asszonyavatás
asszonyavatás: 1. az az általánosan elterjedt régi szokás, hogy a lakodalmat követő reggel vagy első vasárnap az új asszony, egyes helyeken az új pár ünnepélyesen felöltözve elment a templomba, rendszerint a férj közeli rokona (néhány lakodalmi tisztségviselő, főleg asszonyok) vagy a → násznép kíséretében azért, hogy beültesse arra a helyre, abba a székbe, amely ezután férje vagy annak családja szerint megillette. Az új asszony ekkor tett először → főkötőt vagy fejkendőt a fejére (→ kontyolás), ami asszonyságának volt a jele. Kalotaszegen hóna alatt kalácsot vitt és ezt megáldatta, majd hazavitte. A templomban az új asszony ettől kezdve már nem a lányok, hanem a fiatal asszonyok között állt vagy ült, vagy férje családjának a padjában foglalt helyet (székfoglalás). – Irod. Szendrey Zsigmond: Az új asszony avatása (Népünk és Nyelvünk, 1933). – 2. az avatás vagy egyházkelő néven ismert, egyházi rítussal egybekötött → szokás, a → gyermekágy időszakának végét jelentette a → szülés után 1–6 héttel. Az anya a → bába esetleg jó barátnője kíséretében templomba ment; sok helyen az → újszülöttet is magukkal vitték, akit avatókendővel takartak le. Az asszony egyházi áldásban részesült, amely egyúttal feloldást jelentett a gyermekágy idején érvényes tilalmak és az asszony „tisztátalansága” alól. Elsőszülött gyermek esetén az asszonyavatás révén lett az anya a falubeli asszonyok közösségének elismert, teljes jogú tagjává (→ avatás). Néhol ételeket is vittek magukkal a templomba, amelyeket a pap beszentelt (→ szentelés), az asszonyavatás után három napig ezeket fogyasztották. Hazatérve egyes helyeken szokás volt a bábapolgár vagy boldogasszonypohár ivása, ez alkalomból a bába köszöntőt mondott.
Tárkány Szücs Ernő–Tátrai Zsuzsanna
