. – Irod. Dänhardt, O.: Natursagen (I–IV., Leipzig–Berlin, 1909–12); Sebestyén Gyula: Krisztus monda a lópatkóról (Ethn., 1912); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957).
Kovács Ágnes
